Csalami V. Csaba

Csalami V. Csaba

újságíró

Csalami V. Csaba cikkei (8)

Tanár Úr kérem, én készültem….

Oktatás

Nos, igen. Mondhatnánk inkább, hogy elkészültem, így ez legalább igaz lehetne az egész magyar oktatásra. Az elmúlt 15 év, a fidesz (bocs, képtelen vagyok nagybetűvel írni) magyar oktatásban – tehetség hiányában, vagy direkt – elkövetett elképesztő és hatalmas baklövéseiről olvashattok az igyelunk.hu portálon hamarosan megjelenő cikksorozatunkban. Ahogy azt már megszokhattátok, ezt a sorozatot is egy szakértő, pontosabban egy évtizedek óta – és a mai napig is - az oktatásban dolgozó kollégánk írta, tehát nekem elhihetitek, hogy az információk, amiket a sorozatban olvashattok, bizony első kézből származnak! Mit is lehet mondani a jelen magyar oktatási rendszerre? Szerintem egy szó elég: siralmas…., lehet, hogy a szánalmas még kifejezőbb szó. Ez persze, nem a diákok és még csak véletlenül sem az oktatásban dolgozók miatt van így, hanem a nevelést-oktatást…nincs rá jobb szó…bitorlók áldatlan tevékenysége miatt. Ilyen az, amikor egy vadnyugati pisztolyhős, egy olajszőkítő maffiavezér, egy ’nem mi szültük őket, nem mi hagytuk itt őket’ genetikai állománnyal rendelkező, a Haribo (bocs) emberkísérleti csoportja által gyártott gerinccel élő, magát Sarki Fénynek kikiáltó belügyminiszter, mint házi feladatot intézi az ország egyik legfontosabb alappillérének számító oktatást! Egészen hihetetlen, hogy a fidesznél (még mindig nem megy a nagybetű…sajnálom) az oktatás, ahogy az egészségügy sem éri el azt az ingerküszöböt, hogy saját minisztériumot kapjon! Részemről vérlázító! Ezért ázhatnak be az iskolák, kórházak, ezért nincs klíma és fűtés és ezért lehet az, hogyReménysugár - Fotó: Koszi Ferenc - AI illusztráció 2026-ban fontosabb az erkölcstan és a hittan, mint az elvárható irodalom- és történelemoktatás. Ma, amikor minden információ gyakorlatilag azonnal elérhető, konrétan a zsebünkben ott a teljes világenciklopédia, több a funkcionális analfabéta fiatal, mint 100 évvel ezelőtt! Nos, Tolnay Péter kollégám ezekre a problémákra, azoknak okaira világít rá, és talán megoldást is kínál. Olvasásra javaslom mindenkinek, sőt, ha szívesen vitáznátok erről, várom hozzászólásaitokat a che@igyelunk.hu e-mail címre, vagy az ÍgyÉlünk Facebook oldalán az írások alatt! Köszönettel és tisztelettel: Csalami V. Csaba főszerkesztő, igyelunk.hu - Nyitókép: Csalami V. Csaba archív

Rendszerváltós boldog új esztendőt!

Választás 2026

Drága Olvasóink!Ma már 2026. második napja van és ugye, mennyivel jobb év ez, mint a tavalyi volt? Az a sok álinformáció, a reménykedés meg a vég nélküli várakozás igaz? Végre megnyugodhatunk, mert most már itt van 2026, ami pedig még fontosabb, hogy továbbra is itt van az ÍgyÉlünk.hu!Aki rendszeresen olvas minket, tudja, hogy nekünk mindenről van véleményünk, szakértőink kiválóan szakértenek minden témában, így aztán semmilyen történés nem maradhat olyan írás nélkül, ahol meg ne mutatnánk, hogy bizony ÍgyÉlünk Magyarországon! Teljes főszerkesztői felelősségem tudatában kijelentem, hogy 2026-ban sem lesz ez másképp! Ígérem, hogy az új évben is lesz véleményünk mindenről, rengeteg szakértői írást, hovatovább, oktató anyagot olvashattok majd, és természetesen ott leszünk minden sztori mögött mi is! Nagyon megtisztelő, hogy ennyien velünk vagytok, rendkívül hálás szívvel gondolok, gondolunk Rátok, hiszen miattatok érdemes dolgoznunk! Szóval, nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokan vagytok ránk kíváncsiak, ennyien olvassátok szorgalmasan a cikkeinket és ilyen sok komment érkezik a facebook oldalunkra. Bátran kommentelhettek, vagy írhattok nekünk – akkor is, ha saját sztorit mesénétek – a che@igyelunk.hu, vagy az info@igyelunk.hu e-mail címen. Most viszont nem szaporítom tovább a szót, már csak két dolgom maradt. Egyrészt kérlek Tisztelt Mindőtöket, hogy tartsátok meg jó szokásotokat, és olvassátok továbbra is minden nap az ÍgyÉlünk.hu-t! Másrészt pedig a legtisztább szívvel, az egész csapatunk nevében kívánok Nektek rendszer- és kormányváltós, fideszmentes, igazságos, egészséges, rengetegetkeresős, nyugodt, szeretetteljes, zsoltibácsilebuktatós, együttgondolkodós, macskásfadíszes, igyelunkponthuolvasós, NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET! Csalami V. Csaba - Nyitókép: A szerző archívumából

Lassan mondom, hogy mindenki megértse! KÖZ-GAZ-DA-SÁG-TAN

Gazdaság

Bizonyára sokan vannak – velem együtt -, akiknek azonnal idegzsába áll a legnemesebb testrészeikbe is, amikor meghallják ezt a szót! A közgadaságtan színtiszta matematika, megfejelve egy csomó olyan kifejezéssel és egyéb finomsággal, amiket egy normál, magamfajta halandó még a szó jelentése szintjén sem ért meg! Mondjuk én ráadásul feketeöves mazochista vagyok, hiszen humán beállítottságú, abszolút művészlélekként elvettem feleségül egy kétdiplomás közgazdászt. Had ne mondjam, vannak azért érdekes beszélgetéseink…..de, jól bírjuk! Nos, ezt a kis bevezetőt egy olyan sorozat elé szánom beharangozónak, aminek részeit olvasva, még én is megértettem a közgadaságtan alapjait! Koszi Feri kollégám és barátom olyan egyszerűen fordította ’emberi’ nyelvre a közgazdasági alapfogalmakat, hogy szinte kedvet kaptam a további tanuláshoz. Jó, azért a ’közgáz egyetemre nem megyek el, de legalább az alapfogalmakkal és alapműködéssel kapcsolatban tisztábban látok már kicsit. Ma már kevésbé okoz hajhullást egy olyan cikk, vagy értekezés, ami olyan számomra eddig teljességgel dél-oszét nyelven szólt, hiszen olyan kifejezéseket olvashattam, mint ’vásárlói kosár’, ’infláció’, ’adórendszerek’, ’dzsídípí’ és társai. Szóval, ha tehetném, Feri írásait általános iskolai tankönyvekben jelentetném meg, hiszen ezekkel a fogalmakkal jó minél korábban megismerkedni, mert az életünk részei. Az első részt itt olvashatjátok. Nem tehetem, de itt az Igyélünk.hu oldalon javaslom mindenkinek olvasásra, még azoknak is, akik értenek hozzá, hiszen az írások mindenképpen szórakoztatók, amellett, hogy informatívak! Ne feledjétek továbbá, hogy a CHE@igyelunk.hu és az info@igyelunk.hu e-mail címekre szeretettel várjuk írásainkkal kapcsolatban az észrevételeiteket! Írjatok nekünk mindenképpen, és ha megtehetitek, támogassatok bennünket! Nagyon köszönöm! CHE 😊 - Nyitókép:

Aranybudi, avagy a Fidesz végső nyomorultsága

Választás 2026

Jelentkezzen, aki még nem látta a mi jó autokrata, már-már diktatórikus állampártunk legújabb, közpénz milliárdokat elégető, meglehetősen bicskanyitogató reklámkampányát! Van valaki? Akkor mutatom:Nos, az egészen biztos, hogy budapesti lakosok, választópolgárok ezrei találkoznak ezzel a szánalmas kinyilatkoztatással nap, mint nap több százszor is, akárhova is vezessen az útjuk! Úgy tűnik, hogy a fidesznek már nincs más eszköze a választásokon való részvételre, mint az, hogy nevetséges, már-már ostoba, ám milliárdokba kerülő plakátokkal riogatni az embereket! Először is:Magyar állampolgárként kikérem magamnak! Milyen jogon riogatnak engem ilyen megjelenésekkel?! Amúgy – csak kérdezem, hogy - a wc csésze megjelenítése bármilyen formában nem zavarhatja a 18 éven aluliak fejlődését?Óriásplakát formájában Budapesten - Fotó: FacebookAztán:Hol van a jogi határ? Ursula von der Leyen, Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter vajon tehet feljelentést azért, mert egy wc csésze mellett ábrázolják őket? Ezt mégis hogy gondolta az állampárt? Amúgy meglehetősen szomorú, hogy nincs más eszköz a tarsolyukban, mint egy ilyen elsőéves óvodai hallgató által kitalált ’kakimoduláció’! Továbbá: Amennyiben közelebbről megnézzük a plakátot, húszezres, tízezres és pár ezres bankjegyet szórnak bele az aranybudiba. Nos, Deák Ferencet nem véletlenül hívják a ’Haza Bölcsének’, az ezer forintos bankjegyen Mátyás király van, a tízezresen Szent István király. Valóban igazi szittya, nagymagyar, mélykeresztyén hozzáállás az, hogy ezeknek az államférfiaknak az arcképét a budiba szórjuk? Még, ha arany is az a csésze?!Óriásplakát úton, útszélen - Fotó: FacebookHa így van, akkor tisztelettel jelentem, hogy se mélykeresztyén, se szittya, se nagymagyar nem akarok lenni! De emellett minden mélykeresztyén, szittya és nagymagyar nevében mondom, hogy - és itt jutott eszembe az “Év Újságírója”, az első számú megmondó ember, a nagy lovagkereszt/vagy mi/-díjas főnyomorult, méltán Pulitzer-díjas, a magyar fiatalokat oly kedvesen megszólító kinyilatkoztatása, hogy - ANYÁDAT! Ja, és a fidesz elmehet a levesbe! De leginkább az általuk hőn imádott Ural hegység túloldalára….már, ha tudják hol van!Tisztelettel várom a hozzászólásaitokat, saját történeteiteket a CHE@igyelunk.hu, és az info@igyelunk.hu e-mail címre!Lelkesedéssel és önkéntes alapon írunk és jelenünk meg, de pénz kell a működésünkhöz! Ha úgy gondolod, hogy támogatnál minket, akkor a fent említett e-mail címeken keress minket! Nagyon köszönöm! CHE. 😊 - Fotó: Magyar Péter - Facebook

….de miért szól be a főszerkesztő?

Választás 2026

Drága Jó Olvasóink! Először is rendkívül megtisztelő, hogy minket választottatok, hogy olvastok bennünket! Mérhetetlenül hálás vagyok érte!! Kizárólag Nektek – mellette persze dr. Zeke Laci kolléga zsenijének – köszönhetően a Jog tárcánkban található, ’Jogász okfejt’ mottó alatt olvasható, a propagandisták feljelentési lehetőségeiről szóló cikkünket több, mint 150.000-ren (százötvenezren – csak, mert olyan jó ezt leírva is látni) olvastátok!!! Megható és tényleg megtisztelő, köszönjük! Isten tartsa meg kiváló szokásotokat, olvassátok továbbra is az Ígyélünk.hu-t! …és hogy miért szól be a főszerkesztő? Mert újságíró…, és mert vannak olyan ügyek, amiket ugyan leírnak a zseniális kollégái, de neki is ventillálni kell! A főszerkesztő is ember, sőt vállaltan ellenzéki, így aztán vannak gondolatai, amiket le akar írni! Szóval, ezentúl hetente minimum egy olyan főszerkesztői írást, megjegyzést, ha úgy tetszik jegyzetet is olvashattok az Igyelunk.hu-n, amihez akár Ti is hozzászólhattok, sőt megszólíthatjátok a főszerkesztőt, akár cáfolattal, akár saját történettel, akár bármilyen megjegyzéssel! Ezekre az írásokra szeretettel várom kommentjeiteket a CHE@igyelunk.hu , vagy az info@igyelunk.hu e-mail címekre. A Ti hozzászólásaitokat ígérem, változtatás nélkül közöljük, illetve válaszolok rájuk! Természetesen a nyomdafestéket nem tűrő mondatokat bleur-özzük, de nem változtatunk rajtuk! Ezek a jegyzetek nem hosszú, nem szakmai értekezések lesznek, inkább amolyan újságírói észrevételek, gondolatok. Vitaindító beszélgetésekre sarkallak Titeket, az Ígyélünk olvasóit! A legtöbbet válaszolók között pedig időnként ajándékokat sorsolunk ki! Pl. Seychelles-szigeteki nyaralást, balatoni nyaralót és luxusautókat….ja, nem! Bocs! De egy reggeliből megmaradt kiflicsücsköt mindenképpen! ÍgyÉlünk – együtt Itt tenném hozzá, hogy az Igyélünk.hu fantasztikus csapatában mindenki önkéntes munkát végez! Az újságírók, a fejlesztők, az adminisztrátorok, a főszerkesztő és maga a tulajdonos is!!! Szóval tessék ezt a helyén kezelni! Illetve amennyiben bárki szeretne minket támogatni, ezer forinttal is előrébb vagyunk. A felajánlásokat is a fent említett címekre várjuk! Az Ígyélünk szerkesztőségében mindenki ÍGY ÉL! Ez azt jelenti, hogy kizárólag olyan írások jelennek meg az oldalon, amiknek témáit az élet hozta, ezeket dolgozzák fel kollégáink szakértői szemmel. A szerkesztőségben gyermekvédelmi szakemberek, jogászok, informatikusok, orvosok, pszichológusok, adószakértők dolgoznak, szóval nem tájékozatlan, vagy épp tájékozott újságírók, hanem igazi SZAKÉRTŐK! Bízunk benne, hogy egy év múlva egészen másképp ’élünk így’, és sokkal pozitívabb, szeretetteljesebb cikkeket írhatunk! Most azonban mindenki lehet főszerkesztő, szóval írjatok bátran! Csalami V. Csaba vagyok, szeretlek Benneteket és szeretem az igyelunk.hu-t! Dolgozzunk együtt! Nagyon köszönöm! CHE 😊 - Nyitókép:

Kötcsén innen, Kötcsén túl….

Választás 2026

… avagy, kinek, mit jelent a nyitott rendezvény? Láthatóan az állampártnak a falu nevéről is csak a ’kőccsé’ szó jutott eszébe. Újfent! Történt ugyanis, hogy Orbán Viktor – ahogy az lenni szokott – meghirdette az évente rendesen megtartott Kötcsei Pikniket, szeptember 7-e, vasárnapra. Ám ezúttal diadalmasan bejelentette, hogy nyílt rendezvény lesz az idei, ami ugye egy normál honpolgárnak azt jelenti, hogy bárki részt vehet a Fidesz dzsemborin. Magyar Péter a TISZA Párt elnöke – Fotó: Melczer Zsolt Hogy, hogy nem, ezzel egyidőben – és egy kiváló ötlettől vezérelve – a Tisza Párt elnökének, Magyar Péternek is pont azon a településen akadt dolga, és ha már ott van – gondolta – miért ne tartanák ott a Tisza kampánynyitó rendezvényét. (sic. azért nem pont így volt, de a történetmesélés szempontjából így olvasmányosabb, és engedtessék meg egy kis művészi szabadság (a szerk.)) Szóval, mikor a nagyhatalmú urak fülébe jutott, hogy a ’Nagy Ellenfél’ is épp Kötcsén tart rendezvényt, rögvest el is indultak a fejekben a különféle adóemeléssel és Brüsszellel és ofkórsz Soros Györggyel, pláne migránsokkal kapcsolatos összeesküvés elméletek, így aztán félvén attól, hogy a jóféle bográcsos-csülkös-pacal Tiszás gyomrokban leli végóráit, azonnali intézkedést foganatosítottak. Jó pénzért utasították a Terrorelhárítási Központot, és azonnal sűrű kordonerdővel zárták el a mindenki előtt nyitott rendezvényüket. Még az aranygombos propagandistákat, ohh pardon, újságírókat is kizárták, sőt három kilométeres magasságig repülési tilalmat is bevezettek (ez később még fontos lesz). Még a békekányákat – verebeket – és sirályokat is kizárták valahogy a légkörből, nehogy valaki, vagy valami véletlenül is megzavarja a Nagy SzuveNER Polgári Szovj… ööö… Magyar Harcipikniket. Mindemellett Kötcse főterén szerényen, de azért elég hangosan a Rendszerváltók is megkezdték a saját rendezvényüket, ahol bizony nagy dolgok történtek. Magyar Péter bejelentette, hogy elindították a Tisza Világ elnevezésű applikációt, ami még az eddigieknél is jobban összefogja majd a párt szimpatizánsait, kihívásokkal, feladatokkal és közösségépítéssel. Az applikáció már letölthető egyébként a magyartisza.hu internetes oldalról. Bemutattak két új ’Tisza arcot’ is: Forsthoffer Ágnes közgazdász, a párt turisztika szakértője és leendő harmadik alelnöke – Fotó: Magyar Péter – Facebook Szeptember közepétől Forsthoffer Ágnes lesz a párt harmadik alelnöke, akit emellett a Tisza turisztika szakértőjeként konferáltak fel. Forsthoffer közgazdász, pénzügy-számviteli és marketing szakon végzett, turisztikai szakember. A magyar turizmus és vendéglátás egyik meghatározó szakmai szervezetének, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) a balatoni régióvezetője, a balatonfüredi Hotel Margaréta szálloda tulajdonosa, emellett a fürdei Tiszta Víz Tisza Sziget kapcsolattartója. A sajtóban a Balatonnal kapcsolatos témákban szokott megszólalni turisztikai szakértőként. A kötcsei beszédében elmondta, hogy a Tisza szeretné, hogy a vidéki turisztikai térségek előtérbe kerüljenek, amit belföldi és nemzetközi marketinggel támogatnának meg, valamint központi segítséggel fejlesztenék a szolgáltatók digitalizációját. Emellett a szezonalitás nehézségeit is kiküszöbölnék, ami főleg a Balatonon jelent problémát. Az önkormányzatoknak forrásokat és jogosultságokat adnának vissza, többek között az idegenforgalmi adó fölött is őket rendelkezhetnének. Kármán András közgazdász – Fotó: Melczer Zsolt Kármán András közgazdász, a második Orbán-kormány államtitkára már korábban is feltűnt a Tisza környékén: a párt nagykanizsai kongresszusán az első sorban ült. Ekkor a Tisza sajtókérdésre elárulta, hogy a pénz-, adó és gazdaságpolitikai szakember a kormányprogram kidolgozásában segíti a pártot. Kármán András a hollandiai Groningeni Egyetemen tanult, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1997-től a Magyar Nemzeti Banknál dolgozott, majd a második Orbán-kormány idején 2010 júniusától 2011 novemberéig a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkára volt. Kármán a bankadó kivetésében még kitartott a kormány politikája mellett, de nem sokra rá, az IMF „hazazavarását” megelőző tárgyalásokon belátta, hogy csak a miniszter és a miniszterelnök akaratának végrehajtója lehet, ezért lemondott posztjáról, írta róla korábban a Hvg.hu. Ezután 2014-ig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságában a Magyarországnak járó helyettes igazgatói posztot töltötte be. 2017-től az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. ügyvezetőjeként és elnökeként dolgozott. A kötcsei beszédében megígérte, hogy megszüntetik a rendeleti kormányzást, újra bevezetik a katát és lépéseket tesznek az euró bevezetése felé. Fotó: Melczer Zsolt Emellett a Tisza adóprogramjának számos elemét ismertette: a minimálbéres dolgozóknak a mostani 15 százalékról 9 százalékra csökkentik az adóterheit, továbbá adókönnyítésben részesül mindenki, aki többet keres, mint a jövő évi várható minimálbér, azaz bruttó 625 ezer forint havonta, ami összesen több mint kétmillió embert érint. A Tisza semmilyen munkabért terhelő adót nem emel, de megadóztatják a leggazdagabbakat: évi 1 százalékos vagyonadót vezetnek be azoknak, akik 5 milliárd forint feletti vagyonnal rendelkeznek. Ez minden vagyontárgyra, jachtokra, sportautókra, festményekre és külföldi vagyonelemekre is kiterjed majd. Az adóterhet közvetlen családtagokkal együtt kell majd kiszámolni, hogy ne lehessen kibújni a fizetés alól. A mindennapi élet költségeit is csökkentik: a vényköteles gyógyszerek áfáját 0 százalékra, a tűzifa és az egészséges élelmiszerek áfáját 5 százalékra mérséklik. Mideközben a kormányoldalon elhangzott a ’Győzelmi Terv’, aminek legfontosabb eleme, hogy Orbán Viktor még mindig azt gondolja, hogy a 106 választókerületből 80-at a Fidesz nyerne meg. Továbbá belengette, hogy Békemenettel, ’Tisza-adós’ nemzeti konzultációval, a V-4-ek felizmosításával (itt persze nem tudjuk mire gondolt, talán bevenné Oroszországot is..), illetve Brüsszel elfoglalásával (bár ettől Strassbourg még mindig ott lesz, na mindegy) nyerne választást. Beszéde végén pedig egy igazi amolyan ’Keresztapás’ mondattal búcsúzott, amit akár nyílt fenyegetésnek vehetne bárki. Így hangzott, szépen szenvedőben: „Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.” Fotó: Melczer Zsolt És, hogy miért említettem, hogy a légtérzár fontos? Nos, annak ellenére, hogy a TEK tényleg légtérzárat rendelt el a térségben, az állampárti propagandisták egyik agyontanult zászlóvivőjének, bizonyos Deák Dánielnek sikerült bemutatnia egy drónfelvételt pontosan abból az időből, mikor Magyar Péter Kötcsén beszélt a színpadon. Deák – egyem a lelkét – puszta jóindulatból szerette volna megmutatni, hogy bizony, milyen szánalmasan kevesen voltak a Tisza szimpatizánsok, csakhogy egyrészt nem voltak kevesen, másrészt törvénysértő volt a drónfelvétel, pontosan a légtérzár miatt. Amennyiben pedig a rendőrség, hivatalból készítette a drónfelvételt, a kérdés az, hogyan jutott az el Deákhoz? Csalami V. Csaba – Nyitókép: Melczer Zsolt – ÍgyÉlünk

Nemzet Hangja vs. Nemzeti Konzultáció

Választás 2026

2025. március 24-e és április 11-e között zajlott a TISZA Párt, a Nemzet hangja elnevezésű szavazatgyűjtő akciója. Ennek keretében 12+1 kérdésben kérték ki a lakosság véleményét. Szavazni lehetett online alkalmazásban is, de akinek volt ideje és kedve, vagy épp nehezen alkalmazkodik a ’kütyüvilághoz’, az személyesen is szavazhatott a párt önkéntesei által üzemeltetett szavazópultoknál. Jelen írás elkészültekor, azaz április 11-én – amikor még van 2 nap a szavazás befejezéséig – már erőteljesen az egymillió felé közelít a szavazólapok kitöltőinek száma. Ez azért is rendkívül fontos szám, mert a TISZA Párt mindösszesen hatvanmillió forintból szervezte meg az országos szavazást, miközben Magyarország kormánya minden egyes nemzeti konzultáció alkalmával 7.2 milliárd forint közpénzt éget el arra, hogy – elmondásuk szerint – 1.2 millió ember elmondja a véleményét olyan kérdésekről, amiket eleve úgy tesznek fel, hogy maga a válasz is benne van a kérdésben! Eddig 15 alkalommal kaptak kérdőíveket a polgárok (hamarosan érkezik a 16.), összesen mintegy 70 milliárd forint adófizetői pénzből. Magyar Péter és a veszprémi önkéntes csapat – Fotó: Melczer Zsolt A TISZA ’népszavazásán’ országszerte több ezer önkéntes és ú.n. szavazóbiztos vett részt, természetesen társadalmi munkában, aláírt és pontosan betartott szabályok szerint. A népszavazás kifejezésnél jelen esetben azért indokolt az idézőjel, mert a párt kommunikációjában szinte minden esetben népszavazásról beszéltek, sőt maga Magyar Péter is rendszeresen használta ezt a szót beszédeiben, nyilatkozataiban, ugyanakkor nem egy hivatalos, jogilag is érvényes népszavazásról van szó. A TISZA önkéntesei és szavazóbiztosai – amellett, hogy „BÁTORAN” vállalták az arcukat, kockára téve baráti, családi kapcsolatokat, állásokat – több esetben is személyes biztonságukat, testi épségüket nem féltve gyűjtötték a szavazatokat. A tettlegességnek többször is áldozatul estek a TISZA Párt kellékei, pultjai, sátrai. Emellett számos helyszínen a zaklatás szavakban merült ki. Talán ennek is köszönhető az, hogy a pultoknál többször is megjelentek jó érzésű, de nyíltan kormánypárti szavazók, akik elmondták, hogy már nem tűrik tovább az erőszakot, ők inkább eljönnek és kitöltik a TISZA szavazólapjait. Ebből egyértelműen leszűrhető, hogy a legerősebb ellenzéki párt a komoly zaklatások ellenére is megerősödve került ki az akcióból. Magyar Péter megköszöni a veszprémi önkéntesek munkáját – Fotó: Melczer Zsolt Pár szót ejtsünk a kérdésekről is: A kormánypártok iszonyú drága Nemzeti konzultációjának kérdései egytől-egyig úgy készültek, hogy ne kelljen gondolkodni rajta. Mondjuk, zseniális nyelvtani húzásokat alkalmaztak, de lássuk be, a kérdésekben mindig ott volt a válasz is, így aztán ezek a kérdőívek inkább a propaganda gépezet része, mint valós tartalmú konzultáció. Ezzel ellentétben a TISZA kérdőívén számos megosztó kérdés szerepel. A szerkesztőségünk által megkérdezett szavazóbiztosok elmondták, hogy bizony nem minden kérdésre volt egyértelmű válasz. A szavazók ugyanis komolyan vették, hogy most véleményt mondhatnak. Akcióban a veszprémi önkéntes csapat – Fotó: Melczer Zsolt Ilyen kérdés volt, hogy legyen-e egységesen 9% a személyi jövedelemadó. A szavazók jelentős hányada nem tartja jó ötletnek, hiszen egyrészt jóval kevesebb pénz áramlana az államkasszába, másrészt pedig ezzel megint a gazdagok járnának jól. A másik ilyen kérdés volt KATA visszaállítása, amit sokan gondolnak a fekete/szürke gazdaság táptalajának. A legmegosztóbb kérdés azonban a +1 kérdés volt, ami Ukrajna uniós csatlakozásának támogatására vonatkozott. Itt átlagosan 20 szavazóból 9-12 elutasította a támogatást. Ebből is jól látszik, hogy működik a propaganda, hiszen sokan hiszik azt, hogy ha igennel szavaznak, akkor két héten belül csatlakozhat az Európai Unióhoz Ukrajna. Pedig háborúban álló országot eleve nem vesz fel tagjai közé a társulás. Sok tennivalója lesz még a szomszédoknak ahhoz, hogy tagok lehessenek, ez pedig egészen biztosan hosszú évekbe telik majd. A kérdés azonban csak annyi volt, hogy támogatja-e Ön Ukrajna uniós csatlakozását?! Itt meg kell jegyezni, hogy hamarosan újabb Nemzeti konzultációs kérdőív érkezik a magyarok postaládájába – nyilván újabb potom hétmilliárdért – amiben a Fidesz is megkérdezi a polgárokat Ukrajna csatlakozásáról úgy, hogy közben a propaganda folyamatosan háborúval riogat! Különösen vicces – vagy inkább botrányos – ez a veszettül drága kérdőív, annak fényében, hogy ugyanez a párt és miniszterelnök, akik most egy idegen – nem mellesleg háborúban álló – ország csatlakozási támogatására kíváncsiak, elfelejtették megkérdezni országuk polgárait arról, hogy vajon a magyarok ki akarnak-e lépni a Nemzetközi Büntetőbíróságból!! CHE – Vezetőkép: Melczer Zsolt

„Senki sem kíváncsi Magyar Péterre…”, avagy így vág pofán bennünket a propaganda hazugsága!

Választás 2026

A TV2 híradója ismét rárúgta az ajtót a szuveNERitás védelemre! 2024. október 10-én már láthattuk a ’katasztrófahíradó’ áldásos tevékenységét, mikor a főműsoridőben – azaz, az esti híradóban – egy vágott anyagban (erről beszélünk még) több, mint három percig Magyar Péter nadrágját és zsebre dugott kezét láthattuk. Akkor azt hittük, hogy a propagandamédia elérte mélypontját. De sajnos azóta többször is érezhettük, hogy még mindig van lejjebb! Az egyik legutóbbi ilyen volt, amikor a fent már említett – a ki tudja, ki által mért legnézettebb – csatorna híradójában elhangzott, hogy „A vártnál jóval kevesebben mentek el Magyar Péter, március 15-i beszédére…stb”. Ne legyenek kétségeink, ez is a propagandaműhely kulisszatitkainak egyike. Első körben lássuk, hogyan is gondolta ezt a költő. Egy rövid médiatréning: Aki látott már akciófilmet, sci-fit, kalandfilmet, akár animációs filmet, horrort, vagy krimit, az tudja, hogy a mozivásznon/képernyőn bármi megtörténhet, de még a bármi ellentétje is! Nos, ugyanaz igaz a híradóra is. A hírgyártók rájöttek ugyanis, hogy amit az ember a két szemével lát – vagy a fülével hall -, azt igaznak véli. Erre épít a propagandamédia is! Hiszen, akik ott voltak a TISZA nagygyűlésén, láthatták, hogy a Tények felvétele hazugság….és itt jön a médiatréning! Három lehetősége van egy tévéstábnak, hogy bemutassa a történéseket. 1. Demo: A műsorvezető beszél, közben képeket látunk az eseményről 2. Demo+Szinkron: A műsorvezető beszél, közben képeket látunk az eseményről, majd egy résztvevő/szakértő/politikus/művész..vagy akárki 20 másodpercben megerősíti a látottakat 3. Vágott anyag: Itt már 2-3 interjút kell készíteni ahhoz, hogy rendesen fel lehessen dolgozni a témát. Sok látnivalóval, és képre írt szöveggel. Ez azt jelenti, hogy amit látunk, azt is halljuk. Plusz komoly vágómunkát igényel a dolog. Így mutatta be a TV2 Nos, a TV2-nél egy vágott anyagot láttunk, amit profi vágómunka követett, bár egyetlen interjú sem volt benne, ami azonnal hiteltelenné teszi nemcsak a híradót, de az egész céget. A médiatréning folytatásához elsőként lássuk a különbséget! Ez pedig a valóság Hogyan csinálták? A dolog végtelenül egyszerű. A fent említett kiváló médium kb. másfél-két órával a rendezvény kezdete előtt ment a helyszínre felvételeket készíteni. Akkor, amikor még tényleg csak pár ember kereste a helyét/gyülekezett az Andrássy úton. Kiváló operatőri és vágói utómunkával azt éreztették a nézőkkel, hogy ez volt egész délután. Így aztán mire 15 órakor megkezdődött a főprogram, és az Andrássy út megtelt ünneplőkkel a Deák tértől a Kodály köröndig, ez a híradós anyag már készen volt! Azokkal a képekkel, amit délben vettek fel. Az Andrássy út megtelt ünneplőkkel a Deák tértől a Kodály köröndig Az anyag további részében olyan (fél)mondatokat vettek ki bizonyos tudósításokból, amik nem mutatják be a teljes kontextust, nem láthatjuk, hogy kivel beszélt a megszólaló, milyen kérdés, vagy mondatok után mondta azt, amit mondott, így aztán nem is tudhatjuk, milyen megfontolásból jöttek ezek a szavak. A propaganda minden esetben így próbálja hitelteleníteni a megszólalóját, vagy bizonyos helyzeteket, döntéseket. Ez az eljárás azonban magában hordozza a kontraproduktivitást is, vagyis, ha az emberek megértik a médiumok működését, önmagukat teszik hiteltelenné. Kérdés lehet ebben az esetben – ahogy számos másikban is -, hogy vajon egy ilyen, nyilvánvalóan hazug tudósításnak lehetnek-e jogi következményei? Persze, amíg a médiafelügyelet is állami (vagyis fideszes) hatáskörbe tartozik, addig ebben nyilvánvalóan nem lesz változás! CHE