

A „Várni rád egy éjen át” 1982-es felvétele pont azoknak a csodálatos időknek a lenyomata, amikor egy egész ország figyelte csillogó szemmel a váratlan nagy sikert. Tele voltunk reménnyel, várakozással. Picit kinyílt a világ, már mehettünk Nyugatra. Igaz, csak kétévente, igaz, hogy csekély valutával (jó, ha kempingre futotta belőle). De ha olyan ágrólszakadtan is, mint később nálunk a politikai menekültek, de beleszagolhattunk a szabad világ levegőjébe.
Ahogy a korábbi nemzedékek a Szabad Európa Rádió, vagy a Radio Luxemburg adásaiból hallották először beat korszak nagyjait, úgy mi ekkor térhettünk be először olyan hatalmas lemezboltokba, mint manapság a nagyáruházak.
Beszabadulva egy-egy ilyen „szent helyre” órákig lapozgathattuk az albumokat és szemkáprázva alig bírtuk kiválogatni kedvencek között is a legkedvencebbeket. Szíven ütő élmény volt testközelből megtapasztalni, hogy mi, a legvidámabb barakk lakói hol tartunk a berlini falon túli világhoz képest.
És ekkor jött Fenyő Miki azzal az álmokból szőtt mesevilággal, amiben olyan jó volt elmerülni, olyan jó volt azt hinni, hogy mi is úgy éltünk az '50-es, '60-as években, mint a világ boldogabbik fele. Persze mindenki tudta, hogy nálunk nem Chevroletben nyomták a jampecok agyba-főbe a dudát, hanem inkább lovasszekéren, majd Trabanttal, a nagymenők legfeljebb Škoda Octaviával, később jó, ha Zsigulival közlekedhettek, a hatalmas limuzinok helyett.
A rock and roll helyett is inkább cigányzene, magyarnóta szólt „jó ebédhez”, a Beatlesről is inkább csak azt lehetett hallani, hogy a dekadens Nyugaton fába szorult féregként ordítoznak a fiatalok, úgy verik a dobot, hogy az ember belesüketül, olyan loncsos hajuk van, hogy azt se tudni ki a fiú, ki a lány. Még a népszerű zenés darab, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról is züllött, kábítószeres, reménytelen fiatalokról szólt, akik sorsát elkerülendő szigorú hajviseleti és öltözködési divatok korlátai között éltünk.
Miközben mi iskolai egyen köpenyben kötelező KISZ tagság mellett váltunk rajongóivá a nyugati pop/rock zenének, egyszer csak megjelentek Fenyő Mikiék festett hajjal, polgárpukkasztóan csicsás szerkókban (kockás zakóban, háromszögre kötött nyakkendővel), pomádézott hajjal és egy olyan mesés korszakról énekeltek nosztalgiával, amit soha nem éltünk meg, de mindig vágytunk rá!
Az '50-es évek szürke nyomora helyett házibulik, utcabálok, táncmulatságok forgatagába képzeltük szüleinket és nosztalgiázva magunkat, ahol a környékbeli jampecokon úrrá lett a láz, miközben a lapionok megremegtek, mert a szaxofonos recsegtette, a dobos pergetett.
Hatalmas fecskefarkú cabrio limuzinok hátsó ülésein ringattuk a kiválasztott lányt, a bomba nőt, aki elszédített minket pöttyös ruhájával. Mi is belőttük a sérót Figarónál, ahogyan Séró Báró tette, a mi barátnőnk is olyan lófarkot kötött, mint a szomszéd lány a földszint egyből, vagy mint Szeplős Dolly. Mi is úgy akartunk könyörögni megbocsátásért Marinának, mint ahogy a bandában Robi. Holdvilágnál folyó vízparti twist partykon vettünk részt, ahol Rubinajkú szöszi tünemény árulta a fagyit (kinek láttán a Mona Lisa irigységtől sárgult).
Egy csodás álomvilágba képzelhettük a múltunkat, s remélhettük, hogy nemsokára minden olyan felszabadult és vidám lesz, mint amilyennek kellett volna lennie a közelmúltunknak. Ez a mesevilág kulturális gyógytapasz volt a múltunkra, egyben vicces, játékos, felszabadult lázadás, polgárpukkasztás (vagy ha így pontosabb: „elvtárspukkasztás” is.)
Emlékszem, hogy amikor a banda fényes csillaga felragyogott eljöttek Debrecenbe is, a Nagyerdei szabadtéri színpadra fellépni. Soha nem fogom elfelejteni Robi hosszú, vaksötétben játszott dobszólóját, amit olyan orgazmust mímelő nyögésekkel kísért (a Ciao Marina felvezetőjeként), hogy azt olyan polgárpukkasztó fenegyerekek is megirigyelhettek volna, mint Frank Zappa.
Az is előttem van, amikor láttuk őket flangálni Debrecenben a Kossuth utcán pepita mintás napszemüvegben, lehetetlen színekre festett hajjal, s nem hittünk a szemünknek, hogy ezek az utcán is abban a szerkónam járnak, mint a színpadon...
Szóval Fenyő Miki jótékony, gyógyító mesevilágot varázsolt, derűt, vidámságot és reményt hozott közénk.
Az 1982-es felvételen az első verze után úgy, olyan szívbe markolóan, éterien zeng, picit visszhangzón a refrén, mintha valahonnan a túlvilágról dalolna nekünk...
Isten veled Fenyő Miki, aki bármikor gimis srácot tudtál belőlem csinálni!
dr. Zeke László - Nyitókép: Fenyő Miklós - jegy.hu