A korábbi kormány felelőssége – 2026. április 12-ig
Ötrészes interjúsorozatunk negyedik részében a Schadl–Völner-ügy kapcsán a korábbi kormány felelősségéről olvashatnak. Az első, bevezető részben az ügy előzményei, a másodikban az az ügyészség felelősségének jogi határai, a harmadikban pedig a bíróság felelőssége olvasható. Az eddig történtekről és a további teendőkről kérdeztük dr. Zeke László ügyvédet, aki 33 éve folytat magánpraxist, televíziós műsorok jogi szakértője, rendszeres vendége az ATV Aktuál műsorának.
Itt már nem a konkrét vádról vagy ítéletről, hanem arról van szó, milyen igazságszolgáltatási rendszert működtetett a korábbi politikai vezetés.
Milyen jogi, intézményi és politikai felelősség terheli a 2026. április 12-.ig hivatalban lévő kormányt azért, hogy egy ilyen súlyú korrupciós ügy éveken keresztül érdemi lezárás nélkül húzódhatott?
Nézzük részletezve
A korábbi kormánynak milyen lehetőségei voltak arra, hogy a bírói és ügyészi függetlenség megsértése nélkül gyorsabb és hatékonyabb büntető igazságszolgáltatást teremtsen?
Tizenhat év rendkívül hosszú idő. Ez elegendő kellene legyen arra, hogy strukturális változtatások is megvalósulhassanak, ne csak toldozás-foldozás legyen a jogszabályok tengerében, esetleg kísérletezés, rosszabb esetben korrupció-gyanús szamárságok áterőltetése.
Az eljárásjogi törvények átalakítása elvileg megvalósult, de – az eltelt idő és a megtapasztalt gyakorlat ezt már visszaigazolta – ez nem sikerült valami fényesen. Akár a polgári perrendtartás, akár a büntetőeljárás átfogó, új szabályozása nemhogy gyorsított volna, hanem inkább újabb problémákat generált (amellett, hogy egyáltalán nem tapasztaljuk a gyorsabb, hatékonyabb ügyintézést).
Olyan új - vagy újraértelmezett - jogintézmények, mint amilyen a vagyonosodási vizsgálat, vagy egy precízebb, súlyos jogkövetkezményekkel járó képviselői vagyonnyilatkozati eljárás is sokat mozdíthatott volna elő a furcsa meggazdagodások, közszférában dolgozó, milliárdossá lett politikusok ügyében. De ehhez politikai akaratra lett volna szükség és mi sem áll ettől távolabb egy maffiaállamban, mint efféle akaratnak engedni.
Aztán láttuk, hogy EU-s kényszer hatására felállt ugyan az Integritás Hatóság (IH) (Bíró Ferenc vezetésével), amely hatóság feladata éppen a kormányzat irányítása alatt álló szervezet és a vele kapcsolatban álló intézményrendszer korrupcó-gyanús ügyeinek a feltárása, vizsgálata, de mint láttuk ennek az intézménynek a vezetőjét nem védi a mentelmi jog, így éppen annak a kormányzatnak alárendelt szerveknek áll módjában őt megvádolni, akiket kellemetlenül érinthet a hatóság vizsgálata. Ebből aztán az lett, hogy Bíró Ferencet – aki (nekem nagyon úgy tűnik) nem „bábozta el”, az IH működését, hanem komolyan vette a dolgát és vizsgálatokat folytatott, feljelentéseket tett – meg is vádoltak megítélésem szerint mondvacsinált ürüggyel, hogy elmozdítsák hivatalából. (Azt hiszem ez talán törvényszerű is, ha tényleg maffia-állammal van dolgunk.)
Aztán láttuk, hogy az Orbán-rezsimnek nem nagyon volt kedve az Európai Ügyészséghez és olyan speciális szervezetet sem állított fel top nyomozókból és ügyészekből, mint amilyen a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal. Az ügyészség (Polt Péter közvetlen irányítása alatt) sem kapkodott, fel sem merülhetett a vádmonopólium hatékony megosztása, illetve az igazságszolgáltatás szereplőinek esetleges felelőssége. Mint látjuk napjainkban, ahogy iszonyatos sebességgel pörögnek az ügyek már annak nagyon komoly ösztönző ereje volt a hatékony munkának, hogy láthatóan komoly szándék mutatkozott ezeknek az új intézményeknek a működésbe hozására.
És természetesen lehetőség lett volna a tárgyi és személyi, technikai feltételek hatékony, célszerű bővítésére is, aminek bőven lett volna tere 16 év alatt. (De a megvalósult „fejlesztések”, mint pl. az elektronikus földhivatali rendszer, az „E-ing” nemhogy a hatékonyság fejlődésével járt, hanem büntetőfeljelentésbe torkollott a feleslegesen eltapsolt 16 milliárd forint miatt, amiért egy teljesen használhatatlan rendszert igyekeztek nekünk eladni.)
Ha évek óta ismert probléma volt, hogy súlyos büntetőügyek öt-tíz évig is elhúzódhatnak, felvet-e politikai felelősséget, hogy nem történt megfelelő rendszerszintű változtatás?
Nyilvánvalóan felvetődik a politikai döntéshozók, az ágazatot vezető igazságügyi miniszter és közvetlen kollégái politikai felelőssége, főleg ilyen hosszú idő elteltével, főleg, hogy Völner Pál személyében olyan ember keveredett bele rendszer szintű korrupció gyanújába, aki az igazságszolgáltatási ágazat élén a második ember volt (aki a gyanú szerint már az eskütétel napján vett át korrupciós pénzeket).
Közismert ezen túl a rendszerváltást lényegében elindító hangfelvétel sorsa és tartalma, amiből felsejlik, hogy a regnáló igazságügyi miniszter szerint nincs kiút a maffia kormányból (ahol őt nem azért „tartják”, hogy külön véleménye legyen), meg hogy a bűnügyi iratokat politikusoknak módjában áll manipulálni. Hozzáadódik ehhez azon fideszes képviselők ügye is, akik súlyos cselekmények miatt álltak éppen büntetőeljárás alatt, miközben a mentelmi jog fedezékében szavaztak a parlamentben. Azon túl, hogy Völner Pálnak és Varga Juditnak is távoznia kellett a posztjáról mindezekért a politikai felelősséget a Fidesznek vállalnia kellett. Ez is benne van a választások számukra katasztrofális eredményében.
A megfelelő bírói, ügyészi, szakértői és technikai kapacitás biztosítása mennyiben volt kormányzati felelősség?
Ki másnak, ha nem nekik kellett volna ezeket a feltételeket biztosítani? A gyengén teljesítő gazdaság nem adott lehetőséget a szükséges változtatások kivitelezésére; a propagandára, a hatalom megőrzésére, a szavazatok megszerzésének céljával „helikopterről szórt milliárdok” elzárták a forrásokat a tárgyi és személyi feltételek megteremtése elől.
Egy bíró foglalkoztatása nagyon sokba kerül, ugyanakkor az őt kisegítő, megfelelően képzett asszisztencia (pl. leírók, technikai munkatársak) nélkül nem tud hatékonyan működni. Sem a magasabb fizetésért, sem újabb bírák csatasorba állításával. Hiába van elektronizálva a kapcsolattartás rendszere, ha nincs megfelelő minőségű monitor a bíró előtt a tárgyalóban, vagy a bírónak nincs elég képzettsége, gyakorlata használni a modern technikát.
Olybá tűnik nekem ez a rendszer, mint amikor a régi kabaré tréfában azt láttuk, hogy a Szovjetunióban megirigyelték az amerikai ital automatákat ezért ők is „automatizáltak”: beültettek egy embert egy fém dobozba, hogy így szolgálják ki az elvtársakat. Úgy tűnik, hogy csili-vili, full elektronikus rendszer működik a bíróságokon ugyanakkor az ügyvéd kénytelen az elégtelenül működő, rendkívül kényelmetlen rendszerbe valahogy „bepréselni” a beadványokat, mellékleteket, bizonyítékokat, már amit lehet, majd ugyanezt az irat anyagot egy szerencsétlen bírósági alkalmazott kénytelen kinyomtatni, pénzt, időt, energiát nem sajnálva (hogy csak egy példát mondjak).
Szerintem hosszú évek óta abszolút túltermelés van jogászokból, a humán erőforrás tehát elvileg nem lenne gond. Hogy az ügyészség, a bíróság nem tud még nagyobb létszámú szakképzett jogászt, technikailag felszerelt munkahelyet, hatékonyan működni képest szoftvereket, az eljárásokat gyorsító metódusokat biztosítani az mindenképpen kormányzati felelősség.
Felvethető-e a korábbi politikai rendszer felelőssége azért a bizalmi válságért, amely a politikailag érzékeny korrupciós ügyek ügyészi kezelésével kapcsolatban kialakult?
A nyilván. Viselte is: nagyon csúnyán megbukott!
De sajnos a jelenlegi hatalom is kénytelen bajlódni ezzel a problémával. Felállt az NVVH, de még mindig nincs meg a teljes stáb, még a kiemelten fontos elnökhelyettesi pozíciókból is hiányzik három vezető. Hiányoznak az ügyészek, nyomozók a rendszer felépítéséhez és lehet, hogy ha az NVVH-hoz kerülnek ezek az emberek, akkor meg az eredeti munkahelyükről fognak hiányozni.
Látjuk, hogy az égetően hiányzó legfőbb ügyész kiválasztása során is érződik a bizalmatlanság, ebben a kérdésben nincs meg az összhang a köztársasági elnök és a TISZA frakció között.
Az elmúlt 16 évben olyan mértékben amortizálódott az ügyészségbe vetett bizalom főleg a politikailag érzékeny ügyekben, hogy nagyon nehéz lesz ezt visszaépíteni. Sokakban felvetődik, hogy akár az NHHV-nak, vagy egy másik, a mostani ügyészségtől független szervnek feladatául kellene szabni, hogy az elmúlt évek „elbábozott”, „elszabotált”, „lealibizett” (kinek hogy tetszik) büntetőügyeiben vizsgálják meg az ügyészség felelős vezetőinek, munkatársainak a felelősségét: kik voltak azok, akik nem intézkedtek, akik leállítottak ügyeket, altattak ügyeket, mert ezt a feladatot nyilvánvalóan nem tudja maga az ügyészség ellátni. (Alárendelt, beosztott ügyészek nem fogják adott esetben a saját főnökeik mulasztásait, kötelezettségszegéseit vizsgálni, feltárni.)
Ha utólag kiderülne, hogy bizonyos korrupciós szálakat nem vizsgáltak kellő alapossággal, ez kizárólag az ügyészek szakmai felelőssége lenne, vagy felmerülhet az akkor működő intézményi rendszer felelőssége is?
Büntetőjogilag egy „intézményi rendszer” nem vonható felelősségre. A jogszolgáltatás rendszerének hibái kijavításáért a politikai rendszer felelős (nem büntetőjogilag, hanem politikailag).
Hogy nem vizsgáltak kellő alapossággal ügyeket annak személyében csak egy feladatát rosszul végző bíró, ügyész, vagy nyomozó lehet a felelőse. A rendszer, ami esetleg megakadályozza, hogy ők jogszerűen, lelkiismeretük szerint végezzék munkájukat. A Polt Péter által vezetett, irányított ügyészség munkája felett a bíróságnak semmiféle kontroll szerepe nincs (kivétel az a ritka eset, amikor az ügyész ellen indul eljárás). A vádmonopólium, a vádhoz kötöttség miatt például egy bíró nincs abban a helyzetben, hogy érvényesítse az állam büntetőjogi szigorát egy folyamatban lévő eljárásban, ha a tárgyalóteremben elé került bizonyítékok alapján világosan látja, hogy más is bűnös, mint a vádlott. (Csak összehasonlításképpen: ha egy posztoló rendőr szolgálatban látja, hogy valaki bűncselekményt követ el és nem intézkedik, akkor ezzel hivatali visszaélést követ el.)
Az intézményrendszert tehát nem „felelősségre kell vonni”, hanem megváltoztatni. Jelenleg ezen az úton vagyunk. Az NVVH felállítása, az Európai Ügyészség befogadása, a kompromittálódott vezetők leváltása, a vádmonopólium megszüntetése, az eljárásjogi szabályok sokrétű megváltoztatása, valamint az, hogy a „hagyományos” nyomozó- és vádhatóságok az április 12. napját követően jól érzékelhetően más intenzitással és szemlélettel dolgoznak erre utal.
Kulcskérdés
Mennyiben tekinthető a Schadl–Völner-ügy elhúzódása egyetlen büntetőeljárás problémájának, és mennyiben az április 12-éig működő igazságszolgáltatási rendszer tünetének?
Ezt az ügyet az éppen most múló rendszer „állatorvosi lovának” tekintem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Schadl és Völner uraknak az a „szerencséje”, hogy az ügy a „múlt rendszerben” indult és javarészt zajlott. Jó összehasonlítási alap lesz ez az ügy az április 12. napját követő eljárásokhoz. Már most nagyon szembeötlő például a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos eltérő bánásmód. Látjuk, hogy míg Völner Pálnak sikerült elkerülnie a letartóztatást (azzal, hogy önként ment be az ügyészségre), míg ugyanez már Seszták úrnak nem sikerült...
Azt gondolom a – látva a Fásy családdal, Hankó Balázzsal és államtitkárával, a fővárosi polgármesterekkel és még sok mindenki mással történteket – ma már nem lenne esélye olyan kényelmesen, „elegánsan” (szabadlábon, ügyvédi praxist visszakapva, lefoglalt értékes gépjárművek foglalását feloldva) védekeznie a valaha volt legmagasabb rangban lévő korrupcióval vádolt igazságügyi vezetőnek, mint ahogy ezt most látjuk. Van egy olyan érzésem (persze a konkrét iratokat nem ismerem, így ez csak egy megérzés), hogy egy államtitkár esetében a tanúk befolyásolásának, a bizonyítékok eltüntetésének, az összebeszélésnek a veszélyét komolyabb nyomozás sikerét veszélyeztető körülményként vették volna figyelembe.
Az is csak egy megérzés, hogy az immáron hetedik éve folyó eljárás gördülékenyebben, gyorsabban folyna, ha a jelenleg kibontakozó rendszerben indult volna, mintsem ahogy látjuk. A most kibontakozó tendencia az, hogy a szigorúbb, a közvagyont védő jogintézmények között szerepet kap majd a vagyonvizsgálat, esetleg a hozzátartozók vagyonvizsgálata, s a vagyonvisszaszerzés nem abban fog megnyilvánulni, hogy „Völnerpálok” évekkel az elsőfokú eljárás előtt praxist, lefoglalt gépjárműveket kapnak vissza, hanem abban, hogy az eltűnt közpénz, vagy bűncselekmény útján szerzett vagyon visszakerül a köz vagyonába.
Az előző részekben körbejárt témák
I. rész - Ki mit mulasztott – és ki mit tehet most?
II. rész - Mit mulasztott az ügyészség?
III. rész – Korábbi kormány - Mit mulasztott el a rendszer?
Az utolsó részben majd az alábbi témakört taglaljuk
V. rész – Új kormány - Mikortól nem elég az örökségre mutatni?
dr. Zeke László - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció
