

A magyar közoktatás humán stratégiája az elmúlt évtizedben módszertani és tartalmi szempontból is éles fordulatot vett. Míg a nemzetközi trendek a kritikai gondolkodást és a forráskritikát preferálják, a hazai tananyag ideológiai és mennyiségi satuba szorult.
A jelenlegi struktúra nem a diákok szellemi fejlődését szolgálja, hanem egy szűkre szabott, sokszor vitatott értékrendű narratíva reprodukálását várja el.
A 2020-as Nemzeti alaptanterv (Nat) humán területeinek radikális átírása szorosan egyetlen személyhez, Takaró Mihályhoz köthető.
Takaró József Attila-díjas irodalomtörténész, aki korábban a Jobbik holdudvarához tartozott, és közismert szélsőséges, sokszor kirekesztő kijelentéseiről. Ismertté vált például azzal, hogy a magyar irodalomtörténet legfontosabb folyóiratát, a Nyugatot „kis zsidó lapocskának” nevezte, vagy nyíltan megkérdőjelezte egyes kortárs írók magyarságát.
Befolyása azért volt kritikus, mert a szakmai konszenzust és az egyetemi munkacsoportok véleményét megkerülve, közvetlen politikai háttérrel, miniszteri biztosként alakíthatta át a teljes magyar humán oktatás alapjait.
Az ő irányítása alatt szorultak ki a törzsanyagból olyan világhírű alkotók, mint az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre vagy Esterházy Péter. Helyüket Takaró ideológiai preferenciái alapján olyan szerzők vették át, mint Wass Albert és a nyilas parlamentben is szerepet vállaló Nyírő József. Ezen szerzők antiszemita mivolta és politikai múltja miatt beemelésük a kötelező kánonba súlyos etikai és szakmai aggályokat vet fel, azt sugallva, hogy a politikai lojalitás előbbre való az irodalmi minőségnél.
A történelemoktatás terén a változás az elemző készség visszaszorulásában és a tematikus súlyponteltolódásban érhető tetten. A Nat jelentősen megnyirbálta azokat az egységeket, amelyek a modern polgári társadalom és a tudatos állampolgári lét alapjait adták.
Kiszoruló tananyagrészek: Míg a honfoglalás körüli, sokszor tudományosan vitatott eredetmítoszok kiemelt figyelmet kapnak, a 20. századi egyetemes történelem, a modern demokráciák kialakulása és az Európai Unió működése elnagyolttá vált.
Heroizált narratíva: A tankönyvek a bonyolult folyamatok helyett egy leegyszerűsített, érzelmi alapú megközelítést közvetítenek. Ez a szemlélet kerüli a történelmi traumák vagy hibás politikai döntések kritikai elemzését, helyettük a „hősi helytállást” vagy a külső erők okozta áldozatiságot hangsúlyozza.
A forráskritika hiánya: A tananyag 70-80%-át kitevő lexikális magolás mellett elvész a forráselemzés lehetősége. A diákok nem tanulják meg összevetni a különböző nézőpontokat, ami védtelenné teszi őket a modern dezinformációval szemben.
A tananyag „kiherélése” azt jelenti, hogy a diákok nem gondolkodni tanulnak, hanem válaszokat reprodukálni. Amikor az iskola összefüggések helyett hitet, kritika helyett dogmákat, és a világirodalmi szintű minőség helyett politikai lojalitást tanít, azzal egy egész generációt foszt meg a modern világban való tájékozódás képességétől. A humán műveltség darálója nem csupán a tárgyi tudást erodálja, hanem a jövő értelmiségének önálló ítélet-alkotó képességét is alapjaiban veszélyezteti.
Tolnay Péter - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció