Gyermekvédelem: hazugságok mögé bújtatott rendszerhiba

Ügyvéd vagyok. Foglalkozásom lényege egyetlen szóban összefoglalva: szövegértelmezés. A jogász feladata megállapítani, hogy mi történt a valóságban ahhoz képest, ami a törvény szövegében van. Ebből következik, hogy az összes probléma abból adódik, hogy nem tudjuk, mit jelentenek a szavak! Ez az írás a szövegértelmezés jogi és nyelvi félreértésein keresztül mutatja meg…Szövegértelmezés, mint hivatásÜgyvéd vagyok. Foglalkozásom lényege egyetlen szóban összefoglalva: szövegértelmezés. A jogász feladata megállapítani, hogy mi történt a valóságban ahhoz képest, ami a törvény szövegében van. Ebből következik, hogy az összes probléma abból adódik, hogy nem tudjuk, mit jelentenek a szavak!Bíróúr - Foró: Melczer Zsolt - AI illusztrációAmikor a megszólítás félrecsúszikItt van mindjárt az a vádlott, aki a bírónőt következetesen „bíróúr”-nak szólította. Pedig a bírónő fiatal, filigrán, amolyan „Nils Holgersson hörcsöge” típusú, minden esetre félreérthetetlenül nő volt. A vádlott egyébként tökéletesen viselkedett. Udvarias volt, betartotta a büntetőeljárás szabályait… de azért furcsa volt a dolog. A bírónő sem hagyhatta annyiban. Miután elítélte a vádlottat, magához szólította: „Ne haragudjon, asszonyom, kérdezhetnék öntől valamit még?” „Hogyne, tessék parancsolni, bíróúr!” „Mondja csak, maga szerint én férfi vagyok, vagy nő?” „Ho-hóóóóó” – válaszolta hamiskás mosollyal – „tudtam én, hogy a bíróúr nő!” Amikor a szavak félreértik egymástAztán vannak olyanok is, akik nem teljesen hülyék (csak félig). Debrecenben, amikor még működött a menekülttábor, néha megesett, hogy nagy számban, busszal érkeztek menekültkérelmezők. Egy ízben, amikor jelentették az illetékeseknek, hogy „két busznyi menekült érkezett a táborba”, akkor kérdezte meg a hivatalban a titkárnő, hogy „kik azok a busznyik? Hol élnek?”.Amikor a nyelvtudás nem elég mélyPersze van olyan, amikor valakinek nem azért gyűlik meg a baja a szövegértelmezéssel, mert félig vagy teljesen hülye, hanem csak azért, mert nem ismeri jól a nyelvet. Így járt az a „kulfoldi” orvostanhallgató is, aki megtanulta becsülettel a biokémiát meg az anatómiát, de a magyar nyelv árnyalataival nem volt teljesen tisztában. Afféle „kollégiumi magyart” tanult meg az anatómia szigorlatig, ahol szemfülesen észrevette, hogy a professzor úr beugratós kérdést tett fel. Erre valami olyasmit akart mondani, hogy: „Észrevettem, professzor úr, hogy beugratós kérdést tetszett feltenni, de én tudom a helyes választ.” Ehelyett mondta azt, hogy: „Rávászkoc, bázmeg, rávászkoc!”. Amikor mi vagyunk az idegenekÉs jó, ha szem előtt tartjuk, hogy külföldön mi magunk vagyunk a „kulfoldiek”. Két cimbora egyszer úgy döntött, hogy ők bizony átszelik Szibériát. Olvasták valahol, hogy ezen a területen él a rozsomák. Veszélyes ragadozó, olyasféle, mint a menyét, csak sokkal nagyobb és agresszívebb, borzasztó agyarakkal, rettenetes karmokkal. Ettől voltak betojva. Egy orosz értelmező kéziszótár segítségével igyekeztek megelőzni a bajt. Abból silabizálták ki valahogy, hogy biztos a „tárbágán” lesz a rozsomák, mert erről írta a szótár, hogy a vadonban él, meg hogy fára mászik. És egyébként is félelmetes a hangzása. Egész Szibériát a tarbagántól rettegve utazták végig! Minden szálláshelyen megkérdezték a helybeliektől, hogy él-e itt tarbagán. Majd félelemmel vegyes csodálattal vették tudomásul, hogy a „persze, hogy él”, illetve hogy a helybeliek egyáltalán nem félnek tőle. Valahol Kamcsatkában jöttek rá egy természettudományos múzeumban a kitömött rozsomák előtt, hogy a rozsomák oroszul „roszomáh”, és hogy a „tárbágán” inkább valami erdei kúszónövény - legjobb esetben is mormotaféle állatka - lehet. Mintha itthon valaki végigrettegné az Alföldet muskátlitól, vagy nyuszitól. Amikor az orosz nyelv visszavágIde vezet az, ha valaki, mint például én, 14 év nyelvtanulás ellenére nem tud semmit oroszul. Az egyetemi záróvizsga előtt nekem is csupán egyetlen nap maradt az orosz nyelv megtanulására. Arra emlékszem csak, hogy a „Havronyina” nyelvkönyvben volt egy fotó az orosz szerelmespárról, valamint, hogy a répanadrág oroszul úgy van, hogy „brjúki bánáni”, a hi-fi torony pedig úgy, hogy „muzikalnij kombájn”, a bab pedig úgy, hogy „faszol”. (Ez utóbbit ki se mertem volna mondani, ha rákérdeznek.)A kreatív felelet határaiEgyik hasonszőrű sorstársam a horgászat tételt húzta. A vizsgáztató nem várt tőle sokat, egész mondatokat például; a kettesért elég lett volna felsorolni pár halfaj nevét. Az illetőnek persze fingja nem volt erről, így bepróbálkozott azzal, hogy „csúká”. És mit ad Isten, oroszul az, hogy „csuka”, úgy van, hogy „súká”. „Dá, dá” – mondta szinte extázisban a vizsgáztató, mire a kolléga vérszemet kapott, és elkezdte sorolni a többi hal nevét is: „gárcsá”, „pjonty”, „készég”, „ébihál”, „bálná”. Így lett aztán a jeles feleletből „elmész te a picsába, öcsi!”.Fotó: Melczer Zsolt - AI illusztrációAmikor a szókincs nem akadályPersze azt is hozzá kell ehhez tenni, hogy az emberi lelemény és alkalmazkodóképesség csodákra képes a szövegértelmezés területén is. Tudjuk, hogy a legnagyobb szókinccsel rendelkező magyar Arany János: több, mint 60 000 egyedi szót használt. Ugyanakkor volt szerencsém megismerni sorkatonaként a seregben Bazdmeg Pali főhadnagy urat, aki tökéletesen ki tudta fejezni magát 5–6 szóból álló szókészletével. A kantinban például így vásárolt gyufát és cigarettát: „Bazmeg, szasz, bazmeg! Adj egy olyan faszt, bazmeg, meg egy olyan lófaszt, bazmeg!” Azzal voltam kénytelen szembesülni, hogy a századparancsnok úr tökéletesen megértette magát a Toldi-trilógia beható ismerete nélkül is.ZárszóKöszönöm a figyelmet! dr. Zeke László - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció

Vajon mikor független a sajtó? Ha tény-szerűen, objektíven tájékoztat, hiteles forrásokból tájékozódik, érthetően, minden olvasó, hallgató, néző számára világos közléseket ad? Vagy, ha nem bizonyított, források nélküli propagandát oszt meg a felületén?A regnáló hatalom egyik fegyvere nem más, mint a média. A média magába foglalja az újságot – mind papír alapon, mind online felületen –, a rádiót, a televíziót, az internetes podcast-okat, amely beszélgetéseket, akár interjúkat tartalmazhat. Bármely média felülethez hozzáférhet a hírekre kíváncsi állampolgár, a kérdés, az, hogy jelenleg melyek azok, ahol még nem jellemző a propaganda.A kormány az elmúlt években szisztematikusan felszámolta a korábban működő sajtóorgánumok nagy részét – vagy megszűntetéssel, vagy felvásárlással, utóbbiakból propaganda-médiát csinált. A Népszabadság volt a legnagyobb példányszámú napilap, egészen 2016-ig. A Magyar Nemzet című politikai napilap 2018 után propaganda-felületté vált. A Nemzeti Sport volt a sportrajongók kedvenc lapja, melynek egészen 2020-ig élvezhették a híreit. Hosszasan lehet sorolni a régi, szívesen olvasott, hiteles forrásnak számító sajtótermékeket, amelyeket egyetlen tollvonással eltüntettek a közéletből. Az ott dolgozó valódi újságírók igyekeztek podcast-felületeket, az olvasók támogatásából működő új felületeket indítani. Ilyen például a Magyar Hang is, amely: „Teljesen független politikai, társadalmi és kulturális hetilap és portál. Alapítói a 80 évet élt Magyar Nemzet egykori munkatársai, akik elkötelezettek, hogy a korábbi szerkesztőség szellemisége tovább éljen. Kifejezett célunk a magyar valóság bemutatása, nem csak a „Nagykörúton belülről”. Küzdünk a korrupció és a közéleti arrogancia ellen, a hatalom nem is szeret minket.” A hatalom pillérei között – törvényalkotás (Parlament), törvények végrehajtása (kormány), bírói hatalom, Média (melyet a negyedik hatalmi ágként is emlegetnek), amelynek egyfajta ellenőrző és tájékoztató szerep jut, de mindenképp befolyásolhatja a közvéleményt. Utóbbi erejét használja ki Magyarországon az elmúlt legalább tíz évben – a hatalom.Mint oly sok mindennek, az újságírásnak is vannak szabályai. „A szakmai előírások be nem tartásának – az Alkotmánybíróság döntése értelmében – jogi relevanciája is lehet, az újságíró a közéleti szereplők rágalmazása, illetve becsületsértés miatt felelősségre vonható, ha tudta, hogy közlése valótlan, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert hivatása vagy foglalkozása alapján rá irányadó szabály szerint az elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. Az etikai kódexek a jogszabályi rendelkezéseknél részletesebb előírásokat tartalmaznak a sajtó munkatársai részére, céljuk a szakmai autonómia megőrzése és a közérdek szolgálata.” 4. § Valósághű tájékoztatás és lelkiismeretesség4.1. Az újságíró és szerkesztő írásban, online alkotásban, műsorban szándékosan vagy gondatlanságból valótlanságot nem állíthat, köteles a tényeket és adatokat az adott helyzetben elvárható gondossággal ellenőrizni.” – áll a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, a MUOSZ-nak az etikai kódexében. Most, amikor a kormánymédiává vált Bors nevű propaganda lap megjelentette a propaganda által hamisított „Tisza adótervet”, és azt 4 millió példányban szándékozott kiszórni ingyenes különszámként az állampolgárok postaládáiba, Magyar Péter a bírósághoz fordult. „A történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg azt is, ki adta a nevét ehhez a hazugságcunamihoz: a jól eldugott, alig bélyegnyi impresszum szerint felelős kiadó Kálmán Erika, a Mediaworks elnök-vezérigazgatója, az ingyenes propagandaújság főszerkesztője pedig Végh László (aki nem azonos a Magyar Hang fotósával).A Fővárosi Törvényszék azonnali hatállyal megtiltotta az ominózus különszám terjesztését. Ennek ellenére a propaganda mégis eljuttatja a hazugságokat tartalmazó irományt az emberekhez. A Médiaworks arra hivatkozik, hogy nem kaptak erről hivatalos tájékoztatást. „A végzés fellebbezésre tekintet nélkül, azonnal végrehajtandó. Ez azt jelenti, hogy a Mediaworksnek haladéktalanul fel kell függesztenie a kiadvány postai kézbesítését. Magyar Péter felszólította azt a céget is, amely milliárdos megbízásból végezte volna a terjesztést, hogy azonnal állítsa le a kézbesítést.” Azon túl, hogy mégis zajlik a kézbesítése a 16 oldalas hazugságokkal teli „szennylapnak”, sajnos ismét megerősítést nyert, miért óvatos Magyar Péter a „független” médiákkal.A bizalmatlanság megalapozottnak tekinthető, amikor a Telex – azzal az indokkal, hogy eljutott hozzájuk egy példány a Bors különszámából – teljes egészében leközölte a propaganda kiadványát.Vajon mikor független a sajtó? Ha tény-szerűen, objektíven tájékoztat, hiteles forrásokból tájékozódik, érthetően, minden olvasó, hallgató, néző számára világos közléseket ad? Vagy, ha nem bizonyított, források nélküli propagandát oszt meg a felületén? Menyhárt Tamara - Nyitókép: Bírósági végzés - Magyar Péter Facebook oldala

Az infláció megmutatja, hogyan fogy a pénzed, a vásárlói kosár megmutatja, mire megy el. A GDP pedig azt állítja, hogy ettől mind jól vagyunk. A három közül mégis a GDP a leghangosabb — pedig pont az élet lényegét hallgatja el. Azt mondják GDPHa égnek áll a hajad, amikor meghallod, hogy „nőtt a GDP, tehát jól élünk”, akkor jó helyen jársz itt. Mert valahogy az az érzésünk, hogy termelünk, hajtunk, szolgáltatunk — csak azért, hogy termelhessünk, hajthassunk és szolgáltathassunk. Mintha a gazdaság csak azt kérdezné: „mennyi jött be?”, azt viszont soha, hogy „hogy vagy?”.Mire való a GDP?A GDP — bruttó hazai termék — első ránézésre egyszerű: megmutatja, mennyi értéket termeltünk egy év alatt. Összeadja, hogy mennyit költött a lakosság, mennyit ruháztak be a vállalatok, mennyit költött az állam, és mennyit adtunk el külföldre (mínusz amit onnan vettünk). Mintha egy nagy szatócs boltban lennénk. Ez a szám jelzi, hogy a gazdaság épp erősödik vagy gyengül, növekszik vagy zsugorodik. A kormányok, jegybankok és elemzők szeme is ezen a mutatón van: a GDP a modern gazdaságpolitika egyik fő iránytűje.Mire nem való a GDP?A gond nem az, hogy számoljuk. A gond az, amit nem számolunk. A GDP-t nem érdekli a házimunka, az önkéntesség, a gyereknevelés, a nagyszülők gondozása, a háztáji termelés vagy az ingyenes tartalmak. Minden, ami nem kerül számlára, a GDP szerint egyszerűen nem létezik — pedig ez a társadalmi lét alapja. Nem méri azt sem, hogy közben mi fogy el: az erdő, a termőföld, a tiszta víz, a levegő vagy épp a biológiai sokféleség. A GDP szemében az is növekedés, ha egy várost újjáépítünk egy természeti katasztrófa után, ha nő a gyógyszerkiadás a betegségek miatt, vagy ha palackos vizet kell vásárolni, mert már nem iható a csapvíz. A pénzmozgás nő — az életminőség nem feltétlenül.A GDP nem mutatja meg az egyenlőtlenséget sem. Lehet magas egy ország GDP-je úgy is, hogy a lakói nagy része szegény marad, és minden növekedés a felső rétegek zsebében csapódik le. A statisztika azt mondja: „sikeresek vagyunk”, miközben rengetegen egyre nehezebben élnek.És ott van az árnyék-gazdaság is: ami illegálisan működik, az vagy nincs benne, vagy torzítja a valós képet — országonként attól függően, mennyit vallanak be belőle. Így a szám gyakran inkább becslés, mint tükör. A GDP tehát fontos, de veszélyesen szűk mutató: megmutatja, mennyit termeltünk, de azt már nem, mennyit vesztettünk közben. A tanulságA GDP jó esetben iránytű — rossz esetben szemfényvesztés. Megmutatja a számokat, de érzéketlen az életünk dolgaival szemben. Azt mondja: növekszünk. Te pedig azt érzed: fáradsz. A statisztika elégedett, a társadalom nem biztos. Pedig lenne jobb megoldás. Léteznek tágabb, emberközelibb mutatók, amelyek a jólétet, a környezet állapotát, az egyenlőtlenségeket és a fenntarthatóságot is mérik. De itt jön a legfontosabb kérdés: kinek az érdeke? Cui prodest? A rendszer alapja és fokmérője évtizedek óta a GDP — és aki ebből profitál, annak nincs oka változtatni rajta.Robert F. Kennedy szavaival: „A GDP mindent mér, kivéve azt, ami az életet érdemessé teszi.” És ahogy Simone de Beauvoir ironikusan megjegyezte: „Ami jó az életben, az vagy hízlal, vagy erkölcstelen.” Ha egyszer felismerjük, hogy a növekedés önmagában nem cél, csak eszköz, akkor talán nem a GDP lesz a boldogság mércéje — hanem az élet minősége maga.Fun fact:2014-ben az Európai Unió előírta, hogy a tagállamoknak a GDP-be bele kell számolniuk az illegális, de gazdasági értéket termelő tevékenységeket is: prostitúciót, drogfogyasztást és a csempészet bizonyos formáit.Így fordulhatott elő, hogy több ország GDP-je egyik évről a másikra látványosan „javult”, anélkül hogy bárki ténylegesen jobban élt volna — csak belekalkulálták a bűnözés bevételeit. Koszi Ferenc – Nyitókép: Koszi Ferenc - AI illusztráció

Az előző részben, az infláció kapcsán már találkoztunk a „vásárlói kosár” fogalmával. Akkor még csak eszközként említettük: egy statisztikai módszer, amivel mérni próbálják a pénz vásárlóerejének változását. Most viszont közelebbről is megnézzük, mi ez valójában – és miért sokkal több, mint egy számítási alap. Egy mindennapi történet Amikor meghallod, hogy „az infláció 6,5%”, de a boltban úgy érzed, inkább harminc, akkor nem te tévedsz. Csak nem ugyanarról az inflációról van szó.A statisztikus kosarában van minden, mi szem szájnak ingere – és még néhány apróság: kenyér, hajvágás, téligumi, internet-előfizetés és villanyszámla, interkontinentális rakéta és űrprogram. Csakhogy a te kosaradban nem ugyanaz van. És pont ez a lényeg.Mit jelent valójában a vásárlói kosár?Muszáj, hogy legyen valami, amivel mindent össze lehet hasonlítani. A vásárlói kosár egy képzeletbeli szatyor, amit a statisztikusok pakolnak tele. Összegyűjtik, amit szerintük vásárol egy átlagos háztartás: élelmiszert, ruhát, közlekedést, szórakozást, rezsit, sőt fodrászt és internetszolgáltatást, tanszert és utazást. Ezek árváltozásait folyamatosan mérik, és ebből számolják ki az átlagos inflációt. Ez az a hivatalos adat, amit mindenki idéz, amire mindenki hivatkozik. Van benne valami titokzatos, valami rejtélyes – mintha a statisztika polcain egy láthatatlan kéz válogatná össze, mennyit is ér ma az élet. Miért nem tükrözi a valóságot?Mert nincs olyan, hogy átlagember vagy átlag család. Ha valaki sokat autózik, neki az üzemanyag drágulása fáj a legjobban, ha valaki otthon fűt gázzal, az energiaárak viszik el a családi kasszát, ha valaki sok gyereket nevel, az élelmiszer és a ruha súlya nő meg a kiadásokban. Ezért az infláció mindenkinek más: a hivatalos kosár csak átlagot mutat, te viszont a saját valóságodat érzed a boltban, a csekkeken és a pénztárcádban.Miért fontos mégis ez a kosár?Mert ebből dönt a gazdaság az irányokról. A kormány, a jegybank, a munkaadók és a szakszervezetek mind ezt az adatot figyelik, amikor béremelésekről, nyugdíjról vagy kamatpolitikáról tárgyalnak és döntenek. Ha a kosár eltávolodik a való világtól, akkor torzul a kép, elcsúszik minden felépítmény és nehezedik a megélhetés. Ha viszont jól van összeválogatva, akkor segíthet megőrizni az egyensúlyt a pénz, a fizetés és az árak között. A vásárlói kosár egy rosszindulatú hatalom kezében fegyver is lehet. A tanulságA vásárlói kosár nem csupán statisztika – hanem az ország tükre. Abban benne van, mit eszünk, miben élünk, mire költünk, és hogyan, miből spórolunk. És ha ebben a tükörben nem ismerünk magunkra, az nem feltétlenül a mi hibánk. Lehet, hogy a kosarat újra kellene pakolni – hogy ne csak Gizike és a gőzeke férjen bele, hanem mi magunk is.Fun fact:A magyar statisztikai kosárban ma már rizschips vagy éppen csirke far-hát is szerepel, míg a brit kosárban bakelit lemez és virtuális valóság szemüveg van. A statisztika szerint ezek is hozzátartoznak a „mindennapi élethez”. Az USA-ban a statisztikusok cekkerében a fegyverek és lőszerek nem a „védelem” kategóriában szerepelnek, hanem a „szabadidős cikkek” között – ugyanott, mint a horgászbot és a sakk-készlet. Koszi Ferenc – Nyitókép: Koszi Ferenc – AI illusztráció

Kinek jó ez az egész? A napelemeseknek biztos nem. 2024 elején több ezer család kapott hidegzuhanyt: a szolgáltató szó nélkül, egyoldalúan áttette őket az éves szaldóból a sokkal rosszabb havi bruttó elszámolásba. Szerződésmódosítás? Részletes indoklás? Jogszabályi hivatkozás? Ugyan már. Ment ki egy egyoldalas levél, hogy „holnaptól bruttó van, köszönjük a megértést”. Mitől fáj ez ennyire? Tíz év után – az üzembe helyezéstől számolva – hopp, vége a szaldónak, és jön a bruttó. Ez azt jelenti, hogy: * megszűnik az éves elszámolás kényelme, * nincs több nyári-téli kiegyenlítés, * a szolgáltató csonka évet zár a fogyasztónál és a 10 év valójában csak 120 hónap, * onnantól minden hónap külön tétel. A bruttó rendszerben két szám szerepel a számlán: 1. mennyi áramot vettél a hálózatból (amiért keményen fizetsz rezsicsökkentés ide vagy oda), 2. mennyit tápláltál vissza (amit Péter-fillérekért vesznek át). Ráadásul ezt a pár forintot sem kapod meg automatikusan. Külön kell kérned. Nem túl ügyfélbarát, ugye? A NÉP Egyesület veszteségkalkulátora pontosan megmutatja, mennyit bukik így egy átlagos család. Spoiler: nagyon sokat. Új papírmunka, új agybaj Aki számlaképes (mikro- vagy kisvállalkozó), annak minden elszámolási időszakra külön számlát kell kiállítania. Aki nem számlaképes, annak nyilatkoznia kell, és az állam automatikusan levonja az szja-előleget. Ha túlléped a 12 000 kWh-ás határt, máris adózási kötelezettséged van. A valódi baj: elveszett a rugalmasság A szaldó lényege pont az volt, hogy amit nyáron túltermeltél, télen felhasználhattad. A havi bruttó elszámolásban ennek vége. Többet fizetsz a hálózati áramért, miközben a visszatáplálásért adott összeg nevetségesen kevés. Ráadásul a jövő továbbra is bizonytalan: felszámolnak-e rendszerhasználati díjat a kitáplálásra? Ma még nem. Holnap? Senki sem tudja. Jogbiztonság? Megcsuklik. Több mint 1100 napelemes fordult az Alkotmánybírósághoz. Nem véletlenül. Ezek az emberek évekkel ezelőtt azért fektettek napelembe több millió forintot, mert a kormány és a szolgáltató megígérte nekik a kiszámítható éves szaldót. 2024-ben egy mozdulattal elvették tőlük. Visszamenőleg. Ez így azt üzeni: bármikor bármit átírhatnak – amit ma vállalnak, holnap elvehetik. Ez pedig nem csak a családokat teszi tönkre, hanem az egész megújuló ágazatot lehűti. Társadalmi hatás: egy lépés előre, kettő hátra A háztartási napelemek évekig csökkentették az ország energiafüggőségét. Olcsón, megbízhatóan, rengeteg ember munkájával és befektetésével. Most sokakat eltántorítanak az új beruházástól, bővítéstől. Ez nem csak a családoknak rossz hír – az ország klímacéljainak is az. Összegzés helyett: a nagy kérdés Ez az egész történet nem csak pénzről szól. Arról is, hogy Magyarország mit kezd azokkal, akik saját pénzükből próbálják zöldebbé tenni az országot. Partnerként kezeli őket? Vagy úgy, mint akiket csak addig becsülünk meg, amíg csendben fizetnek? Cui prodest? Kinek az érdeke mindez? Mert nem a magyar embereké, az elég egyértelmű. HANEM A MAGYAR KORMÁNYÉ ÉS AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÓKÉ. Nagy László – Nyitókép:

Mikor az az érzésed, hogy hiába minden erőfeszítésed, a kenyér ma drágább, mint tegnap volt. Amikor érzed, hogy valami nem stimmel, mert egyre kevésbé tudod beosztani a pénzed. Ez az infláció. Nem új ellenség, csak egy csendes tolvaj, aki minden nap egy kicsit kivesz a zsebedből – észrevétlenül. Mit jelent valójában Az infláció azt mutatja meg, mennyivel csökken a pénz vásárlóereje. Ha tavaly 1000 forintért vettél egy kiló cukrot, és idén 1200, akkor 20%-os inflációt tapasztaltál azon a terméken. A statisztikusok ezt több ezer termék és szolgáltatás árváltozásából számolják ki, a KSH módszertana alapján és ez lesz az átlagos inflációs ráta. Csakhogy a te kosarad más, mint a szomszédodé – ezért az infláció mindenkinek kicsit mást jelent. Az összes kosár együtt, amiben több ezer termék és szolgáltatás van, a vásárlói kosár. Miért van? Képzeld el, hogy ugyanannyi áru van a piacon, de sokan keresik ugyanazokat a termékeket. Ha mindenki többet akar vásárolni, de a kínálat nem nő vele, az árak elszállnak. Okozhatja például: a béremelkedés, ha nem követi a termelékenység, a drágább energia vagy alapanyag, vagy éppen gyenge forint, ami megdrágítja az importot. Van, amikor az infláció szándékos – az állam így ösztönzi a gazdaságot: ne a párna cihában tartsd a pénzed, hanem költsd el vagy fektess be. És van, amikor elszabadul – ekkor már mindenki rohan vásárolni, mielőtt holnap még drágább lesz minden. Mikor egészséges, mikor veszélyes? Egy kis infláció (évi 2–3%) a gazdaság „vérkeringése”. De ha 10–20% fölé megy, az már láz: a pénz gyorsabban ég el, mint ahogy keresni tudod. Van azonban egy alattomosabb formája is – amikor az árak lassan, de folyamatosan emelkednek, miközben a bérek hosszú ideig nem nőnek. Ekkor relatív bércsökkenés történik: ugyanannyi pénzért egyre kevesebbet kapsz, és észrevétlenül elfogynak a tartalékaid. Nem tűnik válságnak, de közben a megtakarításaid értéke évről évre olvad, mint a hóember a napon.Ha pedig defláció van (amikor minden olcsóbb lesz), az sem jó: az emberek nem költenek, a gazdaság lefullad. A tanulság Az infláció nem csak gazdasági adat – az életed ritmusát is meghatározza. Megtanít tervezni, spórolni, okosabban dönteni. Mert a pénz értéke nem a számokban, hanem a mögötte álló bizalomban rejlik. A rekorder Fun fact: Tudtad, hogy Magyarországon volt a gazdaságtörténelem legnagyobb inflációja? 1946-ban a pengő annyira elértéktelenedett, hogy megjelent a világ legnagyobb címletű pénze, a százmillió B.-pengő – ami gyakorlatilag már semmit sem ért. Koszi Ferenc - Nyitókép: Koszi Ferenc - AI illusztráció

Bizonyára sokan vannak – velem együtt -, akiknek azonnal idegzsába áll a legnemesebb testrészeikbe is, amikor meghallják ezt a szót! A közgadaságtan színtiszta matematika, megfejelve egy csomó olyan kifejezéssel és egyéb finomsággal, amiket egy normál, magamfajta halandó még a szó jelentése szintjén sem ért meg! Mondjuk én ráadásul feketeöves mazochista vagyok, hiszen humán beállítottságú, abszolút művészlélekként elvettem feleségül egy kétdiplomás közgazdászt. Had ne mondjam, vannak azért érdekes beszélgetéseink…..de, jól bírjuk! Nos, ezt a kis bevezetőt egy olyan sorozat elé szánom beharangozónak, aminek részeit olvasva, még én is megértettem a közgadaságtan alapjait! Koszi Feri kollégám és barátom olyan egyszerűen fordította ’emberi’ nyelvre a közgazdasági alapfogalmakat, hogy szinte kedvet kaptam a további tanuláshoz. Jó, azért a ’közgáz egyetemre nem megyek el, de legalább az alapfogalmakkal és alapműködéssel kapcsolatban tisztábban látok már kicsit. Ma már kevésbé okoz hajhullást egy olyan cikk, vagy értekezés, ami olyan számomra eddig teljességgel dél-oszét nyelven szólt, hiszen olyan kifejezéseket olvashattam, mint ’vásárlói kosár’, ’infláció’, ’adórendszerek’, ’dzsídípí’ és társai. Szóval, ha tehetném, Feri írásait általános iskolai tankönyvekben jelentetném meg, hiszen ezekkel a fogalmakkal jó minél korábban megismerkedni, mert az életünk részei. Az első részt itt olvashatjátok. Nem tehetem, de itt az Igyélünk.hu oldalon javaslom mindenkinek olvasásra, még azoknak is, akik értenek hozzá, hiszen az írások mindenképpen szórakoztatók, amellett, hogy informatívak! Ne feledjétek továbbá, hogy a CHE@igyelunk.hu és az info@igyelunk.hu e-mail címekre szeretettel várjuk írásainkkal kapcsolatban az észrevételeiteket! Írjatok nekünk mindenképpen, és ha megtehetitek, támogassatok bennünket! Nagyon köszönöm! CHE 😊 - Nyitókép:

Miért utazunk tömegesen karácsonykor? Az ünnepek közeledtével minden évben megtelnek a vonatok, sűrűsödnek a járatok, és újra meg újra felbukkannak a „mentesítő vonatok”. Könnyű azt hinni, hogy ez egy modern jelenség, miközben a karácsonyi hazautazási csúcsforgalom története jóval régebbi: már a 20. század elején is komoly kihívást jelentett a vasútnak és az utazóközönségnek egyaránt.Amikor a karácsony még helyben zajlottA 19. század végéig a karácsony jellemzően helyben töltött ünnep volt. A nagy távolságok, az időigényes és költséges utazás miatt csak az arisztokraták és a gazdagabb tőkésosztály engedhette meg magának a rendszeres hazautazást. Vasúthálózatunk kiépülése, majd az olcsó menetjeggyel használható, jellemzően túlzsúfolt harmadosztályú vasúti kocsik elterjedése azonban megváltoztatta az utazási szokásokat. A vasút tette lehetővé, hogy a diákok, alsóbb rangú hivatalnokok és a munkásosztály pontos menetrendekkel, kiszámítható érkezéssel hazaérkezhessen karácsonyra.Zsúfolt kocsik és csomaghegyek a pályaudvarokonA korabeli sajtó beszámolói szerint az ünnepek előtti napokban már az 1900-as évek elején is „erős személyforgalom” jellemezte a pályaudvarokat. Zsúfolt kocsik, csomagokkal megrakott poggyászok, a városi piacokon olcsóbban vásárolt élelmiszerekkel megrakott kosarak jellemezték az ünnepek környéki légkört. A lapok rendszeresen írtak kocsihiányról, várakozásról, sőt bosszankodó utasokról is. A karácsonyi hazautazás társadalmi igénnyé vált, amellyel a vasútnak lépést kellett tartania.Keleti Pályaudvar - Fotó: Fortepan - Budapest Főváros Levéltára - Klösz GyörgyA Magyar Királyi Államvasutak a századfordulót követően már tervszerűen készült az ünnepi csúcsforgalomra. Az 1910-es évek elejéről fennmaradt hirdetmények részletesen felsorolják a karácsony körüli megnövekedett utasforgalom miatt indított külön személyvonatokat. Ezek jellemzően december 22. és 27. között közlekedtek Budapest és a vidéki csomóponti állomások között, I-III. osztályú kocsikkal. Ez tekinthető a modern, tudatos forgalomszervezés egyik első megjelenésének.A vasút megváltoztatta az ünnepi szokásokatA karácsonyi utazások tömegessé válásában kulcsszerepe volt a harmadosztályú kocsik megjelenésének. Ezek a vasúti kocsik gyakran „fapadosak”, vagyis rendkívül kényelmetlenek és fűtetlenek voltak. Bár az utak hosszúra és fárasztóra nyúltak, a vasút mégis tömegek számára jelentette az egyetlen lehetőséget arra, hogy az ünnepeket családi körben, otthon tölthessék. A vasút így nemcsak közlekedési és infrastrukturális eszközzé, hanem a családi kapcsolatok fenntartásának egyik pillérévé vált. MÁV 324-es vesztegel a nagy hó miatt. Fotó: Erky-Nagy Tibor, Fortepan / 13987A vasútállomások eközben ünnepi térként működtek. Az ünnepek alatt is dolgozó vasutasok jóvoltából a várótermek fényekkel, fenyőágakkal díszítve várták az utazóközönséget. Az érkezések és indulások az ünnepek megnyitásának, majd lezárásának szimbolikus jelképévé váltak. A pályaudvarok így a városi élet egyik központjává váltak.Több, mint százéves hagyományBár ma jellemzően gyorsabb és kényelmesebb járművekkel utazunk, a jelenség ismerős: karácsony előtt telítettek a járatok, a vasút pedig sűrítésekkel, személykocsi erősítésekkel próbál lépést tartani a megnövekedett igényekkel. A karácsonyi csúcsforgalom tehát nem új keletű probléma, hanem több mint százéves hagyomány – amelyben a vasút akkor is, most is kulcsszerepet játszik. A történelem hajlamos ismételni önmagát: tömeg, várakozás és remény jellemzi ma is az ünnepi utazásokat, akárcsak a századfordulón. A cél azonban ma is ugyanaz, még ha ez a közösségi közlekedés jelenlegi állapotát tekintve nem is mindig egyértelmű: hogy mindenki időben hazaérjen az ünnepekre. Felhasznált irodalom * Magyar Királyi Államvasutak Igazgatósága: A karácsonyi ünnepek alkalmából közlekedő külön személyszállító vonatok. Hivatalos hirdetmények, 1911–1913. Hungaricana Közgyűjteményi Portál. * Karácsonyi forgalom a határon. Napilapi tudósítás, 1910-es évek eleje. Hungaricana – történeti sajtóanyag. * Magyar Királyi Államvasutak közleményei: Ünnepi menetrendek, különvonatok és forgalomszervezési intézkedések. 1910–1913. Hungaricana / Arcanum Digitális Tudománytár. * Somogyi Néplap: Ünnepi forgalom a vasúton. 1967. december. Arcanum Digitális Tudománytár. (Összehasonlító, kitekintő forrás.) Horváth Ákos – Nyitókép: Fortepan / Torjay Valter 13285

Egy különleges és nagyon személyes karácsonyi történet egy karácsonyfa díszről, egy természeti csodáról, a karácsony csodájáról. A szülői házban az a szokás alakult ki nálunk – amióta kamasz koromban elértem a karácsonyfa csúcsát – hogy az én privilégiumom volt a fa díszítése karácsonykor. Ezt a több évtizedes szokást törte meg Apa 1995-ben, amikor maga is készített egy díszt: egy szép piros, ropogós igazi alma szárára kötött egy madzagot, és azt kötözte fel a fára. Nekem nyilván feltűnt a dolog, de akkor még nem tudtam, hogy ennek mi lehet a jelentősége. Szívbeteg volt, de mi, a család akkor még nem gondoltuk, hogy mennyire komoly a dolog. Azt, hogy azt a díszt ő már nem fogja levenni arról a fáról. Ő viszont nyilván tudta, hogy hamarosan mi vár rá, egészen pontosan három hét múlva...Gyakran eszembe jut annak a csodálatos karácsonynak az emléke kapcsán a gyerekkorom. Még mindig él bennem az az óvodás kisfiú, aki belépett vele a fürdőszobába. Mereven hátrabicsaklott nyakkal, tátott szájjal figyeltem őt, az óriást, domborodó izmait, erős karját. Visszaadhatatlan megnyugvással, biztonságérzettel töltött el, hogy ő, akinek vállán családunk nyugodt megélhetésének biztonsága nyugszik szemlátomást a világ legerősebb embere. Én is olyan akartam lenni, mint ő: hatalmas és erős. Lenyűgözve bámultam hogyan keni be borostás arcát hófehér habba mártott pamaccsal, majd pedig miként szántja végig azt a gyakorlott kézben fémesen csillogó borotva. Hirtelen úgy éreztem nekem is el kell kezdeni borotválkozni. Tizenegynéhány év elteltével nőni kezd majd az én borostám is, addig sem árt gyakorolni a mozdulatokat. Az ilyen tökéletes mozdulatok begyakorlásához idő kell. Ő egy szempillantás alatt mindent megértett. Igaz, csak sima szappannal, de azért sikerült bepamacsolnom magam a fanyelű borzszőr szerszámmal, és ha nem is igazi borotvával, de legalább a fogkefém nyelével egészen ügyesen lehúztam a szappanhabot az arcomról. Csillogó szemmel dicsekedett el Anyának: „Nézd csak, a fiunk milyen ügyesen borotválkozik!” Hatalmas, száraz, meleg tenyerével megsimogatta kobakomat, és én egyszerre úgy éreztem, egy apró lépcsőfokkal feljebb kerültem, közelebb az óriáshoz. Csaknem másfél évtized alatt egészen elfelejtettem a fürdőszobában előttem tornyosuló óriás félelmetes izomzatának emlékképét; a filmsztárok, magazin modellek, s megannyi más izompacsirta kimosta agyamból. Az óriás gyermeki emlékképe helyébe egy öregedő, a jövőbe, az életbe vetett hittel eltelt emberke lépett: Édesapám. Aprótermetű családtagjaim közül, mint Gulliver léptem ki az idegen felnőtt világ ismeretlen óriásai közé."Én is olyan akartam lenni, mint ő: hatalmas és erős..." - Fotó: a szerző archívumaA hűség, a tisztesség és az állhatatosság, talán ezek a legkifejezőbb jelzők rá. Mind olyan tulajdonság, melyekről csak évtizedek alatt lehet hiteles tanúbizonyságot tenni, s amelyeket gyakorta nem ismerünk fel időben. Ezekkel nagyon nehéz még életben óriássá lenni, különösen, ha egy beteg, pici emberről van szó. A nagyszerűség azonban nem azért létezik, hogy másoknak szemet szúrjon, hanem azért, amiért a csoda: csak, hogy legyen. A kórházból még hazajöhetett egy hétvégére, az 1996. esztendő első és az ő utolsó hétvégéjére. A nagy pelyhekben hulló ropogós hó gyönyörű csipkébe öltöztette a Nagyerdő fáit, mint életének hajnalán nagyszüleim esküvőjének napján. A kórházban aztán másodjára is eljött érte a halál, kíméletlen kegyetlenséggel. Ezt a második infarktust magam is láttam és azt is, hogy közben viccelődik. Szinte megfagyott ereimben a vér. Eszembe jutottak Karl May regényhősei, akik kínzócölöpön halálukig viccelődve, hergelve az őket módszeres kegyetlenséggel kínzó indiánokat, végül bátorságuk jutalmaként szertartásos dísztemetésben részesültek.Gyermekkoromban még csak hittem az indiánregények hőseinek ilyen lelki erejében, abban, hogy Winnetounak „arcizma sem rándul” a kajovák kínzócölöpén elszenvedett korbácsütésektől, ott és akkor a kórházban azonban láttam is mindezt. Csak a szeme sarkában látszott egy félig felszáradt könnycsepp-barázda. Az utolsó napokat éjt nappallá téve „hegynek felfelé rohanva” töltötte, elgyöngülő szíve iszonyatosan magas pulzusszámmal próbálta életben tartani a rábízott szerveket. Verejtékben fürödve csak percekre tudott elaludni. Rohamosan fogyó levegővel, egyre jobban elnehezülő tagokkal és a lassan-lassan leálló szervekkel az utolsó ilyen furcsa, nyugtalan álmában Kft.-t alapított, és gyümölcsöst telepített. A világ számára az a pár nap villámgyorsan elröppent, viszont számunkra ugyanezen idő alatt – látva, hogy abba milyen tengersok küzdelem belefér – hitelessé vált a történet: Isten számára ez az idő elegendő egy egész világ megteremtéséhez. Azt már soha meg nem tudhatom, hogy Apa, az egykori legátus diák erről mit gondolt, beszélni akkor már nem nagyon volt ereje."Számomra akkor az egész Univerzum legfontosabb pontja az a kis koszorúér darab volt..." - Fotó: Melczer Zsolt - AI illusztrációEgy pár darab kis érnek kellett volna csak vérhez jutnia, hogy az a nagyon kemény, hatalmas és drága szív egy kis oxigénhez juthasson; egy pár milliméternyi kis résre lett volna szükség a bal kamrához vezető koszorúerek tövében. A Mindenható Teremtőnek addig még soha nem volt akkora esélye megnyilatkozni előttem. Világosan láthatta, hogy számomra akkor az egész Univerzum legfontosabb pontja az a kis koszorúér darab volt; Neki viszont „odafönt” csupáncsak kevéske erőfeszítésébe tellett volna azt az ici-pici koszorúér torkolatot megnyitni! Én tényleg bíztam abban, aki gondját viseli az ég madarainak, a mezei liliomoknak... Te, akinek még a szélvész és a víz is engedelmeskedik, és aki kérő imádságunkat meghallod, mert: „Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak”; Te, aki vakoknak adtad vissza látását, ördögtől megszállott embereket gyógyítottál, bénákat szabadítottál meg kínjaiktól, véghezvitted a kenyérszaporítás csodáit, jártál a vízen és megjövendölt szenvedéseiddel megváltottad a világot bűneitől, miért ne figyelhetnél oda erre a szenvedésre? Ha valakinek, hát akkor neked, Mindenható Úristen, látnod kellett volna, hogy ez a levegő után kapkodó, elgyötört, vézna, erőtlen kismadár: Édesapám egy óriás, aki nem szolgált rá olyan kegyetlen szenvedésre, mint amilyet még Jézus sem szenvedett el a keresztfán!És egyszer csak elsüllyedt az óriási tengerjáró, én meg ott maradtam a saját apró kis mentőcsónakomban.Apróra fogyott testében nagybeteg szíve legtöbb szervénél tovább bírta a küzdelmet. Abban a pillanatban tisztán és világosan láttam meg benne a legbátrabb, a legerősebb és a leghatalmasabb embert, pontosan úgy, mint ahogyan piciny gyermekkoromban, ott a fürdőszobában szappanos arccal, műanyag fogkefém nyelével: „borotvámmal” kezemben, még ha verejtékkel borított, összetört kis csontkupac maradt is belőle. Még meleg kezére kapott egy kézcsókot Anyától. Eljött Vízkereszt. Leszedtük, összecsomagoltuk a karácsonyfa díszeket, köztük az Apa által emlékül hagyott almát is.Ennek holnap 30 éve, hogy Apa felrakta azt az almát a fára. Fantasztikus csodaként élem meg, hogy ez az alma még mindig megvan! Megaszalódott, összetöpörödött, de megvan. A szárán ugyanaz a madzag, amivel Apa felerősítette a fára. Nem rothadt meg, nem penészedett össze, nem esett le a szára. Az elmúlt 30 év alatt egyre keményebb és szárazabb lett.Minden évben kitüntetett helyre kerül a karácsonyfán Laci Papa Almája. Harminc éves Laci Papa Almája - Fotó: a szerző felvétele dr. Zeke László - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció

Egy csodálatos dal és egy különleges videoklip születésének története, amelynek minden eleme szín igaz valóság. A vers születésének története, a megélt érzelmek, a klipben szereplő figurák mind maga a csodálatos valóság.Nagyapám: I. Zeke László egy kedves, érző szívű, jó humorú ember volt. Még verset is írt. Ahogy mesélte nekem: "nem sokat, úgy hatvan évente egyet-egyet". Az összes műve két vers. Pontosabban egy versnek a két versszaka. Az elsőt 1928-ban írta azon húsvéti locsolkodás után, amikor megismerte azt a kis kamasz lányt, aki később Nagymamám lett, a másodikat pedig 1988-ban, Nagymama temetése utáni magányos napokban: Amikor mi együtt járunk csöndes, nyári estében, Úgy látom, hogy szebben ragyog minden csillag az égen. Halványabb lesz a holdsugár, csakúgy mint a csillagok, Amikor a két szép szemed szerelmesen rám ragyog. Boldog idők elrepültek, rám borult az éjszaka, A csillagok úgy ragyognak, mint egykoron valaha. Szemeidnek drága fénye csillagokban ott ragyog, Sírva nézem, hozzá vágyok, ott leszünk majd boldogok. Ezt a két verset közzé tettem a Facebookon a költészet napján, mivel azt gondolom, hogy a legszebb, legmélyebb érzelmek teszik költészetté a rímelő sorokat, akkor is, ha azt nem egy nagy klasszikus, hanem egy olyan egyszerű gazdálkodó írja, mint amilyen nagyapám volt.III. Zeke László és Palya Bea - Fotó: a szerző archívumábólSokaknak tetszett Nagyapa verse, amire sok kedves, megható bejegyzést kaptam, többek között egy zenetanárnő Dévainé Kluka Adrienne véleményét, aki szerint ezek a sorok (ad notam) illeszkednek az “Ablakomba, ablakomba…” kezdetű dalhoz. Mivel Nagyapám nótás kedvű ember volt, így nagyon könnyen elképzelhető, hogy valóban ennek a dalnak a ritmusára íródtak a vers sorai.Mivel nagyon kíváncsi ember vagyok szerettem volna hallani hogyan szól ez a dal Nagyapa versével, ezért írtam Palya Beának – a világ egyik leggyönyörűbb hangú énekesének, akinél népdalt szebben énekelni nem nagyon tud senki –, hogy életre keltené-e ezt a dalt nekem és az akkor 111 éves (a vers szerint “ott, a csillagokban” tanyázó) Nagyapámnak, mert mindkettőnknek ez egészen biztosan nagyon tetszene. A dal még azon a héten elkészült, minden képzeletemet felülmúló, torokszorító gyönyörűség lett belőle. Elővettem a fénykép albumot Nagyapa és Nagymama fényképeiből válogattam párat (az esküvői képtől kettejük síremlékéig) ezeket keltettem életre, s egy sor meganimált kalotaszegi mintával együtt igyekeztem képben elmesélni mindazt, amiről Bea oly gyönyörűen énekel. III. Zeke László

Advent idején az ország minden szegletében más és más arcát mutatja a készülődés fényekkel, díszekkel, hangulatokkal, apró csodákkal.Arra kérünk benneteket, osszátok meg velünk, nálatok hogyan telik az advent!📸 Küldjetek fotókat Magyarország bármely településéről, legyen az egy főtér, utca, templom, ablak, koszorú vagy egy különleges pillanat – fontos, hogy a helyszín felismerhető legyen.Mutassuk meg együtt, milyen sokszínű és szép az advent országszerte!📩 Fotókat kommentben vagy üzenetben várjuk.Köszönjük, hogy velünk ünnepeltek! ✨ SzóMia - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció

Jelentkezzen, aki még nem látta a mi jó autokrata, már-már diktatórikus állampártunk legújabb, közpénz milliárdokat elégető, meglehetősen bicskanyitogató reklámkampányát! Van valaki? Akkor mutatom:Nos, az egészen biztos, hogy budapesti lakosok, választópolgárok ezrei találkoznak ezzel a szánalmas kinyilatkoztatással nap, mint nap több százszor is, akárhova is vezessen az útjuk! Úgy tűnik, hogy a fidesznek már nincs más eszköze a választásokon való részvételre, mint az, hogy nevetséges, már-már ostoba, ám milliárdokba kerülő plakátokkal riogatni az embereket! Először is:Magyar állampolgárként kikérem magamnak! Milyen jogon riogatnak engem ilyen megjelenésekkel?! Amúgy – csak kérdezem, hogy - a wc csésze megjelenítése bármilyen formában nem zavarhatja a 18 éven aluliak fejlődését?Óriásplakát formájában Budapesten - Fotó: FacebookAztán:Hol van a jogi határ? Ursula von der Leyen, Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter vajon tehet feljelentést azért, mert egy wc csésze mellett ábrázolják őket? Ezt mégis hogy gondolta az állampárt? Amúgy meglehetősen szomorú, hogy nincs más eszköz a tarsolyukban, mint egy ilyen elsőéves óvodai hallgató által kitalált ’kakimoduláció’! Továbbá: Amennyiben közelebbről megnézzük a plakátot, húszezres, tízezres és pár ezres bankjegyet szórnak bele az aranybudiba. Nos, Deák Ferencet nem véletlenül hívják a ’Haza Bölcsének’, az ezer forintos bankjegyen Mátyás király van, a tízezresen Szent István király. Valóban igazi szittya, nagymagyar, mélykeresztyén hozzáállás az, hogy ezeknek az államférfiaknak az arcképét a budiba szórjuk? Még, ha arany is az a csésze?!Óriásplakát úton, útszélen - Fotó: FacebookHa így van, akkor tisztelettel jelentem, hogy se mélykeresztyén, se szittya, se nagymagyar nem akarok lenni! De emellett minden mélykeresztyén, szittya és nagymagyar nevében mondom, hogy - és itt jutott eszembe az “Év Újságírója”, az első számú megmondó ember, a nagy lovagkereszt/vagy mi/-díjas főnyomorult, méltán Pulitzer-díjas, a magyar fiatalokat oly kedvesen megszólító kinyilatkoztatása, hogy - ANYÁDAT! Ja, és a fidesz elmehet a levesbe! De leginkább az általuk hőn imádott Ural hegység túloldalára….már, ha tudják hol van!Tisztelettel várom a hozzászólásaitokat, saját történeteiteket a CHE@igyelunk.hu, és az info@igyelunk.hu e-mail címre!Lelkesedéssel és önkéntes alapon írunk és jelenünk meg, de pénz kell a működésünkhöz! Ha úgy gondolod, hogy támogatnál minket, akkor a fent említett e-mail címeken keress minket! Nagyon köszönöm! CHE. 😊 - Fotó: Magyar Péter - Facebook

Drága Jó Olvasóink! Először is rendkívül megtisztelő, hogy minket választottatok, hogy olvastok bennünket! Mérhetetlenül hálás vagyok érte!! Kizárólag Nektek – mellette persze dr. Zeke Laci kolléga zsenijének – köszönhetően a Jog tárcánkban található, ’Jogász okfejt’ mottó alatt olvasható, a propagandisták feljelentési lehetőségeiről szóló cikkünket több, mint 150.000-ren (százötvenezren – csak, mert olyan jó ezt leírva is látni) olvastátok!!! Megható és tényleg megtisztelő, köszönjük! Isten tartsa meg kiváló szokásotokat, olvassátok továbbra is az Ígyélünk.hu-t! …és hogy miért szól be a főszerkesztő? Mert újságíró…, és mert vannak olyan ügyek, amiket ugyan leírnak a zseniális kollégái, de neki is ventillálni kell! A főszerkesztő is ember, sőt vállaltan ellenzéki, így aztán vannak gondolatai, amiket le akar írni! Szóval, ezentúl hetente minimum egy olyan főszerkesztői írást, megjegyzést, ha úgy tetszik jegyzetet is olvashattok az Igyelunk.hu-n, amihez akár Ti is hozzászólhattok, sőt megszólíthatjátok a főszerkesztőt, akár cáfolattal, akár saját történettel, akár bármilyen megjegyzéssel! Ezekre az írásokra szeretettel várom kommentjeiteket a CHE@igyelunk.hu , vagy az info@igyelunk.hu e-mail címekre. A Ti hozzászólásaitokat ígérem, változtatás nélkül közöljük, illetve válaszolok rájuk! Természetesen a nyomdafestéket nem tűrő mondatokat bleur-özzük, de nem változtatunk rajtuk! Ezek a jegyzetek nem hosszú, nem szakmai értekezések lesznek, inkább amolyan újságírói észrevételek, gondolatok. Vitaindító beszélgetésekre sarkallak Titeket, az Ígyélünk olvasóit! A legtöbbet válaszolók között pedig időnként ajándékokat sorsolunk ki! Pl. Seychelles-szigeteki nyaralást, balatoni nyaralót és luxusautókat….ja, nem! Bocs! De egy reggeliből megmaradt kiflicsücsköt mindenképpen! ÍgyÉlünk – együtt Itt tenném hozzá, hogy az Igyélünk.hu fantasztikus csapatában mindenki önkéntes munkát végez! Az újságírók, a fejlesztők, az adminisztrátorok, a főszerkesztő és maga a tulajdonos is!!! Szóval tessék ezt a helyén kezelni! Illetve amennyiben bárki szeretne minket támogatni, ezer forinttal is előrébb vagyunk. A felajánlásokat is a fent említett címekre várjuk! Az Ígyélünk szerkesztőségében mindenki ÍGY ÉL! Ez azt jelenti, hogy kizárólag olyan írások jelennek meg az oldalon, amiknek témáit az élet hozta, ezeket dolgozzák fel kollégáink szakértői szemmel. A szerkesztőségben gyermekvédelmi szakemberek, jogászok, informatikusok, orvosok, pszichológusok, adószakértők dolgoznak, szóval nem tájékozatlan, vagy épp tájékozott újságírók, hanem igazi SZAKÉRTŐK! Bízunk benne, hogy egy év múlva egészen másképp ’élünk így’, és sokkal pozitívabb, szeretetteljesebb cikkeket írhatunk! Most azonban mindenki lehet főszerkesztő, szóval írjatok bátran! Csalami V. Csaba vagyok, szeretlek Benneteket és szeretem az igyelunk.hu-t! Dolgozzunk együtt! Nagyon köszönöm! CHE 😊 - Nyitókép:

Nagyon sokan vagyunk, akik számára generáció formáló erőt jelentett a Hoppárézimi című megrázó, egyben zseniálisan megírt korrajz, ami egyben megindító vallomás is volt élni akarásról, emberi méltóságról, küzdelemről. Testi korlátok, szellemi szabadság Zemlényi Zoli (vagy ahogy egy ország emlegette: „ZZ”) ráadásul olyan elementáris erővel, tömörséggel, öniróniával és egyedülálló humorral ír, ami elvarázsolta az olvasók apraját-nagyját. Egy életerőtől, önbizalomtól duzzadó vagány fiatal srác egyszer csak egy súlyos baleset következtében saját lebénult teste börtönében találja magát ép elmével, de túl csekély erővel ahhoz, hogy tudassa a külvilággal mi zajlik odabent: küzdelem azért, hogy jelt adhasson a világnak a minden látszat ellenére frissen, szellemesen csillogó elméjéről. Én ennek a döbbenetes írásnak a hatására éreztem szükségét annak, hogy kövessem ezt a fiatalembert, s kezdtem el írni. Ez az írás több volt számomra egy megdöbbentően jó könyv élménynél. Ugyanis olyat nyújtott, amitől megváltoztam: más, több lettem, mint voltam azelőtt. És nem voltam ezzel egyedül. Hiszen Zoli olvasók tízezreinek bálványává vált, a könyvet legendás színházi előadás követte a Madách Kamarában (Huszti Péter rendezésében, a nagyszerű Ternyák Zoltán főszereplésével). Tehát 1986 nagy felfedezettje és ünnepelt sztárja volt. Büszkeség számomra, hogy barátomnak tudhatom... A szerző és ZZ - Fotó: a szerző archívuma Az írás ereje és a közönség eltűnése Zoli írói tehetsége, humora, szellemessége semmit nem kopott azóta, hogy berobbant a Hoppárézimivel a köztudatba. Tanúm rá a „Kitiltottak”, a „Törj át az üvegfalon!” és az „Öbölkör” című könyvei. Csak talán a mi hálánk, megbecsülésünk, tiszteletünk kopott meg kissé. Zoli egészsége, fizikai állapota – a súlyos baleset természetéből adódóan – az azóta eltelt idő alatt sem jöhetett rendbe teljesen. Az élő beszéd, a szóbeli kommunikáció, a járás még mindig komoly nehézséget jelent számára, amit számomra csodálatot keltő módon pontosan ugyanolyan derűvel fogad el, mint amikor éppen ezek miatt figyelt fel rá oly sok együttérző ember, s amiből oly sokan merítettünk erőt ahhoz, hogy túllendüljünk az őt terhelő gondokhoz képest nevetségesen csekély problémáinkon. A szerző és ZZ - Fotó: a szerző archívuma A Deák tér valósága Hozzászoktunk ahhoz, hogy a kis vasalódeszkájával évről évre kiáll a Deák téren a Metró feljáróhoz közeli (ahogy hívja) „beton izéhez” és árulja könyveit. Egy olyan országban, ahol még a Nobel-díjas írók számára sem egyszerű a megélhetés míg meg nem kapják a díjjal járó összeget a Svéd Királyi Akadémiától (nem a Magyar Államtól). Hozzászoktunk a kedvességéhez, a töretlen lelkesedéséhez, amivel minden olvasóját, minden vásárlóját elhalmozza, hozzászoktunk a mosolygós szelfikhez és ahhoz is, hogy nem hordja már tenyerén a média. Oly annyira hozzászoktunk ehhez, hogy már szinte fel sem tűnt, hogy tavaly Zolit a nyílt utcán, fényes nappal brutálisan bántalmazták. Ahogy írta: »54 évet kellett várnom arra, hogy átéljem, hogy milyen, ha teljes erőből pofán rúgnak. Hát nem valami irigylésre méltó dolog. Megvan a „Lefejellek, köcsög!” című KFT szám? Ez röviden arról szól, hogy egy valamire való intelligens ember soha nem mond ilyet, hogy „Lefejellek, köcsög!”. Na, mert szerintem ez a csávó, aki ma fejberúgott, nem csak mondja, hanem meg is teszi.« Zoli a szokásos biciklis, járdás mutatványait csinálta (gyalogolni hosszabb távon nem tud), és annak rendje-módja szerint el is esett a járdán (vele gyakran megesik az ilyesmi). Részegnek nézték. Ez fénykorában, amikor egy egész ország tudta, hogy nem az alkohol miatt nehéz megérteni a beszédét, s nem az alkohol miatt gesztikulál furcsán (soha egy korty alkoholt nem ivott) nem történhetett volna meg vele. Kicsit felindultan folytatta útját és nem sokkal később elsodorta egy szemben jövő ember kezében lévő kólás poharat. A kóla kiborult, Zoli is elesett, a fickó pedig intenzív szentségelést követően a betonon fekvő Zolit úgy rúgta fejbe, mintha az egy focilabda lenne. ZZ soha egy korty alkoholt nem ivott - Fotó: Zemlényi-Kovács Zoltán archívuma Erőszak és kiszolgáltatottság „Furcsa egy érzés volt, annyi bizonyos. Nem éreztem akkor se, és most se érzek bosszúvágyat, vagy ilyesmit. Próbáltam átérezni a helyzetét.” – írta Zoli akkori bejegyzésében, majd (teljesen rá jellemző módon) leírta, hogy azért volt „óriási mázli ez a fejberúgás”, mert a kórházi ellátás közepette sikerült 3 könyvet is eladnia (csak az állkapcsa ne fájt volna olyan irgalmatlanul... Nem tett feljelentést. Szerinte „Akinek ez a szellemi szintje, hogy egy kiömlött pohár kóláért egy ilyen fejberúgás jár, az büntetéssel, fenyítéssel nem javítható meg, ezért ha esetleg újra találkoznék vele (hangsúlyozom: fogalmam sincs, hogy nézett ki ez az ember, ki volt az!), akkor vennék neki egy pohár kólát!” Aztán idén (most a napokban, amikor megkezdte a szokásos karácsonyi dedikálást) ellopták tőle a mobil telefonját. Ott, a legendás „beton izé” és a híres vasalódeszka mellett, az ikonikus helyszínen. Látva, hogy egy fizikailag gátolt, kiszolgáltatott emberrel van dolguk négyen elkezdték vegzálni, ahogy Zoli elmesélte: „elkezdtek ott hadoválni, elvették a kirakott könyveimet, beléjük lapoztak, szívóztak, hogy elviszik a könyveket, én meg a könyvek után kaptam, ne gyűrjék már össze őket, de a mobil továbbra is a kezemben volt. A főkolompos csávó a pofámba fújta a cigifüstöt, hadovált összevissza, és amíg én a könyv visszaszerzésével foglalkoztam, addig ez a főkolompos csávó kikapta a telefonomat a kezemből, és elrohant”. Hála Istennek a helyszínen akadt, aki segítsen, volt, aki kihívta a rendőrséget (akik szerint feljelentést csak a rendőrségen lehet tenni...). Zolinak mindene a telefon volt, ami – tudomásom szerint – azóta sincs meg. Kapott egy újat, de amíg magyarázták neki annak használatát elloptak tőle 20 könyvet (a táskájával együtt)! Ez a szemét tolvaj nyilván nem irodalom rajongó fanatikus volt, hanem aljas haszonleső, aki többet remélt a táska tartalmától, mint ZZ legújabb könyvének 20 példánya. Nyilván otthagyta valahol a könyveket – de ezek sincsenek meg. Ez a húsz könyv több, mint amennyit el tudott eddig adni az új könyvéből! A szerző feleségével és ZéZével - Fotó: a szerző archívuma Felelősségünk: nem elfelejteni Zolinak – szégyen ránk! – nincs pénze, lehetősége máshol (boltokban, áruházakban) árusítani a könyveit, csak ott, a Deák térten, ahol már 13 éve teszi ezt. Nincs kiadója, mögötte nem áll senki, csak (elvileg) mi: az olvasói. Vegyük meg Zoli új könyvét is! Az „Újraélet” kapható a szerzőnél, a Deák téren, a „beton izénél”. Ott van a többi zseniális könyv között a híres vasalódeszkán. Vagy rendeljük meg tőle, ha nem tudunk ott lenni a hopparezimirendeles@gmail.com címről! Vagy utaljunk neki egy kis pénzt a számlájára, hogy vehessen egy új táskát, amivel elszállíthatja a könyveit.Erste Bank: Zemlényi-Kovács Zoltán: 11600006-70000006-13494626Vagy, ha megtaláljuk valahol, vigyük vissza neki azt a 20 könyvet, amit elloptak tőle! Menjünk oda hozzá, váltsunk vele pár szót, vegyük meg szívhez szóló, vicces, ugyanakkor megindító írásait, legyünk rá büszkék, hogy ismerhetjük és nézzünk szét ott, a legendás „beton izé” mellett, nézzük meg Zolit ahogyan kedvesen mosolyogva árulja könyveit! Nézzük meg „élőben” azt az életképet, aminek egykor majd bronz szoborba öntött vasalódeszka mellett ülő bronz szoborba öntött Zoli fog örökre emléket állítani! Erste Bank: Zemlényi-Kovács Zoltán 11600006-70000006-13494626 dr. Zeke László - Nyitókép: Zemlényi-Kovács Zoltán archívuma