Porkoláb Artúr

Kihez lojális ma a “vármegyei” önkormányzat? A pártpropagandát érzékeljük, a helyiek érdekeinek hangsúlyosságát aligha. Természetesen lehet találni racionalitást a központosítás mögött is, hiszen óhatatlanul előfordultak párhuzamosságok, hibás döntések, több egyeztetésre és párbeszédre volt szükség nemcsak a helyiek és a megyei önkormányzatok, hanem az önkormányzatok és az állami intézmények, minisztériumok, központi szervek között is.Mennyit ér a jó döntés?Ezek miatt lehetett lassúnak, kevésbé hatékonynak vagy akár költségesebbnek nevezni a rendszert. De hogyan lehet beárazni azt, ha egy döntés helyes és megalapozott? Mi az ára annak, ha egy fejlesztés valódi helyi problémát old meg? Ha az intézmények vezetői közvetlenül konzultálhatnak a döntéshozókkal, jelezhetik problémáikat, javaslataikat, ötleteiket? Ha az önkormányzat közelről felügyeli az intézményeit? Lehet, hogy megyei fenntartás és felügyelet alatt a „Szőlő utca” sem fordult volna elő? Nem biztos.Felhígult hatáskörök és kiüresedett szerepkörökAz viszont teljesen biztos, hogy ma a vármegyei önkormányzatoknak nincsenek világos hatás- és feladatköreik. Az uniós pályázatok menedzselése projektirodai feladat, fejlesztési stratégiákkal pedig már tele van a padlás. Nincs mérhető eredménymutató, nincs számonkérés, hiszen megbízás sincs. A protokollfunkció nagyon megy: a pózolás, a központi akarat dicsőítése ki van maxolva. De hogy integráns, sőt meghatározó részei lennének a vármegye életének – az erősen kétséges. Kétséges még úgy is, hogy fő feladatuk az uniós források elosztása. Most, hogy a felelősségük nem a helyiek, hanem a központi fenntartó felé fordul, vajon kinek az érdekét tartják szem előtt egy fejlesztés vagy támogatás eldöntésénél?Miért maradtak meg egyáltalán?Jogos kérdés, hogy miért maradtak meg az önkormányzatok egy ilyen formában. Ha a döntések központilag születnek, lehetne a pénzeket is központilag osztani – egyes vélemények szerint ma is így történik. Egy hibrid intézmény, amely már csak a nevében önkormányzat, fenntartani pénzkidobásnak tűnhet. Netán más logika diktálta a fenntartás szándékát? Miután ez a logika nem igazán lehet közigazgatási, politikát sejthetünk mögötte. A lojális káderek kerülnek ennyibe az adófizetőknek? – kérdezhetnénk.Központosítás és korrupció – rossz egyensúlyA centralizáció a korrupció visszaszorítását és a fenntartási költségek csökkentését ígérte. Helyette a korrupció és az önkényes döntések melegágyát teremtette meg, valamint egy jelen formájában teljesen feleslegesen fenntartott pártiroda hálózatot. Nehéz rábukkanni egy vármegyei önkormányzat működési költségeire. Hosszas keresgélés után kaphatunk csak nagyjából tiszta képet az összeg nagyságáról. De nem is a pontos összeg a fontos igazán. Ha csak megbecsüljük az alapján, hogy Baranyában az elnök illetménye havi több mint 1,3 millió forint, alelnökei fejenként csaknem 1 milliót kapnak, ehhez jönnek a rendszeres költségtérítések, amelyek újabb százezrekkel növelik a havi jövedelmet – és akkor még nem beszéltünk az apparátus bérezéséről, valamint az épületek üzemeltetéséről országos szinten.Kifizetőhelyek rendszere – közigazgatás vagy pártlogisztika?Nagybani képet azonban kaphatunk arról, hogy a “vármegyei” rendszer – a központosítás ellenére – nem a költséghatékonyság szellemében született. Nehéz nem azt a következtetést levonni, hogy nem szakmai indokok vezették a kormányzatot a megyei önkormányzatok kiüresítésére, valódi hatalom és feladat nélküli kifizetőhelyekké silányítására. Értjük annak a logikáját is, hogy a káderek kifizetése és jóltartása fontos feladat, főleg választások idején. De így herdálni az adófizetők pénzét túlmegy a felelőtlenség határán, és a hűtlen kezelés gyanúját is felveti.Helyiek helyett pártközpont – kinek az érdekében?A káderpolitika mindenkor jó befektetés a központi hatalom számára, de pártirodákat és haveri kifizetőhelyeket fenntartani az adóforintjainkból és uniós pénzekből semmiképpen nem szolgálhatja a helyiek érdekeit, sem jövőjük jó alakulását. Porkoláb Artúr – Nyitókép: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye címere - Fotó: nemzetijelkepek.hu

A széles közönség számára észrevétlenül – még csak azt sem mondhatni, hogy lassan, fokozatosan – kiüresedtek a területi közigazgatási szint legfontosabb pillérei. Míg tizenöt évvel ezelőtt az összes olyan feladatot ellátták, amit a települési önkormányzatok képtelenek voltak erőforrás vagy hatáskör hiányában, ma már az ott dolgozókon kívül (vagy talán még ők maguk sem) jóformán senki sem tudja megmondani, hogy pontosan mi folyik a patinás épületek falai mögött.Látvány és láthatatlanságAz igazán tájékozottak találkozhatnak a megyei prominensek képeivel különböző újságok hasábjain, amint éppen járdaszakasz, vadászház, kilátó vagy egyéb építmények előtt szabdalják a trikolórt, de ezeken a ritka alkalmakon kívül nem nagyon találkozik velük a köz. Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen közvetlen hatással nem bírnak a területen zajló folyamatokra, intézmények működésére, fejlesztésekre, ellenőrzésre, illetve a megye – vármegye – működésének biztosítására. A megyei önkormányzat szerepe a „láthatatlan középszint” homályosságára zsugorodott..A középszint lebontásaA 2010–2013 közötti politikai döntések nyomán létrejövő törvénymódosítások vették el a megyei önkormányzatok addig széles körű, a mindennapi életre hatással lévő feladatait. Az addig megszokott és működő közigazgatási szerkezet középső szintjét húzták ki a képletből.A központosított rendszer megjelenéseEzzel egyidejűleg megjelentek a kormányhivatalok és a járási rendszer, mint a kormány kinyújtott hivatalos karjai, amelyek budapesti irányítással hivatottak helyi ügyeket intézni – hely- és probléma ismeret nélkül. A kormányhivatalok végrehajtó szervek, tehát feladat- és hatáskörük sincs valós helyi ügyek megoldásához. A megyei önkormányzat mint valódi aktorA megyei önkormányzatok korábban valódi aktorai voltak az ott élő emberek mindennapi életének. Szakközépiskolákat, gimnáziumokat tartottak fenn, idősek otthonait működtették, hozzájuk tartozott a gyermekvédelmi rendszer. Több kórház és szakrendelő működését biztosították, a megyei besorolású utak fejlesztése és karbantartása is a feladataik közé tartozott. Közvetlen hatással voltak a megye kulturális életére, hiszen a megyei könyvtárak, múzeumok és levéltárak működéséért(már nem?) is felelősek voltak.A fejlesztési döntések régi rendszereA fejlesztéseket – amelyek ma a vármegyei önkormányzatok legfőbb feladatai, vagyis a pénzosztás – korábban a Regionális Fejlesztési Ügynökségek koordinálták. A pályázati igények elbírálásánál a megyei önkormányzatok, a vállalkozói szféra, valamint a civil szervezetek részvételével hozták meg a támogatói döntéseket. Arra törekedtek, hogy a helyi szervezetek és képviseleti szerveződések minél nagyobb körét vonják be a döntési folyamatokba. A jogszabályi kötelezettségeiknek megfelelően ez meg is valósult.Széles körű részvétel és párbeszédA regionális fejlesztési ügynökségeknek tagjai voltak a megyei önkormányzatok, megyei jogú városok, gazdasági kamarák, felsőoktatási intézmények, fejlesztési bankok, valamint a megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok. Minden érintett képviselhette magát a fejlesztések irányainak meghatározásánál és a döntések előkészítésénél. A végső döntést akkor is az állami szintű irányító hatóságok hozták meg, tehát az állami kontroll ebben az esetben is megvalósult. A rendszer előnye az érintettek széles körű bevonása a döntés-előkészítésbe és az aktív párbeszéd fenntartása a programok megvalósítása során. Ebben a fejlesztési környezetben volt a legnagyobb esély arra, hogy a helyiek valós problémáira valós, adekvát megoldások szülessenek.A centralizált rendszer következményeiA mai rendszerben a források eltávolodtak a helyiektől. A centralizálás és az állami kontroll túlsúlya miatt nem a helyiek problémái mentén fogalmazódnak meg a fejlesztési vagy forráselosztási döntések, hanem inkább ágazati, országos fejlesztési erővonalak figyelembevételével. Ennek a szemléletnek is megvannak az előnyei, ám a jelenlegi rendszer alkalmatlan a helyiek kisebb vagy közepes szintű problémáinak orvoslására, inkább általános fejlesztési döntések meghozatalára berendezkedett.A helyi beleszólás eltűnése Míg korábban a helyismerettel rendelkező képviselők döntötték el, hogy melyik kórház vagy iskola fejlesztése élvezzen elsőbbséget, illetve hogyan osszák el a működési támogatásokat, ma ezek a döntések minisztériumok, állami fenntartók és központi ügynökségek szintjén születnek. A helyi közösségek és a helyi választott testületek beleszólása a fejlesztésekbe drasztikusan csökkent. Porkoláb Artúr – Nyitókép: Budapest város címere - Fotó: nemzetijelkepek.hu

A Magyar Falu Program pályázati rendszer az önkormányzatoktól einstandolt pénz egy részének visszaosztása, melyet kegyes gesztusként ad a kormány, és melyért neki tartozik hálával a polgármester, és a lakosság. Alávaló közpolitikai szemfényvesztés, melyet sikerként zenésít meg a kormánymédia.Kivéreztetés után politikai függőségTöbben feldolgozták már az önkormányzati rendszer módszeres kivéreztetését, lassú, fokozatos forráselvonásokkal, egyéb kis trükkökkel, (linkek) melyek eredményeként mára az önkormányzatok éppen csak, hogy életben tudnak maradni az állam által visszaosztott szegényes források köldökzsinórján. A szolidaritási hozzájárulásnak (egyfajta adó) nevezett einstand, az önkormányzatokat illető adóbevételek lenyúlása és a befizetett összeg töredékének trükkös visszautalása volt a mindeddig utolsó, de mindenképpen a legnagyobb pénzügyi gyomros, amit az állam az önkormányzatok irányába bevitt. A kegyes visszaosztás illúziójaEttől nem kell félnetek, nem fog fájni – mondta az állam (-párt) és megcsillantotta a távoli horizonton reménysugárként megjelenő MAGYAR FALU PROGRAM rendszerét, mint gyógyírt és sebtapaszt az elvont források hegeire, mint a kiszámítható és összehangolt fejlődés zálogát, mely ugyan pályázati formát mutat, de önerő nélküli, a nyertes pályázó számára előre leutalt, fejlesztésekre költhető juttatásként vehető igénybe.Az első pályázati kiírások hellyel-közzel le is fedték az önkormányzatok fejlesztési igényeit, hiszen külön lehetett pályázni utak, hidak felújítására, parkoló kialakításra, temető felújításra, különböző gépek beszerzésére, kisbusz beszerzésére. Az utóbbi években azonban meredeken változott a helyzet: egy önkormányzat ezek közül csak egy területre pályázhat, azaz el kell döntenie, hogy adott évben falubuszt vesz, játszóteret épít, orvosi rendelőt újít fel, vagy utat, esetleg parkolót lát el szilárd burkolattal. Igen, ezek önkormányzati alapfeladatok. Azok a feladatok, amiket a falvak minden esetben önerőből el kell(ene) végezzenek annak érdekében, hogy az ott lakók életminősége szinten maradjon, vagy kismértékben javuljon. Ma ezek közül egyet illik választania egy falunak és erősen reménykednie, hogy pályázata nyer majd az értékelésnél. Abba nem is jó belegondolni, hogy mi alapján osztják ki ezeket a „támogatásokat”. Pénzelvonás politikai marketinggelA zsuga kezd láthatóvá válni: szolidaritási hozzájárulás – nem, nem adó – formájában elvonja a kormányzat a települések saját bevételeit, majd különös kegyet gyakorolva visszaoszt – kinek többet, kinek kevesebbet – az egyébként alapfeladatok ellátására ebből a pénzből. Így több legyet is üt egy csapásra. Egyrészt pluszbevételhez jut az államháztartás, másrészt fenntartják a pályáztatás látszatát, azzal, hogy Uniós pénzek nélkül is megoldjuk az önkormányzatok támogatását, harmadrészt politikai marketing, mivel a pályázatok keretében megvalósított fejlesztések, felújítások átadására illik meghívni a területi országgyűlési képviselőt, aki így részesül a sikerben. Nem ez az egyetlen ocsmány szemfényvesztésre épülő közpolitikai manőver a Fidesz részéről. Nem is hozzáférhetőek az összesített adatok arra vonatkozóan, hogy mennyi a falvakra vetített elvonások és a Magyar Falu Programban kifizetett „támogatások” összege, de csak ha azt vesszük számításba, hogy az elvonások összege növekedett évről évre, a pályázatok lehetősége meg egyre csökkent minden évben, nem lesz nehéz levonni a következtetést, hogy ez a zsuga a kormány számára pozitív mérleggel járt, csak annak mértéke a kérdéses.Pályázatok a túlélésre Az önkormányzatok kizsebelése most már nyilvánvaló. A tőlük elvett pénzekből osztanak vissza kegyet gyakorolva, és a helyi vezetőknek hálásnak kell lenniük az országgyűlési képviselőjüknek és a Pártnak, hogy támogatásban részesítette őket, ráadásul politikai sikerként adják el mindezt a kormánymédiában. Gyopáros Alpár államtitkár lenyilatkozta nagyon aranyosan, hogy a MFP-ben nincs egyetlen cél sem, amit nem a falvak kértek volna. Természetesen ez egy nagyon kényelmes megfogalmazása a problémának, bár a nyilatkozata idején, 2024-ben még volt némi igazság benne. Ahhoz mit szólna az államtitkár úr, vagy a helyettese, Szeiler Orsolya, ha ma meghallgatnák, hogy mi mindent kérnének a falvak az alapfeladataiknak ellátására költhető pénzen kívül?Szeiler Orsolya helyettes államtitkár - Fotó: biztonsagpiac.huOlyan rendszerre van szükség, melyben az alapvető fejlesztések normatív forrásból, tervezhetően valósulnak meg, nem politikai döntés alapján. A helyben keletkező bevételek nagyobb részben maradjanak helyben. Ne központi elvonás után kelljen ugyanazon pénzekért sorba állni.A pályázatokat valóban fejlesztésekre írják ki, ne túlélésre. Legyen lehetőség a tervezésre, előre gondolkodásra, önállóságra. Gazdaságfejlesztésre, munkahelyteremtésre, építésre lehessen pályázni, ne útjavításra, meg tetőcserére. Egy orvosi rendelő felújítása nem lehet pályázati kérdés, mint ahogy a síkosságmentesítés, vagy a közvilágítás bővítése sem.Ja, hogy ezekhez Uniós pénzek kellenének? Azokat elszabadságharcoltuk... Porkoláb Artúr - Nyitókép: Gyopáros Alpár - vasarnap.hu