

Valójában már kisiskolás koromban a közösségi éneklésben tudtam leginkább feloldódni, kiteljesedni, a harmóniát ott találtam meg a leginkább. Nem volt kérdés, hogy pedagógus leszek, de mielőtt elkezdtem volna intézményben tanítani, jött egy izgalmas felkérés egy művelődési háztól, hogy tartsak óvodásoknak zenefoglalkozásokat.
Akkor még tényleg nem sejtettem, hogy ez a közeg lesz a hivatásom otthona. Van egy szép fejlődési íve a zenével, elsősorban énekléssel kapcsolatos tevékenységeim építkezésének. Az én esetemben azonban az irány fordítva történt, mert először, 2003-ban óvodásokkal, utána kisgyermekes családokkal kezdtem énekelni.
2014-ben köteleződtem el a testvérem, Hazay Tímea által vezetett, A Te Hangodat Ismerem Alapítványhoz. Koraszülött intenzív osztályokon az énekléssel oldjuk a szorongást.
2024-ben pedig Barta Zsuzsanna anya-magzat kapcsolat-analitikussal karöltve dolgoztuk ki a várandós édesanyáknak szánt csodálatos módszerünket, az Anya-magzat HANGolódót.

Az egyik legszebb, sokat eláruló, sokszor idézett gondolat Kodálytól, hogy “ Az anya nem csak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel.”
A hivatásaim minden területén ezt tartom fókuszban. Azt hiszem, leginkább akkor vannak érzelmi biztonságban a gyerekek, ha jól vannak a szülők. Persze 90%-ban édesanyákkal találkozom, így elsősorban az a feladatom, hogy egy olyan biztonságos térbe hívjam őket, ahol anyatársakként is tudnak tekinteni egymásra. A várandósság hosszú hónapjaihoz is rengeteg félelem, szorongás, aggódás párosul. Azt hiszem, itt kell igazán tudatosnak lenni az anyáknak, hogy a kihívások ellenére tudjanak dedikált időt szánni a méhükben fejlődő kisbabáikra, aki várja és igényli a kapcsolódást.
Nem lehet úgy tekinteni egy újszülöttre, mintha onnantól kezdené a tapasztalást, tanulást. Már 9 hónap impulzusaiból, megfigyeléseiből le tud vonni következtetést. Pl. ha az édesanyja sokat dúdol, énekel a várandósság idején, ami támogató (stresszoldó) hormonokat (oxitocint, endorfint, szerotonint, dopamint) termel, akkor azokban a percekben a kisbaba is nagyobb biztonságban érzi magát. Feltételezhető, hogy ezeknek a gyerekeknek mindig is fontos lesz a zene az életükben.
Itt hoznék egy másik Kodály gondolatot. Amikor megkérdezték tőle egy párizsi konferencián, hogy mikor kezdődjék a kisgyermek zenei nevelése, hirtelen azt mondta: "a gyermeke születése előtt 9 hónappal". Később saját magát javította: "az édesanya születése előtt 9 hónappal". Fontos tényező, hogy az anya milyen zenei kultúrát hordoz, mennyire természetes számára a napi szintű éneklés. Zenei kincseink erős építőkövei az anyanyelvünknek.
Mindketten ugyanannak az iskolának voltak zenetagozatos diákjai, ahol nem csak én és testvéreim, de nagyapjuk és nagyanyjuk is tanult. A mi szüleink számára is, és nekem is egyértelmű volt, hogy erre az ösvényre tereljem őket. A fiam gyönyörűen hegedül, néhányszor még van módunk együtt muzsikálni. Lányom furulyázott, citerázott, népi énekelt, de most felnőttként csak kedvtelésből énekelget. Az bizonyos, hogy mindkettőjüknek meghatározóak voltak a kóruséneklés évei.

Csodálatos érzés, amikor hosszú évek elteltével meglepnek egy-egy felvétellel, amint éppen valamilyen hangszeren játszik a már iskolássá cseperedett gyermek, vagy éppen éneklési versenyen van. Sokszor kapok köszönő, elismerő levelet édesanyáktól, hogy megköszönjenek egy-egy sikeres felvételit mondjuk egy zenetagozatos iskolába.
Hiszik, hogy az alapokat akkor tettük le, amikor az én zenefoglalkozásaimra járt a gyermekük kicsi korában. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szülőnek nagyobb az érdeme, hiszen ő fogta meg babája kezét hétről-hétre és jöttek el együtt, így a szülőnek is fontossá vált a közösséghez tartozás.
Volt egy szép és viszonylag rövid időszaka ennek a szárnypróbálgatásnak is, és hiszem, hogy csúcsra lehetett volna járatni, mert nagyon szerették a Kék Katica koncerteket. De túl sok áldozattal, idővel, energiával járt volna mindnyájunktól, ha többet vállaltunk volna. 2018-ban kezdődött, Német Robi barátom hirtelen elkezdett gyerekverseket írni, és olyan megkapó, humoros nyelvezete volt, hogy azonnal nekiültem megzenésíteni jó párat.
Ezeket csak úgy viccből elküldtem a barátaimnak, akik egyből megszerették őket, dallamtapadásuk lett, ők bátorítottak, hogy vigyük közönség elé. Nagyon szép emlékeim vannak erről, no és ebben a formációban basszusgitáros szerepe volt a fiamnak is. Venczel Mónika énekesként, Újj Zsombor hegedűsként játszott velünk.
Úgy gondolom, mind a kettő inkább segíti egymást. A nagy létszámú, energikusabb, lüktetőbb rendezvény után az ember vágyik a csendre, nyugalomra, és fordítva. Ahogy múlnak az évek, egyre inkább a csendre koncentrálok, már nem szervezek és nem is nagyon vállalok nagy koncerteket.
Azt hiszem, sokkal inkább abban kezdtem el hinni, hogy akkor tudunk igazán egymásra figyelni, meglátni a másik ember lelkét, ha kisebb közösségekben vagyunk. Furcsa lehet, de nem esik nehezemre elbúcsúzni az életem egyes szakaszaitól, mert minden következőnek várom az újdonságait, kihívásait.
Talán a gyerekeim is meg tudják erősíteni, hogy az ő fészek-elhagyásukat is inkább örömmel éltem meg, mert végtelenül büszke voltam/vagyok rájuk, hogy felelősségteljesen el merik indítani a saját életüket.
Merjem leírni, hogy nehezen? ...nehezen. Szomorú látni, hogy hány és hány tehetség nem jut egyről a kettőre a megfelelő kapcsolatrendszer nélkül..., és látjuk ennek ellentettjét is, ugye. Az is fájó számomra, hogy szakmán belül nem tiszteljük egymást. A lelki tisztaság hiányzik.
Azonban nagyon hiszek a kis közösségek erejében. Erre kell fókuszálni. Azokra a családokra, akiknek igényük van a lelki harmóniára is és azt nem külső ingerekkel, hanem belsőleg akarja építeni. Idén lenne 100 éves a Nemzet Művésze, Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas néprajzkutató, tőle idéznék:
“Addig leszünk magyarok, amíg magyarul beszélünk és magyarul táncolunk!”
Egyre élesebb a tónusa ennek a mondatnak. És addig maradunk Emberek, amíg figyelünk a másikra.
Menyhárt Tamara - Nyitókép: Hazay Annamária - saját archívum