A Fidesz pécsi országgyűlési képviselője és kormánybiztos impozáns házat épített Pécsett a Mecsekoldalban. Hoppál friss vagyonnyilatkozata szerint a vityilló 206 négyzetméteres, amihez egy 36 négyzetméteres garázs és egy további 56 négyzetméteres fedett terasz is tartozik. Érdekesség, hogy az az építésziroda, amely tervezte a házát, azóta csődbe ment és felszámolás alá került az Opten adatai szerint.
Szakértőink szerint egy ekkora, több szintes, modern ingatlan a jelenlegi építőipari árak alapján akár 300-350 millió forintjába is kerülhetett a politikusnak.
Hoppál vagyonbevallásában a korábbiakhoz képest új elem, hogy nyoma veszett 2018-ban vásárolt Volkswagen Tiguan városi terepjárójának. 2024 év végén azonban egy ugyanilyen autó már a Baranya Megyei Önkormányzat flottájában bukkant fel. Ez kollégánk közérdekű adatigénylése során derült ki. Vagyis erős a gyanú, hogy ez a VW Tiguan ugyanaz, amit korábban Hoppál használt.
Kiderült ugyanis, hogy közel 9 millió forintért vásárolt meg egy pont ilyen városi terepjárót az Őri László vezette megyei önkormányzat (Őriről itt írtunk korábban). Ráadásul a használtautó.hu árai alapján igencsak a maximum közeli árat fizetett az autóért az önkormányzat közpénzből, mert 6-9 millió forint közötti ajánlatokat találtunk többnyire ebben a kategóriában.
Hogy miért kellett egy városi terepjárót is vásárolnia a megyei önkormányzatnak, azt nem tudni, a Hivatal ugyanis tobzódik az autókban. Használnak ott Suzukikat, Opelt és Toyotát is, de utóbbit leszámítva azok a középkategória alján vannak. Az impozáns megjelenésű Volkswagen SUV viszont a megyei önkormányzati flotta dísze lehet.
Hoppál Pétert közel egy hónapja kerestük meg kérdéseinkkel az ügyben. Bár titkára kioktató válaszlevelet küldött munkatársunknak, de a kérdésekre nem válaszoltak. Amikor újra arra kértük a kormánybiztost, hogy reagáljon a kérdésekre, időt kértek. Két hét után sem kaptunk válaszokat, így harmadszor is jeleztük, hogy várjuk azokat. Végül megérkeztek Hoppál Péter válaszai.
A képviselő szerint ő nem adta el soha semmilyen autóját a Baranya Vármegyei Önkormányzatnak. Ez tehát szerinte fake news.
„A 6,5 éves Volkswagen Tiguan típusú családi autónkat 2024 decemberében ugyanannak a pécsi autókereskedő cégnek adtam el, akiktől korábban megvásároltam” – magyarázta. Ezek szerint a megyei önkormányzat pont attól a kereskedőtől vette meg pont ezt a használt autót.
Hoppál szerint a 300-350 millió forintos villa „köszönő viszonyban sincs a valósággal, tehát ez is fake news. A szakértőjük bizonyára budapesti árakkal számolt” – tette hozzá
– Ez a ház a fenti kalkulációnál jóval kisebb összegű vállalkozói szerződés keretében épült meg a 2022-es pécsi árakon. Az építkezés előtt családunk több ingatlant értékesített, ez gyarapította az önrészünket, ami a korábbi vagyonnyilatkozataimból levezethető. A vagyonnyilatkozatomból az is látható, hogy 82 millió forint lakáscélú hitellel rendelkezem, ami szintén nagyrészt erre az építkezésre ment. Végül családi-rokonsági összefogással és segítséggel fejeztük be az építkezést – állította a pécsi kormánybiztos.
Fehér Zoltán – Vezetőkép: Facebook
ÍgyÉlünk.hu © 2025