

Ezek miatt lehetett lassúnak, kevésbé hatékonynak vagy akár költségesebbnek nevezni a rendszert. De hogyan lehet beárazni azt, ha egy döntés helyes és megalapozott? Mi az ára annak, ha egy fejlesztés valódi helyi problémát old meg? Ha az intézmények vezetői közvetlenül konzultálhatnak a döntéshozókkal, jelezhetik problémáikat, javaslataikat, ötleteiket? Ha az önkormányzat közelről felügyeli az intézményeit? Lehet, hogy megyei fenntartás és felügyelet alatt a „Szőlő utca” sem fordult volna elő? Nem biztos.
Az viszont teljesen biztos, hogy ma a vármegyei önkormányzatoknak nincsenek világos hatás- és feladatköreik. Az uniós pályázatok menedzselése projektirodai feladat, fejlesztési stratégiákkal pedig már tele van a padlás. Nincs mérhető eredménymutató, nincs számonkérés, hiszen megbízás sincs.
A protokollfunkció nagyon megy: a pózolás, a központi akarat dicsőítése ki van maxolva. De hogy integráns, sőt meghatározó részei lennének a vármegye életének – az erősen kétséges. Kétséges még úgy is, hogy fő feladatuk az uniós források elosztása.
Most, hogy a felelősségük nem a helyiek, hanem a központi fenntartó felé fordul, vajon kinek az érdekét tartják szem előtt egy fejlesztés vagy támogatás eldöntésénél?
Jogos kérdés, hogy miért maradtak meg az önkormányzatok egy ilyen formában. Ha a döntések központilag születnek, lehetne a pénzeket is központilag osztani – egyes vélemények szerint ma is így történik.
Egy hibrid intézmény, amely már csak a nevében önkormányzat, fenntartani pénzkidobásnak tűnhet. Netán más logika diktálta a fenntartás szándékát? Miután ez a logika nem igazán lehet közigazgatási, politikát sejthetünk mögötte. A lojális káderek kerülnek ennyibe az adófizetőknek? – kérdezhetnénk.
A centralizáció a korrupció visszaszorítását és a fenntartási költségek csökkentését ígérte. Helyette a korrupció és az önkényes döntések melegágyát teremtette meg, valamint egy jelen formájában teljesen feleslegesen fenntartott pártiroda hálózatot.
Nehéz rábukkanni egy vármegyei önkormányzat működési költségeire. Hosszas keresgélés után kaphatunk csak nagyjából tiszta képet az összeg nagyságáról. De nem is a pontos összeg a fontos igazán.
Ha csak megbecsüljük az alapján, hogy Baranyában az elnök illetménye havi több mint 1,3 millió forint, alelnökei fejenként csaknem 1 milliót kapnak, ehhez jönnek a rendszeres költségtérítések, amelyek újabb százezrekkel növelik a havi jövedelmet – és akkor még nem beszéltünk az apparátus bérezéséről, valamint az épületek üzemeltetéséről országos szinten.
Nagybani képet azonban kaphatunk arról, hogy a “vármegyei” rendszer – a központosítás ellenére – nem a költséghatékonyság szellemében született. Nehéz nem azt a következtetést levonni, hogy nem szakmai indokok vezették a kormányzatot a megyei önkormányzatok kiüresítésére, valódi hatalom és feladat nélküli kifizetőhelyekké silányítására.
Értjük annak a logikáját is, hogy a káderek kifizetése és jóltartása fontos feladat, főleg választások idején. De így herdálni az adófizetők pénzét túlmegy a felelőtlenség határán, és a hűtlen kezelés gyanúját is felveti.
A káderpolitika mindenkor jó befektetés a központi hatalom számára, de pártirodákat és haveri kifizetőhelyeket fenntartani az adóforintjainkból és uniós pénzekből semmiképpen nem szolgálhatja a helyiek érdekeit, sem jövőjük jó alakulását.
Porkoláb Artúr – Nyitókép: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye címere - Fotó: nemzetijelkepek.hu