Migrációs válság és EU-s intézkedések 2015-től – Politikai kommunikáció - kontra valóságA közéletben a legnagyobb hatalom nem mindig a törvények, a rendeletek vagy a bírósági ítéletek kezében van, hanem a szavakéban. Az ismétlés, a félelemkeltés, a leegyszerűsítés sokszor erősebb, mint a száraz tények. A migráció 2015-ös európai válsága körül kibontakozó magyar kormányzati kommunikáció iskolapéldája ennek a jelenségnek. A kérdés nemcsak politikai, hanem társadalmi is: mennyire vagyunk hajlandók szembesülni a valósággal, és mennyire engedjük, hogy a félelem vezessen bennünket?Az uniós döntések és a magyar fordulat Az Európai Tanács 2015 júniusában egyértelmű álláspontra jutott: a menekültválság kezeléséhez közös megoldásokra van szükség. A tagállamok vezetői – köztük Orbán Viktor is – egyetértettek abban, hogy a migránsok áthelyezése, visszatérése, valamint a tranzitországokkal való együttműködés kulcsfontosságú. A júliusi ülésen konszenzussal döntöttek Görögországból és Olaszországból történő 40 ezer menekült áthelyezéséről, és ebben Magyarország is részt vett, Pintér Sándor belügyminiszter képviseletével. A fordulat csak ezután következett. A kormány kommunikációjában a migrációt, a bevándorlást és a terrorizmust összemosta, „Brüsszel” pedig ellenséggé vált. A menekültek ügye többé nem nemzetközi szolidaritási kérdésként jelent meg, hanem a magyar szuverenitás elleni támadásként. A valóság és a belpolitikai narratíva közötti szakadék innentől kezdve egyre mélyült. A jogi küzdelem és a bírósági ítélet A magyar kormány a Tanács 2015/1601 számú határozatát az Európai Unió Bírósága előtt támadta meg. Érvei széles skálán mozogtak: eljárási szabálytalanságra, a jogbiztonság sérelmére, a szükségesség és arányosság elvének megsértésére hivatkoztak. A perben Szlovákia, és mint beavatkozó Lengyelország is Magyarország mellé állt, míg több uniós tagállam és maga az Európai Bizottság az alperesi oldalt támogatta. A Bíróság végül egyértelmű ítéletet hozott: a magyar és szlovák keresetet teljes egészében elutasította. Kimondta, hogy a Tanács jogszerűen járt el, a határozat összhangban áll az uniós joggal, és a szolidaritás elve kötelező minden tagállam számára. Különösen hangsúlyozta, hogy a terhek megosztása az EU működésének alapja, és Magyarország nem tudta bizonyítani, hogy aránytalan teher nehezedett volna rá. Jogilag tehát vereség érte Magyarországot. Ám politikailag más volt a helyzet. A kormány számára a kudarc is munícióvá vált. A brüsszeli bíróság döntése újabb bizonyítékként szolgált arra a narratívára, hogy az EU „bürokratái” a magyar emberek érdekei ellen dolgoznak. Így a kormány folytathatta a „harcot Brüsszellel szemben”, miközben a társadalomban elmélyült a félelem és a bizalmatlanság. Ez a stratégia rövid távon rendkívül hatékony. A választók jelentős része nem követi nyomon a bírósági ítéletek részleteit, de érzékeny a félelemkeltő üzenetekre. A politikai kommunikáció tehát felülírta a tényeket, és a kudarc valójában sikernek tűnhetett. Vonuló tömeg - Forrás: Melczer Zsolt Ai illusztrációA propaganda társadalmi ára A történet legnagyobb tanulsága nem is jogi vagy politikai, hanem társadalmi. A közvélemény számára a tények helyét átvették az ismételt üzenetek: „a migráció veszély”, „Brüsszel ellenség”, „a kormány megvéd”. Ha sokszor halljuk, elhisszük – és ezzel a propaganda elérte célját. Csakhogy a félelemre épített közbeszéd hosszú távon romboló hatású. Egyrészt torz képet ad a valóságról: a menekültválság összetett problémáját szándékosan leegyszerűsíti, elhallgatva a közös európai erőfeszítéseket. Másrészt gyengíti a társadalom kritikus gondolkodását. Ha hozzászokunk, hogy kész válaszokat kapunk, nem keressük többé a tényeket. Az ügy megmutatja, hogy a politikai kommunikáció képes felülírni a valóságot – de csak addig, amíg a társadalom engedi. A demokrácia lényege nem csupán a választás szabadsága, hanem az is, hogy a polgárok tájékozott döntéseket hoznak. Ehhez viszont nem elég a kormányzati kommunikációt hallgatni: szükség van a tényekre, az európai döntések ismeretére, a kritikus gondolkodásra. A kérdés tehát nem az, hogy a magyar kormány vagy Brüsszel „nyerte-e meg” ezt a csatát. A valódi kérdés az, hogy mi, állampolgárok hajlandók vagyunk-e kilépni a propaganda buborékjából, és a valóság alapján ítélni. Mert ha nem, akkor tényleg igaz lesz a cím: ha sokszor mondják, elhisszük. Menyhárt Tamara - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció További részleteket Gaál Lóránt “Ha sokat mondják, elhisszük?” című sorozatában olvashatnak. ---------------------------------------- Sok sok egyetértésAz előző részben már beszámoltunk róla, hogy 2015. novemberében a magyar parlamentben a migrációval kapcsolatban felszólaló Fidesz-Kdnp-s kormánytagok, képviselők, és egy MSZP-s felszólaló is, az EU „semmittevését” igyekezték kihangsúlyozni. Mindeközben elsikkadtak azok a tények, hogy az Európai Tanács (uniós országok állam-, illetve kormányfői) a 2015. június 25–26‑i ülésén konszenzus alapján többek között úgy határozott, hogy fejleszteni kell a migránsok áthelyezése és áttelepítése, a visszatérésük, a visszafogadásuk, a reintegrációjuk, valamint a származási és tranzitországokkal való együttműködést! Továbbá meg kell említeni, hogy a tagállamok kormányainak képviselői a Tanács keretében 2015. július 20‑án szintén konszenzussal fogadták el a 40000, egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló személy Görögországból és Olaszországból történő áthelyezéséről szóló állásfoglalást. Ekkor Magyarországot Pintér Sándor belügyminiszter képviselte. Mindennek ellenére, úgy tűnik, hogy a Fidesz-Kdnp kormányzó koalíció hátat fordított az Eu-ban tett nyilatkozatainak, kötelezettségvállalásnak, és kialakította azt a kormányzati politikai irányt, amely semmilyen körülmények között nem akart együttműködést az EU-val. Ehhez párosult az a fajta kommunikáció, amely a migrációt, a bevándorlást, és a terrorizmust egymással összemosta, a társadalomban elültette a félelmet, a rettegést a több százezres „letelepedésre váró” migráns tömeggel történő riogatása, valamint „Brüsszel” démonizálása által. Ennek eredményeképpen – politikai termékként – a kormány az EU Bírósága előtt megtámadta a Tanács 2015/1601 számú határozatát. A perAz áthelyezéssel kapcsolatos kérdésben Magyarország, hivatkozva a Magyarország és Európa védelmében a kötelező betelepítési kvóta elleni fellépésről szóló 2015. évi CLXXV törvényre az EU Bírósága előtt megtámadta (megsemmisítés iránti kereset) a Tanács 2015/1601 számú határozatát. Magyarország mellett, a Szlovák Köztársaság is megtámadta a Tanács már említett számú határozatát, a kereseteket 2015. december 2‑án, illetve december 3‑án benyújtották az Európai Unió Bíróságához Az ügyeket - a C‑643/15. és C‑647/15. sz. – a Bíróság egyesítette. Magyarország a keresetében kérte azt, hogy a Bíróság a Tanács 2015/1601 számú határozatát elsődlegesen semmisítse meg, másodlagosan a Magyarországra vonatkozó részében semmisítse meg, valamint kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.Érdekes, hogy az ügyekben Magyarország és Szlovákia mellett Lengyelország is, mint beavatkozó megjelent, viszont az alperesi (Európai Unió Tanácsa) oldal mellé, mint beavatkozó 7 tagállam (Belga Királyság, Németországi Szövetségi Köztársaság, Görög Köztársaság, Francia Köztársaság, Olasz Köztársaság, Luxemburgi Nagyhercegség, Svéd Királyság) és az Európai Bizottság is csatlakozott. A megtámadott határozat, háttér, keletkezéstörténet és tartalom rész alatt a Bíróság – többek között - megjegyzi, hogy: „Az Európai Tanács a 2015. június 25–26‑i ülésén többek között úgy határozott, hogy a következő három kulcsfontosságú dimenziót kell egymással párhuzamosan fejleszteni: a migránsok áthelyezése és áttelepítése; visszatérésük, visszafogadásuk és reintegrációjuk; valamint a származási és tranzitországokkal való együttműködés. Tekintettel az aktuálisan fennálló szükséghelyzetre, valamint az Unió elhivatottságára az iránt, hogy megerősítse a szolidaritást és a felelősségvállalást, az Európai Tanács megállapodott mindenekelőtt abban, hogy két év alatt 40000 egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló személyt kell ideiglenesen és rendkívüli intézkedésként áthelyezni Olaszországból és Görögországból más tagállamokba, amely műveletben minden tagállam részt fog venni.” - A Bíróság ítélete (nagytanács), 2017. szeptember 6. I.A.7.Az Európai Tanács június 25–26‑i ülésein Orbán Viktor is részt vett, és minden jel szerint egyetértett a migránsok áthelyezése és áttelepítése kapcsán, az EU tagállamainak állam és kormányfői által kialakított állásponttal!A másik érdekes és kevésbé ismert tény, ahogy a korábbiakban már bemutattuk az az volt, hogy „2015. szeptember 9‑én a Bizottság az EUMSZ 78. cikk (3) bekezdése alapján előterjesztette a nemzetközi védelem területén Olaszország, Görögország és Magyarország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatot (COM(2015) 451; a továbbiakban: a Bizottság eredeti javaslata).”.A Bizottság eredeti javaslata arról is rendelkezett, hogy Magyarországról 54000 nemzetközi kérelmet kérelmező személyt kell a többi tagállamba áthelyezni. A Tanács a 2015. szeptember 17. és 22. között tartott ülései során a Bizottság javaslatát módosította, mivel Magyarország kijelentette, hogy nem akar az áthelyezés kedvezményezett tagállamai körében szerepelni. Következésképpen a javaslat végleges szövegében a Magyarország már nem, mint kedvezményezett tagállam, hanem, mint áthelyezési céltagállam szerepelt. A C‑647/15. sz. ügyben keresete alátámasztása érdekében Magyarország tíz jogalapra hivatkozott:Az első és második jogalapAz EUMSZ (AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS) 78. cikk (3) bekezdése megsértésének az állításán alapult. Lényegét tekintve Magyarország azt állította, hogy a Tanács kizárólag rendes (valamely uniós jogi aktusnak a Bizottság javaslata alapján, a Parlament és a Tanács által történő közös elfogadása) vagy különleges jogalkotás (valamely uniós jogi aktus elfogadására vagy a Tanács közreműködésével a Parlament által, vagy a Parlament közreműködésével a Tanács által kerül sor) keretében hozhatta volna meg a határozatát. A határozat 24 – bizonyos esetekben 36 – hónapos időszakra történő alkalmazhatóságát, ellentétesnek tartották az „átmeneti intézkedések” fogalmával.A Bíróság azt az álláspontot alakította ki, hogy a megtámadott határozat nem képezhette akadályát az EUMSZ 78. cikk (3) bekezdése alapján történő elfogadásának, mivel nem volt rá kötelező a rendes vagy a különleges jogalkotási eljárás. A Bíróság kifejtette azon álláspontját is, hogy az EUMSZ 78. cikk (3) bekezdése a megköveteli, hogy az említett intézkedések ideiglenesek legyenek, de egyúttal mérlegelési mozgásteret tart fenn a Tanács számára.A Bíróság kimondta, hogy a Tanács nyilvánvalóan nem lépte túl a mérlegelési jogkörét, amikor meghatározta a megtámadott határozatban szereplő intézkedések időtartamát (2015. szeptember 25-től 2017. szeptember 26-ig kellett alkalmazni). A harmadik jogalapMagyarország azt állította, hogy a Tanács a határozat elfogadásával úgy módosította a Bizottság eredeti javaslatát, hogy a Bizottság – Tanácsi határozat elfogadásának napján – jelen lévő tagjai (első alelnök és a menekült‑ és migrációs ügyekért felelős biztos) nem voltak felhatalmazva a Bizottság eredeti javaslata módosításához történő hozzájárulás adásához, illetve hogy a Tanács a határozat elfogadásakor az egyhangúságot mellőzte, és ezek miatt lényeges eljárási szabályt sértett. A Tanács ezzel szemben azt állította, hogy a határozat elfogadásának napján (2015. szeptember 22‑i ülés) a Bizottság részéről jelen volt az első alelnök és a menekült‑ és migrációs ügyekért felelős biztos is, és így került elfogadásra a Tanács által végrehajtott valamennyi módosítás, amely állítást tulajdonképpen a Bizottság is megerősítette. Ezt az állítást azonban Magyarország továbbra is vitatta, mivel álláspontja szerint a Bizottság két szóban forgó tagjának nem volt felhatalmazása arra, hogy jóváhagyják a javaslat módosításait. A Bíróság ezen magyar álláspont kapcsán megjegyezte, hogy Magyarország (és Szlovákia sem) semmilyen bizonyítékot nem terjesztettek elő, amely kétségbe vonhatná a Bizottság által állítottakat, illetve az azt alátámasztó bizonyítékokat, így a Bíróság megállapította, hogy a Bizottság két olyan tagja volt jelen, akik felhatalmazással rendelkeztek, illetve nem volt szükséges az egyhangúság Tanács határozatának meghozatalához az egyhangúság. A negyedik jogalap Ennek tekintetében Magyarország és Szlovákia arra hivatkozott, hogy a határozat elfogadása során a nemzeti parlamentek véleményezési jogát nem tartották tiszteletben, valamint a Tanács megsértette a Tanácson belüli viták és szavazás nyilvános jellegének követelményét. A Bíróság – visszautalva az első és második jogalap kapcsán tett megállapításaira – kimondta, hogy tekintettel arra, hogy nem jogalkotási aktusról van szó, így a nemzeti parlamentek részvétele, valamint a Tanácson belüli tanácskozás és szavazás nyilvánossága nem kötelező. Az ötödik jogalap E jogalap esetében arról volt szó, hogy mivel a Tanács a Bizottság eredeti javaslatát lényegesen módosította és úgy fogadta el a megtámadott határozatot, hogy erről nem folytatott újabb konzultációt a Parlamenttel, így lényeges eljárási szabályokat sértett. Itt gyakorlatilag Magyarországgal kapcsolatban történt módosítás, mivel a Bizottság eredeti javaslata szerint Magyarország az áthelyezés kedvezményezett tagállamai között szerepelt – a Görög Köztársasággal és az Olasz Köztársasággal azonos címen –, viszont a magyar kormány tiltakozása miatt a módosítást követően már, mint áthelyezési céltagállammá vált. A Bíróság megállapította, hogy 2015. szeptember 16‑án a Tanács elnöksége a Parlament rendkívüli plenáris ülésén Magyarország álláspontjáról tájékoztatást adott, így a Parlament 2015. szeptember 17‑i állásfoglalásában szükségszerűen figyelembe kellett vennie Magyarország státuszának módosítását, amely miatt ezen jogalapra történő hivatkozás, mint megalapozatlan elutasította. A hatodik jogalap Ennek vonatkozásában Magyarország azzal érvelt, hogy a Tanács a megtámadott határozat elfogadása során nem tartotta tiszteletben a nyelvhasználatra vonatkozó uniós jogi szabályokat, mivel a Bizottság eredeti javaslatához fűzött módosításokat átvevő szövegeknek (végül a Tanács által elfogadott határozatnak) kizárólag az angol nyelvi változatát küldték meg. A Bíróság rögzítette, hogy a Bizottság eredeti javaslatát az összes tagállami delegáció számára az Unió valamennyi hivatalos nyelvén rendelkezésre bocsátották – bár lehetőség lett volna rá, de –, egyetlen tagállam sem emelt kifogást a nyelvhasználat ellen, továbbá valamennyi módosítást felolvasták és azokat szinkrontolmácsok lefordították. A hetedik jogalap az EUMSZ 68. cikk és az Európai Tanács 2015. június 25–26‑i következtetéseinek a megsértésével kapcsolatos érvelésen alapult.Magyarország – Szlovákiával együtt – a keresetében azt állította, hogy mivel a megtámadott Tanácsi határozat elfogadása minősített többséggel történt, azonban az Európai Tanács 2015. június 25–26‑i következtetéseiből az tűnik ki, hogy e határozatot „konszenzus útján” kellett elfogadni „a tagállamok sajátos helyzetének figyelembevételével”, így a Tanács lényeges eljárási szabályokat sértett. Ezen érvelés ellen a Bizottság azt hozta fel, hogy az Európai Tanács következtetései nem bírnak kötelező erővel, csupán politikai szempontból van hatásuk. A Bíróság a Bizottság ezen álláspontjával értett egyet, mivel kimondta, hogy az Európai Tanács következtetéseinek „politikai” jellegének mind a Bizottság jogalkotás‑kezdeményezési hatáskörére, mind pedig a Tanácson belüli szavazási szabályokra gyakorolt hatása nem minősülhet a határozat megsemmisítési indokának. Mindemellett megjegyzi a Bíróság, hogy „Az Európai Tanács 2015. június 25–26‑i következtetései kifejtik, hogy a tagállamoknak az áthelyezésről „konszenzus útján” kell dönteniük „a tagállamok sajátos helyzetének figyelembevételével”. E tekintetben ezek a következtetések kifejezetten arra vonatkoznak, hogy „két év alatt 40000 egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló személyt kell ideiglenesen és rendkívüli intézkedésként áthelyezni Olaszországból és Görögországból más tagállamokba”, és „az erre szolgáló tanácsi határozat mielőbbi elfogadása” útján. Márpedig a 40000 személyt érintő ezen áthelyezési mechanizmusra a 2015/1523 határozat vonatkozott, amelyet 2015. szeptember 14‑én konszenzussal fogadtak el. Ezért ez a határozat e tekintetben teljesen mértékben végrehajtotta az említett következtetéseket.” - A Bíróság ítélete (nagytanács), 2017. szeptember 6. - D.1.b 143. Ezen pont alatt megjegyzést érdemel, hogy a migránsok áthelyezése és áttelepítése kapcsán a Tanácsban 2015. szeptember 14‑én elfogadott 2015/1523 határozat konszenzus alapján történt, amely során Pintér Sándor belügyminiszter képviselte a magyar kormányt. Azt is rögzíteni kell azonban, hogy ez a Tanácsi határozat nem rendelkezett úgy, hogy Magyarországnak a migránsok áthelyezésében közre kellene működni, valószínűleg azért, mert a Tanács figyelemmel volt a Bizottság által 2015. szeptember 9-én asztalra tett 2. intézkedéscsomagjára, amelyben Magyarország, mint a migrációval – a nyugat-balkáni útvonalon keresztül - jelentősen érintett ország, azaz „frontország” volt. A nyolcadik jogalapA jogbiztonság és a normavilágosság elve, valamint a Genfi Egyezmény megsértésére alapították a felperesek A felperesi álláspont szerint a megtámadott határozat több ponton nem világos, illetve a „Dublin III” rendelethez való viszonyulása is kérdéses (pl.: jogorvoslathoz való jog, áthelyezésre történő kiválasztás kritériumrendszer, áthelyezési céltagállamban maradás biztosítása). A Tanács vitatta, hogy a határozata nem tartja tiszteletben a jogbiztonság és a normavilágosság elvét, illetve állította, hogy a közös európai menekültügyi rendszerrel kapcsolatos vívmányokba, a Szerződésekbe és a Charta rendszere által létrehozott jogrendbe illeszkedik, valamint kifejtette, hogy sem a Genfi Egyezmény, sem az uniós jog nem biztosítja a menedékkérő számára azt a jogot, hogy szabadon megválaszthassa a befogadó országát. A Bíróság megállapította, hogy a Tanács tiszteletben tartotta a jogbiztonság és a normavilágosság elvét, mivel a határozat preambulumbekezdésében pontosította a határozat rendelkezései és a közös uniós menekültügyi politika keretében elfogadott jogalkotási aktusok rendelkezései közötti kapcsolatot. A céltagállamban maradás biztosítása kapcsán a Bíróság kimondta, hogy a határozat pontosan kifejti azokat az intézkedéseket, amelyek a tagállamok rendelkezésére állnak (pl.: a tagállamok ne állítsanak ki a kérelmezők részére nemzeti úti okmányokat, és ne nyújtsanak olyan ösztönzőket, amelyek elősegíthetnék a tovább utazásukat, vagy kötelezés arra, hogy haladéktalanul térjenek vissza az áthelyezési céltagállamba). A kilencedik jogalapA szükségesség és az arányosság elvének a megsértésén alapult. Álláspont szerint tekintettel arra, hogy Magyarország kikerült a kedvezményezett tagállamok köréből és így 120000 nemzetközi védelmet kérelmező áthelyezéséről szóló döntés ellentétes az arányosság elvével, figyelemmel arra is, hogy ez magában foglalja azon 54000 személyt kitevő létszámot, akiket a Bizottság eredeti javaslata szerint Magyarországról kellett volna áthelyezni. A Bíróság megállapította, hogy Tanács azért tartotta fenn a 120000 személyt kitevő összlétszámot, mivel úgy ítélte meg, hogy így csökkenthető a görög és olasz menekültügyi rendszerekre nehezedő nyomás. Továbbá a Bíróság rögzítette azt is, hogy Magyarország nem bizonyította, hogy a Tanács által figyelembe vett statisztikai adatok nem voltak relevánsak. A tizedik jogalap szerintA határozat Magyarországra kifejtett hatásai miatt az arányosság elvébe ütközik. Álláspont szerint a Tanács határozata, mint áthelyezési céltagállam szerepeltette Magyarországot, miután az lemondott a Bizottság eredeti javaslatában előírt, kedvezményezett jogállásról, viszont Magyarország súlyos migrációs nyomás alatt állt. Ebből kifolyólag a határozat Magyarországra nézve aránytalan terhet ró, mivel kötelező áthelyezései létszámokat határoz meg részére. A Tanács ezzel szemben azt állította, hogy az előírt áthelyezési mechanizmus mellett olyan lehetőség is volt, amely alapján valamely tagállam kérheti, hogy a migrációs áramlások jelentős megváltozása esetén felfüggesztésre kerüljenek az áthelyezésre vonatkozó kötelezettségei (Osztrák Köztársaság és a Svéd Királyság kérték és meg is kapták 2016/408. számú és a 2016/946 számú határozattal). A Bíróság felidézte a támadott határozat meghozatalának körülményeit, és rögzítette, hogy: * 1. „2015. szeptember 9-i javaslatában a Bizottság Magyarországot az áthelyezés kedvezményezett tagállamai közé sorolta, mivel a 2015-ös év első nyolc hónapjára, különösen az ezen év júliusára és augusztusára vonatkozó adatok többségében Görögországból érkező migránsoknak az úgynevezett „nyugat balkáni” útvonalon keresztül történő tömeges érkezését tárták fel, amely így olyan jelentős nyomást gyakorolt a magyar menekültügyi rendszerre, amely hasonló a görög és olasz menekültügyi rendszerekre gyakorolt nyomáshoz.”, * 2. „Mindazonáltal Magyarországnak a Szerbiával közös határán lévő kerítés létesítését és a Magyarországon lévő migránsoknak nyugati irányba, főként Németország felé való tömeges átutazását követően ez a nyomás 2015. szeptember közepe felé jelentősen enyhült, mivel a Magyarország területén lévő irreguláris migránsok száma számottevően csökkent.”, * 3. „A 2015 szeptemberében bekövetkezett ezen események összefüggésében kérte Magyarország hivatalosan a Tanácstól, hogy már ne szerepeltesse az áthelyezés kedvezményezett tagállamai között.”. A Bíróság következtetésként kimondta, hogy ha egy vagy több tagállam szükséghelyzettel szembesül, azokat a terheket, főszabály szerint az összes többi tagállam között kell elosztani, a szolidaritás és a felelősség tagállamok közötti igazságos megosztása elvének megfelelően, tekintve hogy ez az elv rendezi az uniós menekültügyi politikát. A létszám elosztása a népesség létszáma, a teljes GDP, az 1 millió lakosra jutó menedékjog iránti kérelmek átlagos száma a 2010–2014 közötti időszakban, valamint a munkanélküliségi ráta alapján történt, amelyet a Bíróság arányosnak tekintett. A Bíróság a 2017. szeptember 6-án meghozott ítéletével valamennyi jogalapot, mint megalapozatlant elutasította.Ahogy látható volt a magyar kormánynak a Tanács határozata ellen indított keresete elbukott az EU Bírósága előtt - a teljes ítélet itt olvasható. Azért ennek ellenére fura az, hogy több olyan, a migráció kérdésében hozott EU döntést a magyar kormány is támogatott, amelyet jelen ügyben is érvként felhozott, vagy ha nem is hozott fel a Bíróság egyértelműen rámutatott arra. Politikai oldalról nézve a kormánynak jól jött ez a döntés, mert tovább lehetett „Brüsszeli bürokratázni”, kampányüzemmódban „kormányozni”, illetve továbbra is félelemben lehetett tartani azon magyar polgárokat, akik nem feltétlen voltak tisztában az EU döntéseivel, valamint azok meghozatalának az okaival. dr. Gaál Lóránt- Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció
