

A legnagyobb strukturális csapás az önálló oktatási minisztérium megszüntetése és a terület a Belügyminisztérium alá rendelése volt.
Az oktatás így elveszítette közvetlen képviseletét a kormányasztalnál. Míg korábban egy szakminiszter a pedagógiai szempontokat érvényesíthette a költségvetési vitákban, most egy rendészeti fókuszú szuperminisztérium egyik „alágazata” lett. A belügyi tárcán belül az oktatás forrásaiért a rendvédelemmel és az egészségüggyel kell versenyeznie, ahol Pintér prioritásai egyértelműen a rendészeti területeken vannak.
Pintér Sándor a közoktatást egyfajta félkatonai szervezetté alakította át, ahol a horizontális együttműködés helyét a vertikális parancsvégrehajtás vette át.
Sanyi bá’ érája egyenlő a szakmai autonómia halálával.
A tankönyvválasztás szabadságának elvétele, a központosított tantervek és a pedagógusok mozgásterének radikális szűkítése (státusztörvény) kiölte az iskolákból az innovációt. Egy olyan rendszerben, ahol a „fegyelem” a legfőbb érték, a kreativitás és a kritikus gondolkodás gyanússá, sőt büntetendővé válik.
Sanyi bá’ világa egyenlő az adatvezéreltnek álcázott kontrollal. A pedagógusok új teljesítményértékelési rendszere elsősorban nem a szakmai fejlődést méri, hanem a lojalitást és a bürokratikus szabálykövetést.
Ez a struktúra elüldözi a pályáról a legtehetségesebb, önállóan gondolkodó tanárokat.
A strukturális pusztítás legfájdalmasabb pontja a pedagógustársadalom morális és fizikai leépítése.
Pintér nem a munkakörülmények javításával, hanem fenyegetéssel és a „bosszútörvénnyel” próbálta megállítani a tanárok felmondási hullámát. Ez a szemlélet odáig vezetett, hogy ma már nemcsak a szakos tanárok hiányoznak, hanem a rendszerbe való belépés is visszataszítóvá vált a fiatalok számára.
A tanárhiányt „odafönt”, a Belügyminisztériumban szervezési kérdésként kezelik (pl. képesítés nélküli oktatók, óraszám-emelések), ami az oktatás színvonalának strukturális összeomlásához vezet. Ez a romlás nem javítható meg egyik napról a másikra;
egy generáció tudása vész el a szemünk láttára.
A strukturális pusztítás ott érhető tetten, amikor a szakértelmet felváltja a lojalitás: a tanterveket nem tudósok és pedagógusok, hanem a miniszternek tetszeni akaró hivatalnokok írják.
Amikor a rendszer feje a jégmentesítés kapcsán Ca-C12-ről beszél (jelentsen az bármit is), egyértelműsíti, hogy nem érti a tananyag alapvető jelöléseit, és ezáltal azt üzeni a rendszer minden szereplőjének, hogy a tudás nem érték. A kalcium-klorid (CaCl₂) félreolvasása nem csak egy vicces baki; ez a szakmai vezetés teljes hiányának szimbóluma.
Az oktatás rendészeti alárendelése a szegényebb rétegek felemelkedési esélyeit rombolta le leginkább. A rendészeti szemlélet a „problémás” gyerekeket nem fejleszteni, hanem izolálni és büntetni akarja (iskolaőrök, büntethetőségi korhatár leszállítása). Ez bebetonozza a társadalmi különbségeket: az elit iskolák menekülnek a rendszerből, az állami iskolák pedig egyre inkább „gyermekmegőrző-fegyelmező” intézményekké válnak.
Tolnay Péter - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció