

Az oktatásban, a szociális ellátásban stb. betöltött szerepükön túl mindenekelőtt azzal, hogy a 21. század kaotikus, darabokra szétesett világában igazi közösségeket kovácsolhatnak, és lelki támaszt nyújthatnak számunkra. Fábry Kornél püspök mesélte jó néhány évvel ezelőtt, hogy amikor Kaposfürdőre került lelkipásztornak, eleinte mintegy 40 fő látogatta az istentiszteleteket. Aztán jó félév múlva ez a szám megtízszereződött. Ráadásul a falu szinte minden lakója belépett valamilyen helyi egyházi szervezetbe.
A történetből legalább három tanulság vonható le. Egyrészt azt jelzi, mennyire ki van éhezve az ember a jó szóra, az értelmes tanításra. Másrészt érzékelteti, hogy társas lények vagyunk, legtöbbünk szeretne igazi közösséghez tartozni. Harmadrészt pedig azt bizonyítja, hogy az egyház akár csodára is képes, ha egy igazán jó pap veszi kézbe a dolgokat.

Ehhez képest mi történt az elmúlt évtizedekben? A népszámlálások adatai arról árulkodnak: egyre kevesebben tekintik magukat valamely egyházhoz tartozónak. A három legnagyobb magyar történelmi egyház híveinek száma 2001 óta közel felére csökkent, és a hanyatlás 2011 és 2022 között majdnem olyan erőteljes volt, mint az azt megelőző évtizedben. 2022-ben a magyarországi népesség 27,5 %-a (2 643 855 fő) vallotta magát római katolikusnak, 9,8 % (943 982 fő) reformátusnak, 1,8 % (176 503) evangélikusnak.
S mindez – immár csak az elmúlt 16 évre fókuszálva – egy olyan időszakban történt, amikor az állam mindent megadott az egyházaknak. Pénzt, paripát, fegyvert. Anyagi juttatásokat változatos indokokkal, ingatlanokat, iskolákat stb. stb. stb. Nem egy olyan nagyobb hely van a mai Magyarországon, ahol az elmúlt évtizedben jószerint csak egyházi ingatlanok építésére vagy felújítására adott pénzt az állam.
Nyilván voltak pozitív hozadékai is a kiemelt támogatásnak. Erkölcsileg azonban aligha tett jót az egyházaknak. Nem vonzotta, inkább taszította híveket, hogy a klérus számos tagja (kivált a felső vezetés képviselői közül) készséggel kiszolgálta a kormány politikáját. Mivel maga kiváltságos helyzetben volt, megfeledkezett a nagy nemzeti ügyekről (oktatás, egészségügy, szociális ellátás stb.), s ha kénytelen volt elismeri, hogy baj van, a felelősséget elhárította magától.

Nagy csalódás volt például számomra, hogy amikor a fővárosi piarista gimnázium tanárai szóvá tették az oktatás áldatlan állapotait, az általam is nagyra tartott piarista atya, Jelenits István így csillapította őket: az efféle kritika nem az ő dolguk, hiszen annyi mindent kaptak a Fidesz-kormánytól.
A prímet persze a Balog-Novák-féle pedofil ügy viszi. Ebben az összefüggésben főként az, amit a református egyház mai vezetője, Steinbach József mondott. Ő – az index tudósítása szerint – e szavakkal vette védelmébe Balogot: „Ha Balog Zoltán jó volt akkor, amikor támogatásokat szerzett az egyháznak, legyen jó a mostani nehezebb időkben is.”
Az efféle nyilatkozatok olyan távol vannak Krisztus tanításától, mint Makó Jeruzsálemtől. Az ugyanis nem a pénzről szól, hanem a szeretetről. Ha erről megfeledkezünk, ne csodálkozzunk, hogy egyre üresebbek a templomok, s a hívek egy része olyan hívővé lényegül át, aki az egyház helyett közvetlenül Istenhez fordulva reménykedik az üdvözülésben.
Stark János - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció