Schadl–Völner-ügy — Mulasztott-e az ügyészség?
Ötrészes interjúsorozatunk második részében a Schadl–Völner-ügy kapcsán a hazai jogszolgáltatás állapotáról olvashatnak. Az első, bevezető részben az ügy előzményei láthatók. Az eddig történtekről és a további teendőkről kérdeztük dr. Zeke László ügyvédet, aki 33 éve folytat magánpraxist, televíziós műsorok jogi szakértője, rendszeres vendége az ATV Aktuál műsorának.
A Schadl–Völner-ügyben az ügyészség felelőssége meddig terjed jogilag? Mely döntések tartoznak egyértelműen az ügyészség számonkérhető szakmai felelősségi körébe?
Nézzük részletezve
• Indokolhatónak tartja-e jogilag, hogy az ügyészség Völner Pállal szemben nem indítványozott letartóztatást, miközben súlyos korrupciós bűncselekményekkel vádolta meg?
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a konkrét ügy részleteit nem ismerem, így szubjektív véleményemet a nyilvánosságra hozott, köztudomású tényekre, illetve sajtóértesülésekre alapozom, s igyekszem a tanulságokat inkább általános érvénnyel megfogalmazni.
Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkáraként, miniszterhelyettesként a hazai igazságszolgáltatási ágazat második embere volt. Nemcsak a legmagasabb poszton lévő, igazságügyben dolgozó közigazgatási vezető, aki valaha korrupció megalapozott gyanújába keveredett, hanem ilyen minőségében a legkomolyabb kapcsolati tőkével, adatokkal, cselekvési potenciállal rendelkező tisztviselő is. Schadl György még ennél is magasabb szinten: az első emberként állt a végrehajtói kar élén, de „csak” a végrehajtói kar élén. Azt, hogy Schadl Györggyel szemben kényszerintézkedést alkalmaztak helyénvalónak gondolom, viszont Völner Pál esetében ez erősen magyarázatra szorul.
A letartóztatás elrendelésének szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye; tanúk befolyásolásának (megfélemlítésének, jogellenes befolyásolásának), bizonyítékok eltüntetésének veszélye megalapozottan feltehető. Tehát lehet indokolni az elrendelést, vagy az el nem rendelést, csak éppen én nem ismerem ezeket az indokokat Völner esetében. Semmit nem olvastam arról, hogy egy igazságügyi államtitkárnak szabadlábon miért ne lenne módjában megnehezíteni a bizonyítást egy igen súlyos korrupciós ügyben; esetében miért nem áll fenn a tanúk megfélemlítésének, jogellenes befolyásolásának veszélye (főleg, mert hallottuk a nyilvánosságra hozott hangfelvételeket); miért nem áll fenn az összebeszélés, a bizonyíték eltüntetésének, elrejtésének veszélye.
• Milyen jogi mérce alapján lehet utólag megítélni, hogy helyes volt-e bizonyos nyomozati szálakat elkülöníteni, megszüntetni vagy nem továbbvinni?
A „mérce” a vád eredményessége lehet. Ha az eljárás nem sikeres: bizonyítékhiányos felmentéssel zárul az eljárás, akkor felmerülhet, hogy az ügyész nem jól végezte a munkáját, kihagyott, elmulasztott valamit, így az is kérdésessé válhat, hogy miért nem „vitt tovább valamilyen szálat”.
Ha bűncselekmény hiányos felmentés, akkor feltehető, hogy elvégezte ugyan a munkát, csak éppen a bíróság nem osztotta a jogi álláspontját.
• Ha egy politikailag érzékeny ügyben felmerül annak gyanúja, hogy bizonyos kapcsolatokat vagy szereplőket nem vizsgáltak kellő mélységben, milyen jogi eszköz van ennek utólagos felülvizsgálatára?
A bíróság teljes függetlensége az egyik legfontosabb jogállami garancia. A bíróság hatályos jogszabályi keretek közötti működése ezért rendkívüli esetekben és különleges körülmények között kontrollálható és az is csak szigorú törvényi garanciákkal.
Jogerősen lezárt ügyekben csak rendkívüli perorvoslatokkal lehet élni. A korábban nem vizsgált, de az ügy megítélését lényegesen befolyásoló új bizonyíték kerül napvilágra, akkor perújítással lehet élni, amennyiben a jogerősen befejezett eljárásban valamilyen lényeges, súlyos törvénysértés történt a bíróság részéről, akkor felülvizsgálattal lehet élni. Ezeket a hagyományosan létező rendkívüli jogorvoslati formákat nem kifejezetten a politikai befolyásolás ellenszereként találták ki. (Hanem olyan esetekre, mint amilyen például a móri mészárlás ügyében utóbb előkerült tárgyi bizonyíték, vagy a Balla Irma sérelmére elkövetett emberölési ügy, ahol utóbb került képbe a valós elkövető.)
Tartok tőle, hogy a politikai okból nem kellő részletességgel vizsgált potenciális elkövetők ügye csak egészen speciális esetben adhat okot arra, hogy a bírósági folyamatba „kívülről” be lehessen avatkozni. Gyakorlatilag akkor, ha valamilyen súlyos bűncselekmény (pl. hivatali visszaélés) bebizonyosodik az igazságszolgáltatás berkein belül akár a bíróság, akár a vádhatóság részéről. (Tudni kell, hogy a bíróság a vádhoz kötve van, a felelősség tehát elsősorban az ügyészségen van, a bíróság csak azt tárgyalhatja, amit letesz elé az ügyész ebben a körben.)
Mondanom sem kell, hogy milyen nehéz feladat (csaknem lehetetlen) ebben a körben az ügyész, vagy a bíró felelősségét megállapítani. De legalább van Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal; ki más, ha nem ez az újdonatúj szerv az, aki egy ilyen nehéz feladattal is meg tud birkózni.
• Egy új legfőbb ügyész elrendelheti-e korábbi ügyészi döntések rendszerszintű átvilágítását, és ennek hol vannak a jogállami korlátai?
Az új legfőbb ügyész a törvény keretei között azt tesz, amit akar. Nagyon szembeötlő a széles nyilvánosság előtt, hogy rendkívül nagy számban vannak 2026. április 12. napja után „felpörgő” ügyek, amelyekben éppen most jutott el odáig az ügy, hogy valamilyen a nyilvánosság számára is látható (és régen várt) eljárásjogi cselekmények történjenek, így gondolom meg fog történni a korábbi ügyek átvilágítása is.
Fontos jogállami korlát, hogy jogerősen lezárt ügyekben kifejezetten tilos nyomozni; ilyen ügyben gyakorlatilag perújítási okot szolgáltató bizonyíték előkerülése esetén kerülhet sor.
Új helyzetet a még le nem zárt, aránytalanul elhúzódó, „gyanús” ügyekben lehet, miután az ügyészség vádmonopóliuma az NVVH felállításával megszűnt, valamint az Európai Ügyészség hazai működésével a vádemelést megelőző nyomozás is új szintre emelkedik (erősen leszűkül annak lehetősége, hogy a nyomozóhatóság esetleg elszabotáljon valamilyen lényeges nyomozati cselekményt).
A jogásztársadalom elvárását szokásához híven elég keményen és szókimondóan fogalmazta meg a Vidéki prókátor 2026. 09. 16. napján Facebook-profilján közzé tett posztjában: „Úgy tűnik, hogy az elvileg független ügyészség számára a valódi függetlenség követelményének érvényesítése feszültséget okoz, mert egyesek olyannyira hozzászoktak a pórázhoz, hogy nem nagyon tudnak meglenni nélküle. (…) szeretnénk tudni, hogy kik voltak azok az ügyészek, akik a maffia bűnpártolóiként súlyos bűncselekmények eltussolásában vettek részt, mert velük aligha lesz lehetséges a szervezet megújulása.”
• Hol húzódik a határ a rossz szakmai döntés, az ügyészi mulasztás és az esetleges jogi felelősség között?
Fontos és nem egyszerű kérdés. Alapvetésként rögzítsük, hogy a bíróság előtt nem az az „igaz”, ami a valóságnak megfelel, hanem az, amit perrendszerűen lehet bizonyítani. A bizonyítási eljárás keretében – mivel az ártatlanság vélelme természetesen az ügyészekre is vonatkozik – azt kell bizonyítani, hogy az elkövetőt bűnös szándék vezette, nem pedig valamiféle alkalmatlanság, trehányság, felkészületlenség, amikor rossz, nem célravezető döntést hozott, mulasztott. Ez a bizonyítás objektív eszközökkel sokkal nehezebb, mint azt a laikusok elsőre gondolják, ugyanis a bizonyításnak minden kétséget kizárónak kell lennie, ugyanis minden kétség a terhelt javára értékelendő!
Tehát nem elegendő az, hogy „de hát kiveri a szemünket, hogy nem csinál semmit, vagy nem azt csinálja, amit kell”, mert bizonyítani azt kell, hogy az illető nem egyszerűen buta, lusta, felkészületlen, trehány, hanem hogy szándékosan igyekszik bűnösöket mentesíteni a felelősség alól.
Az ügyész munkájának minőségét alapvetően a bíróság értékeli az ítéletben. (Igaz, hogy csak a vád keretei között, azt nincs joga bírálni, hogy kit, miért nem vádolt meg.) A „rossz” szakmai döntés, vagy mulasztás következménye lehet az, hogy a bíróság eltérő álláspontra helyezkedik, s felmenti a vádlottat (aki egyébként még az is lehet, hogy bűnös). Ez önmagában nem alapozza meg az ügyész felelősségét, ehhez – mármint, hogy tévedjen, rosszul végezze a munkáját – úgymond „joga van”, ezért legfeljebb, ha kirívóan gyakran csinálja szakmai előmenetelében lehet következménye. Ahhoz, hogy az ügyész a tevékenységével kapcsolatban felelősségre vonható legyen többlet tényállásra van szükség. Praktikusan valamilyen bűncselekmény (hivatali visszaélés, bűnpártolás, vesztegetés stb.) elkövetésére.
Kulcskérdés
• Van-e ma jogi lehetőség annak érdemi kivizsgálására, hogy az ügyészség a Schadl-Völner-ügyben valóban minden indokolt lépést megtett-e a teljes kapcsolatrendszer és az esetleges további felelősök feltárására?
Ma erre egészen biztosan nincs lehetőség, mert az ügy még folyamatban van, ráadásul bírósági szakaszban és nem tudjuk, hogy mit derítettek fel, ezért az „indokolt lépések” sem térképezhetőek fel. Legfeljebb annyi állapítható meg, hogy jelen állás szerint nincs (én legalábbis nem tudok ilyenről) megnyugtató magyarázat arra, hogy Völner Pál miért nem állt semmiféle kényszerintézkedés alatt, miért kapták vissza a rokonok a gyanús eredetű vagyontárgyakat, s hogy miért kaphatta vissza Völner Pál az ügyvédi praxisát.
Amit én a sajtóban olvastam arról, hogy a praxis visszaadásának indoka az volt, hogy Justitia mérlegének egyik serpenyőjében az ügyvédségbe, a jogszolgáltatás korrektségébe vetett közbizalom volt (ami nyilván sérül a foglalkozásától eltiltott ügyvéd praxisának előzetes visszaadásával), a másik serpenyőben pedig az volt, hogy a foglalkozásától eltiltott ügyvédnek megélhetési nehézségei támadnak, ami a bíróság szerint aránytalan hátránynak minősülhet. Hát, nem tudom... Azt viszont tudom, hogy a hatályos jog szerint a korrupciós cselekménnyel meggyanúsított orvost a gyanú közlését követően (se vádemelésre, se jogerős ítéletre nincs szükség) mérlegelés nélkül kötelező kirúgni az állami egészségügyi szolgáltatótól...
A hátralévő két részben az alábbi két témakört taglaljuk:
III. rész: A korábbi kormány felelőssége – Mit mulasztott el a rendszer?
IV. rész: Az új kormány felelőssége – Mikortól nem elég az örökségre mutatni?
Melczer Zsolt - Nyitókép: ÍgyÉlünk fotómontázs
