Budapest bátran nevezhető Európa egyik fontos kulturális és gasztronómiai pontjának. Ennek kiemelkedő példája az elmúlt évekből, hogy több ikonikus nagyváros után végre a magyar fővárosban is megnyílik a Time Out Market – egy különleges ízélményeket kínáló találkozóhely, ahol a legjobb éttermek, séfek és válogatások mutatkoznak be egy tető alatt, amolyan piacos hangulatban. A történelmi Corvin Áruház falai között a tervek szerint ősszel berobbanó komplexum nemcsak a gyomrunkat, de a lelkünket is meg akarja érinteni.
Bár Magyarországon kevéssé ismert, a Time Out magazin globálisan közel hat évtizede meghatározó név, akik a ‘60-as évek vége óta navigálják a kiemelkedő éttermek, bárok és élmények felé az olvasókat. A portugál, pontosabban lisszaboni szerkesztőség 2014-ben húzott egy váratlant azzal, hogy létrehozták az első Time Out Marketet: egy olyan kulináris placcot, ahol a nívós helyi séfek, éttermek és vendéglátóhelyek kaptak teret, ötvözve a modern igényeket a vásárcsarnokok kedvelt hangulatával.
Eltelt több mint egy évtized és a koncepció olyannyira befutott, hogy azóta tizenegy nagyvárosban nyílt Time Out Market, többek között New Yorkban, Dubajban, Fokvárosban, Bahreinben és Oszakában. Ehhez az impozáns listához csatlakozik hamarosan Budapest.
A fővárosi helyszínválasztás egyszerre nevezhető váratlan, egyben stílusos húzásnak, hiszen a Blaha Lujza téren található, felújított Corvin Áruház (Palace) első emeletén, valamint a tetőteraszon kap helyet a Market mintegy háromezer négyzetméteren. A Corvin az egyik legrégebbi pesti nagyáruháznak számít, eredetileg 1926-ban nyílt, kávézó, kalapszalon és szőnyegbolt is üzemelt benne, a 2023-as újranyitás után pedig könyvesbolt, patika és kortárs kereskedelmi galéria nyílt. Emellett hamarosan érkezik a Time Out Market és egy komplett szálloda.
Ugyan a hír a Market hazai érkezéséről már egy éve megjelent a sajtóban, ahogyan hírt adtak a Corvin Palace egyéb projektjeiről is, most azonban már konkrét éttermeket neveztek meg, mint bemutatkozók. A Time Out Market Budapest indulása ráadásul egy különleges koncepció köré épül – nem titkolt célja, hogy tisztelegjen a magyar kultúra nagyjai előtt.
A Széll Kálmán téren található Pingrumba egy baráti társaságból verbuválódott tulajdonosi kör második “Rumba-projektje” volt. A Pingrumba a középső, a Dobrumba az első, a Marumba a legutóbbi vállalkozás. A berendezés mellett az ízek lényegében az alapítók személyes utazásainak és tapasztalatainak lenyomatai “Kairótól Kalkuttáig”, egyedi és egészséges mediterrán, kaukázusi, közel-keleti válogatásaik által rendre felkerültek a legjobb fővárosi éttermek listájára. „A mi történetünk Manekkal (Manek Gábor, az egyik tulajdonos – a szerk.) az első közös couchsurfinges, hátizsákos utazásunkkal kezdődik, végig Izraelben, ahol beleszerettünk a helyi vendéglátásba” – fogalmazott Laki Eszter grafikus a Telexnek adott közös interjújukban.
A Pingrumbához hozzátartozik a személyesség, szintén a tulajdonosok meséltek róla, hogy több évtizedes rézkarcok mellett a Bakancsos utcai piacon talált turkáktól kezdve egészen a családi örökségből vett tárgyakig szinte mindent fel tudnak használni, ha a stílus kialakításáról van szó. Az étterem Time Out-os ihletadó alakja a szenvedéllyel teli színésznő, Jászai Mari.
A Szaletly az idősebb generáció által jól ismert zuglói Thököly Vendéglő helyén nyitotta meg kapuit 2021 végén. A Kádár-éra egyik híres étterme már a múlté, de a Szaletly csapata ügyelt rá, hogy a múltból hozott miliő és szerepkör megmaradjon, mégis feltűnő legyen a modern, XXI. századi kivitelezés. Eleinte a tulajdonosok ismerősi köre és a közelben élők lakták be a helyet, majd többen és többen fedezték fel az étlapot, sőt, egészen Nagykanizsáról érkeztek célirányosan vendégek.
“Mindenképpen hagyománytisztelő vendéglőt szerettünk volna nyitni. Az ételeket csak annyiban terveztük megújítani, amennyit a modern konyhatechnológia indokol, hiszen fontos szempont, hogy aki hozzánk ellátogat, az kapjon valami pluszt a nagymama amúgy tökéletes főztjéhez képest” – mesélt a filozófiáról a gimnázium óta vendéglátással foglalkozó Szalontay Tamás. Bernát Dániel séf lesz a garancia arra, hogy a Corvin Palace emeletén meg fogják becsülni a magyar gasztronómia örökségét, a mákos gubától a gulyáslevesig. A Szaletly hangulatához Krúdy Gyula írót párosították.
A Pingrumba szomszédja, a 101 Bistro akkor nyitott, amikor mások bezártak: a Covid idején. Keve Márton és Lu Boyin gondolt egy merészet és a pandémia egyik legnehezebb, kezdeti időszakában, 2020-ban indította el vállalkozását, természetesen kezdetben csak házhoz szállítással. A projekt nemcsak túlélte a nehéz éveket, de be is futott, ma már egy egészen unikális belső térben és egy kellemes teraszon váltják egymást a vendégek. Hogy milyen a tajvani ízvilág? Az édes, sós, savanyú és fűszeres elemek harmonikus keveredésével találkozik az, aki tesz egy próbát és betér hozzájuk, legyen az húsos, vagy vegetáriánus étel.
A 101 Bistro amellett, hogy egy kiváló vacsorára beülős hely, minden nap ebédmenüvel készül a visszatérőknek és az újaknak egyaránt. Keve szerint elkezdték lefordítani a “a tajvani konyha szezonalitását” hazai nyelvre, miközben rengeteg időt tettek a zöldségek kreatív felhasználásába a tajvani technológia alkalmazásával. A Time Out közleményéből kiderül, a vendégek egyik kedvenceivel, csípős szecsuáni spenóttal és szaftos shou pa csirkével fognak bemutatkozni. “Megtestesítőjük” a kulináris élvezetek iránti rajongásáról ismert Jókai Mór.
Az Anyukám Mondta annyiból kakukktojás, hogy nem a fővárosban található, beválogatása tehát a nemzetközi brandek Budapest-központú gondolkodásmódját ismerve egy hatalmas eredménynek számít. Az encsi étterem olasz konyhája évtizedes szenvedélyt és családi hagyományt tervez elhozni a Time kínálatába. A Dudás testvérek, Szabolcs és Szilárd a ‘90-es évek közepén vágtak bele a vállalkozásba és azóta a hazai gasztronómia egyik meghatározó szereplői lettek.
Az étterem filozófiájának középpontjában a minőségi alapanyagok állnak, számtalan hozzávaló közvetlenül Olaszországból érkezik, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek a hazai termelők támogatására. Sikerüket jól mutatja, hogy az Anyukám Mondta mellett több Pizza Kávé Világbéke egység is működik a Dudás testvérek kezei alatt: Miskolcon és Debrecenben saját üzemeltetésben viszik a mai napig, míg Egerben partnerségben, a Macok Bisztró séf-tulajdonosával, Macsinka Jánossal működteték egészen 2023-ig.. A Time Out Market Budapest induló kampányában az Anyukám Mondta múzsája Blaha Lujza lett, „a nemzet csalogánya”.
Végül, de nem utolsó sorban a nyitó csapathoz tartozik a Dreher Tanksör. Magyarosan mondva, nem étel, de legalább ital. A több mint 170 éves múlttal rendelkező
Dreher kínálatban a zamatos, karakteres tanksört biztosítja a kerek egészhez, ami közvetlenül a forrásból, frissen csapolva érkezik ősszel a Time Out kínálatába.
De mit jelent az, hogy tanksör? Csupán annyit, hogy szigorúan rozsdamentes acéltartélyokba helyezve szállítják, pasztörizálatlanul, hogy így őrízzék meg a frissességét, aromagazdagságát. “Reméljük, hasonlóan jó fogadtatásra talál majd, mint Csehországban és Szlovákiában: e két országban akkora népszerûségnek örvend ez az extrafriss csapolt sör, hogy az ilyet kínáló mintegy 300 vendéglátóhely forgalma jelentősen megnőtt, sok esetben megduplázódott. Évente összesen 70 millió korsóval fogy belőle” – nyilatkozta 2014-ben, a sörkülönlegesség hazai térhódításának idején a Dreher akkori marketing igazgatója, Dalibor Vainer. A kampány említést tesz Dreher úttörő szelleméről, aki XIX. században hozott új színt a magyar sörgyártásba, így nem is lehet más a “képviselője” a tanksörnek, mint maga Dreher Antal.
Már csak pár hónap, és személyesen megtapasztalhatjuk a Blahán, hogy milyen, amikor a Time Out Market a hagyomány és innováció újszerű fúziójával kínál élményt egy gyors ebédhez, baráti vacsorához vagy egy pohár sörhöz. Ha minden igaz, Budapest mellé, mint következő helyszín, hamarosan Vancouver, Prága, Rijád és Abu Dhabi is feliratkozik.
Fazekas Adrián – Nyitókép: Time Out Market
ÍgyÉlünk.hu © 2025