Az utóbbi években egyre gyakrabban hallani a hírekben és különböző fórumokon, hogy az egészségügyi dolgozók állítólag milliókat keresnek, mégsem dolgoznak eleget. A közbeszédet sokszor ebbe az irányba terelik, és így a társadalom egy része azt hiheti, hogy az egészségügy problémái maguknak a dolgozóknak a hibái. Pedig ez távol áll a valóságtól. A politikán kívül magam is egészségügyi dolgozó vagyok, így testközelből látom, mi zajlik valójában. Ezt most szeretném megosztani – és a végén néhány lehetséges megoldást is felvetni. A problémák gyökerei 1. A hamis hírek és félretájékoztatás. Az „egymilliós fizetés” mítosza erősen torzítja a valóságot. Igen, egy hosszú éveken át tanuló orvos kereshet ennyit, de ez a dolgozók kis százalékát érinti. A legtöbb egészségügyi dolgozó – legyen az ápoló, asszisztens vagy műszaki munkatárs – jóval szerényebb bérért dolgozik. Én több mint hat éve vagyok a pályán, havi átlagban 200 óránál is többet dolgozom, és nettóban alig néhány tízezer forinttal keresek többet, mint 400 ezer forint. Ebből meg lehet élni, de nem lehet méltó életet építeni. 2. Alulfinanszírozottság és eladósodás. A kórházak rendszerint több pénzt költenek el eszközökre, fertőtlenítőkre és alapvető anyagokra, mint amennyit kapnak. Ez folyamatos adósságspirált eredményez. A hiányt gyakran úgy próbálják kompenzálni, hogy a betegeknek kell hozniuk fáslit, kötszert vagy akár gyógyszert is. Ez méltatlan mindkét fél számára. Gyakran a betegeknek kell kötszert, gyógyszert hozniuk – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció 3. Folyamatos nyomás és bürokrácia. Az idősödő társadalommal együtt nő a betegek száma, miközben a dolgozók létszáma folyamatosan csökken. Az ellenőrzések, büntetések, adminisztratív terhek pedig tovább rontják a munkakörülményeket. Elég egy apró mulasztás – például ha valaki elfelejti feltenni a névtábláját –, és máris büntetést kap. Ez demotivál, kiégéshez vezet, és egyre többen hagyják el a pályát. 4. Kórházbezárások és központosítás. Súlyos hiba volt abban bízni, hogy kevesebb kórház és néhány „szuperkórház” majd hatékonyabbá teszi az ellátást. A valóság az, hogy ezek a döntések csak tovább nehezítik a betegellátást, sok helyen pedig emberéletekbe kerülnek. Nem az a megoldás, ha bezárunk osztályokat és intézményeket – hanem ha megerősítjük őket. Az egészségügy válsága nem a dolgozók hibája, hanem a rendszeré – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Lehetséges megoldások 1. Több forrás az egészségügyre. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a propagandára szánt hatalmas összegekből életeket lehetne menteni. Ha a kormány valóban az emberek egészségét tartaná szem előtt, az egészségügyre fordítaná ezeket az erőforrásokat. 2. Oktatási reform. Több magyar fiatalt kellene orvosi és egészségügyi pályára vonzani, megfelelő ösztöndíjrendszerrel és biztos jövőképpel. Ha valaki itthon tanul, nagyobb eséllyel marad is itthon – de ehhez versenyképes fizetésre és megbecsülésre van szükség. Amíg mások pihennek, ők életeket tartanak kézben – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció 3. Emberi bánásmód és megbecsülés. A folyamatos büntetések és ellenőrzések helyett tiszteletet kellene adni azoknak, akik nap mint nap emberéletekért dolgoznak. Sokszor annyi is elég lenne, ha egy dolgozó nyugodtan leülhetne ebédelni anélkül, hogy közben bűntudata lenne. Összegzés Az egészségügy válsága nem a dolgozók hibája, hanem a rendszeré. A megoldás nem a bezárás, nem a megszorítás, hanem az ésszerű reform és a tisztelet visszaadása. Ez a kérdés nemcsak az egészségügyről szól – hanem mindannyiunk jövőjéről. Leitner Szilárd – Nyitókép: Melczer Zsolt – AI illusztráció

Az elmúlt hónap eseménydús hírei közül is kiemelkedett, hogy fertőzött a csapvíz Székesfehérváron. Mindehhez képest jóval kevesebb szó esik arról, hogy a csapvízen keresztüli ólombevitel kockázata mintegy 700 ezer főt érinthet a fővárosban és a nagyvárosokban. „És, ha nemet mond?, – Ólommérgezés!” – hangzik el akciófilmekben a jól ismert mondat. Jobban érthető az összefüggés, ha tudjuk, hogy hősünk mindeközben egy pisztolyt lóbál beszélgetőpartnere arca előtt. Az ólom az egyik legrégebben ismert nehézfém (már az ótestamentumban is említik), a felhasználási területei közé tartozik a lőszergyártás, de a radioaktív sugárzásoktól védő ruházatok gyártásánál is használják, illetve fontos alapanyaga még az akkumulátoroknak. Az ólom a periódusos rendszer legnagyobb rendszámú stabilis eleme, az ipar számára szinte nélkülözhetetlenül hasznos tulajdonságokkal rendelkezik. Ellenben rendkívül veszélyes sejtméreg! Habár jó pár évvel ezelőtt készítette el a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a „Nyitott laboratórium” nevű országos ivóvízvizsgálatot. Annak megállapításai a mai napig irányadók – sőt, valószínűleg egyre több embert érintenek. Az Európai Uniós támogatással lebonyolított program a hazai vezetékes ivóvizek ólomszennyezettségét, illetve a határértéken felüli ólomtartalmú víznek kitett népesség számát térképezte fel. Ezen túlmenően megvizsgálták azokat a vízminőségi tényezőket is, amelyek hatással vannak az ólom oldódására. Miért volt ez indokolt? Főként azért, mert az ólom régóta ismert, súlyosan egészségkárosító anyag. Jelenléte a vízben csak laboratóriumi méréssel mutatható ki, mivel nincs jellegzetes illata, íze. A vérkeringésbe jutva nagyobb hányada kiürül, de egy része raktározódik a szervezetben. Különösen a kisgyermekek, illetve a kismamák számára rejt komoly veszélyeket az ólomszennyezett ivóvíz. A magzatok és csecsemők azért érzékenyebbek a káros egészséghatások, mert a testtömegükhöz viszonyítva a vízbevitelük nagyobb. A megnövekedő vérólomszint károsan befolyásolja a kisgyermekek központi idegrendszeri fejlődését, szellemi teljesítő képességét. Kik a veszélyeztettek? A kockázat (a jelenlegi kutatások szerint) főként az 1970 előtt felhúzott házakat és intézményeket érinti, még inkább azokat, amelyeket 1945 előtt építettek, és az ivóvízhálózatot ólomvezetékekkel oldották meg. Ezekben az épületekben a lakások belső ivóvízhálózatában még ma is jelenlévő ólomcsövek jelentik, de egyéb ólomtartalmú szerelvényekből (csaptelepek, rézötvözetek, forraszanyagok, stb.) is származhat kisebb mértékű kioldódás. Az ólom forrásai lehetnek továbbá a közműves és az épületen belüli vízhálózat összekötésére szolgáló bekötőcsö-vek is, melyek 3%-a a szolgáltatók tájékoztatása alapján még ólom anyagú. Az ólomtartalmú szerkezeti anyagokból való kioldódást – az ilyen anyagok jelenlétén kívül – számos egyéb tényező befolyásolja, mint például a csővel érintkezésbe kerülő víz összetétele, hőmérséklete vagy, hogy mennyi ideig áll a víz a vezetékben, illetve, hogy vízhálózat felújítása megtörtént-e… Érinthet ez minket is? Az idézett felmérés eredményeként elkészült egy interaktív térkép, amely alapján bárki ellenőrizheti, hogy lakóhelyén mekkora az ivóvíz ólomtartalmának kockázata. Ehhez mindössze a megyét kell kiválasztani, majd beírni a pontos címet. Budapest ivóvizének ólomszennyezettségi térképe – Forrás: efop180.antsz.hu Ha lakhelyünk szerepel a térképen, akkor pedig célszerű a víz vizsgálatát elvégeztetni egy akkreditált laboratóriummal. Az akkreditált laboratóriumok listája pedig erre a linkre kattintva található meg. Mit az, amit ne tegyünk? Mármint, ha ólommal szennyezett a vizünk. Ne forraljuk fel a vizet, ugyanis az ólomtartalma forralással nem távolítható el, ne vásároljunk meggondolatlanul víztisztító kisberendezést. Ugyanis attól, hogy egy termék rendelkezik engedéllyel, nem jelenti azt, hogy alkalmas az ólom eltávolítására. Mi az, amit tegyünk? Amennyiben az ólom forrása az épületen kívüli vízhálózatban található (például a bekötő vezeték), akkor az ivóvíz szolgáltatóhoz érdemes fordulni a problémával. Amennyiben azonban az ólomforrás az épület belső ivóvízhálózatában van, a felelősség a tulajdonosé, aki azonban nem kötelezhető az ólomforrás, ólomcsövek eltávolítására. A csőcserére évtizede nincs állami támogatás, ha pedig egy-egy lakástulajdonos veselkedik neki, az akár ronthat is a helyzeten. Ennek a legfontosabb oka, hogy az eltérő összetételű vezetékek összekötése különböző elektrokémiai folyamatok miatt az ólomcsőből való kioldódást elősegítheti. Abban a szakemberek egyetértenek, hogy a legegyszerűbb módja az ivóvízben lévő ólomkoncentráció csökkentésének, ha az érintett csapokat fogyasztás előtt 2-3 percig folyatjuk (mindeközben pedig nem gondolunk a számlára). Szakértői javaslat volt, van A Magyar Víziközmű Szövetségnek egyébként már 2019-ben volt a probléma hatékony megoldására javaslata: a lakosoknak az energetikai pályázatoknak megfelelő a településeknek pedig egy tízéves támogatási konstrukciót indíthatna. Ez a javaslat sem más ezidáig nem talált értő fülekre/forrásra. Szöőr Beáta – Nyitókép: GettyImages