Bár hivatalosan még várni kell Pécsen a kormánypárti jelöltek neveire, akiket csatába küld Orbán Viktor 2026-ban, nem hivatalosan azonban egyre inkább Őri László neve forog a közéletben, Hoppál Péter mellett. Egy igazi álláshalmozó, megélhetési politikusról van szó, akit még a jobboldalon is úgy ismernek: a megúszós. Ez a becenév azért ragadt rá, mert tíz éve sikerrel húzza ki magát minden politikai megmérettetés alól. Rá nem szavaznak a választók és kudarcot kudarcra halmoz egy évtizede, mégis pozícióban marad.
Őri László Szabolcs neve akkor került be átmenetileg a pécsi köztudatba, amikor Csizi Pétert váltotta a Baranya 01-es Választókerület élén. 2018-ban ugyanis Csizit Mellár Tamásra cserélték le a pécsi választók, ezzel pedig addig fényesen felfelé ívelő politikai karrierje megtört Bánki Erik táskahordójának, és kiesett a pixisből – bár nem maradt állás nélkül, mert állami cégnél vigasztalódhatott, majd a Belügyben. (Csizi volt az, aki Magyar Pétert próbálta megállítani a bicskei gyermekotthon előtt, illetve aki maga is belekeveredett a több százmilliós pécsi korrupciós ügybe, amikor is meglehetősen túlárazott és zavaros körülmények között sikerült a városnak használt Volvo buszokat vásárolnia még 2015-ben. Az a büntetőügy máig tart még a bíróságon.)
Őri 5 éven át, 2014-2019 között alpolgármestere volt Pécsnek, de nem igazán hagyott nyomot a városon. Bárkit is kérdeztünk, munkásságára szinte senki nem emlékszik, csak arra, hogy az önkormányzat kvázi kétszer is csődbe ment a fideszes városirányítás alatt; végül tízmilliárdos kormányzati segélyre is szorult a ciklus végére.
Noha 2019-ben a pécsiek gyakorlatilag kiradírozták a 10 évig uralkodó Fideszt a városvezetés környékéről is, mivel kétharmados győzelmet aratott a baloldal, Őri László feljebb bukott. Belső politikai alkuknak köszönhetően a Baranyai Megyei Önkormányzat elnöki tisztségében landolt. Majd itt gyakorlatilag nyoma is veszett, már ami a politikai teljesítményét illeti.
A 2022-es választások előtt sokáig úgy tudták a pécsi jobboldalon, hogy ő indul Mellár Tamás ellen Baranya 01-es választókerületében, a pártközpont – belső információk szerint – kapacitálta is erre, hiszen ezért lehetett választókerületi elnök is, végül sikerült maga helyett mást indítania, így nem kellett ringbe szállni a választók kegyeiért. Lapunk több forrásból is úgy értesült, akkor harmadik gyermeke érkezésére fogta, hogy miért nem száll harcba. (Gyermeke meg is született 2023 késő őszén, vagyis 2022 év elején maximum csak tervben lehetett, de érkezőben aligha.) Az Őri helyett indult jobboldali jelöltet 2022-ben megint elverte Mellár Tamás, ám ez egy cseppet sem vetette vissza Őri László politikai karrierjét, hiába történt meg az ő körzetében az újabb kudarc, ő továbbra is pozícióban maradt.
2024-ben újabb bukót könyvelhetett el a pécsi jobboldal: nem sikerült kiszorítani Péterffy Attila polgármestert a városvezetői székből, a Fidesz polgármester-jelöltje 11%-kal kapott kevesebb voksot, mint a DK-MSZP-Jobbik-Momentum arca. Mindemellett a választás adataiból egyértelműen látható az is, a pécsi Fidesz semmit nem tudott javítani tragikus támogatottságán 2019 óta, szinte darabra ugyanannyi szavazójuk volt, mint évekkel korábban, míg a baloldal gyarapodni tudott. Őri László ezt a kudarcot is túlélte, és tavaly ősszel újabb öt éves megbízást kapott a fideszes települések delegáltjaitól a Baranya Megyei Közgyűlés élén – máig nem tudni, miért.
Az leszögezhető, hogy Őrinek semmilyen önálló politikai mondanivalója és tartalma nincs. Közösségi oldala csak unalmas, protokolláris megjelenésekkel, és olcsó közhelyekkel van tele, néha a Fidesz-központ tartalmait azért sikerül tovább osztania.
Őri igazi álláshalmozó is. Nem csak a Fidesz választókerületi elnöke Pécsen, és eközben a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke is, hanem a Pécsi Tudományegyetem jogi karán is oktatgat. De ez nem minden. Szerethet utazni, Brüsszelbe különösen, mivel ő az egyik delegált az Európai Unió Régiók Bizottsága elnevezésű testületében is. Ez annyira komoly feladat, hogy Őri előtt arra az LMP-s önkormányzati képviselőre bízták ezt, akiről saját szövetségesei is azon a véleményen voltak: még a lámpát sem tudja felkapcsolni.
Az LMP-vel különösen bensőséges viszonyt ápolhatott Őri László, ugyanis nem régen derült ki, hogy a papíron ellenzéki párt hivatalos pécsi hírportálján olyan cikkeket hirdettek meg, amelyekben Őrit dicsérgették. Ezt a „zöld párt” pártigazgatója úgy kommentálta egy pécsi lapnak, hogy „ezek nem is politikai tartalmak voltak, hanem karitatív események”.
Fideszes forrásaink azt mesélték: a pártban fogadásokat kötnek arra, hogy 26-ban is sikerül-e kicsúsznia a politikai megmérettetésből Őrinek, vagy ezúttal kénytelen lesz a szavazók elé állni. Egyelőre úgy néz ki, azok vannak többen, akik szerint most is megússza majd.
Őri Lászlóra utoljára 2014-ben szavazhatott igazi választópolgár, azóta úgy tud politikai vezető tisztségeket betölteni a Fideszben, hogy még csak politikai munkára sincs ehhez szüksége.
A politikus ráadásul annyira közkedvelt munkatársai körében, hogy még ilyen spontán videóval is kedveskedtek neki, amit természetesen kénytelen volt megosztani politikusi oldalán, bár biztosan nem szívesen tette, mert szerénynek tűnik.
Tisza Ernő – Nyitókép: Facebook – Őri László Szabolcs
ÍgyÉlünk.hu © 2025