A Fidesz az önkormányzatok képviselő testületeit egyfajta „digitális harcosok klubjaivá” gyalázza azzal, hogy a TISZA nem létező adó programja elleni tiltakozást tartalmazó határozatok meghozatalára ösztökélik őket. Az óvatosabbak - mint például Debrecen - csak kerülgetik a forró kását és a bulvárpropaganda színvonalán rémisztgetik a választókat az elképzelt Tisza-adótervek szajkózásával, míg a vakmerőbbek - mint például Komló - egyenesen a Tisza Párt „Magyarország 2027-2035 konvergencia-programjának” elutasításáról döntenek. Az ilyen vakmerő megfogalmazások felvetik annak lehetőségét is, hogy propaganda szerfeletti buzgalma közokirat-hamisításba torkollik. A kérdés attól izgalmas, mert nem tisztán politikai, erkölcsi, közigazgatási jogi, hanem ezeknél több: büntetőjogi kérdés is. Az önkormányzat, mint „digitális harcos” Megítélésem szerint példátlan dolog az, hogy az állam felelős közszereplői nyíltan amortizálják a bíróságok pártatlanságába, függetlenségébe vetett közbizalmat. Az természetesen nem példátlan, hogy bírósági ítéleteket vitatnak, bírálnak. Enélkül nem fejlődhetne sem a jogalkotás, sem a jogalkalmazás gyakorlata. Különösen fontos a bírálat a rendes, rendkívüli jogorvoslatok eszközével. Az sem ördögtől való, ha a bírálat közérdeklődésre számot tartó esetekben nagy nyilvánosság előtt, akár a sajtóban folyik. Ezeknek a bírálatoknak azonban van egy nagyon fontos határa: az ítéletek végrehajtása, semmibe vétele, ez által a bíráskodás legitimitásának megkérdőjelezése nem lehet vita tárgya! Lehet egy ítélettel egyet nem érteni, azt vitatni, szakszerűségét megkérdőjelezni, de jogerős és/vagy végrehajtható bírósági határozatot végre nem hajtani jogszerűen nem lehet. Ebből az is következik, hogy – hacsak nem valamiféle polgári engedetlenség, forradalom, a jogrenddel szembeni fellépés miatt polgárok nyílt ellenállást nem vállalnak fel – ilyet államhatalmi szervek, az államszervezet részei, hatalommal rendelkező közszereplők nem tehetnek!Nem lázadhat fel a jogrend ellen az, akinek hatalmát a ugyanaz a jogrend biztosítja. Ezen a szemüvegen keresztül nézve érdemes értékelni a fideszes városvezetések tiltakozásait a „Tisza-adó” ellen. Vita a „tényekről”Ki ne tudná ebben az országban, hogy a Bors című napilap „TISZA-csomag” elnevezésű, 2025. évi 1. különszámának online és nyomtatott terjesztését azonnali hatállyal megtiltotta a Fővárosi Törvényszék, amely bíróság az Indexszel szembeni perben is igazat adott a Tiszának a kamu Tisza-adótervek ügyében azzal, hogy megállapította: a NER-es sajtó és politikusok által terjesztett TISZA-csomagról szóló anyag valótlan.Az tehát – függetlenül attól, hogy a bírósági döntések jogerősek-e – látszik, hogy a „TISZA-csomag” létezése TÉNYKÉNT NEM állítható, hiszen annak létezése, tartalma nemcsak vitatott, de - egyelőre nem jogerős bírósági döntésekkel - igazoltan valótlannak tekintendő. Az eddig megismert körülmények - az AI által generált szöveg, a nem valós aláírások, az „adótervekben” szereplő abszurditások, a nem létező gazdasági kabinetre hivatkozás - megerősítik a kételyeket, tehát ezen adótervek vonatkozásában jelenleg az a TÉNY, hogy erősen vitatott ezek létezése, ráadásul nemcsak a Tisza vitatja, hanem az I. fokú bíróság is! A TISZA-csomag létének TÉNYÉT akkor állíthatnánk jogszerűen, ha azt jogerős ítélet kimondaná, azonban nincs ilyen ítélet nincs. Tehát az a TÉNYÁLLÍTÁS, hogy VAN ilyen adócsomag: valótlan tényállítás. A közokiratba foglalt valótlan tényállítás kockázataIlyen előzmények után készül (2026. január 29.-én) Debrecen Megyei Jogú Város közgyűlése (a polgármester előterjesztése alapján) állást foglalni a „Tisza adóterveiről”. Papp László polgármester úr nyilatkozata szerint könnyen belátható, hogy ezek a közteherviselést érintő kedvezőtlen változtatások a társadalom minden tagját hátrányosan érintenék, ezek „a magyar nemzet érdekeivel ellentétes törekvések”. Nem írják le, hogy valóban létezik ilyen Tisza-adóprogram, csak azt írják, hogy a „Tisza politikusai és szakértői a közbeszéd részévé tették” az adók kérdését. Tudjuk, hogy a valóság az, hogy nem a Tisza „tette a közbeszéd részévé” saját adóterveit, hanem a Fidesz propagandát terjesztő sajtó „találta ki” a Tisza adóterveit. A Debrecenben tervezett dolog nem példa nélküli. Az előterjesztések alapján például Komló 2026. január 30-án készült dönteni ugyanebben a kérdésben. Ahogy olvasható Polics József polgármester úr 2026. január 14. napján kelt előterjesztéséből (az előterjesztés itt olvasható) a testületi ülés Szita Károly kaposvári polgármester ötlete és javaslata (a hivatalos dokumentum itt olvasható) alapján tervezett a hamisított TISZA megszorító csomagjától elhatárolódni, de 2026.01.22-én rendkívüli testületi ülésen Polics József polgármester úr az előterjesztést elfogadtatta a képviselő testülettel.Komlón tehát a fideszes városvezetés nem lacafacázik, nem igyekszik angolna módra kisiklani a hazugság miatt felelősség alól debreceni módra. „Kerek perec” tényként kezelve a Tisza-adótervek programját tiltakozik az ellen. Azt, hogy a TISZA-csomagban taglalt adóelképzelések nem tények mi sem igazolja jobban, minthogy a perekben maga az alperes is arra hivatkozik, hogy közlése NEM TÉNY, hanem csak vélemény - aminek megformálására joga van. Éppen ezt a vonalat követve óvatoskodik a debreceni polgármester és célozgat anélkül, hogy tényként állítaná a „TISZA-adócsomagról”, hogy az létezik. Hogy a propaganda a politikai célú hazugságot megrendelésre büntetlenül felerősítheti és TÉNYKÉNT közölheti az elég szomorú szegénységi bizonyítvány a hazai közállapotokról, de az, hogy önkormányzatok képviselő testületei is beállnak a sorba és mint valami digitális harcosok klubja átveszik, erősítik a kormánypárti politikai propagandát, az példátlan. Az viszont ennél is érdekesebb, hogy akár a büntetőjogi felelősség kérdését is felveti a tényállás. A Btk. 343. § (1) bekezdésének a), illetve c) pontjai alapján, az a hivatalos személy, aki hivatali hatáskörével visszaélve lényeges tényt hamisan foglal közokiratba, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Elemezzük egy picit a törvényi tényállást!A bűncselekmény jogi tárgya - a törvény által védett érték - a közokiratok hitelességébe és valódiságába vetett közbizalom. Az, hogy amit a közokirat tartalmaz, az megfelel a valóságnak. Tehát, ha egy közokirat TÉNYKÉNT rögzít valamit, akkor azt TÉNYNEK kell tekinteni, az az ellenkező bizonyításáig azt valónak kell elfogadni.Mi a közokirat? A közokirat fogalmát a Pp. 323. §-a határozza meg. Olyan papíralapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő módon állított ki. Ennek a kritériumnak megfelel a közgyűlés határozata, illetve a közgyűlési jegyzőkönyv. A közokirat a benne foglalt TÉNYEKET teljes bizonyító erővel bizonyítja. Azt például, hogy a közokirattal tanúsított TÉNYEK valóságosak. Esetünkben azt, hogy VAN TISZA-csomag. (Hogy ez „veszélyes” az lehet, állásfoglalásba foglalt vélemény, de az, hogy ilyen adócsomag létezik mindenképpen TÉNYÁLLÍTÁS.) Ki a hivatalos személy?A Btk. 459. §-a tartalmazza az értelmező rendelkezéseit; a 11. pont i) alpontja szerint a helyi önkormányzati képviselő-testület tagja hivatalos személy. Ennek megfelelően a hivatalos személy által hivatalos eljárásában kiállított alakilag valódi, de tartalmilag hamis közokirat készítése esetén megáll a Btk. 343. §-a szerinti felelősség, mert a képviselő testület tagjai (beleértve a polgármestert is) hivatalos személyek, a képviselőtestületi ülés (közgyűlés) hivatalos eljárás, az ülésről készült jegyzőkönyv, illetve határozat pedig alakilag megfelel a közokirat kritériumainak. Ki az elkövető?Ez egy érdekes, fogós kérdés. A hamis közokirat készítése a közokirat alaki elkészítésével válik befejezetté. Esetünkben azzal, hogy elkészül az ülésről szóló jegyzőkönyv, illetve a határozat. Vizsgálandó, hogy ki az, aki ezeket a közokiratokat „elkészíti”? Akinek az aláírása nélkül az irat nem felel meg a közokirati alakiságoknak, az mindenképpen képbe kerül, hiszen az ő aláírásukkal válik az okirat közokirattá. Érdekes kérdés azok szerepe az eljárásban, akik vagy nem hivatalos személyek, vagy hivatalos személyek ugyan, de nem aláírók. Szerintem érdekes jogászi feladat értékelni az adminisztratív munkát végző alkalmazottak szerepét - akik tevékenyen részt vesznek az okiratok elkészítésében, jogi véleményezésében-, illetve azoknak a hivatalos személyeknek - önkormányzati képviselőknek - a szerepét vizsgálni, akik részt vesznek a döntés meghozatalában - az előterjesztés elfogadásában, esetleg önkormányzati bizottságokban . Elég nehéz kibogozni, hogy ki a tettes az aláírók mellett és milyen minőségben. Mert tettes az elkövető, társtettes, aki az elkövetővel együtt valósítja meg a cselekményt, felbujtó, aki rábírja a tettest az elkövetésre, bűnsegéd pedig, aki a cselekmény elkövetéséhez segítséget nyújt. Mivel a cselekmény szándékos bűncselekmény, így egyénileg kell vizsgálni, hogy kinek milyen szerepe volt a valótlan TÉNY közokirati rögzítésében. Nyilván más a jegyzőkönyvet leíró titkárnő, a határozati javaslatot megfogalmazó jogász, vagy a javaslatot benyújtó előterjesztő szerepe. Külön érdekes a határozatról szavazó önkormányzati képviselők - hivatalos személyek - szerepe, akik egy része megszavazza a határozatot, másik része viszont nem szavazza meg a határozatot. A magam részéről azt gondolom, hogy a határozatot tartalmazó jegyzőkönyv TÉYNKÉNT a határozat meghozatalát tartalmazza, tehát annak közokirati bizonyítéka, hogy tényleg megtörtént ennek a furcsa határozatnak az elfogadása. Ezért ennek a jegyzőkönyvnek az elkészítése önmagában nem bűncselekmény. Maga a határozat viszont – ha TÉNYKÉNT tálalja a TISZA-csomagot – tényállásszerűen bűncselekmény elkövetésének bizonyítéka. Megítélésem szerint az közokiratban szereplő „lényeges tény”, hogy létezik-e egyáltalán TISZA-csomag. Ha ezt a vitatott kérdést eldöntött tényként - mintha ebben a kérdésben már lenne jogerős bírósági határozat arról, hogy létezik ilyen dokumentum - szerepel a Tisza-adóemelési csomag, akkor megvalósul a Btk. 343. § (1) bekezdés c) pontjában írt elkövetési magatartás esetén a közokirat alakilag valódi lesz, hiszen azt a hivatalos személy állítja ki, de lényeges tényt nem a valóságnak megfelelően tüntet fel. De mindez csak egy jogászi vélemény. Ahogy az is, hogy önkormányzatoknak átveszik a propaganda média szerepét, egyfajta digitális harcosok klubjaként, az teljesen méltatlan dolog. És amíg a propaganda újság írogathat mindenféle bolondságot, addig egy önkormányzat közokiratokat hoz létre, amelyekben foglalt tényeket az ellenkező bizonyításig igaznak kell elfogadni. És ez már nem játék! dr. Zeke László - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció

Sokan nem értik mi az a „jogállam”. Elvont fogalomnak tartják, amihez nem érzik, hogy bármi közük lenne. Ha már a saját bőrükön érzik, akkor meg már késő!Jogállam kontra KirakatperNos, akkor itt egy átélhető példa: a bírónő, aki végzi a munkáját és hivatali visszaélés vádjával feljelentik. Hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik dönteni a BORS politikai propaganda kiadvány terjesztésének betiltását illetően. Akinek nem tetszik a hazugságokkal teletömött kiadvány, annak jogában áll bírósághoz fordulni, akinek az a véleménye, hogy a lapban foglalt állítások valósak, annak meg jogában ezt bizonyítani és elérni, hogy a bíróság ne tiltsa be a lap terjesztését. A bíróságnak meg joga (és kötelessége) döntést hozni az ügyben. Hogy a bíró nincs befolyás alatt azt függetlensége kell, hogy garantálja, amennyiben nem várható el tőle pártatlan bíráskodás, úgy elfogultsági kifogás útján ezt az érintettek (ugyancsak a bíróság előtt) jelezhetik, s ha a bíróság úgy dönt az ügy eldöntését másik bíróra bízzák. Ez az ügyek menetének rendje. Ezt a gyakorlatot a törvényhozás (Országgyűlés) szabályozza, a végrehajtó hatalom (a Kormány) köteles garantálni a napi gyakorlatban. Enélkül a bíróság nem tud valóban függetlenül működni. "Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!"És mi történik most? A bíróság hoz egy döntést, ami nem tetszik a regnáló politikai hatalomnak és pellengérre állítja az ítélkező bírót, nagyon súlyos személyiségi jogsértésekkel, durva presszióval (ami eleve sérti a bíróság függetlenségét). A kormány-propaganda érzékeny személyes adatokat, ráadásul vélelmezett személyes adatokat, ráadásul tiltott módon megszerzett és kezelt adatokat használ ehhez a példátlan akcióhoz. A bíró politikai meggyőződése ugyanis ilyen adat. Nem tudhatja a propaganda, hogy a bírónak mi a tényleges politikai meggyőződése (erre nem elégséges „bizonyíték”, hogy esetleg letöltötte a TISZA Világ applikációt). Ha letöltötte az applikációt, akkor a kiszivárgott/ellopott adatbázis tárolása, kezelése, felhasználása jogellenes, ez ellen a gyakorlat ellen a hatóságoknak fel kellene lépnie. Nincs itt semmi látnivaló...Az ítélkező bíróságok hierarchiájának csúcsán lévő Kúria elnöke nem védi meg a bírót (sőt – nyilvánvalóan törvénysértő módon – kilátásba helyez eljárásokat azokkal a bírákkal szemben, akik letöltötték az applikációt). A végrehajtó hatalom alá tartozó hatóságok nem lépnek: nincs eljárás a lap, a felelős szerkesztő, a cikk írója ellen. Nincs nyomozás, számítógépek lefoglalása, az adatkezelés vizsgálata végett; az adatvédelmi hatóság, a rendőrség nem cselekszik. Hallgat. Csendben asszisztál a bíró elleni „boszorkányüldözéshez”. Orbán Balázs a Bors különszámával - Fotó: Orbán Balázs - FacebookA fékeveszett indulat és a propagandisták „lovak közé dobott gyeplő” ott tart, hogy súlyos bűncselekmény: hivatali visszaélés gyanújával feljelentést is tettek dr. Mikus Zsuzsanna bírónővel szemben (mesterséges intelligenciával generált képpel illusztrálva. A játék itt már nem babra megy: a bíró egzisztenciája, karrierje a tét. Ennek örvén, a bíró elleni eljárás hírével „felhabosítva” igyekeszik a propaganda a hamis tényállításokat tartalmazó üzenetét tálalni.Ön is szeretne hasonló elbánást? - Forrás: YouTube ScreenShotEhhez asszisztál a hatalom, ezt a magatartást bátorítja, amikor vigyorogva, minden gátlás nélkül terjesztik a kiadványt és nyíltan szembe mennek a 16. éve saját 2/3-dal uralt törvényhozásuk által hozott törvényekkel. Mintha ellenzékben lennének és az autokrata önkénnyel szemben vennék fel a harcot polgári engedetlenséggel, úgy beszélnek magas rangú politikusok arról a szégyenteljes gyakorlatról, hogy nem hajtják végre a bíróság határozatát. Egy bíró, egy altábornagy, holnap talán Ön! Nos, aki nem érti, hogy mi a baj a jogállamiság hiányával annak érdemes ezt az esetet végiggondolnia, vagy elképzelnie, hogy milyen lesz az, amikor saját igazát keresve a bíróságon szembesül azzal, hogy a bírót presszionálják, vagy a bíró döntését kinevetik, annak végrehajtását szégyentelenül megakadályozzák. Esetleg őt magát pellengérre állítják, megszégyenítik. Ne várjuk ezt meg! dr. Zeke László - Nyitókép: ÍgyÉlünk grafika

Kis útmutató propagandista zaklató perléséhez. Napjainkban sajnálatos módon elszaporodtak a jogellenesen nyilvánosságra hozott (vagy megszerzett) adatbázisokban szereplő személyeket vélt politikai preferenciájuk alapján kéretlen telefonhívásokkal zaklatni. Az sem ritka, hogy ezekről a telefonhívásokról – ezzel újabb jogsértést elkövetve – egyesek hangfelvételeket készítenek a felhívott személy hozzájárulása nélkül. A legmegátalkodottabb gazfickók pedig a jogellenes hangfelvételeket felhasználva média tartalmakat gyártanak saját és követőik gyönyörűségére. Van egy kézenfekvő, gyors és hatékony eljárás az ilyen típusú jogsértés orvoslására és annak megelőzésére, hogy ezek a propagandista telefonbetyárok folytassák neveletlen viselkedésüket. Elöljáróban tisztázzuk pár alapvető dolgot! A hangfelvétel engedély nélküli készítése, illetve felhasználása személyiségi jogot sért, teljesen függetlenül annak tartalmától. Nem kell, hogy a hangfelvétel tartalma bármiféle egyéb jogsértést jelentsen. Az engedély hiánya önmagában megalapozza a speciális, soron kívüli eljárásban indítható per lehetőségét. Ha a hangfelvétel készítése, nyilvánosságra hozása további sérelmet is okoz, az ilyen igény külön kártérítés keretében érvényesíthető (egy szokványos ügymenet szerinti perben). Azonban, ha „csak” az engedély hiányzik, akkor villámgyorsan felelősségre lehet vonni a jogsértőt. Bohár Dániel – Fotó: Bohár Dániel riporter Facebook oldala Van segítség! Ehhez kívánok segítséget nyújtani azon kedves jogkereső állampolgároknak, akik szeretnék móresre tanítani az olyan szégyentelen pernahajdereket, akik nem átallanak jogellenes adatbázisokban kutakodva, onnan kimazsolázott telefonszámok felhasználásával zaklatni másokat, és még nyilvánosan el is dicsekednek ezzel a széles nyilvánosság előtt. Novemberben engem is felhívott egy debreceni illetőségű, közismert fideszes propagandista azzal, hogy mit szólok ahhoz, hogy kiszivárogtak adataim a világhálóra. Valószínűleg nem tetszett neki, amit mondtam, mert a velem folytatott beszélgetésből egyetlen szó sem szerepel abban a filmecskében, amit öt sorstársammal folytatott telefonbeszélgetés részleteinek felhasználásával készített, és tett közzé Facebook és TikTok profilján. Tette ezt a hangfelvételen szereplők engedélye nélkül. Most megmutatom, hogy miként kell az ilyen alakokat beperelni. Hogyan pereljünk? 1.) Legyünk éberek A peres igényérvényesítés egyik legfőbb akadálya az, ha nem tudjuk kellő alapossággal bizonyítani a jogsértést. Másik akadály a meglehetősen nehézkes perrendtartás, amelynek alkotói kevésbé tartották szem előtt a jogkereső polgárok igényeit, mintsem azt a szempontot, hogy az a per intéződik el a leggyorsabban, ami el sem indul. Szóval, hogy technikailag nehéz elindítani egy pert. Ezekre figyelemmel érdemes résen lennünk és előre felkészülnünk a jogsértés dokumentálására. 2.) Dokumentálás Ha felhív a zaklató propagandisa bennünket, gondoskodjunk az esemény dokumentálásáról. A hívás tényét és időpontját, a hívó fél telefonszámát rögzítő hívásnaplóról készítsünk képernyőfotót. (Ha elrejtett hívószámról hívnak akkor jobb, ha fel sem vesszük a telefont.) Egyes köztudott zaklatók telefonszáma közismert, így az ilyen telefonszámokat érdemes előre beírnunk a telefonunkban tárolt számok közé. Így már a telefon kicsengésekor láthatjuk, hogy egy vélhetően zaklató hívás van folyamatban, és felkészülhetünk az eseményre. 3.) Megfelelő kommunikáció a dokumentáció folytatása mellett Ha felvettük a telefont beszéljünk annak tudatában, hogy megy a felvétel, ennek megfelelően válogassuk meg a szavainkat. Ha nyilvánvalóvá válik, hogy a hívás kéretlen és zaklató szándékú, akkor meg kell tudnunk tőle a legfontosabb adatokat. Kérdezzük meg a hívó fél nevét (nyomban jegyezzük is fel). A per elindításához nélkülözhetetlen az illető lakcíme, erre is kérdezzünk rá. Nem feltétlenül fontos, de nem árt tudni az illető születési helyét, idejét, anyja nevét, e-mail címét. Ha megkérdezi, hogy miért van erre szükség nyugodtan megmondhatjuk neki, hogy jogsértés esetén szükségünk van ezekre az adatokra ahhoz, hogy be tudjuk őt perelni. Könnyen lehet, hogy már ettől elmegy a kedve a szórakozástól és abbahagyja a hívást, zaklatást és eltekint a titokban készült hangfelvétel felhasználásától. 4.) A jogsértő tartalom „beszerzése” A hívást követő naptól kezdve érdemes az illető „körmére nézni”: meg kell nézni a közösségi média felületeit, utána kell nézni, hogy a hangfelvételünk felbukkan-e valamelyik posztjában. Ha rábukkanunk az anyagra rögtön mentsük el a filmet, vagy hanganyagot, készítsünk képernyőfotót is a sérelmes posztról, ahol látszik a közzététel helye, időpontja. Ha nem értünk az ilyesmihez, akkor kérjünk meg erre egy hozzáértő barátunkat, akit arra is meg kell kérni, hogy szükség esetén álljon rendelkezésre tanúként a bíróságon (igazolandó a sérelmes poszt meglétét, a tudomásszerzés időpontját). Erre akkor van szükség, ha az illető a keresetindítást követően, de a bírósági tárgyalást megelőzően ravaszul törölné a jogsértően közzé tett tartalmat. Bohár Dániel zaklat – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció A per megindítását megelőző kötelező eljárás Ahhoz, hogy egy soron kívüli eljárásban gyorsan elláthassuk a baját a zaklatónak, szükséges egy rövid megelőző eljárást lefolytatni. A jogsértéstől való tudomásszerzést követő 30 napon belül fel kell szólítani a jogsértőt arra (lehetőleg ügyvéd bevonásával), hogy hagyja abba a jogsértést, törölje a nyilvános média felületekről és a saját tárhelyeiről a jogellenesen készült hangfelvételeket (semmisítse meg azokat). Valamint, hogy kérjen elnézést a jogsértés miatt ugyanolyan nyilvánosság előtt, mint amilyen nyilvánosság előtt elkövette a jogellenes magatartást. Minderre határidőt kell szabni, szerintem a 3 napos határidő elegendő kell legyen a felszólításban foglaltak teljesítésére. Az elégtétel adó közlemény szövegében – ha nem akarjuk, hogy a nevünk szerepeljen – kérjük monogram közzétételét. A nyomaték kedvéért jelezhetjük, hogy a felszólító levél elkészítéséig felmerült ügyvédi költségekre is igényt tartunk (akkor is, ha eleget tesz a felszólításnak). A levelet természetesen elsőbbségivel, ajánlva, tértivevényesen kell feladni, hogy a feladás időpontját, így a felszólításban közölt határidő elmulasztását perrendszerűen tudjuk bizonyítani. A levél kézhezvételének napját követő nap, az első nap a háromból, s ha addig nem teljesít, megnyílik a perindítás lehetősége a határidő utolsó napját követő 15 napon belül. A határidő elmulasztását érdemes képernyőfotóval igazolni: meg kell keresni a jogsértő tartalmat, s ha az még mindig fent van a neten, akkor az erről készült képernyőfotó ennek tényét és időpontját tudja bizonyítani. A per Ez a speciális eljárás rendkívül gyors és egyszerű. A bíróság a kereset beérkezését követő 8 (!) napon belül köteles tárgyalást tartani. Ha a keresettel minden rendben van megtartja a tárgyalást, amelyen ott rögtön, helyben, egy tárgyaláson döntenie kell. Akkor is lefolytatja a pert, ha az alperes nem jelenik meg. A bizonyítási eljárás rendkívül egyszerű: a felperes tudja-e bizonyítani, hogy a vele készült hangfelvételt az alperes elkészítette, felhasználta (erre való a hívásról a képernyőfotó, az elmentett hang-, illetve filmfelvétel, a felek személyes meghallgatása); hogy a felperes felszólította-e az alperest határidővel a jogsértés abbahagyására, megszüntetésére, elégtétel adására. Az alperesnek pedig azt jell bizonyítania, hogy volt engedélye a hangfelvétel készítésére, felhasználására. A bíróság a kereseti kérelemnek megfelelően megállapítja a jogsértés tényét, eltiltja az alperest a jogsértő magatarástól, kötelezi a jogsértő tartalom megsemmisítésére, törlésére, valamint elégtétel adására, valamint perköltség megfizetésére. A bíróság a jogsértés körülményeit vizsgálja – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Ez utóbbi elég kellemetlen lehet, mert a per 36.000 Ft mértékű illetéke mellett, az ügyvédi munkadíjat is ki kell fizetnie. A Kúrai precedensképes határozata alapján, óradíjas megállapodás esetén, ez megkezdett óránként 35.000 Ft + ÁFA összeg erejéig, mértékét tekintve nem támadható, a saját praxisomban megtapasztalt bírói gyakorlat esetén pedig perindításig 5 óra időtartam elfogadott. Egy rövid, egy órás tárgyalás esetén is összesen 6 óra időtartammal számolva ez bruttó 266.700 Ft. Ha egy tréfás videóban a szerző 4-5 ember jogellenesen rögzített hangfelvételéből csinál montázst, igencsak hamar 1-1,5 millió Forint összejön perköltségben. Nem is beszélve arról, hogy 4-5 alkalommal kell megjelennie a bíróságon, amire hamar rá lehet unni. A per tárgyára tekintettel a felperesnek nem kell illetéket fizetnie a perindításkor, a per elbírálására első fokon az alperes lakhelye szerinti törvényszék bír hatáskörrel és jogkörrel. Mivégre ez az egész? Szerintem érdemes kiállni jogainkért, személyiségi jogainkért. Nemcsak önérzetből, önvédelemből, de a méltóságunk megóvása végett is. A neveletlenül viselkedő, elkanászosodott propagandistákra pedig bőven ráfér egy kis lecke a jogállamiságból. Mert a folyamatok természetéből az következik, hogyha nem állítjuk meg a hógolyót, akkor abból bizony akár lavina is lehet. A jogkereső polgárok dolgának megkönnyítése végett, elérhetővé teszek egy kereset mintát az ilyen perek elindításához, mely az alábbi szövegre kattintva elérhető. »» Innen tölthető le a kereset minta »» Fájl »» Letöltés «« dr. Zeke László – Nyitókép: Bohár Dániel – Facebook – ÍgyÉlünk grafika

A pápa nem tévedhetetlen, a bíróság igen? A pápa már hit és erkölcs dolgában sem csalhatatlan, a bíróság ítéletét bírálni viszont nem lehet? Furcsa kettősség az erkölcs és a jog világában, pedig a két dolog elvileg egy tőről fakad: a jog az erkölcs minimuma… Csalhatatlanság A pápai csalhatatlanság – másképpen tévedhetetlenség – 1870-ből származó dogmája szerint a pulpitusról (ex cathedra) beszélő pápa – Jézus Péternek tett ígérete alapján: „Mert nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok lelke szól belőletek” (Máté 10, 20) – hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen, az ilyen módon tett kijelentései kötelezőek. Ezt a dogmát 1964-ben a II. Vatikáni Zsinat felülbírálta, a protestáns egyházak pedig eredetileg sem fogadták el. Ezzel szemben egy egyszerű járásbírósági bíró később jogerős és végrehajthatóvá vált döntése pedig megfellebbezhetetlen. Legfeljebb különleges körülmények és jogvesztő határidők keretei között rendkívüli perorvoslatokkal támadható. De a hazai, gyakran szakmai közvélekedés szerint még csak nem is bírálható… Az indok leginkább az, hogy a jogerős ítéletek bírálata rombolja a bíróság tekintélyét, az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. Magam – gyakorló ügyvédként is – ezzel a „dogmával” vitában állok. Szolgáltatás Az igazságszolgáltatás egy olyan társadalmi intézményrendszer, ami a polgárok adójából fizetett szolgáltatás. Mi, adófizetők pedig pontosan ugyanúgy várjuk el ennek a szolgáltatásnak a megfelelő minőségét, mint ahogyan egy étteremben a finom ételt és az udvarias kiszolgálást. S ahogyan azt szeretnénk enni a vendéglőben, amit rendeltünk, ugyanúgy arra számítunk, hogy a bíróság betölti azt a funkciót, amire létrejött. Ahogyan nem azért lesz egy étterem színvonal alatti, mert beírunk a panaszkönyvbe – hanem azért, mert rossz volt az étel -, ugyanúgy nem azért csökken a bizalom a bírósággal szemben, mert egy felháborodást keltő ítéletet nyilvánosan bírálnak, hanem azért, mert az ítélet felháborító. A Fővárosi Törvényszék épülete – Fotó: Facebook Tárgyalások nyilvánossága Megítélésem szerint a jogszolgáltatásba vetett bizalmat az inkább erősíti, ha a nyilvános bírálat lehetőségével él a közvélemény, mert különben mi értelme lenne az egyik legfontosabb garanciális elemnek: a tárgyalások nyilvánosságának. Mi mozdítaná előre a jogalkotás, jogalkalmazás fejlődését, ha nem éppen ez? Az ebben a tárgyban folyó vitának egyik pregnáns példája a TISZA Párt és az Index sajtópere, amelyben a Fővárosi Törvényszék nem mulasztott el felháborodni azon, hogy Magyar Péter nyilvánosan kritizálta az I. fokú ítéletét. A bíróság „visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelyben bíráit elfogultsággal vádolják, tárgyalás előtt meghozott ítéletről szólnak és a pártállami időket idéző eljárást emlegetnek, azaz a bíróságokba vetett bizalom csorbítására alkalmasak”, olvassuk a közleményben, egy olyan ítélet után, amely tényként utal a TISZA Párttól „kiszivárgott” brutális adóemelés szándékára, amire rögvest egy komplett kormánypropaganda, illetve egy több milliárdos nemzeti konzultáció épül. Ahhoz, hogy a bíróság politikai pártatlanságába vetett hit ne rendüljön meg talán nem kellett volna Gulyás Mártont, mint ellenzéki aktivistát garázdaság – vízfestékes lufi eldobása – miatt elítélnie annak a bírónak, aki saját Phd. dolgozatában még a garázdaság büntethetőségét is vitatja, mondván, hogy a garázdaságot még a Btk.-ból is ki kellene venni. Nem kellett volna a kisgyerekkel karján futó menekültet, vele szemben futó gyereket felrúgó operatőrt, a jogerősen garázdaság vádjával elítélt László Petrát rendkívüli perorvoslatban felmenteni. Mondván, hogy a tett helyszínén mindenki felindult állapotban volt, s a cselekmény nem keltett felháborodást, riadalmat. (Az ügyön az egész kultúrvilág felháborodott, a felbuktatott menekülő ember karján ülő gyermeket legközelebb C. Ronaldo oldalán láttuk viszont.) Nem kellett volna az Ügyvédi Kamara szakmai kritikájára reagálva 17. Magyar Jogászgyűlésről a kúriai bírákat is hazarendelve sértődötten kirohannia a Kúria elnökének. (A független, pártatlan, elfogulatlan bíráknak pedig meg kellett volna tartaniuk az előadásukat, nem pedig sértődékeny főnökük utasítására otthagyni a szakmai konferenciát.) Nem kellett volna a nyugdíjas nénivel pereskedő Lázár Jánostól Csongrád-Csanád Vármegyében egymás után négy bíróságnak is bejelenteni, hogy „elfogultság” miatt nem tudnak dönteni a nagy hatalmú politikus és a nyugdíjas néni vitájában. (Végül csak az ötödik bíróság merte felvállalni a döntés felelősségét.) Nem sorolom tovább… A derekához bilincselt kézzel, lábbilincsben a vízfestékes lufi miatt vádlottak padjára állított aktivista, a világraszóló felháborodást keltő, menekülő embereket, gyereket rugdosó operatőr utólagos felmentése, a sértődött kúriai elnök által utasítgatott bírák, a politikus ügyben dönteni nem merő bíróságok és az ezekhez hasonló ügyek hosszú sora az, ami alkalmas arra, hogy megingassa a független, pártatlan, elfogulatlan bíróságokba vetett bizalmat és nem az, ha kritikát fogalmaz meg valaki. Nem egyszerű dolog „igazságot” szolgáltatni, miután maga az „igazság”, mint kifejezés a teljes hatályos joganyagban nincs definiálva! Úgy is fogalmazhatnék, hogy az igazságszolgáltatás olyasmit szolgáltat, ami nincs. Érdemben egyetlen helyen szerepelt a teljes hatályos magyar joganyagban az „igazság” szó. Az 1952. évi III. tv. (polgári perrendtartás) 1. §-ában, ahol állt, hogy a törvény biztosítja a „jogviták eldöntését az igazság alapján”. Ez a megfogalmazást azonban az Országgyűlés 1999. december 31. napján hatályon kívül helyezte. Pont ezért fontos a nyilvánosság, a kritika lehetősége, annak a „dogmának” a meghaladása, hogy a bíróság jogerős döntése nem kritizálható! dr. Zeke László – Nyitókép: Illusztráció – Melczer Zsolt – AI grafika

Tény, hogy 1989. októberében végleg megbukott, feloszlott az MSZMP, mint ahogy az is tény, hogy 1990-ben mi magyarok megtartottuk az első szabad választásokat, valamint, hogy 1991-ben kivonultak a szovjet csapatok Magyarországról, de most 2025-ben valóban ki lehet-e jelenteni, hogy 1990-ben – politikai értelemben – megszabadult az ország azoktól, akik az előző rendszert is fenntartották? Ha visszatekintünk az elmúlt 35 évre, akkor nem nehéz megállapítani, hogy a parlementben mindig is ültek és mai napig is ülnek olyan személyek, akik MSZMP vagy az állampárt kiszolgáló szerveinek, illetve ifjúsági szervének (KISZ) a szolgálatában álltak (Stump István, Matolcsy György, Pintér Sándor, Fónagy János, Tállai András, Kövér László, Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, stb.). Orbán Viktor választmányi tag vitaindító beszédet tart a Fidesz gyűlésén az I. kerületi Tanács Művelődési Házában – Fotó: Rózsahegyi Tibor / MTI Ki a kommunista? Érdekes, hogy a Fideszes képviselők igen sokszor, tulajdonképpen válogatás nélkül kommunistázzák azokat, akik nem értenek egyet az általuk (Orbán Viktor által?) képviseltekkel függetlenül attól, hogy a „lekommunistázottaknak” volt-e közük vagy sem az állampárthoz. Egy példa Orbán egyik 2020-as beszédéből: Érdekes összefüggés, hogy Magyarországot a volt kommunistákból álló kormány vitte csődbe liberális politikájával. Ez a példa megerősíti azt a feltételezést, hogy olyan, hogy liberális, nincs is. A liberális nem más, mint diplomás kommunista. A politikai vagdalkozás során 2012-ben felmerült már, hogy Orbán Viktort a kommunisták esetleg beszervezték, viszont ezt Orbán igyekezett cáfolni. 2015-ben ismét felmerült Orbán lehetséges beszervezésének a témája, viszont ezt már Simicska Lajos (FIDESZ sokáig volt gazdasági igazgatója, APEH elnök, KÖZGÉP tulajdonosa, stb.), Orbán egykori barátja „dobta be” a köztudatba: Simicska megerősítette, hogy ő adta a Mandiner-interjút, és fenntartja az abban tett állításait. Simicska többször is kijelentette, hogy „30 valahány éven át elhittem, amit Orbán mondott, hogy nem írta alá a beszervezési nyilatkozatot, de most elbizonytalanodtam”. A Miniszterelnökség reakciójára is azt mondta, hogy évtizedekig elhitte ezt a verziót, hogy Orbán nem írta alá a papírt, de megváltozott a véleménye. Amikor a műsorvezető megkérdezte, mitől bizonytalanodott el, Simicska ezt válaszolta: Erre mit mondjak önnek? Nem tetszik, ami az elmúlt egy évben orosz-ügyben zajlik. Arra a kérdésre pedig, hogy vannak-e más tanúk vagy bizonyítékok Orbán esetleges beszervezéséről, Simicska egy hosszú nevetéssel reagált. Hozzátette, hogy „egyelőre” nem kíván többet mondani. – írta 2015-ben az Index. Tehát arra a kérdésre, hogy ki a kommunista és ki nem az, tulajdonképpen a Fidesz által kreált Alaptörvény U) cikk (1) bekezdése adja meg a választ, amely így szól: (1) Az 1990-ben lezajlott első szabad választások révén a nemzet akaratából létrehozott, a jog uralmán alapuló állami berendezkedés és a megelőző kommunista diktatúra összeegyeztethetetlenek. A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak….. Tessenek eldönteni! Orbán, Putyin két jó barát? Orbán közeledik (vagy már túl közel van, vagy mindig is ott volt?) Putyinhoz azt nem nehéz észrevenni. Orbán szinte az összes Putyint sújtó EU-s szankcióval szembement (de végül megszavazta azokat), azt állítva, hogy azok háborúpártiak. Nyilván nem kis problémát okoz Orbánnak az, hogy Trump által Putyinnal szemben belengetett szankciókat, illetve az USA további Ukrajnának szánt fegyverszállításait (legutóbb már a Tomahawk cirkáló rakéták is szóba kerültek) békepártinak tudja eladni itthon. Orbánnak a Putyin pártisága mire vezethető vissza? Orbán szerint nincs orosz pártiság, csak kell az orosz olaj és földgáz, merthogy máshol drágább és veszélybe kerülne a magyar gazdaság és a rezsicsökkentés is. Itt érdemes megnézni Orbán Viktor 2018-as kijelentését, melyben 2022-re ígérte meg a leválást az orosz energiáról. 2018. február 9-én Orbán Viktor beszédet mond a magyar–szerb kormányülés utáni energetikai fórumon – Fotó: Máthé Zoltán / MTI Arra is érdemes rámutatni, hogy Holoda Attila, aki egy elismert energia piaci szakértő, már többször is cáfolta Orbán állításait. Nem mellesleg a horvátok is cáfolják Orbánt és azt, hogy nem tudnák ellátni az Adria vezetéken keresztül Magyarország (és Szlovákia) éves nyersolajigényét. Tehát, akkor mi más lehet Orbán, Putyin pártiságának az oka? Az oroszok még a régi időkből tudnak valamit vagy csak szimpla üzlet az egész? Nagyon úgy tűnik, hogy az üzleti alapok szerepet játszanak, de mi a helyzet a „régi időkből tudnak valamit”-tel? Itt ezen a ponton nyerne értelmet az ügynökakták megnyitása és a társadalom által történő megismerhetősége! Ügynökakták: a Fidesz és a TISZA álláspontja Az úgynevezett ügynökakták megnyitását már több esetben kezdeményezték (ebben leginkább az LMP volt a legaktívabb), de a Fideszes országgyűlési többség mindig leszavazta azt. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes például kijelentette, hogy a szervezett bűnözés elleni harc érdekében, illetve nemzetbiztonsági okokból nem támogatják az ügynökakták megnyitását. Magyar Péter viszont több alkalommal is ígéretet tett arra, hogy ha a TISZA kormányra kerül, akkor meg fogják nyitni az ügynökaktákat. Erröl legutóbb 2025. augusztus 18-án az ATV stúdiójában tett nyilatkozatot. – Fotó: ATV Kell-e a valódi rendszerváltás? Ahogy látható, az Alaptörvény szerint az MSZMP bűnöző szervezet volt, és ezen szervezet volt tagjai a mai napig részt vesznek (vehetnek?) az ország irányításában! Kik lehetnek még azok és milyen szerepet játszanak az ország irányításában, akik a kommunista diktatúra hatalombirtokosai is voltak, és akiknek a személyes adatai egyébként az Alaptörvény szerint nyilvánosságra hozhatóak? Tehát a mai napig nem tisztázott az ügynökakták helyzete, viszont azok megnyitásával talán erre is fény derülhet, és talán arra is, hogy mi a valódi oka Orbán putyinizálódásának. A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. Kongresszusáról szóló tévéhíradó részlete, 1980. január 14-én. – Fotó: NFI Látva az országban zajló, a Fidesz által irányított kommunikációt (mint a régi MSZMP-s időkben), amely szerint a nyugat haldoklik, Oroszország az Ukrajnában zajló háború győztese, valamint érezve azt, hogy az élet szinte minden terén állampárti szintű központosítás zajlik (pl.: önkormányzati hatáskörök csorbítása), illetve, hogy hű pártkatonák vezetik az – egyébként Alaptörvény szerint független – intézményeket, pár kérdés azért felmerül! Le kell- e végre zárni az 1990 előtti évtizedeket úgy, hogy : • az ügynökaktákat nyilvánosságra hozzuk, • jogot alkotunk arra, hogy a kommunista diktatúra hatalombirtokosai, valamint ezen hatalom kiszolgálói 2026-os választások után soha többet ne vehessenek részt a hatalom gyakorlásában, mint választott tisztviselők (pl.: országgyűlési képviselő, Alkotmánybíróság tagja, legfőbb ügyész, stb.)? Gaál Lóránt – Nyitókép: Melczer Zsolt – AI illusztráció

Az TISZA Párt szerint az Index hazudott, ezért helyreigazítást kért a laptól. Az elsőfokú bíróság nem adott helyt a TISZA Párt keresetének. De jelenti-e ez azt, hogy azt Index nem hazudott? A válasz bonyolultabb, mint ahogy az első látásra tűnik. A kérdésre nemcsak azért nincs válasz, mert a 2025.09.29. napján született ítélet még nem jogerős – a TISZA Párt fellebbez az ítélet ellen -, hanem azért is, mert a kérdés több, a laikus jogértelmezésen túlmutató kérdést vet fel. Kezdjük az alapoknál! A jogászi hivatás egy szóban összefoglalható: szövegértelmezés. Végezzük most ezt! A „hazugság” önmagában nem jogi kategória. Sem a büntetőjog, sem a polgári jog nem szankcionálja. Olyan tényállást a Btk. nem ismer, hogy „hazugság”, ami miatt bármilyen mértékű pénzbüntetés, vagy szabadságvesztés jár. A Ptk. sem fűz jogkövetkezményeket a hazudozó jogalannyal szemben. A hazugságnak csak speciális, nevesített esetei tűnnek fel a tételes jogban. A büntetőjogban például a csaló csak akkor követ el bűncselekményt, ha a hazugsággal (tévedésbe ejtéssel, vagy tévedésben tartással) kárt is okoz, a polgári jogban pedig például akkor, ha a hazugság személyiségi jogot sértve a jó hírnév sérelmével jár. A közszolgálati televízió így mutatta be a bíróság döntését – Fotó: M1 YouTube Hasonlósan speciális körülmény az eljárások során tett tanúvallomás, ami igazmondást követel meg, de egyébként maga a hazugság nem jogellenes. Külön érdekesség, hogy a büntetőjog a terhelt (a gyanúsított, a vádlott és az elítélt) számára biztosítja a „szabad védekezés” lehetőségét, ami eufemisztikus megfogalmazása annak, hogy a terhelt akár hazugsággal is védekezhet (ha azzal mást hamisan nem vádol). Az pedig tényleg csak a szakmabeliek számára evidens, hogy akár igazmondással is lehet rágalmazni (amennyiben a becsület csorbítására alkalmas tényállítás nyilvánosságra hozását sem fontos közérdek, sem méltányolható magánérdek nem indokolja). Szóval az, hogy „csúnya dolog hazudni”, az a jog világában egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a laikus közvélemény gondolja. (Egyáltalán nem véletlen, hogy a hazugságot még a Tízparancsolat sem tiltja.) Tehát, amikor az Index azt írja, hogy „Egy, az Index birtokába került feljegyzésből kiderül: brutális SZJA-emelésre készülhet a TISZA Párt”, akkor a helyreigazítási perben nem az a kérdés, hogy ez hazugság-e, hanem az, hogy ez megcáfolható tényállítás-e. A helyreigazítási per tárgya ugyanis nem a „hazugság”, hanem a tényállítás vizsgálata! Nézzük a tényállítást! Mivel a hivatalos nyelv hazánkban a magyar, így a szövegértelmezés során a magyar nyelv szabályaiból, a magyar szavak jelentéséből kell kiindulni. Ebben irányadó a Magyar Nyelv Értelmező Szótára – kivonatolva a vonatkozó részek -: „tény: valamely cselekedetnek megtörténte, végbemenetele; valamely szempont szerint megítélt cselekedet, eset; valóságos körülmény; bebizonyított állítás, tétel, igazság”. Az Index kritizált cikkének a lényege: „brutális szja-emelésre készülhet a TISZA Párt”. Ezt „bizonyítékképpen” támasztja alá egy „az Index birtokába került feljegyzés”. A szövegkörnyezetből következő tényállítás: a feljegyzésnek köze van a Tisza Párthoz (máskülönben hogyan lenne összefüggésbe hozható a TISZA Párttal). Megítélésem szerint ez egy olyan bizonyításra szoruló tényállítás, amit elmulasztott számon kérni az Indexen a bíróság. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a cikk nem tényeket állít, hanem csupán véleményt közöl. „A Fővárosi Törvényszék határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelyben bíráit elfogultsággal vádolják, tárgyalás előtt meghozott ítéletről szólnak és a pártállami időket idéző eljárást emlegetnek, azaz a bíróságokba vetett bizalom csorbítására alkalmasak.” – írta mai közleményében a Fővárosi Törvényszék Lapozzuk fel ismét a Magyar Értelmező Szótárt! „Vélemény: Általában valakiről, valamiről alkotott nézet, felfogás, illetve ilyenek összessége.” A kritikus szövegben a „készülHET” feltételes módban írott ige alátámaszthatja azt, hogy ez csupán egy vélekedés, nem tényállítás. Miért ne vélekedhetne így a Fidesz? Az viszont már „tény”, hogy ez a TISZA Pártnak tulajdonított feljegyzésből következik. Nem egy ismeretlen eredetű, ismeretlen szerzőtől származó papírdarabról ír a cikk, hanem kifejezetten a TISZA Párt programjáról: „brutális SZJA-emelésre készülhet a TISZA Párt”. (Kérdezzünk rá az alanyra: Kicsoda? A TISZA Párt.) A cikk adós marad azzal, hogy bizonyítsa azt a „tényt”, amire a véleményt alapozza (a cikk egyébként nevét fel nem tüntető szerzője). Az nem válasz erre a kérdésre, hogy a TISZA Párt egyes tagjainak nyilatkozataira alapozzák ezt, hiszen a valódi kérdés a feljegyzés szerzőségére keres választ. A tény tehát nem az, hogy a TISZA Párt valamire készülHET, hanem az, hogy az a bizonyos papír a TISZA Párt programját tartalmazza-e. Az Index azzal védekezett, hogy a feljegyzés a párt gazdasági kabinetjének terveit tartalmazza, az anyag megszövegezői pedig a párt gazdasági munkacsoportjának javaslattevői, a gazdasági program megalkotásával megbízott szakemberek. Nos, ez a bizonyításra szoruló tény, nem az a vélemény, amit erre alapoznak. Ezt pedig az Indexnek bizonyítania kellene, ennek sikertelensége esetén pedig helyreigazítást kellene közölnie azzal, hogy valótlanul állította, hogy a kérdéses feljegyzésnek bármi köze lehet a TISZA Párthoz. (Az, hogy egyébként mi a véleménye arról, hogy ki, mire készülhet természetesen teljesen érdektelenné vált volna.) Az Index által publikált, említett feljegyzés – Fotó: Index A védekezésben az Index arra is hivatkozott, hogy a cikkben kifejtett vélemény nem a TISZA Pártra vonatkozott (csak annak szakembereire), amihez képest a cím tartalmazza azt, hogy „brutális SZJA-emelésre készülhet a TISZA Párt”. Kézenfekvő kérdés lehet, hogy akkor miért róluk szól a cikk, ha a véleményt nem róluk alkották. Az első fokon sikeresnek bizonyult védekezés szerint a cikk nem arról szól, hogy az emlegetett brutális SZJA emelés a TISZA Párt hivatalos programja lenne (bár másképpen érteni azt, hogy erre készülhetnek logikusan nem nagyon lehet). A bíró is itt, ugyanabban a közéleti környezetben él, mint mi. Döntésének mérlegelésekor figyelemmel kell lennie arra, hogy a bíróság előtt véleménynek álcázott tényállításra egy teljes kampánypropaganda alapozódik – Tisza-adó címszó alatt -, milliárdos nagyságrendű költséget generáló újabb nemzeti konzultációval megfejelve, immáron a teljes magyar nyilvánosság előtt tényként feltüntetve azt, ami a bíróság szerint csupán vélemény. Az egy külön sajtóetikai kérdés, hogy a cikk ismeretlen szerzője a megjelenés előtt elmulasztotta megkérdezni a TISZA Pártot, s utóbb sem közölte le Magyar Péter reakcióját. Ez szintén nem tárgya a helyreigazítási pernek. A TISZA Párt hivatalosan közölte adó programját, benne azt, hogy nem tervez semmilyen SZJA emelést az tény, mert megtörtént dologról beszélünk (lásd fentebb az értelmező szótár definícióit). Hogy hazugság, amit az Index állított tehát bizonyossá vált, hiszen azt a Tisza bizonyította ezt azzal, hogy nyilvánosságra hozta hivatalos adóprogramját. Ez azonban nem volt tárgya a pernek. A TISZA Párt adóügyi elképzelései – Fotó: TISZA Párt Facebook A hazugság ugyanis perben nem helyreigazítható, legfeljebb erkölcsileg lehet elítélni. A tényállítás perrendszerű bizonyítása pedig – hogy a szerző véleménye a TISZA Párt valós adótervein alapszik – elmaradt. dr. Zeke László – Nyitókép: Melczer Zsolt – AI illusztráció

Papíron a fékek és ellensúlyok őrei, a gyakorlatban a kormány politikai biztosai – a hosszú évekre bebetonozott intézményvezetők nem a közérdeket, hanem a hatalom megtartását szolgálják. A Költségvetési Tanács csak a jéghegy csúcsa. A legalista autokrácia olyan politikai berendezkedés, amelyben a hatalom nem a törvénytelenséggel, hanem épp ellenkezőleg: a jog látszólagos tiszteletével építi ki uralmát. Minden döntést, minden intézkedést törvényekbe csomagolnak, a szabályok formálisan megfelelnek az alkotmányosság követelményeinek, de valójában a politikai akarat kiszolgálására szolgálnak. A rendszer lényege, hogy a jog eszközét fordítja a demokrácia ellen. Nem jogfosztással, hanem jogalkotással éri el, hogy a pluralizmus és a fékek-ellensúlyok rendszere kiürüljön. A kulcspozíciók betöltése, a kinevezések hosszú időre történő kiterjesztése és az intézmények bebetonozása mind törvényesen történik – de a következmény mégis az, hogy a hatalom önmagát védi, nem pedig az állampolgárokat. Klasszikus példa erre, amikor a kormányzat saját mandátumát messze túlnyúlóan kinevez embereket vezető pozíciókba. Papíron minden szabályos, a valóságban viszont olyan hálózat jön létre, amely megakadályozhatja egy új politikai többség tényleges kormányzását. Ez a legalista autokrácia: a demokrácia díszletei megmaradnak, a tartalom azonban kiürül. Fleck Zoltán jogszociológus figyelmeztetése különösen időszerű: Valaki ezt nyilvánosságra hozta, és megpróbálják a gondolatot ellehetetleníteni, vagy megfélemlíteni. Hogy – ne próbáljon meg senki abban gondolkodni, hogy az ő B vagy C tervüket, tehát azt a tervet, hogy – a választások elvesztése után pillanatok alatt visszaszerezhetik a hatalmat a köztársasági elnök, az alkotmánybíróság, a költségvetési tanács, az ombudsman, a legfőbb ügyész, a Kúria elnöke, stb. stb. felhasználásával semmiből nem tart megvalósítaniuk. Tehát a törvényalkotás, a költségvetés elfogadása majdnem lehetetlenné válhat, hogyha ezek a szervek, személyek nem az alkotmányos funkcióikat látják el, hanem az urukhoz, a kinevezőjükhöz továbbra is hűségesek. Rá kell kényszeríteni ezeket a funkciókat a demokratikus elvek tiszteletben tartására, mert ez az, amiben egyáltalán nem lehetünk biztosak. Természetesen politikai kényszer alkalmazásával! Mert mi van erőszakosabb annál, mint hogy egy pozícióval visszaélve a választások, a viszonylagosan szabad választások eredményét, ahol nagyon nehéz megverni az ellenzéknek a jelenleg kormányzó „többséget”, azt a hatalom megkérdőjelezi valamilyen sanda szándékból, egyébként a hatalom megtartásának alkotmányellenes szándékából. A jelenség legkézzelfoghatóbb példája gazdaságpolitikai szempontból a Költségvetési Tanács. Fleck Zoltán jogszociológus interjút ad a 24.hu újságírójának. – Fotó: Berecz Valter Ez egy háromtagú testület, amelynek törvényben rögzített feladata, hogy felügyelje az állami költségvetés tervezését és elfogadását. Joguk van véleményezni a büdzsét, sőt a végső szakaszban akár meg is vétózhatják annak elfogadását. A szabály szerint, ha a tanács nem adja meg a hozzájárulását, az Országgyűlés nem szavazhatja meg a költségvetést. Papíron tehát a pénzügyi fegyelem őreként működnek: elvileg arra hivatottak, hogy megakadályozzák az eladósodást és a felelőtlen gazdálkodást. A gyakorlatban azonban ez a jogosítvány óriási politikai fegyver is lehet, hiszen egy ellenséges tanács teljesen megbéníthatja egy új kormány munkáját. Képzeljük el, hogy van egy tanács, amelyik, hogyha úgy dönt, akkor megvétózhatja az állami költségvetést. Ha ők keresztbe akarnak állni a folyamatnak, akkor nem jut el az országgyűlésig, akik nem is szavazhatnak róla. Ezt hívják költségvetési tanácsnak. Papíron ők egy független fék. A valóságban viszont mindhárom tag a Fidesz jelöltje. A költségvetési tanácsnak az elnöke Horváth Gábor, akit 2030-ig nevezett ki a köztársasági elnök. A másik két tag automatikusan bekerül a költségvetési tanácsba. Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, 2031-ig, és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, egészen 2034-ig a hivatalában lesz. A Fidesz-jelöltek hosszú időre bebetonozzák magukat ezekben a pozíciókban. A legalista autokrácia lebontása tehát nem csupán jogi, hanem gazdasági kényszer is. A költségvetés megakasztása, az intézményi fékek pártpolitikai célú felhasználása ugyanis közvetlenül béníthatja meg egy új kormány gazdaságpolitikai mozgásterét. A kiút nem a látszatfenntartó kompromisszumokban rejlik, hanem a demokratikus funkciók helyreállításában – legyen szó akár a Költségvetési Tanácsról, akár az államhatalom más intézményeiről. A fő dilemmák azonban továbbra is nyitva maradnak: – Hogyan lehet visszafordítani a bebetonozott kinevezéseket anélkül, hogy maga a jogállam relativizálódna? – Meddig terjedhet a politikai kényszer alkalmazása úgy, hogy közben ne alakuljon ki újabb legitimációs válság? – Miként lehet megkülönböztetni a demokratikus rend helyreállítását a puszta politikai bosszútól? – És végül: lehetséges-e olyan intézményi átalakítás, amely valóban tartósan ellenáll a jövő autokratikus kísérleteinek? Ezek a kérdések nemcsak a politikaelmélet, hanem a gazdasági stabilitás szempontjából is kulcsfontosságúak. Mert amíg a legalista autokrácia logikája határozza meg a működést, addig a jog nem a közérdek, hanem a hatalom önvédelmének eszköze marad. Koszi Ferenc – Nyitókép: Valet Vilmos – AI grafika

Miért van az, hogy Magyarországon senkit nem lehet ügynöknek nevezni? – teszi fel a kérdést az ismert történészprofesszor. A kérdés azonban csak egyike azoknak, melyeket a hazai iratnyilvánosság hiányában feltehetünk magunknak: Miért nem közérdekűek az adatok? Ki számít ügynöknek? Miért nem számoltunk el a múlttal? Ungváry Krisztián történész még 2023 áprilisában tartott részletes előadást az ügynökaktákról a Blinken OSA Archivum felkérésére, melynek részletes összefoglalásával könnyebben megismerhetjük a hazai eljárásrend visszásságait és hátulütőit. A magyarországi rendszerváltás egyik legnagyobb demokrácia-deficitje, hogy a környező országokkal ellentétben nagyon csekély volt az aktív politikai cselekvés és társadalmi elvárás az ügynökakták teljes nyilvánosságra hozatalának érdekében. Míg máshol szigorú lusztrációs törvények születtek, a magyar honatyák látszólag mindent megtettek annak érdekében, hogy a határozott elszámolás a múlttal ne kerüljön napirendre, és a lehető legkevesebb botrány kerüljön napvilágra. A legnagyobb elvi probléma, amely véleményem szerint nagyban megakadályozza az ügynökprobléma feloldását, sőt, félrevezeti a közvéleményt, az a tény, hogy a magyar hatóságok kizárólag a III/III-as (belső hírszerzés) csoportfőnökségben érintetteket kezelik ügynökként, a III/I-es (külső hírszerzés) és III/II-es (kémelhárítás) személyeit pedig nem vonták ugyanolyan szigorú górcső alá, ezáltal felmentve többezer olyan személyt, akik aktívan részt vettek a besúgóhálózat működtetésében. Ezen alosztályok munkája szorosan összefüggött egymással, ahogy ma sem tudjuk elképzelni, hogy a kémelhárítók és hírszerzők munkája bármilyen kölcsönhatás nélkül zajlana. Erről szól az “összbelügyi szemlélet”, amely ma is érvényesül: az állambiztonsági szervek egymás keze alá dolgoznak, az elnyomó funkciót így egyáltalán nem csak a belső elhárítás látja el, hanem mindegyik résztvevő szerv – hívja fel a figyelmet a történész. Ki tehát az ügynök? Magyarországon tulajdonképpen senkit nem lehet ügynöknek nevezni – mondja Ungváry – ugyanis a magyar törvényhozók szándékosan olyan keretrendszert szabtak az ügynökök definiálására, amelynek nagyon kevesen felelnek meg. Az ugynoksorsok.hu oldal rendkívül jól bemutatja, hogy milyen olyan eseteket ismerünk, amelyekben egy adott személy együttműködött a belső hírszerzés szerveivel, azonban törvény szabta kritériumok szerint máig nem nevezhető ügynöknek. Például, ha a személy a hálózati nyilvántartásban valamilyen okból nem szerepel, de a beszervezési dossziéja rendelkezésre áll, esetleg abból azonosítható is az ügynök kiléte, jogilag nem nevezhető annak. Ha a beszervezettnek nincs hálózati anyaga, de más anyagokból, jelentésekből kikövetkeztethető a hálózati személy kiléte, szintén nem nevezhető ügynöknek. Mikor lehet akkor valakit ténylegesen ügynöknek nevezni a 2003. évi III. törvény 1.§ szerint? Ha beszervezték, és fedőnévvel, saját kezűleg adott át jelentéseket Ha beszervezési nyilatkozatot írt alá Ha juttatásban részesült Ha a három feltétel közül legalább az egyik teljesül, a személyt hivatalosan is ügynöknek lehet nevezni. Mi ezekkel a feltételekkel a probléma? Az állambiztonság eltekinthetett a beszervezési nyilatkozat aláírásától, ráadásul a rendszerváltás után a külön dossziékban tárolt beszervezési nyilatkozatok 95%-át megsemmisítették – állítja Ungváry. Továbbá a jelentések problematikája abban rejlik, hogy azokat a legritkább esetben adták át fizikai formában. Leggyakrabban a tartótiszttel lefolytatott bizalmas beszélgetés során adtak át információkat, abból pedig átirat vagy felvétel készült, mely a szűkre szabott jogi keretekben nem számít “jelentés átadásának”. A juttatás kérdésében pedig az állapítható meg, hogy az esetek túlnyomó többségében a hálózati személyek nem kaptak anyagi juttatást szolgálatukért, ha pedig kaptak, a nyugtákat az említett, javarészt megsemmisített dossziékban tárolták – ismertette a történész. Tehát ha más bizonyíték van az ügynök kilétéről, például fényképen szerepel, vagy szemtanúk számolnak be részletesen tevékenységéről, a magyar törvények alapján nem nevezhető ügynöknek, ez pedig ellehetetleníti és elbagatellizálja a közreműködés súlyos vádjának közelebbi megismerését. Ungváry Krisztián: Az „ügynökügy” mint a magyar demokrácia deficitje A hálózati személyeken túlmutató jelenségről Azonban van az ügynökügynek mélyebben beágyazott problémája is. Mégpedig az, hogy az állambiztonsági szervek az államszocializmus rendszerében rengeteg releváns információt kaptak az operatív technikai eszközökön vagy személyeken kívül, az úgynevezett hivatalos, társadalmi vagy alkalmi kapcsolatokon keresztül. Ezek a kapcsolatok olyan személyek, akik önként működnek együtt az állambiztonsággal, így nem szervezték be és nem látták el őket fedőnévvel. Ungváry Krisztián példáival élve: a hivatali kapcsolat lehet egy, a vizsgált személyhez fűződő intézmény vezetője, párttitkára; a társadalmi kapcsolat lehet olyan személy, aki nem vezető, de pozíciója miatt (pl.: büfés az egyik Vasas pályán), rendelkezik alapvető információkkal a megfigyelt személy szokásairól (milyen gyakran és kikkel jár oda); az alkalmi kapcsolat pedig egy olyan személy, akit egyetlen ügyben egyszer kérdeznek meg, és kooperál a szervekkel (pl.: útszéli virágárus). Azáltal, hogy ezeket a személyeket nem szervezték be, kilétük ma már szinte azonosíthatatlan, számuk pedig minden bizonnyal óriási, ugyanis a történészprofesszor beszámolója alapján például az 1980-as években Pest megyében nagyjából mindössze 350 hálózati személy volt egy időben. Ez a szám pedig egészen minimális annak a feladatnak az ellátására, amelyre létesültek: munkájukat az MSZMP helyi funkcionáriusai aktívan segítették, ezért az egyszerű tanácsi párttitkár vagy megbízható káder szerepe nincs kellően hangsúlyozva, amikor ma az egykori besúgóhálózat rejtett társadalmáról beszélünk. A hazai iratnyilvánosság visszásságai Ungváry állítása szerint 1990 és 2000 között, tíz éven keresztül bizonyíthatóan történt iratmegsemmisítés az utódszervek által, megnehezítve a létrejött lusztrációs intézmény nem túlzottan buzgó munkáját. Magyarországon ugyanis mindössze 8600 átvilágítás történt, mely kelet-európai viszonylatban rendkívül alacsony szám, ezekből is csak 100 találat volt, ezek közül pedig soha egyetlen átvilágítási iratanyagot sem tettek közzé, mert a felfedett tisztségviselők minden alkalommal lemondtak pozíciójukról. Ez az átvilágítás pedig kizárólag a III/III-as munkatársakat kutatta. Forrás: Blinken OSA Archívum – YouTube A fenti táblázat bemutatja a keleti blokk országainak adatait az ügynökakták kezelésének sebességét és átláthatóságát illetően. A legkirívóbb adatok, hogy Magyarországon volt a legrövidebb a már említett átvilágítási időszak, hiszen más országokban ez még jelenleg is zajlik, nyitott folyamat. Többek között még az is feltűnhet, hogy hazánkban született a legkésőbb törvény arról, mikor lehet valakit ügynöknek nevezni, mely törvényt korábban hivatkoztam. Érdekesség még hogy Kelet-Németországban az állambiztonsági szerv épületét elfoglalták az állampolgárok még a rendszerváltás előtt, ezzel megakadályozva az ott lévő iratok megsemmisítését és egyúttal megalapozva az iratnyilvánosság égető szükségét. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára és más, a múlt feltárására hivatott egyéb szervek, a valódi munka helyett arra törekedtek, hogy a lehető legkisebb politikai kárt okozzák a megrendelőjük, tehát az állam számára – így hangzik Ungváry Krisztián legfőbb vádja. Hogy nézhet ki a megoldás, mely várat magára? Milyen alternatívák léteznek az ügynökakták kezelésével kapcsolatos mulasztások feloldására? Ungváry szerint az állambiztonsági iratcsomagot teljes egészében a levéltári törvény hatálya alá kellene helyezni. Ez a következőt jelentené: a kutató nagyon sok mindent megismerhet, de csak azt publikálhatja, ami a történelmi múlt megismeréséhez feltétlenül szükséges. Az ügynökiratok pedig az ismert rendszer alapján kerülnének csak meghatározott időre titkosításra (azaz: a keletkezéstől számított 30 évig, vagy ha a születés és halálozás időpontja ismeretlen, 60 vagy 90 évig). Ez azt jelentené, hogy a rendszerváltás előtti dokumentumok nagy része nyilvánosságnak örvendene, és a levéltári törvény alapján szabályozott keretek között kutathatóvá is válna. Szentiványi Dániel – Nyitókép: Ungváry Krisztián Facebook oldala

„Tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy számára olyan tartalom elérhetővé tétele, amely a születési nemtől való eltérést, a nem megváltoztatását, illetve a homoszexualitást jeleníti meg vagy népszerűsíti.” (2021. évi LXXIX. törvény, 6/A. §) A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány eltérő identitást: transznemű, nem-bináris, genderfluid, agender, bigender, demiboy, demigirl, pangender, neutrois, intergender, third gender, kétlelkű (two-spirit), xenogender. Csak a tisztánlátás kedvéért – rájuk nem vonatkozik külön a törvényi tiltás. Ők is ott lesznek a pride-on. A homoszexualitásnak nincsenek látható jelei, szóval kénytelenek vagyunk elhinni, amit valaki állít magáról. Szóval, a normális családok gyermekeit nagyon védjük. Csak éppen nem mindig világos, mitől. Egy olyan felvonulástól például, ahol egy csomó ember színes ruhákban, néha lenge öltözetben – ne adj isten, pucéran – táncol, sétál, énekel, ünnepel. Ez pontosan miben különbözik a többi, engedélyezett fesztiváltól? A Volt, a Sziget, a Strand, az Ambrózia, a Fishing on Orfű, az EFOTT, a Campus, az Ozora fesztiválokon is fiatalok (és kevésbé fiatalok) szórakoznak – színes, hiányos, vagy épp semmilyen öltözetben. Mindez a normális családok gyermekei előtt történik. Életképek Látom lelki szemeimmel az érvet: „de azok zárt területen zajlanak!” Ám legyen – ha a fonott drótháló teljesíti az átlátszatlanság követelményét, és ezzel valóban elérhetetlenné válik a tartalom a védtelen, kiszolgáltatott ifjak számára. És mi a helyzet a nem elkerített fesztiválokkal? Például a Művészetek Völgye. Magam láttam olyan tartalmat, amely a törvény szerint tiltottnak minősülne – mert ez az élet része. Akár akarjuk, akár nem. Művészetek Völgye Ahogy haladunk előre, egyre szűkülnek a betiltás lehetőségei. Maradt még egy „igazinak” szánt érv: a terrorfenyegetettség miatti álarcviselés tiltása. A gyülekezési törvény 2025. márciusi módosítása szerint nyilvános rendezvényen csak akkor lehet maszkban vagy álarcban részt venni, ha azt előzetesen bejelentették, és a rendőrség is tudomásul vette. A cél: jogsértés esetén az azonosítás megkönnyítése. Részemről nem zavar, ha egy rendőr odalép és megkér, hogy igazoljam magam – amíg ezt nem tömegfigyelési rendszer teszi automatikusan. A törvény ugyanis kimondja: csak tömeges jogsértés esetén alkalmazható arcfelismerés. Gondolom, eddig is így zajlott például Mohácson. A rend őrei ott sétáltak a busók között, és ha valaki nem viselkedett konszolidáltan – mondjuk hamuval szórt be gyerekeket, vagy alkohollal kínálgatta a szülőket, ki tudja, milyen hátsó szándékkal – azonnal intézkedtek. Maszk le, igazolvány elő. És akkor még nem beszéltünk az ijesztgetés faktor mentális következményeiről. „…előkerülnek a fűzfából készült, disznóvérrel bekent maszkok… hatalmas fallosszerű buzogányaikat rázzák… a busók előszeretettel megcsipkedik a fiatalabb nőket… a nagyon régi maszkokon a vulva szimbóluma is megjelenik…” 2012 óta a busójárás hungarikumnak számít – méltán. Ez elsősorban a mohácsi civil társadalom, a busócsoportok, a maszkfaragók és jelmezkészítők érdeme. Fontos farsangi népszokás, olyan akár a húsvét, a Gergelyjárás, a Virágvasárnap vagy a Szentiváni tűzgyújtás. A néphagyomány a magyar kultúra gyökere – nélküle nincs nemzet. busó maszkok, a finomabbak közül A jelenkor hagyományai most formálódnak – és mi alakítjuk őket. A fesztiválok, felvonulások, ünnepek már nemcsak emlékeznek, hanem születnek is. Velünk változnak – mi adjuk a jelentésüket. Amit ma közösen megélünk, az lesz a holnap hagyománya. Ezért is fontos, hogy ott legyünk – testben, lélekben, közösségben. A gyülekezési törvény értelmében elvben nem lehetne Magyarországon többé nyári zenei fesztivált, nyitott művészeti rendezvényt, busójárást vagy pride felvonulást tartani – mert mindenhol van valami: hagyományos, sajátos, vidám, esetenként hungarikumnak minősülő, de törvénybe ütköző történet. -koszi- Vezetőkép: Pexels stock