Jelzős szerkezet
Orbán Anita külügyminiszter asszony az Egyesült Államokban járva két egyezményt is aláírt az amerikai külügyminiszterrel. Az egyik ezek közül a „baloldali terrorizmus”, a szélsőbaloldali erőszak elleni küzdelemről szóló szándéknyilatkozat. Jelenti-e ez azt, hogy a jobboldali terrorizmus elleni küzdelmet nem tartja fontosnak a magyar kormány? Egyáltalán mi értelme van ebben a kontextusban a jelzőnek a terrorizmus előtt?
Amikor a jelző az ellenkezőjét jelenti
A jelzős szerkezetekkel kapcsolatban mondta Popper Péter, hogy érdemes velük csínján bánni. Megfigyelhető ugyanis, hogy gyakran, amikor észszerű indok nélkül alkalmazzák pont annak az ellenkezője igaz, amit a jelző hangsúlyoz. Láthatjuk például, hogy azok az országok, amelyek rendszerszinten antidemokratikusak rendre „demokratikus” köztársaságnak nevezik magukat (Kínai Népi Demokratikus Köztársaság, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság), ahogyan az egykori NDK (a kommunista Népi Demokratikus Köztársaság) különbözött Nyugat-Németországtól, ami egyszerűen csak Német Szövetségi Köztársaság volt, s elég jó példát szolgáltatott arról, hogy ki volt inkább demokratikus: az, aki erőnek erejével nevezte magát annak, vagy aki nem.
De ugyanezt élhették át a magyarok is a kommunista elnyomás időszakában, amikor itt nálunk minden „szabad” volt. Nemcsak az újságok: „Népszabadság”, „Szabad Nép”, „Szabad Föld”, „Szabad Ifjúság”, hanem a szakszervezetek is: „Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége”, de még a szombat is: „szabad szombat”, amikor végre nem kellett dolgozni, sőt – a legnagyobb elnyomás kellős közepén – még a köszönés is ez volt: „Szabadság!”. Ugyanakkor tudjuk, hogy pont ez a szabadság hiányzott leginkább. a klasszikus polgári szabadságjogokat (szólás-, sajtó-, gyülekezési szabadság) ugyanis a kommunista diktatúra felszámolta.
És ha már itt tartunk, ezekből a „kommunista” országokból leginkább éppen a „kommunizmus” eredeti jelentése hiányzott; hogy a termelőerők legmagasabb fejlettségi szintjén mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint részesül a javakból.
A terrorizmusnak nincs elfogadható politikai oldala
Ha ilyen szemüvegen keresztül nézzük Marco Rubio amerikai külügyminiszter „baloldali” terrorizmus elleni szándéknyilatkozatát, amit Orbán Anita külügyminiszter asszony is aláírt, akkor ez az egész érdekes fénytörésbe kerül. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ne létezne szélsőségesen baloldali ideológiák mentén magát meghatározó terrorizmus, hanem csak azt hogy nincs jelentősége ennek a jelzőnek, mert a terrorizmus az terrorizmus, teljesen mindegy, hogy mitől.
Ezt Amerikában is megtapasztalhatták, amikor Trump elnök első ciklusát követően elbukta az elnökválasztást és 2021. január 6.-án – sokak szerint Trump gyújtó hangú beszédének hatására –, a Jake Angelim, a szarvas kucsmás, félmeztelen, „Qanon-sámán” amerikai zászlóval díszített lándzsával hatolt be a törvényhozás épületébe a csőcselék élén. Valóban kérdéses, hogy Trump szavai: „Ha nem harcoltok pokolian (fight like hell), nem lesz többé országotok” buzdíthatták-e a törvényhozás ellen erőszakkal fellépő, a Capitoliumot megostromló tömeget, hogy vonuljon a Capitoliumhoz, nyomást gyakorolni a választási eredményeket hitelesítő politikusokra. Egy biztos: a Qanon egy szélsőjobboldali, virálisan terjedő amerikai összeesküvés-elméleten alapuló mozgalom és nem „szélsőbaloldali” terrorszervezet. Lényegét tekintve mindegy is.
Winston Churchill szellemes hasonlata az, ami a lényeget megvilágítja. Egyszer megkérdezték tőle, hogy mi a különbség a kommunizmus és a fasizmus között, mire azt válaszolta, hogy pont annyi, mint az Északi-Sark és a Déli-Sark között. (Pont ugyanaz, csak máshol, kis variációkkal: egyikben jegesmedvék, a másikon pingvinek élnek, de alapvetően mindkét helyen nagyon hideg van, rengeteg jéggel és élhetetlen körülményekkel.)
Amerikai félelmek, magyar valóság
Szóval ennek a „jelzős szerkezetnek” sok értelme nincs, legfeljebb az amerikai belpolitikáról ad jelzést (ahogyan a „népi demokratikus” államokról az elnevezésük). Rubio a magyar kormánnyal kötött szerződés alapján közös lépéseket vár a szélsőbaloldali terrorizmus újbóli térnyerése megelőzésére. Helyes. Ne legyen szélsőbaloldali terrorizmus sehol, így nálunk se!
Más kérdés, hogy a rendszerváltás óra ilyen nem is volt hazánkban, leszámítva azt az egyetlen, elszigetelt esetet, amikor az Antifa aktivista a magyarországi fasiszták elleni fellépés keretében vascsővel verekedett. Elvileg persze lehetséges lenne a szélsőbalos terrorizmus térnyerése, ahogy a Kárád-rendszer idején Carlos erre bizonyítékot is szolgáltatott, de ez a veszély egyáltalán nem reális hazánkban.
Rubio szerint: „Meg kell akadályoznunk, hogy ezek a csoportok rendőrkapitányságokat és rendvédelmi szerveket, végső soron pedig kritikus infrastruktúrát és történelmi emlékhelyeket vegyenek célba – a szabad társadalom alapjait; hiszen pont ezeket támadják.” OK. Akadályozzuk meg majd mi is ezt, ha lesz ilyen nálunk és segítsünk az amerikaiaknak, ha módunkban áll efféle „határokon átnyúló nemzetközi hálózatot” felderíteni. Egyelőre semmi ilyesmiről nincs szó nálunk (az USÁ-ban pedig mint láttuk van példa arra, hogy szélsőjobboldali elemek erőszakkal elfoglalják a Capitliumot, de ez most minket nem nagyon kell hogy érdekeljen, mert ez az ő problémájuk, ha a szélsőjobbos felforgatókkal nem akarnak foglalkozni, akkor az az ő problémájuk, nem a miénk).
Diplomáciai kompromisszum vagy politikai engedmény?
Az, hogy a '70-es, '80-as évek során Európa kapitalista államait olyan vérengző szélsőbalos terrorszervezetek tarthatták rettegésben, mint az olasz Vörös Brigádok, vagy a német Bader Meinhof Csoport, az természetesen minden normális jogállam számára elkerülendő, megelőzendő. Az Amerikai Egyesült Államokban is. Akkor is, ha egyelőre annak, hogy ilyesmi felütheti a fejét hazánkban – hála Istennek – semmi jele nincs.
Ha Trump és Rubio azt akarja, hogy a magyar külügyminiszter egy szándéknyilatkozattal ezt támogassa (pár nappal az amerikai félidős választás előtt, amelyen a hírek szerint Trump rendkívül rosszul áll), akkor hadd legyen! Örüljenek, ha ez nekik fontos.
Mindez egyáltalán nem jelenti viszont, hogy a magyar politikai vezetésnek ne lehetne fontos a szélsőjobboldali terrorcselekmények üldözése, írmagjának kiirtása. Főleg azért, mert ilyesmire viszont volt példa a rendszerváltás óta hazánkban. Ilyen volt a Hunnia-ügy, Magyarország első olyan rendőrségi és bírósági ügye, amelyben a hatóságok a vádlottakat bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmény miatt állapítottak meg felelősséget, amely ügyben Csintalan Sándor, volt szocialista politikust majdnem agyonverték 2007-ben. Majd 2008-2009-ben 5 megye, 9 településén hajtottak végre sorozatos fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat cigány származású (vagy annak vélt) emberek, köztük pici gyerek életét kioltva. Nos, ezek valódi, kegyetlen terrorcselekmények voltak, valóban, bevallottan, felvállaltan szélsőjobbról. A kérdés az, hogy mindezek ismeretében számon lehet-e kérni Orbán Anitán, hogy a valós magyarországi helyzethez képest aláírja a Rubio által elé tett szándéknyilatkozatot.
Szerintem nem!
Mégpedig azért nem, mert sem abban a helyzetben nem volt, hogy ennek a szándéknyilatkozatnak az aláírását megtagadja a „jelzős szerkezet” miatt, sem pedig azért, mert ennek bármi értelme, gyakorlati jelentősége lett volna.
Helyzetben azért nem volt, mert Magyarország (az EU GDP-jének1,2 %-át előállító, egy nagyobb amerikai város lakosságával bíró ország) a világ legnagyobb katonai hatalmának és egyik legnagyobb gazdasági erejét képviselő országgal tárgyalva nincs abban a helyzetben, hogy megtagadja egy olyan szándéknyilatkozat aláírását, amit elvárnak tőle a találkozó és a másik, amerikaiak által aláírt, energiaipari megállapodás fejében. (Az energiaipari megállapodás mégiscsak több, mint egy Trump által dedikált sapka, amivel az Orbán-küldöttség dicsekedhetett itthon.) Teljesen önsorsrontó önérzeteskedés lett volna hagyni, hogy az amerikai kapcsolatfelvétel füstbe menjen azért, mert nálunk nincs szélsőbalos terrorveszély (s úgy gondoljuk, hogy az Egyesült Államokban is van szélsőjobbos terrorveszély, merthogy nálunk meg ilyenre volt példa).
Értelme sem lett volna nem megkötni a kompromisszumot a jelzőről. Ha ez annyira fontos Trumpnak, hát hadd örüljön. Attól még minket semmi nem akadályoz abban, hogy mi pedig a bármiféle indíttatású terrorizmussal szemben lépjünk fel.
A lényeg nem a jelző, hanem a következetesség
Tudomásul kell vennünk, hogy ez most egy mindkét fél számára belpolitikailag is motivált helyzet. Rubio narratívájába az illeszkedik, hogy őket támogatja egy ország ebben a törekvésében, Orbán Anita pedig (aki ezzel a gesztussal semmiről nem mondott le) kihúzhatja a méregfogát annak a helyzetelemzésnek, amivel itthon a fideszes média izomból támadta: hogy tudomást sem vesz róla az amerikai külpolitika, egyszerűen kikosarazzák, mint ahogy ez egy senkihez illik.
A magam részéről elfogadhatónak tartom „ráhagyni” a szükségtelen jelzős szerkezeteket egy olyan amerikai adminisztrációra, amit Trump elnök vezet, akinek oltásellenes az egészségügyi minisztere, aki IQ tesztnek hiszi az általa kitöltött demencia tesztet, aki Kanadát, Grönlandot (NATO szövetségesek területét) kívánja elfoglalni, aki a szélturbinák rákkeltő rezgéshullámairól derilál, aki át szeretné nevezni az óceánt, aki – miközben kirobbantja a világot gazdasági világválság közelébe juttató iráni háborút – szarfészeknek titulált Norvégiát, amiért nem kap béke Nobel-díjat, aki férfi szenátor fenekéről, majd (kármentésként) Nicki Minaj tekintélyes fenekéről zeng dicshimnuszokat.
Nekem itthon inkább az a fontos, hogy a „Nincs jobb, nincs bal, csak magyar” ne csak a választókról szóljon, hanem a terroristákról is. Egyként üldözendő mindegyik! Nem gondolnám, hogy a Rubio előtt aláírt szándéknyilatkozat ebben a magyar kormányt bármennyire is akadályozná!
dr. Zeke László - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció
