

Illik szembenéznünk azzal, hogy az 56-os forradalom és szabadságharc áldozatai nemcsak az elesett harcosok, hanem a későbbi megtorlások áldozatai is.
Azok az emberek, akikkel szemben a hatalom akkor érzett kellő erőt magában a halálos ítéletek meghozatalához, amikor megkapta a tömegektől ehhez a kellő támogatást. Ehhez elegendő volt pár hónap. Nagy Imre kivégzése még messze volt, de a nép már ott hömpölygött a Hősök terén….
Kubai párhuzam
Az 1956-os forradalom és szabadságharc óta eltelt évtizedek történelmi távlatot adnak az eseményeknek, nagyobb látószögből, több szempontot egyszerre figyelembe véve adnak lehetőséget az értékelésre, a tanulságok levonására. Én most az akkor időben párhuzamosam folyó nemzetközi események tükrében szeretném picit elemezni a forradalom és szabadságharc bukásának okait, körülményeit és következményeit. Talán nem minden, napjainkra is vonatkoztatható tanulság nélkül.

1956-ban Fidel Castro, Che Guevarara és fegyveresek kíséretében Mexikóból Kubába utazott a Granma fedélzetén. A gerilla harc megkezdődött. Castro és maroknyi csapata Batista tábornok hadserege elől a Sierra Maestra hegységbe menekült. Az ügyes taktika és a hadiszerencse később a lázadók oldalára állt. 1957 decemberében Batista kénytelen volt elmenekülni Kubából.
Eközben Magyarországon az 1956-os forradalom és szabadságharc pár nap alatt elvérzett: 1957. május 1. napján már óriási tömeg ünnepelte Kádár rendszerét!
1959. január 8.-án Fidel Castro nagy tömeg ünneplése közepette bevonult Havannába, Eisenhower amerikai elnök hivatalosan elismerte Kuba új kormányát. A kubai vezér nem sokáig várt a megtorlással; január 13-án Castro rezsimje háborús bűnök vádjával végzett ki korábbi Batista-katonákat. A Kubában folyó politikai célú kivégzések ellen nemzetközi tiltakozás indult, amire Castro január 21-én a havannai Parque Centralban összegyűlt hatalmas tömeg előtt kért felhatalmazást, támogatást “Batista csatlósai” kivégzéséhez. A támogatást megkapta, március 19-én a Castro-kormány kivégeztetett 483 embert.
Nem tudom nem észre venni a párhuzamot!

A tömeg ereje
Ahogyan Castro rendszerét is saját népe erősítette meg hatalmában, s adott felhatalmazást a rendszer ellenségeinek kivégzésére, pont ugyanúgy kapott a néptől politikai támogatást Kádár a tisztogatásra a forradalom véres leverését követő nem egészen fél éven belül. Az 56-os mártírok, köztük Nagy Imre kivégzésére is csak ezt követően került sor. Ahogyan Batista hatalma, katonái, fegyveresei sem voltak elég erősek a hatalom megtartásához, ugyanúgy Castro sem lett volna elég erős a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. Ehhez bizony a tömegek, a nép támogatására is szükség volt! És ezzel bizony Kádár sem volt másképp. Az 1957 május 1-én felvonuló hatalmas tömeg jelentette azt a biztos politikai hátteret, amire Kádárék támaszkodhattak, s meghozhatták halálos ítéleteiket, végbevihették a megtorlást. Sajnos ezekben az ítéletekben a „nép” is benne volt.

Elfeledett hősök
A II. világháború borzalmai és az ’50-es évek kegyetlenségei, a nélkülözések, valamint az ’56-os szovjet megszállás borzalmai sokkolták az embereket, s bár a hősök vérbe fojtott küzdelmét nem feledték azért a nyugalom, a biztonság, az ígéret, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”, a krumpli leves, a 3,60-as kenyér, a langymeleg egyenlősdi akol-melege (ahol nincs kire irigykedni), a gulyás kommunizmus és a legvidámabb barakk ígéretére szemet hunyt a nép. Elfordította fejét a bebörtönzött, megbélyegzett és a 274 kivégzett mártír sorsa felől, látni sem akarta, hogy velük mi történt, mi történik. Éppen ezért ’56 tanulságai között a számvetésnek, az önvizsgálatnak is helyet kell adni.
Most, amikor 56 mártírjaira, áldozataira, a forradalom szent eszméire emlékezünk, nem árt, ha ezen is elgondolkodunk!
dr. Zeke László – Nyitókép: ÍgyÉlünk montázs