

A 2017 előtti időkben a napelemes beruházások majdnem 100%-a HMKE kiserőműves beruházások (zöld beruházások) voltak. Ezek tipikusan háztartási és kisvállalkozások által telepített, házakra szerelt erőművek voltak. Jellemzőjük, hogy a megtermelt áramot a trafókörzeten belül el is fogyasztották a környező klasszikus fogyasztók, vagyis sem a nagy villamosenergia hálózatot és vezetékeit, sem az MVM-MAVIR rendszereit nem terhelték semmivel, sőt(!), még hozzájárultak azok tehermentesítéséhez is. Ezt azért fontos tudni, mert a rendszerhasználati díj jelenleg 30 Ft kilowattóránként, a napelemek által termelt áram ára meg alig 5 Ft.
Ehhez képest 2017-től kezdődően megindultak a megawattos nagy naperőmű parkok építései, tipikusan az EU által biztosított pénzekből, amit a kormányzat becsatornázott a pályázati rendszerekbe és ezeket rendre megnyerték a „szimpatikus beruházók”. Nem mind, de jórészt és tipikusan engedélyeket csak ilyen közeli emberek és cégek kaptak.
Azért, mert ezek a nagy naperőmű parkok fix áron, éves indexálással, hosszú távú szerződéssel adták és a mai napig is adják el az áramot, ráadásul nagyon magas áron az állami MVM-nek. Tehát ez egy biztos, hosszú távú és nagy árbevételt garantált. Senki ne lepődjön meg azon, hogy ezek lényegében a kedvezményezett egyének és vállalkozásaik kifizető helyei voltak. Erre közvetett bizonyíték, hogy amikor felmerült a rendszerirányító részéről az igény arra, hogy a napelem parkok tönkreteszik a napsütéses időszakokban a teljes villamosenergia rendszert (2022-ben és azóta folyamatosan), mert a betermelési kumulált kapacitásuk 4-5 GW nagyságúvá vált 2022-től (szemben a HMKE-k 2GW összeadott kapacitásával), hogy nem bírta el a rendszerirányító MAVIR kiszabályozni a sok betermelést, így le kellett állítani nagy hagyományos szén- és gázturbinás erőműveket, és gyors reagálású erőművekkel kellett kompenzálni a nagy naperőmű parkok irdatlan nagy súlyát a nem napsütéses napszakokban.
Ennek a nagy betermelési kapacitásbővülésnek az lett volna a megoldása, hogy a beruházó nagy napelemparkok részben betárolják a termelésüket és este pedig kiadják, amikor már nem süt a nap. Ehhez hasonló nagyságrendű energiatárolók telepítését is előírta a pályázat, de aztán azt a pályáztatás folyamatában később "felsőbb utasításra" visszavonták.
És ezzel azonnal ki is végezték a magyar villamosenergia rendszerirányítás hazai megoldását, előállították a negatív áramárakat a napsütéses napszakokban, a völgyidőszakokban pedig az 500 és 1000 Eurós (!!) beszerzési árakat (képen).
Ekkor Lantos Csaba és tudományos kollégái az MVM oldalán a bajokat rákenték az akkorra már több, mint 200 ezerré növő kicsi családi HMKE tulajdonosokra (!) és hetente új vészhelyzeti rendeletekkel ráterhelték a bajt a kicsikre. Először betermelési korlátot, engedélyezési stopot hirdettek, majd a korábban általános gyakorlatot a kicsi, családi, öngondoskodó és rezsit valós tettekkel kialakító HMKE tulajdonosok kárára az állam egyoldalúan felrúgta a szaldo elszámolási szerződést.
Természetesen a családok összefogtak, megtámadtak és jogtörténelmet írva 1000+ Alkotmánybírósági beadványt adtak be az Alkotmánybíróságra. Ott másfél évig (!!) szobáztatták őket, majd 2026. január 20-án Polt Péter és vezetés alatt az AB kiadta a "nincs itt semmi látnivaló! A rezsi mantra minden elemében helyes!” című bullshit-gyűjteményt tartalmazó ELUTASÍTÓ határozatát, amely mind a 200 ezer HMKE-st, a még várakozó 100 ezer zöld beruházó prosumert, kb. az érintett 1 millió HMKE-s családtagot lényegében kirabolt.
Az RHD a rezsicsökkentés fenntartása mellett tehát 30Ft-ra emelkedett, ezzel kisegítve az elosztóhálózatosok (DSO-k) bevételszerzését, és az áram árát semmivel alá nem támasztható, gazdaságilag nonszensz kategóriás 4-5 Ft-ra csökkentette. Ez a manipuláció ellehetetlenítette a kis naperőművek telepítőinek és forgalmazóinak piacát, egyben megtörte a prosumer családok beruházási szándékát és környezettudatos szemléletét, miközben azt sulykolta a közvéleménybe, hogy a rezsicsökkentés önmagában jó és megkérdőjelezhetetlen.
És a "gazdag" napelemes házas családok meg hadd szívjanak, hiszen ingyenélők, élősködők, a saját áramuk tárolására használják a nagy villamosenergia hálózatot és ezért kapnak csak ennyit a betermelt áramért, ha kiestek a SZALDO elszámolásból. Emlékeztetünk, hogy a szaldo elszámolás egy megfelelően méretezett háztartási méretű napelemes rendszerrel ingyenes áramot garantált a család részére, ugyanakkor a szaldos napelemesek elindították a zöld átállást, az ipari értékláncokat, és piacot, valamint jelentősen hozzájárultak az ország dekarbonizációs fejlődéséhez. Ők az energetikai zöld átállás pionírjai, a prosumerek. A producer-consumer szavak összetételéből kialakított szóösszetétel, amely olyan autonóm, öngondoskodó típusszereplő, amely termeli és fogyasztja is a javakat, jelen esetben az elektromos áramot.
Mindezek mellett az állami mantra szerint az RHD 30 forinton beárazva jó. De ez kizárólag a DSO-knak, a kisfeszültségű elosztóhálózatot üzemeltetőknek, a „nemgyalog” embernek és a 3 betűs német villamosenergia szolgáltatónak kedvező csupán.
Nem mellesleg ezen utóbbi „3 betűsek” az első perctől kezdve utálták a kis HMKE-ket, mert nekik dolguk lett volna fejleszteni a kisfeszültségű hálózatot, de a beruházás csupán azért, hogy a prosumerek, kis napelemesek úgymond „jól járjanak”, nem smakkolt. Helyette, mint SZAKÉRTŐK (!!!) elkezdték kiagyalni az állami szereplők, a politikai döntéshozók és a környezetvédelmet a szőnyeg alá söprő kormányzat felé azt a mantrát, hogy a "HMKE-sek bűnösök, a tevékenységük káros. Amit persze a "szakértő" elosztósoktól be is nyalt és át is vett a politika. A politika és az energiaszolgáltatók összezártak és a valós piaci folyamatok és környezetvédelmi trendekkel szemben világraszóló bűnöket hajtottak végre az egyének és kisvállalkozások kárára.
A rezsicsökkentés, mint politikai termék fenntartásában érdekelt volt az elit. A nagy napelemesek közben évekig "degeszre" keresték magukat állami pénzen, kitalicskázva a teljes villamosenergia rendszerből a jövőt, a fejlesztési forrást, a perspektívát. A pórnépet meg lenyugtatták a rezsimantrával, minden kiválónak nézett ki.
Csakhogy ezt a sokszorosan több nagy MW-os naperőművek miatt lett elkalkulálva. És a baj a kicsikre, a prosumer öngondoskodó családokra lett kenve. A rendszer már így, iszonyatos áramimporttal, és vészhelyzeti intézkedésekkel sem volt tovább működtethető. Tehát az energiaválság villamosipari magyar ágáért és a felkészületlenségért nagy értékben az előző kormány dilettáns és/vagy a pénzszivattyús mestertervet követő döntéssorozatának a következménye és ezzel lényegében évtizedes távlatra tönkretette az energetikai átállásban kulcs tényező, az emberek, a prosumerek környezettudatos szemléletét. A proaktív termelő-fogyasztó társadalmi csoport, a HMKE-s családi napelemesek törekvéseit, az adózott pénzükből elindított zöld átmenetet, a szemléletüket, hogy csökkentség a karbonlábnyomukat, mind lenullázták. Ez pedig történelmi, megbocsájthatatlan bűn.
A kialakult helyzetben az új kormánynak jól feladták a leckét. Nekik azonnali és súlyos intézkedéseket kell folyamatosan hozniuk, hogy az elhanyagolt, nem kiegyensúlyozottan fejlesztett villamosenergia rendszer működőképes maradjon, legyen áram és ne legyen áramszünet napokig, mint spanyolhonban vagy Kubában. A jogi helyzet visszaállítása, az árak gazdaságilag megalapozott visszarendezése, a villámgyors hálózatfeljesztés, a jogi kárpótlás a jóvátételre váró prosumerek részére (szaldo elszámolás visszaállítása) természettudományos és jogi megközelítésben kikerülhetetlen feladatok.
Ideje abbahagyni az évtizedes kormányzati bénázást és kizárólag szakmai alapon muszáj elkezdeni a rendrakást és felépíteni a 21. századi villamosenergia rendszert, hiszen minden trend és előrejelzés szerint 2030-tól már nem lesz szexi benzinnel, gázolajjal és földgázzal üzemeltetni sem fűtést, sem közlekedési eszközt, csak a villanyos megoldások lesznek stílusosak és elfogadhatóak.
És nem azt kell már kérdezni, hogy mihez járuljanak hozzá az emberek és a kisvállalkozások, hanem azonnal helyre kell állítani a jogbiztonságot, a zöld beruházásokba való befektetések felé a bizalmat.
Mindezeket követően meg kell tervezni a 21. századi villamos hálózatot, ahol olyan technológiai megoldásokat kell alkalmazni, amelyek jövőbiztosak, garantálják az energiabiztonságot akár Oroszország és az EU nélkül is. És megbecsüli az egyéni és a vállalati energiatakarékosságot és a környezettudatosságot.
Az állam szerepe rendkívül fontos és a politikának ebben okosan és WIN-WIN megoldásokat keresve kell irányt és reményt mutatni.
Egy átlagos magyar vagy egy átlagos Földlakó polgár kb. 400 kg háztartási szemetet termel évente. A szén-dioxid lábnyoma meg 6000 kg.
Dr. Szabó István - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció