

Többen feldolgozták már az önkormányzati rendszer módszeres kivéreztetését, lassú, fokozatos forráselvonásokkal, egyéb kis trükkökkel, (linkek) melyek eredményeként mára az önkormányzatok éppen csak, hogy életben tudnak maradni az állam által visszaosztott szegényes források köldökzsinórján.
A szolidaritási hozzájárulásnak (egyfajta adó) nevezett einstand, az önkormányzatokat illető adóbevételek lenyúlása és a befizetett összeg töredékének trükkös visszautalása volt a mindeddig utolsó, de mindenképpen a legnagyobb pénzügyi gyomros, amit az állam az önkormányzatok irányába bevitt.
Ettől nem kell félnetek, nem fog fájni – mondta az állam (-párt) és megcsillantotta a távoli horizonton reménysugárként megjelenő MAGYAR FALU PROGRAM rendszerét, mint gyógyírt és sebtapaszt az elvont források hegeire, mint a kiszámítható és összehangolt fejlődés zálogát, mely ugyan pályázati formát mutat, de önerő nélküli, a nyertes pályázó számára előre leutalt, fejlesztésekre költhető juttatásként vehető igénybe.
Az első pályázati kiírások hellyel-közzel le is fedték az önkormányzatok fejlesztési igényeit, hiszen külön lehetett pályázni utak, hidak felújítására, parkoló kialakításra, temető felújításra, különböző gépek beszerzésére, kisbusz beszerzésére. Az utóbbi években azonban meredeken változott a helyzet: egy önkormányzat ezek közül csak egy területre pályázhat, azaz el kell döntenie, hogy adott évben falubuszt vesz, játszóteret épít, orvosi rendelőt újít fel, vagy utat, esetleg parkolót lát el szilárd burkolattal. Igen, ezek önkormányzati alapfeladatok.
Azok a feladatok, amiket a falvak minden esetben önerőből el kell(ene) végezzenek annak érdekében, hogy az ott lakók életminősége szinten maradjon, vagy kismértékben javuljon. Ma ezek közül egyet illik választania egy falunak és erősen reménykednie, hogy pályázata nyer majd az értékelésnél. Abba nem is jó belegondolni, hogy mi alapján osztják ki ezeket a „támogatásokat”.
A zsuga kezd láthatóvá válni: szolidaritási hozzájárulás – nem, nem adó – formájában elvonja a kormányzat a települések saját bevételeit, majd különös kegyet gyakorolva visszaoszt – kinek többet, kinek kevesebbet – az egyébként alapfeladatok ellátására ebből a pénzből. Így több legyet is üt egy csapásra.
Egyrészt pluszbevételhez jut az államháztartás, másrészt fenntartják a pályáztatás látszatát, azzal, hogy Uniós pénzek nélkül is megoldjuk az önkormányzatok támogatását, harmadrészt politikai marketing, mivel a pályázatok keretében megvalósított fejlesztések, felújítások átadására illik meghívni a területi országgyűlési képviselőt, aki így részesül a sikerben.
Nem ez az egyetlen ocsmány szemfényvesztésre épülő közpolitikai manőver a Fidesz részéről. Nem is hozzáférhetőek az összesített adatok arra vonatkozóan, hogy mennyi a falvakra vetített elvonások és a Magyar Falu Programban kifizetett „támogatások” összege, de csak ha azt vesszük számításba, hogy az elvonások összege növekedett évről évre, a pályázatok lehetősége meg egyre csökkent minden évben, nem lesz nehéz levonni a következtetést, hogy ez a zsuga a kormány számára pozitív mérleggel járt, csak annak mértéke a kérdéses.
Az önkormányzatok kizsebelése most már nyilvánvaló. A tőlük elvett pénzekből osztanak vissza kegyet gyakorolva, és a helyi vezetőknek hálásnak kell lenniük az országgyűlési képviselőjüknek és a Pártnak, hogy támogatásban részesítette őket, ráadásul politikai sikerként adják el mindezt a kormánymédiában.
Gyopáros Alpár államtitkár lenyilatkozta nagyon aranyosan, hogy a MFP-ben nincs egyetlen cél sem, amit nem a falvak kértek volna. Természetesen ez egy nagyon kényelmes megfogalmazása a problémának, bár a nyilatkozata idején, 2024-ben még volt némi igazság benne. Ahhoz mit szólna az államtitkár úr, vagy a helyettese, Szeiler Orsolya, ha ma meghallgatnák, hogy mi mindent kérnének a falvak az alapfeladataiknak ellátására költhető pénzen kívül?

Olyan rendszerre van szükség, melyben az alapvető fejlesztések normatív forrásból, tervezhetően valósulnak meg, nem politikai döntés alapján. A helyben keletkező bevételek nagyobb részben maradjanak helyben. Ne központi elvonás után kelljen ugyanazon pénzekért sorba állni.
A pályázatokat valóban fejlesztésekre írják ki, ne túlélésre. Legyen lehetőség a tervezésre, előre gondolkodásra, önállóságra. Gazdaságfejlesztésre, munkahelyteremtésre, építésre lehessen pályázni, ne útjavításra, meg tetőcserére. Egy orvosi rendelő felújítása nem lehet pályázati kérdés, mint ahogy a síkosságmentesítés, vagy a közvilágítás bővítése sem.
Ja, hogy ezekhez Uniós pénzek kellenének? Azokat elszabadságharcoltuk...
Porkoláb Artúr - Nyitókép: Gyopáros Alpár - vasarnap.hu