Adórendszerek – ki fizeti a cechet? - SZJA
Az 5. és 6. részben a KÖZGÁZ alapok sorozatban az adórendszerek misztériumában merülünk el. A személyi jövedelemadóban – SZJA – amit azért fizetsz, mert dolgozol, és az általános forgalmi adóban – ÁFA – amit meg azért, mert elköltöd.
Ebben a fejezetben a reflektorfény (és a bonckés) az SZJA-n van. Mert mi lehetne szebb, felemelőbb és magasztosabb annál, mint fizetni azért, hogy életben maradj?
Az SZJA lelke – avagy ki harap bele a hamburgeredbe?
Képzeld el, hogy megsütöd a világ legfinomabb hamburgerét. Dagasztod a tésztát, apróra vágod a húst – nem darálod, mert a minőség mindenek előtt –, gondosan megsütöd, rétegenként megépíted ezt a konyhai remekművet. Ott van előtted a tökéletes alkotás, már érzed a pirult vaj illatát, látod a szezámmagok ragyogását, és mielőtt az első harapást megtennéd, odalép egy idegen.
Rád néz. Rád mosolyog.
Majd egy jó nagy darabot lekanyarít a hamburgeredből, és szó nélkül elsétál.
Ez az SZJA.
Az SZJA kulcsokról röviden
Az egykulcsos rendszer – a Nagy Egyszerűség azt mondja: mindegy, mennyit keresel, mindenki ugyanazzal a kulccsal adózik.
A kormány szerint ez: egyszerű, világos, átlátható, és ösztönzi a munkát.
Azonban vannak olyan megátalkodottak akik ezt az ösztönző erőt nem átallják vitatni.
De most nézzük a másik oldalt.
A többkulcsos rendszer logikája: ha többet keresel – nagyobb százalékot fizess.
Ez az elv a társadalmi igazságosságot próbálja szolgálni: akinek több jutott, többet is ad vissza. Arányosabb teherelosztás, több bevétel az államnak, kisebb jövedelmi különbségek ugyanakkor a magas kulcs visszafoghatja a munkakedvet, a szürkebér világát szépen felerősítheti, néha annyira bonyolult, hogy még a táblázatkezelő is sír tőle.
Belekeveredünk, mint majom a házi cérnába
A legfőbb érv az egykulcsos adóelszámolás mellett az, hogy annyira egyszerű, hogy bárki ki tudja számolni.
Ez bizony nem igaz.
Mert az SZJA csak a legnagyobb tétel a dolgozók megsarcolásában.
A kedvezmények, az elszámolások, a jóváírások, az egyéb szabályozók és a mindenhez is köthető levonások és fizetési kötelezettségek olyan bonyolulttá teszik az adók kiszámítását, hogy egy földi halandó inkább elkövet egy rituális seppukut, minthogy nekiálljon.
A rendszerben az SZJA kulcs ugyan a legnagyobb, de a legegyszerűbb alkotóelem. Így számítási szempontból a legkevésbé bonyolító tényező.
A vita mégis e körül zajlik késhegyig menően.
A politikai matek csodája
A mai átdigitalizált világunkban a bonyolult számítás már okafogyottá vált. Ma a feltételek megkonstruálása a feladat – a többit a háttérben a gépek intézik, észrevehetetlenül, fénysebességgel.
Mégis, hosszú ciklusokat töltenek a politikusok szerte a világon azzal, hogy egymást győzködik, „tudományos alapossággal”, óriási, egymást idéző és újrahasznosító tanulmányokkal, amelyeknek a felét senki nem érti, a másik felét meg kár volt leírni.
Mindeközben csak azok maradnak ki ebből a harcból, akik tényleg dolgoznak – hogy legyen miből fenntartani a nagy nemzeti matekórát. Ők azok, akik a fejük fölött zajló vitákhoz maximum annyiban járulnak hozzá, hogy az ő jövedelmükre hivatkoznak, az ő adóforintjaikkal dobálóznak, és az ő érdekükben tépik a hajukat.
Olyan emberek, akik közben gyakran maguk nem adóznak. Sőt: nem ritka, hogy éppen a leggazdagabbak kapnak adómentességet, valamilyen érezhetően absztrakt, légies háttérfilozófiai megfontolás miatt.
És így születik meg újra és újra a politikai matek csodája: ahol a számoknak nincs matematikai, csak ideológiai értékük.
Kihez húz az állam szíve?
Mostanra már világos, hogy az SZJA nem pusztán számítás, hanem érzelmi térkép.
Egyfajta állami szeretetmátrix, ahol szépen kirajzolódik, kit mennyire ölel magához a rendszer.
Az egykulcsos SZJA számítás a magas jövedelműeknek kedvez.
Nekik arányosan kevesebbet kell odaadniuk a hamburgerükből, és ez szépen segíti őket abban, hogy a holnapi hamburgerüket már wagyu marhából süssék.
A többkulcsos rendszer ezzel szemben elsimítaná a nagy jövedelmi különbségeket, vagy legalábbis egy kicsit közelebb hozná egymáshoz az adóterheket.
Mert lehetne akár sok kulcs is – annyi, amennyitől a táblázatkezelő is megvakarja a fejét –, de az elmélet lényege mindig ugyanaz: akinek több jutott, az többet adjon vissza.
Döntsd el te. Hogy melyik az igazságosabb?
A számítást ne féltsd – az majd menni fog. A rendszer úgyis kiszámolja neked.
A kérdés nem az, hogy mennyi az adó, hanem hogy kinek írják a szabályokat.
Fun fact – az SZJA abszurditásának világrekordja
A svéd adórendszer egykor olyan progresszív volt, hogy az ország egyik legismertebb írónője, Astrid Lindgren (Harisnyás Pippi anyja), egyszer 102%-os marginális adókulcsot kapott.
Ez azt jelenti, hogy minden plusz keresett korona után többet kellett volna befizetnie, mint amennyit keresett.
Lindgren nem csinált belőle nagy ügyet – csak írt róla egy mesét. A Pomperipossa adómeséje című szatíra akkora botrányt kavart, hogy a svéd kormány kénytelen volt törvényt módosítani.
A mese tehát szó szerint megváltoztatta a világ egyik legfejlettebb adórendszerét.
A sorozat korábbi részei:
1. Infláció – amikor a pénzed már a tárcádban is fogy
2. Vásárlói kosár – Gizikétől a gőzekéig
3. GDP – nő, tehát boldog vagy… vagy mégsem?
4. Államadósság – a nemzet hitelkártyája
6. Adórendszerek - amikor a kiflinek csak egy csücske van - ÁFA
Koszi Ferenc – Nyitókép: Koszi Ferenc - AI illusztráció
