Schadl–Völner-ügy — Meddig fogadható el egy per elhúzódása?
Ötrészes interjúsorozatunk harmadik részében a Schadl–Völner-ügy kapcsán a bíróság felelősségéről olvashatnak. Az első, bevezető részben az ügy előzményei, a másodikban pedig az ügyészség felelősségének jogi határai láthatóak. Az eddig történtekről és a további teendőkről kérdeztük dr. Zeke László ügyvédet, aki 33 éve folytat magánpraxist, televíziós műsorok jogi szakértője, rendszeres vendége az ATV Aktuál műsorának.
Egy ilyen kiemelt jelentőségű korrupciós ügyben jogilag meddig tekinthető elfogadhatónak, hogy évekkel a vádemelés után sincs elsőfokú ítélet?
Nézzük részletezve
• Hol húzódik a határ egy valóban bonyolult büntetőeljárás szükségszerű időigénye és az indokolatlan elhúzódás között?
A probléma megoldása látszólag egyszerű: a középkori és kora újkori uralkodók (például Angliában vagy a Német-római Birodalomban) gyakran adtak ki olyan rendeleteket, amelyek a királyi parancsot szándékosan szabotáló vagy a pereket politikai okokból szándékosan késleltető bírákat felségárulás címén halállal fenyegették. A „porosz igazságügyi reform keretében Nagy Frigyes porosz király (1740–1786) például igen radikális lépésekkel küzdött a bírósági eljárások elhúzódása és a bürokrácia ellen, mivel megítélése szerint a sokszor évtizedekig elhúzódó, az országot megbénító perek erősen rombolták a tekintélyét.
Elrendelte, hogy minden peres eljárást legfeljebb egy éven belül le kell zárni, függetlenül annak összetettségétől. Rendeletben rögzítette, hogy azokat a bírákat, akik hanyagságból vagy indokolatlan halogatás miatt nem hozzák meg az ítéletet a kiszabott határidőn belül, halálbüntetéssel, vagy a legenyhébb esetben is azonnali hivatalvesztéssel és várfogsággal sújtják. A módszer egészen biztosan hatékony volt, de semmiképpen nem jogállami.
A büntetőügyek sokfélesége, bonyolultsága miatt még olyan lazán megfogalmazott elvárás sincs, mint ami a polgári perekben. A tisztességes bírósági eljáráshoz szellemében a polgári perben a bíróságnak észszerű időn belüli el kell bírálnia a jogvitát, ami – a laza hazai szabályozás szerint (2021. évi XCIV tv.) – annyit jelent, hogy az elsőfokú eljárás kezdőnapjától az eljárást befejező jogerős határozat közlésének napjáig nem telhet el több, mint 5 év. Bár nem nagyon vicces, de én szoktam azzal tréfálkozni az ügyfelek előtt, akik előre szeretnék tudni, hogy a polgári per várhatóan mikor fejeződik be, hogy van választási lehetőségük a per elindítása előtt dönteni: vagy pereskednek és a bíróságra bízzák a döntést, vagy inkább megszerzik maguk a jogi diplomát, mert akkor ők is tudni fogják, hogy kinek van igaza; merthogy az „észszerű idő”, ami alatt a bíróságnak döntenie kell kb. ugyanannyi, amíg meg lehet szerezni a jogi diplomát.
Ugyanez az alapjog (a tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő jog) a büntetőügyekben legfeljebb az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt érvényesíthető. A büntetőeljárás alatt álló terhelt jelenthet be ilyen igényt a Magyar Állammal szemben a nemzetközi bíróság előtt, kártérítés végett.
A nemzetközi bíróság mérlegeli az ügy komplexitását (sok szakértőt igénylő vagy nemzetközi szálakkal rendelkező ügyeknél); hogy a terheltnek mennyire felróható az elhúzódás (pl. távolmaradásokkal, indokolatlan indítványokkal felelőssé tehető-e a tárgyalás elhúzódásáért); hogy voltak-e olyan hosszú időszakok, amikor a bíróság semmilyen eljárási cselekményt nem végzett (úgynevezett „procedurális inaktivitás” jellemezte-e a bíróság tevékenységét); hogy voltak-e olyan körülmények, amelyek alappal indokolták volna a sürgősséget (pl. fogva tartás, súlyos egészségkárosodás, egzisztenciális ellehetetlenülés) és dönt arról, hogy a terheltnek jár-e kártérítés.
Nekem személy szerint nincs túl jó véleményem és tapasztalatom az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyó efféle mérlegelésről. Legutóbb egy 13 évvel (!) a büntetőeljárás megindítása után ejtett vád esetében ítéltek meg ügyfelemnek (egy tábornoki rangú katonatisztnek, akinek karrierjét lenullázta az eljárás és aki súlyosan belebetegedett az eljárásba) 3 millió forintot, amit megalázóan kevésnek gondolok. (Gondoljunk bele: 13 évig ül valaki a vádlottak padján, mikor rájön az ügyészség, hogy amivel az illetőt megvádolták az nem is bűncselekmény, ami miatt ejtik a vádat és ezért olyan összeget fizetnek ki, ami közelről sem fedezi akár csak az ügyvédi munkadíjat sem.)
• Az észszerű időn belüli eljáráshoz való jog elsősorban a vádlottat védi, vagy társadalmi érdek is fűződik ahhoz, hogy egy kiemelt közéleti korrupciós ügy belátható időn belül lezáruljon?
A tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő jog az eljárás alá vont állampolgár joga. Gondoljunk bele, hogy például egy 10-12 évig húzódó válóper esetében milyen lehet úgy élni, hogy nincs lezárva az előző házasság, nincs lehetőség új házasságot kötni. Vagy milyen az, amikor a vádlott évtizedes távlatban büntetőeljárás alatt áll, bizonyos foglalkozásokat nem végezhet, ez idő alatt fogalma sincs arról, hogy milyen ítélet, jogkövetkezmény vár rá! Ezt a „Damoklész kardját” komolyan értékeli a jog: az ítéletben következetesen nyomatékos enyhítő körülményként értékeli a bíróság az eljárás elhúzódását (feltéve, hogy nem a vádlottnak felróhatóan húzódott el).
Gyakran a pertaktika része is az, hogy ha nem muszáj, akkor a vádlott és a védő nem siet az ügy befejezésével. Főleg, ha a vádlott nincs kényszerintézkedés hatálya alatt. Ha pedig valamilyen enyhe kényszerintézkedés hatálya alatt áll, például egy Budapest területére kiterjedő lakhelyelhagyási tilalom miatt van „bezárva hosszú időre Budapest területére”, akkor – szerintem – komolytalanná is válik a dolog, pedig ezt az időszakot is (szorzókkal) beszámítják a végül kiszabott szabadságvesztés büntetésbe. (Gondoljunk csak a Kulcsár Attila nevével fémjelzett nevezetes, 23 milliárdos „bróker-botrányra”, amely 2003-tól 2017-ig tartott, az I. r. vádlott végül a kiszabott 5 év börtönbüntetésből alig kellett valamit börtönben töltenie, miután a rendkívül hosszú ideig Budapest területére vonatkozó lakhelyelhagyási tilalom időtartamát is beszámították a büntetésébe.)
Ez a joggyakorlat a vádlottat védi, ebben a „társadalmi érdek” az, hogy a büntetőügybe keveredett polgárok minél kevésbé legyenek kitéve a tisztességtelen eljárás veszélyének. Sok esetben ez inkább felbosszantja a laikus közvéleményt, mintsem megnyugtatná, ezért tapasztaljuk azt, hogy közfelháborodást kelt, ha például a kényszerintézkedés hatálya alatt álló Schadl György kényelmes villájában „tölti előre” büntetését, miközben az átlag magyar számára felfoghatatlan mértékű haszonnal működteti végrehajtói vállalkozását.
Mint látjuk ezek a szabályok nem feltétlenül szolgálják azt a társadalmi érdeket, hogy a kiemelt korrupciós ügyek belátható időn belül lezáruljanak. Szerintem ezért indokolt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállítása, aminek – úgy érzem – ennek a társadalmi igénynek a kielégítése lenne az elsődleges feladata. Hogy ezzel nem vagyok egyedül azt igazolja az a közfelháborodás, ami Unger Anna Róza elnök asszony lelombozó nyilatkozata (hat éven belül ne várjon senki jogerős ítéletet) folytán kialakult.
• Ha egy büntetőper éveken keresztül húzódik, ki vizsgálhatja meg, hogy ezért az eljáró bíró, a bírósági igazgatás, a hiányos kapacitás vagy maga az eljárási rendszer felelős?
A bírók döntéseibe, így a tárgyalásvezetési döntéseibe sem szólhat bele senki. Szakmai felülbírálatra a fellebbviteli bíróságok jogosultak. Kirívó eljárásjogi szabálytalanságok esetén, amely olyan mértékű, hogy felvetődik a bíró alkalmassága van lehetőség arra, hogy ezen a címen elmozdítsák a bírói posztról. Ilyenkor egy szolgálati bíróság lesz az, aki ítéletet hoz az adott bíró alkalmasságáról. Erre akkor kerülhet sor, ha a bíró folyamatos értékelése során egy megadott szint fölött tárja fel a bírósági igazgatási vezetés az adott bíró problémás működését.
Nyilván elfogultak az ilyen eljárás alá vont bírók, amikor a velük szemben folyó eljárásról beszélnek, így nem lehet teljesen készpénznek venni, amit állítanak, amikor azt mondják, hogy ők jól végezték a munkájukat, csak „vegzatúrának” vannak kitéve, aminek célja, hogy megszabaduljanak tőlük. Ez önmagában rendkívül súlyos állítás, de az azért elgondolkodtató, hogy Schadl György – a lehallgatási anyagok tanúsága szerint – igyekezett megszabadulni egy neki nem tetsző bírótól, amivel kapcsolatban felmerült tőle igényként, hogy ha nem lehet csak úgy kirúgni (mivel a köztársasági elnök nevezi ki és menti fel a bírókat), így „diszkomfortosabbá” kellene tenni az illető életét a bíróságon...
Szóval a bíró felelősségének, értékelésének szigorú korlátai vannak; a rendszer hibáiért, fogyatékosságaiért pedig nem nagyon lehet direkt felelőst találni. Ez politikai kérdés, a kormányzatnak és a törvényhozásnak a feladata egy működőképes rendszert kiépíteni és működtetni, s hogy ez megvalósul-e, azt pedig mi: választópolgárok vizsgáljuk és hozunk róla „ítéletet” rendszerint 4 évente.
• Vizsgálható-e például a tárgyalások gyakorisága, az elhalasztások oka, illetve az, hogy a bíróság megtett-e mindent az eljárás megfelelő ütemezéséért?
Vizsgálható. Az igazgatási felettes jogköre ez, mint ahogy az előbbi kérdésre válaszolva taglaltam a bíró alkalmasságának vizsgálata körében.
• A per elhúzódásának nagy része szintén az április 12. előtti időszakra esik. Hogyan választható szét a bíróság saját felelőssége attól a rendszerszintű környezettől, amelyben működnie kellett?
Szerintem sehogy! A bíróságot nem mentesíti az esetleges mulasztásai miatt az, hogy az Orbán-kormány ideje alatt, vagy a Magyar-korány ideje alatt ítélkezett. Ahogy az orvos sem lehet mentesíteni a felelősség alól, ha szakmai mulasztását az elmúlt politikai rendszer miatti kényszerhelyzetre akarná visszavezetni. Olyan nem lehet, hogy a független, pártatlan, elfogulatlan bíróság alkotmányos kötelezettségét politikai kényszer miatt nem tudja teljesíteni egy demokratikus jogállamban.
Olyan persze elképzelhető, hogy egy bíró a „fortélyos félelem” miatt „öncenzúrában” ténykedik, mert fél, például attól, hogy valaki, valamiért „diszkomfortossá” teszi az életét és szakmailag ellehetetlenítik. De miután az Orbán-rezsim idején azért nem egy Augusto Pinochet tábornok által vezetett katonai junta volt (ahol az ellenzék vezetőit helikopterről dobálták ki, meg stadionokban végezték ki tömegesen a rendszer ellenzőit), így semmiféle indoka nincs annak, hogy egy bíró vélt, vagy valós politikai elvárásokhoz „hajlítsa” ítélkezését az objektív, pártatlan igazságszolgáltatás helyett. Sőt! Kitől mástól várható el leginkább, hogy felemelje a hangját a jogállamiságon esett csorba esetén, mintsem a bírótól? Talán a hentesektől, építészektől, fodrászoktól?
Az én ideám az, hogy a bírók emelik fel elsőként a hangjukat, amikor munkájuk során jogállamiságot sértő jelenségeket, folyamatokat tapasztalnak. Nekem nagyon kellemetlen volt látni, hogy az Orbán-rezsim idején a bírák arra hivatkozással, hogy ők bizony nem politizálhatnak kényelmes kifogásokat kerestek ahhoz, hogy ne kelljen felemelniük a hangjukat. (Az én értelmezésem szerint a bíró a pártpolitizálástól van eltiltva, nem attól, hogy megszólaljon, ha a jogállamiságot veszélyezteti a hatalom.)
Mint Laczó Adrienn ügyvédnő példája (vagy a nevezetes bíró tüntetés) is mutatja igenis van lehetőség arra, hogy felemelje a hangját a bíró, ha nincs meg minden feltétele annak, hogy jogállami körülmények között, pártatlanul, elfogulatlanul ítélkezhessen.
Mindem szakmának megvan a maga kockázata. A tűzoltó könnyen megsérülhet munkája közben, a bírónak pedig kötelessége felvenni a harcot a jogsértések ellen, akkor is, ha az ő tevékenységét érinti a jogsértő cselekmény. Ezt akkor is meg kell tennie, ha ez bárkinek (igazgatási felettesnek, politikusnak, ismerősnek) kellemetlen, hiszen erre esküdött fel! És ez nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem a büntetőjog is szankcionálja ennek megszegését. Az ugyanis rendkívül súlyos jogsértés, ha a bíró az, aki hivatali visszaélést, bűnpártolást követ el.
Tegyük hozzá, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint nagyobb a súlya (ráhatása a tárgyalás menetére) a vádhatóságnak a tárgyalóteremben, mint a bíróságnak. A bíró a vádhoz kötve van, azon nem terjeszkedhet túl. Éppen ezért lesz fontos egy átfogó igazságügyi reform és mélyreható személycserék a kompromittálódott vezetők körében, akik irányt szabhattak az Orbán-rendszer idején folyó büntetőeljárásoknak. Ezt a harcot látjuk most nagyon látványosan kibontakozni az ügyészség berkeiben, a legfőbb ügyész személyének kiválasztása, vagy a régi gárda embereit ért nyilvános kritikák és a nagy nyilvánosság előtt folyó polémiák kapcsán.
• Mit tehet április 13. után az új kormány és az Országgyűlés a büntetőeljárások gyorsításáért úgy, hogy a konkrét Schadl–Völner-perbe természetesen ne avatkozzon bele?
Az, hogy az NVVH feláll (megszűnik a vádmonopólium), az, hogy az Európai Ügyészség teret kap Magyarországon, hogy a legfőbb ügyész (és vélhetően a kompromittálódott vezetők esetében is) személycserék lesznek a közeljövőben, illetve, hogy a felülbírálati indítvány és a kiegészítő pótmagánvád lehetővé teszik a bírósági jogorvoslatot a közhatalom gyakorlásával vagy a közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények esetén (ha a nyomozó hatóság vagy az ügyészség elutasítja a feljelentést vagy megszünteti az eljárást) olyan lépések, amelyek önmagukban már gyorsítják a jelenlegi rendszer működését.
Emellett jól látható a büntetőeljárás szereplői körében az attitűd változás: látványosan pörögnek az ügyek, az utóbbi hetek, napok eseményei ezt látszanak igazolni. Mivel sokkal nagyobb a figyelem ezeken az ügyeken, mivel sokkal nagyobb teret kap a számonkérés, így a „függetlenség paravánja” mögött sokkal nehezebb lesz „lealibizni” a munkavégzést, legyen szó akár nyomozóhatóságról, vagy akár bíróságról.
Természetesen a tárgyi és személyi feltételek mellett bőven van mozgástér az eljárások főleg technikai jellegű „betegségeinek” gyógyításában is. Lehet csökkenteni az adminisztrációt, lehet digitalizálni (modern applikációkkal, akár a mesterséges intelligenciával) az egyes folyamatokat, ki lehet váltani az időigényes, utazásokkal, felesleges személyes jelenléttel járó eljárásjogi cselekményeket online ügyintézéssel.
Nem érzem szentségtörésnek a kiemelt ügyekben a feszesebb munkatempót (a teljes munkaidőben való jelenlétet a kötelező heti két tárgyalási nap helyett), mert amint látjuk az Országgyűlés esetében is eredményes a hasonló elvárás. (Még emlékszem arra, mikor a cégbíróságok előtt folyó eljárások tarthatatlan elhúzódásának megakadályozása végett szankciókkal védett határidőket szabtak a cégbíróknak az ügyintézésre. Emlékszem a felháborodásra, hogy ezt lehetetlen tartani... aztán mégis lehetett. Mind a mai napig az egyik legolajozottabban működő rend a cégbírósági rendszerben van.) És persze még több bíró és az ő munkájukat segítő, felkészült szakember szükségeltetik.
Ezernyi tipp van a jogász társadalom tarsolyában. Csak meg kellene őket hallgatni.
Kulcskérdés
• A bírói függetlenség mellett létezik-e intézményi felelősség azért, ha egy kiemelt közérdekű büntetőeljárás indokolatlanul elhúzódik, és ha igen, hol kell ezt a felelősséget keresni?
Természetesen nincs határidő a törvényben arra, hogy mennyi időn belül kell büntetőügyben jogerős ítéletet hozni, mégpedig azért nem, mert ilyen határidőt nem lehet megszabni. Legfeljebb a szakma tapasztalatai és a laikus közvélemény igazságérzete az, ami valamiféle elvárhatósági szintet felállít, szélsőséges esetben pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) dönthet arról, hogy a túlságosan elhúzódó eljárás sérti-e az érintett tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő alapjogát. A nem megfelelő jogszolgáltatásért az Állam felel az állampolgárral szemben.
Ha a jogalkalmazás hibáiért (lassúságáért, hatékonytalanságáért) konkrét személyi felelősség megállapítható (pl. bírói alkalmatlanság), akkor szigorú eljárási rend szerint ki lehet mondani az érintettek (vezetői, jogalkalmazói) alkalmatlanságát.
Ha a rendszer egésze nem működik megfelelően, akkor a jogalkotóról és az állami vezetésről mondhat „ítéletet” az adott rezsim leváltásával a nép, országgyűléási választások során.
Az előző részekben körbejárt témák
Bevezető - Ki mit mulasztott – és ki mit tehet most?
I. rész - Mit mulasztott az ügyészség?
Az utolsó két részben majd az alábbi két témakört taglaljuk
III. rész – Korábbi kormány - Mit mulasztott el a rendszer?
IV. rész – Új kormány - Mikortól nem elég az örökségre mutatni?
Melczer Zsolt - Nyitókép: ÍgyÉlünk fotómontázs
