

A Facebook-on egyszerre mutatkozik meg büszkeség, bizonytalanság és csalódottság. A posztokat olvasva úgy tűnik, a TISZA Szigetek ma leginkább a helyüket keresik. Keresik a kapcsolódási pontot a párttal, de sokan úgy érzik, hogy nem igazán találják. Több helyen is megfogalmazódott ugyanaz a kérdés. Szükség van-e még a szigetekre, szigettagokra, és ha igen, mi célt szolgáljanak, milyen feladatot lássanak el?

A “SzőkeTisza TISZA Sziget Szolnok” megfogalmazása jól összefoglalja ezt az érzést. Nem pozíciókat és nem kiváltságokat kérnek, hanem azt szeretnék látni, hogy a szakmai tudás, a tisztesség, a teljesítmény és a változásért végzett munka valóban számítson.
De hol húzódik a határ a szükséges megújulás és egy új politikai klientúra, vagyis egy olyan hálózat között, amely a hatalomhoz hűséges és lojális egyénekből, vállalkozói csoportokból áll, akik a vezető politikai elittől anyagi juttatásokat, állami megrendeléseket, vagy pozíciókat kapnak, és cserébe feltétlen politikai támogatást, szavazatokat és rendszer iránti hűséget biztosítanak. Hogyan lehet lebontani a régi rendszert, és a régi hálózatokat anélkül, hogy helyettük ugyanaz a minőség épüljön újra?

Van azonban még egy szempont, amelyről ritkábban beszélünk. A közösségekben sokan valóban „all-in” módon álltak bele a változásba. Ez azt jelentette, hogy emberek a munkahelyükön, vállalkozásukban, családi és baráti kapcsolataikban, helyi közösségeikben is teljes vállszélességgel felvállalták a konfliktusokat a fennálló rendszerrel annak ellenére, hogy nagyon jól tudták, hogy ennek személyes ára lehet. Mégis megtették. Éppen ezért természetes, hogy a választások után sokan nem állást vártak, hanem feladatot, visszajelzést és valódi kapcsolódást. A legelkötelezettebbek éppen ezt a kapcsolódási pontot keresik, de sokan úgy érzik, egyelőre nem találják.
Pedig az ország számos pontján már megszületett az a tudás, amelyre egy új Magyarország épülhetne. A “Lúdas Matyi TISZA Sziget Debrecen” pedagógusai hónapokon keresztül dolgoztak egy átfogó szakmai vitaanyagon az oktatás jövőjéről. Óvodapedagógusok, általános és középiskolai tanárok, gyógypedagógusok és egyetemi oktatók fogalmaztak meg javaslatokat a tanárhiány, a túlterheltség, a pedagógusképzés, a tananyag, az intézményi autonómia, a KRÉTA-rendszer és az érdekvédelem kérdéseiben.
Kezdték mindezt a sziget megalakulásakor, a választások után pedig folytatták munkájukat egy még tágabb körben, zárt Facebook-csoportjukat kinyitották, és szabadabban engedtek teret a lelkes jelentkezőknek.

A legnagyobb problémát végül nem az jelentette, hogy ne lennének jó ötletek, hanem az, hogy nem találták azt a működő csatornát, amelyen ezek valóban eljuthatnak a döntéshozókhoz. Ígéretet kaptak, érdemi visszajelzést azonban nem. Mégsem hagyták abba a tevékenykedést: tovább dolgoznak, bővítik az anyagot, mert hisznek abban, hogy a demokrácia nem négyévente tíz másodpercet jelent a szavazófülkében, hanem folyamatos, közös gondolkodást.
Más közösségek az önkormányzatok munkáját követik nyomon, megint mások jótékonysági programokat szerveznek vagy helyi ügyeket karolnak fel. Veszprémben például az ÍgyÉlünk újságírói stábjának részvételével rendszeres szakmai fórum indult - az egyik ilyen eseményről lapunk is beszámolt -, ahol meghívott szakértők keresnek konkrét megoldásokat helyi problémákra. A cél nem a panaszkodás, hanem az, hogy a közösség szakmailag megalapozott javaslatokat tegyen le az asztalra.
Egy más irányú veszprémi tapasztalat ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy milyen könnyen félremehet egy közösség működése, milyen veszélyeket rejthet magában a szigetek koordinálása. Megjelent ugyanis a különbségtétel azok között, akik „dolgoztak”, és akik állítólag nem, mintha a közösségi munka kizárólag a kampányban ledolgozott órákon, a pultozással, szórólapozással és újságkihordással töltött idővel lenne mérhető és egyenesen arányos. Másutt pedig az a benyomás alakult ki, hogy egyesek nem közösségeket szeretnének építeni, hanem birtokolni azokat. Ha ez valóban így van, akkor ugyanazokat az uram-bátyám szintű hatalmi elvekre támaszkodó működési mintákat építjük újra, amelyeket korábban magunk mögött akartunk hagyni.

Talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy a TISZA Szigetekből párttagság lesz-e vagy civil mozgalom. Bajorország példája azt mutatja, hogy országos pártok és helyi közösségek hosszú távon is képesek egymás mellett működni, Ausztriában pedig a nagy néppártok társadalmi beágyazottságát évtizedeken át a széles tagság biztosította. A két modell nem egymás ellenfele, hanem akár egymás kiegészítője is lehet.

A grafikon jól érzékelteti, hogy 2021-ben az Osztrák Néppártnak (ÖVP) mintegy 600 ezer, míg az Osztrák Szociáldemokrata Pártnak (SPÖ) körülbelül 140 ezer tagja volt.
A példákból nem egyetlen követendő modell rajzolódik ki, hanem egy közös tanulság. A tartós demokratikus működéshez valódi társadalmi részvételre van szükség. A valódi kérdés inkább az, hogy sikerül-e megtalálni azt a hidat, amely összeköti a társadalmi kezdeményezéseket a döntéshozókkal? Lesznek-e valódi szakmai csatornák? Lesz-e érdemi visszacsatolás? Meghallgatják-e azokat, akik hónapok vagy évek óta dolgoznak egy-egy ügyön? Hiszen a részvétel csak akkor valódi, ha az embereket nemcsak meghallgatják, hanem a munkájuknak következménye, hatása is van.
A Szigetek idővel el fognak tűnni, ha csak a kampány eszközei voltak. Ha viszont képesek lesznek összekötni a társadalmat a politikával, szakmai tudást szervezni, helyi ügyeket képviselni, közösségeket építeni és civil kontrollt gyakorolni, akkor lehet, hogy a választási győzelem valójában nem a történet vége volt, hanem a kezdete.
Antal-Varga Vilma - Nyitókép: Illusztráció - A Magyartisza - TISZA szigetek oldal nyitóképe