Szövegértelmezés
Ügyvéd vagyok. Foglalkozásom lényege egyetlen szóban összefoglalva: szövegértelmezés. A jogász feladata megállapítani, hogy mi történt a valóságban ahhoz képest, ami a törvény szövegében van. Ebből következik, hogy az összes probléma abból adódik, hogy nem tudjuk, mit jelentenek a szavak! Ez az írás a szövegértelmezés jogi és nyelvi félreértésein keresztül mutatja meg…
Szövegértelmezés, mint hivatás
Ügyvéd vagyok. Foglalkozásom lényege egyetlen szóban összefoglalva: szövegértelmezés. A jogász feladata megállapítani, hogy mi történt a valóságban ahhoz képest, ami a törvény szövegében van. Ebből következik, hogy az összes probléma abból adódik, hogy nem tudjuk, mit jelentenek a szavak!
Amikor a megszólítás félrecsúszik
Itt van mindjárt az a vádlott, aki a bírónőt következetesen „bíróúr”-nak szólította. Pedig a bírónő fiatal, filigrán, amolyan „Nils Holgersson hörcsöge” típusú, minden esetre félreérthetetlenül nő volt. A vádlott egyébként tökéletesen viselkedett. Udvarias volt, betartotta a büntetőeljárás szabályait… de azért furcsa volt a dolog. A bírónő sem hagyhatta annyiban. Miután elítélte a vádlottat, magához szólította:
„Ne haragudjon, asszonyom, kérdezhetnék öntől valamit még?”
„Hogyne, tessék parancsolni, bíróúr!”
„Mondja csak, maga szerint én férfi vagyok, vagy nő?”
„Ho-hóóóóó” – válaszolta hamiskás mosollyal – „tudtam én, hogy a bíróúr nő!”
Amikor a szavak félreértik egymást
Aztán vannak olyanok is, akik nem teljesen hülyék (csak félig). Debrecenben, amikor még működött a menekülttábor, néha megesett, hogy nagy számban, busszal érkeztek menekültkérelmezők. Egy ízben, amikor jelentették az illetékeseknek, hogy „két busznyi menekült érkezett a táborba”, akkor kérdezte meg a hivatalban a titkárnő, hogy „kik azok a busznyik? Hol élnek?”.
Amikor a nyelvtudás nem elég mély
Persze van olyan, amikor valakinek nem azért gyűlik meg a baja a szövegértelmezéssel, mert félig vagy teljesen hülye, hanem csak azért, mert nem ismeri jól a nyelvet. Így járt az a „külföldi” orvostanhallgató is, aki megtanulta becsülettel a biokémiát meg az anatómiát, de a magyar nyelv árnyalataival nem volt teljesen tisztában. Afféle „kollégiumi magyart” tanult meg az anatómia szigorlatig, ahol szemfülesen észrevette, hogy a professzor úr beugratós kérdést tett fel. Erre valami olyasmit akart mondani, hogy:
„Észrevettem, professzor úr, hogy beugratós kérdést tetszett feltenni, de én tudom a helyes választ.” Ehelyett mondta azt, hogy: „Rávászkoc, bázmeg, rávászkoc!”.
Amikor mi vagyunk az idegenek
És jó, ha szem előtt tartjuk, hogy külföldön mi magunk vagyunk a „külföldiek”. Két cimbora egyszer úgy döntött, hogy ők bizony átszelik Szibériát. Olvasták valahol, hogy ezen a területen él a rozsomák. Veszélyes ragadozó, olyasféle, mint a menyét, csak sokkal nagyobb és agresszívebb, borzasztó agyarakkal, rettenetes karmokkal. Ettől voltak betojva. Egy orosz értelmező kéziszótár segítségével igyekeztek megelőzni a bajt. Abból silabizálták ki valahogy, hogy biztos a „tárbágán” lesz a rozsomák, mert erről írta a szótár, hogy a vadonban él, meg hogy fára mászik. És egyébként is félelmetes a hangzása. Egész Szibériát a tarbagántól rettegve utazták végig! Minden szálláshelyen megkérdezték a helybeliektől, hogy él-e itt tarbagán. Majd félelemmel vegyes csodálattal vették tudomásul, hogy a „persze, hogy él”, illetve hogy a helybeliek egyáltalán nem félnek tőle.
Valahol Kamcsatkában jöttek rá egy természettudományos múzeumban a kitömött rozsomák előtt, hogy a rozsomák oroszul „roszomáh”, és hogy a „tárbágán” inkább valami erdei kúszónövény (legjobb esetben is mormotaféle állatka) lehet. Mintha itthon valaki végigrettegné az Alföldet muskátlitól vagy nyuszitól.
Amikor az orosz nyelv visszavág
Ide vezet az, ha valaki, mint például én, 14 év nyelvtanulás ellenére nem tud semmit oroszul. Az egyetemi záróvizsga előtt nekem is csupán egyetlen nap maradt az orosz nyelv megtanulására. Arra emlékszem csak, hogy a „Havronyina” nyelvkönyvben volt egy fotó az orosz szerelmespárról, valamint, hogy a répanadrág oroszul úgy van, hogy „brjúki bánáni”, a hi-fi torony pedig úgy, hogy „muzikalnij kombájn”, a bab pedig úgy, hogy „faszol”. (Ez utóbbit ki se mertem volna mondani, ha rákérdeznek.)
A kreatív felelet határai
Egyik hasonszőrű sorstársam a horgászat tételt húzta. A vizsgáztató nem várt tőle sokat, egész mondatokat például; a kettesért elég lett volna felsorolni pár halfaj nevét. Az illetőnek persze fingja nem volt erről, így bepróbálkozott azzal, hogy „csúká”. És mit ad Isten, oroszul az, hogy „csuka”, úgy van, hogy „súká”. „Dá, dá” – mondta szinte extázisban a vizsgáztató, mire a kolléga vérszemet kapott, és elkezdte sorolni a többi hal nevét is: „gárcsá”, „pjonty”, „készég”, „ébihál”, „bálná”. Így lett aztán a jeles feleletből „elmész te a picsába, öcsi!”.
Amikor a szókincs nem akadály
Persze azt is hozzá kell ehhez tenni, hogy az emberi lelemény és alkalmazkodóképesség csodákra képes a szövegértelmezés területén is. Tudjuk, hogy a legnagyobb szókinccsel rendelkező magyar Arany János: több, mint 60 000 egyedi szót használt. Ugyanakkor volt szerencsém megismerni sorkatonaként a seregben Bazdmeg Pali főhadnagy urat, aki tökéletesen ki tudta fejezni magát 5–6 szóból álló szókészletével. A kantinban például így vásárolt gyufát és cigarettát:
„Bazmeg, szasz, bazmeg! Adj egy olyan faszt, bazmeg, meg egy olyan lófaszt, bazmeg!”
Azzal voltam kénytelen szembesülni, hogy a századparancsnok úr tökéletesen megértette magát a Toldi-trilógia beható ismerete nélkül is.
Zárszó
Köszönöm a figyelmet!
dr. Zeke László - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció
