Túlzsúfolt szobák, pincében elhelyezett idős emberek, lenyúlt bankkártyák – ezúttal Hajdú-Bihar vármegyében zárt be illegálisan működő szociális otthont a NAV, de közel sem lokális problémáról van szó. Az ország számos más településén is működnek engedéllyel nem rendelkező idősotthonok. A kereslet az, amely létrehozza és fenntartja őket. Elsősorban nem a felelőtlenség és még nem is az információ hiánya miatt kerülnek az ilyen és ehhez hasonló helyekre a magukról gondoskodni már nem tudó idős emberek ma Magyarországon. Az illegálisan működő szociális otthon berendezésének egy része. – Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Rideg tények: egy öregedő társadalom Nézzük meg hát, miről is van szó, kezdjük a rideg tényekkel. Tavaly év adatai alapján a lakosság 20,7 százaléka betöltötte a jelenleg érvényes nyugdíjkorhatárt. Igen, elöregedő társadalom vagyunk, minden hangzatos kormányzati szólam ellenére (a születésszám növelését célzó fiaskókról majd egy külön cikkben, részletesen). Mindemellett az adott korosztály számottevő része krónikus beteg. Mennyi az a számottevő? Ha a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei adatokra pillantunk, akkor azt látjuk, hogy az ott élő 65 év felettiek közül minden második szenved krónikus betegségtől. A gazdasági mutatókkal összhangban Győr-Moson-Sopronban jelentősen jobb a helyzet: 40 százalék a tartós betegek aránya. Tartós betegséggel élő lakosok aránya Magyarország közigazgatási területei szerint, a KSH Népszámlálási adatbázis alapján. – Forrás: Pénzcentrum Az olló jócskán nyitva A nyugdíjakat vizsgálva azt látjuk, hogy míg a legmagasabb sávban több mint 60 ezren vannak (több mint félmilliós járandóság), 120.000 Ft (!) alatti járadékból közel 200.000-en próbálnak megélni: gyógyszert, élelmiszert, lakhatást fizetni. Arról se feledkezzünk meg, hogy vannak, akik számára még ez is elérhetetlen álom – ők azok, akik nyugdíjminimumban részesülnek, amelynek összege 2025-ben is 28.500 Ft. Ez legyen inkább a család és a személy felelőssége Mint számos más szociális területen, itt is jelentősen hátralépett az állam a teendőktől. Léteznek ugyan az érintett korosztály részére alap- és szakellátások, de ezek cseppek a tengerben. Még a hivatalos adatok szerint is az idősotthonokban 100 férőhelyre 45 várakozó jut, a területen dolgozók szerint pedig ennél jóval többen várják, hogy felszabaduljon egy-egy hely. Az idősotthon fenntartóját tekintve lehet magán, önkormányzati és egyházi, de minden típusnak szükséges működési engedéllyel rendelkeznie, amelyiknek nincs, azt nevezzük illegálisnak. A magán idősotthonok díja a szolgáltatások színvonalához igazított; bekerülési díj 7–15 millió, vagy akár ennél magasabb is lehet. Az önkormányzatiaknál a bekerülés összege 500 ezer és 6 millió forint között mozoghat, a havi térítési díj jellemzően 100–120 ezer forint, plusz egyéb költségek. Az egyházi intézményekben jellemzően magasabbak a térítési díjak, mint ahogy az ellátás színvonala is az. Közösek azonban a bekerülés feltételei – és a hosszú várólista. A várakozási idő hosszú, átlagosan két év, ez idő alatt a családnak kell – kellene – biztosítania valamilyen módon a családtag ellátását, akkor is, ha az idős hozzátartozó folyamatos felügyeletet igényel(ne). A szociális szféra túlterhelve Bár az alapszolgáltatások (étkeztetés, házi segítségnyújtás) minden települési önkormányzat számára kötelezően biztosítandó feladat, de a maximálisan igénybe vehető időtartam naponta négy óra. Az időbeli korlátok mellett tovább rontja az amúgy sem ragyogó helyzetet, hogy a szociális szféra dolgozói gyakorlatilag éhbérért dolgoznak. Folyamatos a fluktuáció, a külföldön keresett „cikk” a képzett magyar idősgondozó. És a család – jól vagy rosszul – megoldja… Magyarországon alapvetően a kétkeresős családmodell a jellemző, és a nők foglalkoztatási rátája 45–49 év között a legmagasabb, tehát abban az életkorban, amikor a szülők életkora, egészségi állapota kezdi megkövetelni a rendszeres segítséget, gondozást, ápolást. Bár az elmúlt évben örömmel számolt be számos felület arról, hogy a nettó átlagbér átlépte a félmillió forintot, arról jóval kevesebbet írtak, beszéltek, hogy a magyar munkavállalók több mint fele kevesebbet keresett, mint 390 ezer forint. Vagyis a munkavállalók több mint fele egészen biztos, hogy anyagilag nem engedheti meg magának, hogy otthon maradva gondozza-ápolja idős, rászoruló szüleit, amíg meg nem üresedik egy férőhely valamelyik szociális otthonban. Munkavégzés mellett ez pedig gyakorlatilag nem megvalósítható hosszú távon a legjobb szándék mellett sem. Forrás: Központi Statisztikai Hivatal Számos olyan család is van, ahol az idősotthonok 3.500–7.000 forint közötti napi díját és az egyszeri belépési hozzájárulást, amelynek összege 5–6 millió forintig terjed, a szülők nyugdíja nem fedezi – és a keresők fizetése sem. Marad tehát, amíg lehet… A telefonhívás. A látogatás (ahol nem az ország más részén vagy külföldön dolgoznak). Az említett házi segítségnyújtás, esetleg „okosórával” kiegészítve. Egy pontig Ami lehet egy hirtelen állapotromlás, egy baleset. És ilyenkor elkezdődik az elhelyezési kényszer, amelyet az illegális idősotthonok kihasználnak. Mert a magát ellátni képtelen idősnek valahol lenni kell… Valamelyest a piaci ár alá menve, rövid határidővel kínálnak „megfelelő” ellátást. Rendszerint az ország távoli részén vagy külföldön élő hozzátartozóknak kedvezőbb képet mutatva az elhelyezés körülményeiről. Az, hogy nincs tanúsítvány, engedély a falon, számla – ebben a helyzetben és abban a morálban, amelyben az ország él – nem akadály. Nem kérdés: gazemberek. De nem ők hozták létre a helyzetet Gazemberek, akik visszaélnek a rászorultak helyzetével. De ne feledjük: ők azzal a helyzettel élnek, amelyet megteremtett a hatalom. Az a hatalom, amely irdatlan pénzt költ arra, hogy hirdesse, neki a család az első. Szöőr Beáta – Nyitókép: Getty Images
