

Most pedig itt az „új” nagy ötlet: adjunk nekik pályázatot energiatárolóra, és majd mindenki boldog lesz.
Hát… nem lesz boldog mindenki.
A 2024 tavaszi hírekben már belengették a pályázatot (vélhetően kampányhangulatban).
A jelentős tiltakozás miatt 2024-ben ebből nem lett semmi.
Csakhogy ez a verzió pont annyira megoldás, mint ragtapasz egy törött lábra.
Ha már pénzt költünk (a mi pénzünket, adófizetői forintokat, jelenleg 100 milliárd forint a keretösszeg!), akkor minimum ipari energiatároló + trafó fejlesztés kombóra együtt lenne értelmes költeni. De ezt valahogy senki nem meri kimondani.
A MAVIR szerint:
Ez már egy kisebb városnyi ember. A többiek nagyon komolyan el fognak gondolkodni azon, hogy érdemes-e pályázni vagy nem. Tényleg mindenkinek dobálni kell az adófizetői pénzt?
Miközben a legegyszerűbb megoldás ordít:
• visszaadni az éves szaldós elszámolást (amelyeknek gazdaságos műszaki működtetése a folyamatos eszköz avulás miatt is megszűnik)
• megalkotni egy rugalmas elszámolási rendszert, amelyben a fogyasztó a saját maga által megtermelt villamosenergiát hasznosítja a saját közösségén belül,
• a közösségi energia hatékony hasznosításával és az energiaközösségek létrehozásának támogatásával jelentős mértékben tudná támogatni a magyar közcélú villamosenergia hálózat stabil, kiszámítható működtetését (az un. menetrendezést is).
S láss csodát: éppen ezeket a célokat is olvashatjuk a pályázati kiírásban!
Ennyi. Semmi bűvészkedés, semmi drága pályázat, semmi hazárdjáték az inverterekkel, energiatárolókkal, ingatlanokkal. Korrekt és gyors. Ráadásul olcsóbb, mert az üzemeltetését az áramszolgáltató végzi cserében az áramszolgáltató szabályozni tudja, hogy melyik trafókörzetben melyik energiatárolóból mennyi áramot kell adnia a fogyasztóknak.
De valamiért úgy tűnik, Magyarországon mindig a legdrágább, legbonyolultabb, leglassabb megoldást választjuk. S ehhez még az AB is asszisztál!
Talán mert úgy „szebb”? Vagy mert így senki sem kérdezi meg, hogy mi értelme az egésznek?

A kivitelezők többségét pedig már a gondolattól is leveri a hideg veríték: egy újabb nehezen elszámolható állami program?
A kivitelezők folyamatosan kapják a rossz híreket:
+ a kínai állam megszünteti a napelemek és az energiatárolók állami támogatását, ami áremelkedést okoz a piacon;
+ az iráni konfliktus miatti gazdasági folyamatok miatt ismét romlik a forint;
+ a pályázat állami lebonyolítója pedig még azt sem tudja megmondani, hogy a pályázati felületen mikor köthet szerződést a fogyasztó az által kiválasztott kivitelezővel, emiatt a kivitelező nem tudja megmondani a beszállítóinak, hogy melyik inverterből/energiatárolóból mennyit és mikorra rendeljen.
Valaki tényleg azt gondolja, hogy a magyar napelemesek csak úgy, önszorgalomból nem gondolkodnának el a bruttó elszámolás választásán akkor, ha lenne hozzá korrekt elszámolási rendszer?
Miért kell mindent csak kényszerrel, parancsszóval, kapkodással intézni?
És miért nem kérdezik meg a szakmai szervezeteket?
Czepek Gábor államtitkár folytatott egyeztetést a gyártókkal, a kivitelezőkkel, csak éppen a napelemes fogyasztók érdekeit képviselő szakmai egyesületet felejtette el meghívni az egyeztetésekre. Vajon miért?
Tényleg ennyire nagy luxus lenne pár órát rászánni arra, hogy valaki olyannal beszéljenek, aki nem csak papíron ért hozzá?
Ez a hír tényleg a napelemesekről szól… vagy inkább a választási osztogatásról?
Mert ha az utóbbi, akkor legalább ne nézzenek minket hülyének.
Cui prodest? Kinek az érdeke mindez?
Mert nem a magyar emberek érdeke, az elég egyértelmű.
HANEM A MAGYAR KORMÁNY ÉRDEKE ÉS AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÓK ÉRDEKE, MERT ÍGY SZABADULNAK MEG ATTÓL A FEJLESZTÉSI KÖLTSÉGTŐL, AMELYET NEM AKARNAK MEGFIZETNI.
Nagy László – Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció