

A 19. század végéig a karácsony jellemzően helyben töltött ünnep volt. A nagy távolságok, az időigényes és költséges utazás miatt csak az arisztokraták és a gazdagabb tőkésosztály engedhette meg magának a rendszeres hazautazást. Vasúthálózatunk kiépülése, majd az olcsó menetjeggyel használható, jellemzően túlzsúfolt harmadosztályú vasúti kocsik elterjedése azonban megváltoztatta az utazási szokásokat. A vasút tette lehetővé, hogy a diákok, alsóbb rangú hivatalnokok és a munkásosztály pontos menetrendekkel, kiszámítható érkezéssel hazaérkezhessen karácsonyra.
A korabeli sajtó beszámolói szerint az ünnepek előtti napokban már az 1900-as évek elején is „erős személyforgalom” jellemezte a pályaudvarokat. Zsúfolt kocsik, csomagokkal megrakott poggyászok, a városi piacokon olcsóbban vásárolt élelmiszerekkel megrakott kosarak jellemezték az ünnepek környéki légkört. A lapok rendszeresen írtak kocsihiányról, várakozásról, sőt bosszankodó utasokról is. A karácsonyi hazautazás társadalmi igénnyé vált, amellyel a vasútnak lépést kellett tartania.

A Magyar Királyi Államvasutak a századfordulót követően már tervszerűen készült az ünnepi csúcsforgalomra. Az 1910-es évek elejéről fennmaradt hirdetmények részletesen felsorolják a karácsony körüli megnövekedett utasforgalom miatt indított külön személyvonatokat. Ezek jellemzően december 22. és 27. között közlekedtek Budapest és a vidéki csomóponti állomások között, I-III. osztályú kocsikkal. Ez tekinthető a modern, tudatos forgalomszervezés egyik első megjelenésének.
A karácsonyi utazások tömegessé válásában kulcsszerepe volt a harmadosztályú kocsik megjelenésének. Ezek a vasúti kocsik gyakran „fapadosak”, vagyis rendkívül kényelmetlenek és fűtetlenek voltak. Bár az utak hosszúra és fárasztóra nyúltak, a vasút mégis tömegek számára jelentette az egyetlen lehetőséget arra, hogy az ünnepeket családi körben, otthon tölthessék. A vasút így nemcsak közlekedési és infrastrukturális eszközzé, hanem a családi kapcsolatok fenntartásának egyik pillérévé vált.

A vasútállomások eközben ünnepi térként működtek. Az ünnepek alatt is dolgozó vasutasok jóvoltából a várótermek fényekkel, fenyőágakkal díszítve várták az utazóközönséget. Az érkezések és indulások az ünnepek megnyitásának, majd lezárásának szimbolikus jelképévé váltak. A pályaudvarok így a városi élet egyik központjává váltak.
Bár ma jellemzően gyorsabb és kényelmesebb járművekkel utazunk, a jelenség ismerős: karácsony előtt telítettek a járatok, a vasút pedig sűrítésekkel, személykocsi erősítésekkel próbál lépést tartani a megnövekedett igényekkel. A karácsonyi csúcsforgalom tehát nem új keletű probléma, hanem több mint százéves hagyomány – amelyben a vasút akkor is, most is kulcsszerepet játszik.
A történelem hajlamos ismételni önmagát: tömeg, várakozás és remény jellemzi ma is az ünnepi utazásokat, akárcsak a századfordulón. A cél azonban ma is ugyanaz, még ha ez a közösségi közlekedés jelenlegi állapotát tekintve nem is mindig egyértelmű: hogy mindenki időben hazaérjen az ünnepekre.
Horváth Ákos – Nyitókép: Fortepan / Torjay Valter 13285