A civilizált újkori zsebtolvajlás prémium változata. Az ÁFA az az adó, amihez nem kell dolgoznod. Elég annyi, hogy a már adózott pénzedből veszel valamit.Minden kiflid egyik csücskét leharapja az állam.Az ÁFA hivatalos arca„Az Általános Forgalmi Adó egy többfázisú, nettó típusú adó, amelyet a termelés és forgalmazás minden szakaszában a hozzáadott érték után kell megfizetni. Magyarországon az ÁFA az állami bevételek egyik legfontosabb forrása. Alap kulcsa 27%, de léteznek kedvezményes, 5% és 18%-os kulcsok is. A fizetendő adót az adóalanyok havonta, negyedévente vagy évente vallják be, a vonatkozó szabályok szerint.”Guánó a gazdaság tetején Az ÁFA olyan, mint a guánó: minden szakaszban rárakódik egy újabb réteg. Először a termelő köteles ráépíteni az előállítási árra. Aztán a következő elosztó a magáét. Aztán a nagykereskedő. És végül a kiskereskedő. Mire hozzád ér, már egy méretes adógeológiai képződmény van a kupacon. A köztes szereplők csak a különbözetet fizetik meg – de te a végén az egészet. Te a végső fogyasztó vagy. Magyarán: a fő támogató, a mecénás. Ha akarod, ha nem. SZJA kontra ÁFA – az adófilozófia csapdáiIgazából kétféle iskola van adóterhelés és kedvezmény szempontból. Az egyik az SZJA dominanciáját preferálja, míg a másik az ÁFÁ-ét. Most már értjük – ha olvastad az SZJA cikket is –, hogy mit jelent ez.Az az állam, amelyik a munkabérek adójából kíván élni, az magasra tornázza a fizetéseket, és onnan húzza ki a közpénzt. Ezért alacsony ÁFÁval terheli a fogyasztást. A logika egyszerű: „dolgozz sokat, majd a fizetésedből lecsippentjük, ami kell”.A másik iskola ezzel szemben az ÁFÁ-t tartja nagyon magasan, és a munkabért terhelő adóból tud látszólagos kedvezményeket osztogatni a népszerűségért. A mechanizmus itt is átlátszó: „kapsz egy kis kedvezményt a fizetésed után, cserébe a kasszánál úgyis mindent visszaveszünk”. A trükk ugyanaz mindkét modellben: amit az egyik oldalon „odaadnak”, azt a másikon észrevétlenül visszahúzzák. A különbség csak annyi, hogy melyik kézzel törik le a kifli csücskét. A matematikus kérdezEzen a ponton elnézést kér a valahol megbújó matematikus. Felteszi a kérdést, amely valójában mindannyiunk torkában ott feszül: „Van annak legalább egy halvány esélye, hogy létezik olyan matematikai módszer, amivel ezt optimálisan lehet csinálni?” A válasz: van. De ez nem az a világ, ahol ilyet használni szokás.Az adórendszer evolúciója – a pénz papjaiA civilizáció története tele van jobbnál jobb, ötletesebbnél ötletesebb adóformákkal. A pénz istenségének felkent papjai évszázadok óta alkotják az újabb technikákat: célzott sarcok, ágazati csapdák, sávos szipolyozások, rétegre szabott adóhálók. Minden ugyanabba a cilinderbe kerül, de egyre gyakrabban fordul elő, hogy a nyuszi már nem nagyon bújik elő. És a fáradt valóságMost tegyük félre ezt az ízetlen tréfát. Közösségi pénzre szükség van. Egészségügyre, oktatásra, gyermekvédelemre, tömegközlekedésre, infrastruktúrára. És persze: űrprogramra, afrikai térítésre és keresztes hadjáratokra – a sor végtelen. Ez a közpénz. Ez az, amit közösen adtunk össze, hogy az életünk egy kicsit kényelmesebb, biztonságosabb, élhetőbb legyen. A baj csak akkor kezdődik, amikor elveszíti közpénz jellegét. Mert attól kezdve nem mi döntünk róla. És nem kérdeznek meg többé arról, hogy kinek a kiflijéből hány csücsköt harapjanak le. Fun fact – hol harap a legnagyobbat az állam? A világon a legmagasabb ÁFA-kulcsot ma is Magyarország tartja: 27%. Ez nem csak Európa-rekord, hanem világszinten is a dobogó legfelső foka. Ha lenne ÁFA-olimpia, Budapest rendezhetné a döntőt. A lista másik végén Kanada, ahol a szövetségi áfa 5%, Svájc, ahol a normál kulcs 8.1% és Japán áll, ahol mindössze 10%. Hongkong és Szingapúr gyakorlatilag ÁFA-mentes övezetek – ott a kifli teljes egészében a tiéd. A sorozat korábbi részei: 1. Infláció – amikor a pénzed már a tárcádban is fogy 2. Vásárlói kosár – Gizikétől a gőzekéig 3. GDP – nő, tehát boldog vagy… vagy mégsem? 4. Államadósság – a nemzet hitelkártyája 5. Adórendszerek - ki fizeti a cechet? - SZJA Koszi Ferenc – Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció

Az 5. és 6. részben a KÖZGÁZ alapok sorozatban az adórendszerek misztériumában merülünk el. A személyi jövedelemadóban – SZJA – amit azért fizetsz, mert dolgozol, és az általános forgalmi adóban – ÁFA – amit meg azért, mert elköltöd. Ebben a fejezetben a reflektorfény (és a bonckés) az SZJA-n van. Mert mi lehetne szebb, felemelőbb és magasztosabb annál, mint fizetni azért, hogy életben maradj?Az SZJA lelke – avagy ki harap bele a hamburgeredbe?Képzeld el, hogy megsütöd a világ legfinomabb hamburgerét. Dagasztod a tésztát, apróra vágod a húst – nem darálod, mert a minőség mindenek előtt –, gondosan megsütöd, rétegenként megépíted ezt a konyhai remekművet. Ott van előtted a tökéletes alkotás, már érzed a pirult vaj illatát, látod a szezámmagok ragyogását, és mielőtt az első harapást megtennéd, odalép egy idegen.Rád néz. Rád mosolyog. Majd egy jó nagy darabot lekanyarít a hamburgeredből, és szó nélkül elsétál. Ez az SZJA. Az SZJA kulcsokról rövidenAz egykulcsos rendszer – a Nagy Egyszerűség azt mondja: mindegy, mennyit keresel, mindenki ugyanazzal a kulccsal adózik. A kormány szerint ez: egyszerű, világos, átlátható, és ösztönzi a munkát. Azonban vannak olyan megátalkodottak akik ezt az ösztönző erőt nem átallják vitatni.De most nézzük a másik oldalt.A többkulcsos rendszer logikája: ha többet keresel – nagyobb százalékot fizess. Ez az elv a társadalmi igazságosságot próbálja szolgálni: akinek több jutott, többet is ad vissza. Arányosabb teherelosztás, több bevétel az államnak, kisebb jövedelmi különbségek ugyanakkor a magas kulcs visszafoghatja a munkakedvet, a szürkebér világát szépen felerősítheti, néha annyira bonyolult, hogy még a táblázatkezelő is sír tőle.Belekeveredünk, mint majom a házi cérnábaA legfőbb érv az egykulcsos adóelszámolás mellett az, hogy annyira egyszerű, hogy bárki ki tudja számolni.Ez bizony nem igaz.Mert az SZJA csak a legnagyobb tétel a dolgozók megsarcolásában. A kedvezmények, az elszámolások, a jóváírások, az egyéb szabályozók és a mindenhez is köthető levonások és fizetési kötelezettségek olyan bonyolulttá teszik az adók kiszámítását, hogy egy földi halandó inkább elkövet egy rituális seppukut, minthogy nekiálljon. A rendszerben az SZJA kulcs ugyan a legnagyobb, de a legegyszerűbb alkotóelem. Így számítási szempontból a legkevésbé bonyolító tényező. A vita mégis e körül zajlik késhegyig menően.A politikai matek csodájaA mai átdigitalizált világunkban a bonyolult számítás már okafogyottá vált. Ma a feltételek megkonstruálása a feladat – a többit a háttérben a gépek intézik, észrevehetetlenül, fénysebességgel.Mégis, hosszú ciklusokat töltenek a politikusok szerte a világon azzal, hogy egymást győzködik, „tudományos alapossággal”, óriási, egymást idéző és újrahasznosító tanulmányokkal, amelyeknek a felét senki nem érti, a másik felét meg kár volt leírni.Mindeközben csak azok maradnak ki ebből a harcból, akik tényleg dolgoznak – hogy legyen miből fenntartani a nagy nemzeti matekórát. Ők azok, akik a fejük fölött zajló vitákhoz maximum annyiban járulnak hozzá, hogy az ő jövedelmükre hivatkoznak, az ő adóforintjaikkal dobálóznak, és az ő érdekükben tépik a hajukat. Olyan emberek, akik közben gyakran maguk nem adóznak. Sőt: nem ritka, hogy éppen a leggazdagabbak kapnak adómentességet, valamilyen érezhetően absztrakt, légies háttérfilozófiai megfontolás miatt. És így születik meg újra és újra a politikai matek csodája: ahol a számoknak nincs matematikai, csak ideológiai értékük.Kihez húz az állam szíve?Mostanra már világos, hogy az SZJA nem pusztán számítás, hanem érzelmi térkép. Egyfajta állami szeretetmátrix, ahol szépen kirajzolódik, kit mennyire ölel magához a rendszer.Az egykulcsos SZJA számítás a magas jövedelműeknek kedvez. Nekik arányosan kevesebbet kell odaadniuk a hamburgerükből, és ez szépen segíti őket abban, hogy a holnapi hamburgerüket már wagyu marhából süssék. A többkulcsos rendszer ezzel szemben elsimítaná a nagy jövedelmi különbségeket, vagy legalábbis egy kicsit közelebb hozná egymáshoz az adóterheket. Mert lehetne akár sok kulcs is – annyi, amennyitől a táblázatkezelő is megvakarja a fejét –, de az elmélet lényege mindig ugyanaz: akinek több jutott, az többet adjon vissza.Döntsd el te. Hogy melyik az igazságosabb?A számítást ne féltsd – az majd menni fog. A rendszer úgyis kiszámolja neked. A kérdés nem az, hogy mennyi az adó, hanem hogy kinek írják a szabályokat.Fun fact – az SZJA abszurditásának világrekordjaA svéd adórendszer egykor olyan progresszív volt, hogy az ország egyik legismertebb írónője, Astrid Lindgren (Harisnyás Pippi anyja), egyszer 102%-os marginális adókulcsot kapott.Ez azt jelenti, hogy minden plusz keresett korona után többet kellett volna befizetnie, mint amennyit keresett.Lindgren nem csinált belőle nagy ügyet – csak írt róla egy mesét. A Pomperipossa adómeséje című szatíra akkora botrányt kavart, hogy a svéd kormány kénytelen volt törvényt módosítani.A mese tehát szó szerint megváltoztatta a világ egyik legfejlettebb adórendszerét. A sorozat korábbi részei: 1. Infláció – amikor a pénzed már a tárcádban is fogy 2. Vásárlói kosár – Gizikétől a gőzekéig 3. GDP – nő, tehát boldog vagy… vagy mégsem? 4. Államadósság – a nemzet hitelkártyája 6. Adórendszerek - amikor a kiflinek csak egy csücske van - ÁFA Koszi Ferenc – Nyitókép: Koszi Ferenc - AI illusztráció

Amikor az „államadósság” szó hallatán összerándul a gyomrod, mert hirtelen rád szakad az érzés: a saját adósságaid még el sem fogytak, erre meg az ország terhét is cipelned kell – akkor jó helyen jársz. A hitelkártyád tortúrája még élénken él benned, és megfogadtad: soha többé. Párás szemmel nézed, ahogy a kormány ilyenkor pont azt teszi, amit te már soha – tovább növeli a hiányt, és ezzel az államadósságot. Neked.Mi is az államadósság?Az államadósság egyszerűen fogalmazva: az ország tartozása. Minden forint, amit a kormány elköltött, de nem volt rá fedezet – így hitelből oldotta meg. Ezt általában úgy teremtik elő, hogy állampapírt bocsátanak ki, vagy hitelt vesznek fel belföldi és külföldi hitelezőktől. Az adósság nem egyetlen „számla”, hanem az államháztartás teljes terhe: a központi költségvetésé, az önkormányzatoké, és a kormányzati szektor egyéb szereplőié. A lényeg: amikor az állam többet költ, mint amennyi bevétele van → nő az adósság. Ezt hívjuk költségvetési hiánynak. Ha a hiány tartós, az adósság is az lesz. És ekkor bekúszik a képbe a GDP, és elkezdjük az államadósságot GDP-arányosan figyelni. Mivan? A zavar már tetőzik. Még ezt az adósságot is el kell osztani a GDP-vel – ami egy teljesen pontatlan szám?A kaotikus, mégis szükséges mutatóAz államadósság és a GDP kapcsolata olyan, mintha egy hurrikánban próbálnánk papírsárkányt irányítani: elméletben egyszerű, a gyakorlatban minden pillanatban máshova csapódik. Ingatag, dülöngélő, hektikus mutató ez, amely mégis ott trónol minden gazdasági elemzés élén – mert nincs jobb, csak pontosabb illúziók.Koszi Ferenc - AI illusztrációA számok ráadásul hajlamosak önálló életre kelni. Elég, ha a GDP visszazuhan, és máris nagyobbnak tűnik az adósság, pedig egy fillérrel sem költött többet az állam – csak kisebb lett a torta, amin osztozunk. A másik oldalon néha az adósság nő, de a GDP gyorsabb növekedése szépen elfedi, mintha takarót húzna a hiányra: a grafikon mosolyog, te meg vakarod a fejed. Ehhez jön, hogy maga a GDP is egy pontatlan, torz távcső, amin keresztül próbáljuk belőni, mekkora a szakadék. És közben az államadósság sem marad nyugton: kamatok, új hitelek, törlesztések, átvariálások – mintha futó szőnyegen próbálnál egy tál levest egyensúlyozni.Káosz? Abszolút. Szükséges? Sajnos igen. Működik? Meglepő módon néha. De legalább van min szörnyülködni – és legalább már érted, mit nézel, amikor a szomszéd csak bólogat. Miért baj, ha magas? És miért baj, ha rosszul mérjük?Ha az adósság magas, nő a kamatteher (több pénz megy el a semmibe), romlik a hitelesség (a befektetők drágábban adnak kölcsönt), és kevesebb marad oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásra – vagyis mindarra, amitől élhetőbb lenne az ország.Ez nem makró, hanem mikro: a te életedben csapódik le. A gond nem csak a szám maga, hanem az átlátszatlanság. Ha a GDP torz, a költségvetés fedett, és az adósság aránya politikai fegyver, akkor az állampolgár sötét szobában matat – miközben mások döntik el, mekkora lesz a következő generáció terhe. A felelős államadósság-kezelés azt jelenti, hogy nem hiányból élünk, nem a jövő terhére költekezünk, és nem hazudunk a számokkal. A jól kezelt államadósság olyan, mint a diéta: fájdalmas, lassú, de nincs nélküle egészség.Záró gondolatAz államadósság nem ördögtől való. A baj ott kezdődik, amikor nem tudjuk, mire költik, vagy amikor a hiány nem egyszeri eszköz, hanem uralkodó szemlélet. Ahogy a családi kasszában, úgy az országban is: ha többet költünk, mint amennyi bevételünk van, annak mindig ára lesz. A kérdés csak az, ki fizeti a révészt? És csak reménykedhetünk, hogy nem a Styx-en hajózunk, és nem Kharón a csónakos. Fun fact:Japán államadóssága a GDP 260%-a – papíron ez horrorisztikus, a világ egyik legmagasabb adósságrátája. Ennek ellenére Japán gazdasága nem omlott össze, mert az adósság túlnyomó része belföldi kézben van, stabil, kiszámítható rendszerben, és az ország hatalmas megtakarítási kultúrával rendelkezik. A sorozat korábbi részei: 1. Infláció – amikor a pénzed már a tárcádban is fogy 2. Vásárlói kosár – Gizikétől a gőzekéig 3. GDP – nő, tehát boldog vagy… vagy mégsem? A sorozat további részei: 5. Adórendszerek - ki fizeti a cechet? - SZJA 6. Adórendszerek - amikor a kiflinek csak egy csücske van - ÁFA Koszi Ferenc – Nyitókép: Koszi Ferenc - AI illusztráció

Az infláció megmutatja, hogyan fogy a pénzed, a vásárlói kosár megmutatja, mire megy el. A GDP pedig azt állítja, hogy ettől mind jól vagyunk. A három közül mégis a GDP a leghangosabb — pedig pont az élet lényegét hallgatja el. Azt mondják GDPHa égnek áll a hajad, amikor meghallod, hogy „nőtt a GDP, tehát jól élünk”, akkor jó helyen jársz itt. Mert valahogy az az érzésünk, hogy termelünk, hajtunk, szolgáltatunk — csak azért, hogy termelhessünk, hajthassunk és szolgáltathassunk. Mintha a gazdaság csak azt kérdezné: „mennyi jött be?”, azt viszont soha, hogy „hogy vagy?”.Mire való a GDP?A GDP — bruttó hazai termék — első ránézésre egyszerű: megmutatja, mennyi értéket termeltünk egy év alatt. Összeadja, hogy mennyit költött a lakosság, mennyit ruháztak be a vállalatok, mennyit költött az állam, és mennyit adtunk el külföldre (mínusz amit onnan vettünk). Mintha egy nagy szatócs boltban lennénk. Ez a szám jelzi, hogy a gazdaság épp erősödik vagy gyengül, növekszik vagy zsugorodik. A kormányok, jegybankok és elemzők szeme is ezen a mutatón van: a GDP a modern gazdaságpolitika egyik fő iránytűje.Mire nem való a GDP?A gond nem az, hogy számoljuk. A gond az, amit nem számolunk. A GDP-t nem érdekli a házimunka, az önkéntesség, a gyereknevelés, a nagyszülők gondozása, a háztáji termelés vagy az ingyenes tartalmak. Minden, ami nem kerül számlára, a GDP szerint egyszerűen nem létezik — pedig ez a társadalmi lét alapja. Nem méri azt sem, hogy közben mi fogy el: az erdő, a termőföld, a tiszta víz, a levegő vagy épp a biológiai sokféleség. A GDP szemében az is növekedés, ha egy várost újjáépítünk egy természeti katasztrófa után, ha nő a gyógyszerkiadás a betegségek miatt, vagy ha palackos vizet kell vásárolni, mert már nem iható a csapvíz. A pénzmozgás nő — az életminőség nem feltétlenül.A GDP nem mutatja meg az egyenlőtlenséget sem. Lehet magas egy ország GDP-je úgy is, hogy a lakói nagy része szegény marad, és minden növekedés a felső rétegek zsebében csapódik le. A statisztika azt mondja: „sikeresek vagyunk”, miközben rengetegen egyre nehezebben élnek.És ott van az árnyék-gazdaság is: ami illegálisan működik, az vagy nincs benne, vagy torzítja a valós képet — országonként attól függően, mennyit vallanak be belőle. Így a szám gyakran inkább becslés, mint tükör. A GDP tehát fontos, de veszélyesen szűk mutató: megmutatja, mennyit termeltünk, de azt már nem, mennyit vesztettünk közben. A tanulságA GDP jó esetben iránytű — rossz esetben szemfényvesztés. Megmutatja a számokat, de érzéketlen az életünk dolgaival szemben. Azt mondja: növekszünk. Te pedig azt érzed: fáradsz. A statisztika elégedett, a társadalom nem biztos. Pedig lenne jobb megoldás. Léteznek tágabb, emberközelibb mutatók, amelyek a jólétet, a környezet állapotát, az egyenlőtlenségeket és a fenntarthatóságot is mérik. De itt jön a legfontosabb kérdés: kinek az érdeke? Cui prodest? A rendszer alapja és fokmérője évtizedek óta a GDP — és aki ebből profitál, annak nincs oka változtatni rajta.Robert F. Kennedy szavaival: „A GDP mindent mér, kivéve azt, ami az életet érdemessé teszi.” És ahogy Simone de Beauvoir ironikusan megjegyezte: „Ami jó az életben, az vagy hízlal, vagy erkölcstelen.” Ha egyszer felismerjük, hogy a növekedés önmagában nem cél, csak eszköz, akkor talán nem a GDP lesz a boldogság mércéje — hanem az élet minősége maga.Fun fact:2014-ben az Európai Unió előírta, hogy a tagállamoknak a GDP-be bele kell számolniuk az illegális, de gazdasági értéket termelő tevékenységeket is: prostitúciót, drogfogyasztást és a csempészet bizonyos formáit.Így fordulhatott elő, hogy több ország GDP-je egyik évről a másikra látványosan „javult”, anélkül hogy bárki ténylegesen jobban élt volna — csak belekalkulálták a bűnözés bevételeit. A sorozat korábbi részei: 1. Infláció – amikor a pénzed már a tárcádban is fogy 2. Vásárlói kosár – Gizikétől a gőzekéig A sorozat további részei: 4. Államadósság – a nemzet hitelkártyája 5. Adórendszerek - ki fizeti a cechet? - SZJA 6. Adórendszerek - amikor a kiflinek csak egy csücske van - ÁFA Koszi Ferenc – Nyitókép: Koszi Ferenc - AI illusztráció

Az előző részben, az infláció kapcsán már találkoztunk a „vásárlói kosár” fogalmával. Akkor még csak eszközként említettük: egy statisztikai módszer, amivel mérni próbálják a pénz vásárlóerejének változását. Most viszont közelebbről is megnézzük, mi ez valójában – és miért sokkal több, mint egy számítási alap. Egy mindennapi történet Amikor meghallod, hogy „az infláció 6,5%”, de a boltban úgy érzed, inkább harminc, akkor nem te tévedsz. Csak nem ugyanarról az inflációról van szó.A statisztikus kosarában van minden, mi szem szájnak ingere – és még néhány apróság: kenyér, hajvágás, téligumi, internet-előfizetés és villanyszámla, interkontinentális rakéta és űrprogram. Csakhogy a te kosaradban nem ugyanaz van. És pont ez a lényeg.Mit jelent valójában a vásárlói kosár?Muszáj, hogy legyen valami, amivel mindent össze lehet hasonlítani. A vásárlói kosár egy képzeletbeli szatyor, amit a statisztikusok pakolnak tele. Összegyűjtik, amit szerintük vásárol egy átlagos háztartás: élelmiszert, ruhát, közlekedést, szórakozást, rezsit, sőt fodrászt és internetszolgáltatást, tanszert és utazást. Ezek árváltozásait folyamatosan mérik, és ebből számolják ki az átlagos inflációt. Ez az a hivatalos adat, amit mindenki idéz, amire mindenki hivatkozik. Van benne valami titokzatos, valami rejtélyes – mintha a statisztika polcain egy láthatatlan kéz válogatná össze, mennyit is ér ma az élet. Miért nem tükrözi a valóságot?Mert nincs olyan, hogy átlagember vagy átlag család. Ha valaki sokat autózik, neki az üzemanyag drágulása fáj a legjobban, ha valaki otthon fűt gázzal, az energiaárak viszik el a családi kasszát, ha valaki sok gyereket nevel, az élelmiszer és a ruha súlya nő meg a kiadásokban. Ezért az infláció mindenkinek más: a hivatalos kosár csak átlagot mutat, te viszont a saját valóságodat érzed a boltban, a csekkeken és a pénztárcádban.Miért fontos mégis ez a kosár?Mert ebből dönt a gazdaság az irányokról. A kormány, a jegybank, a munkaadók és a szakszervezetek mind ezt az adatot figyelik, amikor béremelésekről, nyugdíjról vagy kamatpolitikáról tárgyalnak és döntenek. Ha a kosár eltávolodik a való világtól, akkor torzul a kép, elcsúszik minden felépítmény és nehezedik a megélhetés. Ha viszont jól van összeválogatva, akkor segíthet megőrizni az egyensúlyt a pénz, a fizetés és az árak között. A vásárlói kosár egy rosszindulatú hatalom kezében fegyver is lehet. A tanulságA vásárlói kosár nem csupán statisztika – hanem az ország tükre. Abban benne van, mit eszünk, miben élünk, mire költünk, és hogyan, miből spórolunk. És ha ebben a tükörben nem ismerünk magunkra, az nem feltétlenül a mi hibánk. Lehet, hogy a kosarat újra kellene pakolni – hogy ne csak Gizike és a gőzeke férjen bele, hanem mi magunk is.Fun fact:A magyar statisztikai kosárban ma már rizschips vagy éppen csirke far-hát is szerepel, míg a brit kosárban bakelit lemez és virtuális valóság szemüveg van. A statisztika szerint ezek is hozzátartoznak a „mindennapi élethez”.Az USA-ban a statisztikusok cekkerében a fegyverek és lőszerek nem a „védelem” kategóriában szerepelnek, hanem a „szabadidős cikkek” között – ugyanott, mint a horgászbot és a sakk-készlet. A sorozat korábbi része: 1. Infláció – amikor a pénzed már a tárcádban is fogy A sorozat további részei: 3. GDP – nő, tehát boldog vagy… vagy mégsem? 4. Államadósság – a nemzet hitelkártyája 5. Adórendszerek - ki fizeti a cechet? - SZJA 6. Adórendszerek - amikor a kiflinek csak egy csücske van - ÁFA Koszi Ferenc – Nyitókép: Koszi Ferenc – AI illusztráció

Kinek jó ez az egész? A napelemeseknek biztos nem. 2024 elején több ezer család kapott hidegzuhanyt: a szolgáltató szó nélkül, egyoldalúan áttette őket az éves szaldóból a sokkal rosszabb havi bruttó elszámolásba. Szerződésmódosítás? Részletes indoklás? Jogszabályi hivatkozás? Ugyan már. Ment ki egy egyoldalas levél, hogy „holnaptól bruttó van, köszönjük a megértést”. Mitől fáj ez ennyire? Tíz év után – az üzembe helyezéstől számolva – hopp, vége a szaldónak, és jön a bruttó. Ez azt jelenti, hogy: * megszűnik az éves elszámolás kényelme, * nincs több nyári-téli kiegyenlítés, * a szolgáltató csonka évet zár a fogyasztónál és a 10 év valójában csak 120 hónap, * onnantól minden hónap külön tétel. A bruttó rendszerben két szám szerepel a számlán: 1. mennyi áramot vettél a hálózatból (amiért keményen fizetsz rezsicsökkentés ide vagy oda), 2. mennyit tápláltál vissza (amit Péter-fillérekért vesznek át). Ráadásul ezt a pár forintot sem kapod meg automatikusan. Külön kell kérned. Nem túl ügyfélbarát, ugye? A NÉP Egyesület veszteségkalkulátora pontosan megmutatja, mennyit bukik így egy átlagos család. Spoiler: nagyon sokat. Új papírmunka, új agybaj Aki számlaképes (mikro- vagy kisvállalkozó), annak minden elszámolási időszakra külön számlát kell kiállítania. Aki nem számlaképes, annak nyilatkoznia kell, és az állam automatikusan levonja az szja-előleget. Ha túlléped a 12 000 kWh-ás határt, máris adózási kötelezettséged van. A valódi baj: elveszett a rugalmasság A szaldó lényege pont az volt, hogy amit nyáron túltermeltél, télen felhasználhattad. A havi bruttó elszámolásban ennek vége. Többet fizetsz a hálózati áramért, miközben a visszatáplálásért adott összeg nevetségesen kevés. Ráadásul a jövő továbbra is bizonytalan: felszámolnak-e rendszerhasználati díjat a kitáplálásra? Ma még nem. Holnap? Senki sem tudja. Jogbiztonság? Megcsuklik. Több mint 1100 napelemes fordult az Alkotmánybírósághoz. Nem véletlenül. Ezek az emberek évekkel ezelőtt azért fektettek napelembe több millió forintot, mert a kormány és a szolgáltató megígérte nekik a kiszámítható éves szaldót. 2024-ben egy mozdulattal elvették tőlük. Visszamenőleg. Ez így azt üzeni: bármikor bármit átírhatnak – amit ma vállalnak, holnap elvehetik. Ez pedig nem csak a családokat teszi tönkre, hanem az egész megújuló ágazatot lehűti. Társadalmi hatás: egy lépés előre, kettő hátra A háztartási napelemek évekig csökkentették az ország energiafüggőségét. Olcsón, megbízhatóan, rengeteg ember munkájával és befektetésével. Most sokakat eltántorítanak az új beruházástól, bővítéstől. Ez nem csak a családoknak rossz hír – az ország klímacéljainak is az. Összegzés helyett: a nagy kérdés Ez az egész történet nem csak pénzről szól. Arról is, hogy Magyarország mit kezd azokkal, akik saját pénzükből próbálják zöldebbé tenni az országot. Partnerként kezeli őket? Vagy úgy, mint akiket csak addig becsülünk meg, amíg csendben fizetnek? Cui prodest? Kinek az érdeke mindez? Mert nem a magyar embereké, az elég egyértelmű. HANEM A MAGYAR KORMÁNYÉ ÉS AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÓKÉ. Nagy László – Nyitókép:

Mikor az az érzésed, hogy hiába minden erőfeszítésed, a kenyér ma drágább, mint tegnap volt. Amikor érzed, hogy valami nem stimmel, mert egyre kevésbé tudod beosztani a pénzed. Ez az infláció. Nem új ellenség, csak egy csendes tolvaj, aki minden nap egy kicsit kivesz a zsebedből – észrevétlenül.Mit jelent valójábanAz infláció azt mutatja meg, mennyivel csökken a pénz vásárlóereje. Ha tavaly 1000 forintért vettél egy kiló cukrot, és idén 1200, akkor 20%-os inflációt tapasztaltál azon a terméken. A statisztikusok ezt több ezer termék és szolgáltatás árváltozásából számolják ki, a KSH módszertana alapján és ez lesz az átlagos inflációs ráta. Csakhogy a te kosarad más, mint a szomszédodé – ezért az infláció mindenkinek kicsit mást jelent. Az összes kosár együtt, amiben több ezer termék és szolgáltatás van, a vásárlói kosár.Miért van? Képzeld el, hogy ugyanannyi áru van a piacon, de sokan keresik ugyanazokat a termékeket. Ha mindenki többet akar vásárolni, de a kínálat nem nő vele, az árak elszállnak. Okozhatja például: a béremelkedés, ha nem követi a termelékenység, a drágább energia vagy alapanyag, vagy éppen gyenge forint, ami megdrágítja az importot. Van, amikor az infláció szándékos – az állam így ösztönzi a gazdaságot: ne a párna cihában tartsd a pénzed, hanem költsd el vagy fektess be. És van, amikor elszabadul – ekkor már mindenki rohan vásárolni, mielőtt holnap még drágább lesz minden. Mikor egészséges, mikor veszélyes?Egy kis infláció (évi 2–3%) a gazdaság „vérkeringése”. De ha 10–20% fölé megy, az már láz: a pénz gyorsabban ég el, mint ahogy keresni tudod. Van azonban egy alattomosabb formája is – amikor az árak lassan, de folyamatosan emelkednek, miközben a bérek hosszú ideig nem nőnek. Ekkor relatív bércsökkenés történik: ugyanannyi pénzért egyre kevesebbet kapsz, és észrevétlenül elfogynak a tartalékaid. Nem tűnik válságnak, de közben a megtakarításaid értéke évről évre olvad, mint a hóember a napon.Ha pedig defláció van (amikor minden olcsóbb lesz), az sem jó: az emberek nem költenek, a gazdaság lefullad.A tanulságAz infláció nem csak gazdasági adat – az életed ritmusát is meghatározza. Megtanít tervezni, spórolni, okosabban dönteni. Mert a pénz értéke nem a számokban, hanem a mögötte álló bizalomban rejlik.A rekorderFun fact:Tudtad, hogy Magyarországon volt a gazdaságtörténelem legnagyobb inflációja? 1946-ban a pengő annyira elértéktelenedett, hogy megjelent a világ legnagyobb címletű pénze, a százmillió B.-pengő – ami gyakorlatilag már semmit sem ért. A sorozat további részei: 2. Vásárlói kosár – Gizikétől a gőzekéig 3. GDP – nő, tehát boldog vagy… vagy mégsem? 4. Államadósság – a nemzet hitelkártyája 5. Adórendszerek - ki fizeti a cechet? - SZJA 6. Adórendszerek - amikor a kiflinek csak egy csücske van - ÁFA Koszi Ferenc - Nyitókép: Koszi Ferenc - AI illusztráció

Bizonyára sokan vannak – velem együtt -, akiknek azonnal idegzsába áll a legnemesebb testrészeikbe is, amikor meghallják ezt a szót! A közgadaságtan színtiszta matematika, megfejelve egy csomó olyan kifejezéssel és egyéb finomsággal, amiket egy normál, magamfajta halandó még a szó jelentése szintjén sem ért meg! Mondjuk én ráadásul feketeöves mazochista vagyok, hiszen humán beállítottságú, abszolút művészlélekként elvettem feleségül egy kétdiplomás közgazdászt. Had ne mondjam, vannak azért érdekes beszélgetéseink…..de, jól bírjuk! Nos, ezt a kis bevezetőt egy olyan sorozat elé szánom beharangozónak, aminek részeit olvasva, még én is megértettem a közgadaságtan alapjait! Koszi Feri kollégám és barátom olyan egyszerűen fordította ’emberi’ nyelvre a közgazdasági alapfogalmakat, hogy szinte kedvet kaptam a további tanuláshoz. Jó, azért a ’közgáz egyetemre nem megyek el, de legalább az alapfogalmakkal és alapműködéssel kapcsolatban tisztábban látok már kicsit. Ma már kevésbé okoz hajhullást egy olyan cikk, vagy értekezés, ami olyan számomra eddig teljességgel dél-oszét nyelven szólt, hiszen olyan kifejezéseket olvashattam, mint ’vásárlói kosár’, ’infláció’, ’adórendszerek’, ’dzsídípí’ és társai. Szóval, ha tehetném, Feri írásait általános iskolai tankönyvekben jelentetném meg, hiszen ezekkel a fogalmakkal jó minél korábban megismerkedni, mert az életünk részei. Az első részt itt olvashatjátok. Nem tehetem, de itt az Igyélünk.hu oldalon javaslom mindenkinek olvasásra, még azoknak is, akik értenek hozzá, hiszen az írások mindenképpen szórakoztatók, amellett, hogy informatívak! Ne feledjétek továbbá, hogy a CHE@igyelunk.hu és az info@igyelunk.hu e-mail címekre szeretettel várjuk írásainkkal kapcsolatban az észrevételeiteket! Írjatok nekünk mindenképpen, és ha megtehetitek, támogassatok bennünket! Nagyon köszönöm! CHE 😊 - Nyitókép:

A bérből és „bosszúságból”, akarom mondani a keresetből élő, keményen dolgozó kisembertől hova gurul a pénz, avagy mennyit ér a keresetünk valójában? A 2025 szeptemberi KSH adatok szerint a bérből és „bosszúságból”, akarom mondani a keresetből élő keményen dolgozó kisember átlagkeresete bruttó 687 100 forint volt, ami nettó 475.100-Ft. Ez nem azt jelenti, hogy ennyit keres a legtöbb magyar. A valós képet a medián mutatja: a bruttó mediánbér 568 700, a nettó pedig 397 400 forint, vagyis a dolgozók fele ennél kevesebbet visz haza. A különbség oka, hogy az átlagot a legmagasabb fizetések erősen felfelé torzítják. (A medián bruttó és nettó keresetet is a KSH adatokból vettem.) Mennyit hagynak meg nekünk? – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Mit von a munkáltató azonnal a fizetésből? Akkor nézzük meg, hogy az 568.700-Ft bruttó keresetből valójában mennyit lehet elkölteni, élelmiszerre, ruhára, rezsire – víz, gáz, villany, kommunális díj…stb. A bruttó bért terheli 15% személyi jövedelemadó és 18,5% társadalombiztosítási járulék. Ez összesen 33,5% levonás, ami azt jelenti, hogy 190.514-Ft-ot visz el az állam a bruttó bérből. Így a számlánkra érkezik 378.186-Ft. Mitől tovább olvad tovább a nettó bérünk? De ez még nem minden. Magyarországon az általános forgalmi adó (ÁFA) nagyon magas: 27%, amit a legtöbb termék, szolgáltatás után a fogyasztónak – nekünk – meg kell fizetni a vásárláskor. (Az 5%-os ÁFA kulcsos termékből 63 db, szolgáltatásból 5 féle, míg 18%-os ÁFA kulcsos termékből 6 db, szolgáltatásból 2 féle létezik a több tízezer termék és szolgáltatás közül.) Nyugodtan számolhatunk úgy, hogy még a vásárláskor, szolgáltatás igénybevételekor is a nettó bérünk 20-22%-át még megfizetjük az ÁFÁ-val. Így már a nettó bérünk mintegy ötöde nem szabadon elkölthető. Mennyit hagynak meg nekünk? – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Mi az összegezés? Gyakorlatilag a bruttó bér 54-56%-a kerül az államhoz adóelvonásként. Tehát marad a pénztárcánkban minden egyes 100-Ft-ból 46-44-Ft, amit szabadon elkölthetünk. Figyelembe véve a nettó 568.700-Ft-os keresetet csökkentve a 261.602 forint ÁFA-val – 250.228-Ft marad a zsebünkben. Nyugodtan kijelenthetjük, ez rablás az állam részéről, főleg úgy, hogy a befizetett-levont adóforintjaink átváltoznak NER vagyonokká kastélyok, alapítványok, NER cégek által elnyert irányított és túlárazott közbeszerzéseken keresztül. A sort még hosszan folytathatnám. A NER lovagok jól élnek a mi adóforintjainkból, de a számlát végül mi fizetjük. Nótárius – Nyitókép: Melczer Zsolt – AI illusztráció