Borkultúrálódjunk – avagy mi maradt a magyar bor és Mór dicsőségéből
Mór főterén minden ősszel ilyenkor a szőlő és a bor ünnepe zajlik. Idén azonban nemcsak a poharak koccannak: Törő Gábor Gulyás Gergely társaságában próbált kapaszkodót találni, levitézlett mandátumát csiszolgatni. De miközben ők pózolnak, a borászok többsége a túlélésért küzd.
A szüret lassan véget ér, így lesz időnk megállni egy pillanatra – és megnézni, hol tart ma a magyar borkultúra. Nem csak abban az értelemben, hogy milyen borok születnek, hanem hogy kik, hogyan és milyen feltételek mellett készítik őket. Móri Bornapok lesznek a hétvégén.
És persze, hogy kik próbálnak a bor ünnepéből politikai tőkét kovácsolni…
Politika a pohárban – Mór példája
A Móri Bornapok évtizedek óta a város legnagyobb kulturális rendezvénye. A színpadon zenekarok, a pincékben borászok, a téren emberek – a hangulat mindig ünnepi, buli, partysátor, bazárosok, minden ami kell. Idén azonban nemcsak a buli lengi be a rendezvényt, hanem a politika is: Törő Gábor, a körzet Fideszes képviselője saját vesztét érezve, Gulyás Gergely miniszterrel az oldalán próbált erőt mutatni.
Ez a kollab sokat elárul arról, hogyan gondolkodik a hatalom: ahelyett, hogy a bor ünnepét hagynák a közösségnek, politikai színpaddá változtatják azt.
Történelmi örökség – és a jelen árnyéka
Pedig a magyar borkultúra története jóval többről szól. A gyökerei a keltákig és rómaiakig nyúlnak vissza, Tokajtól a Balatonig minden régióban más-más történetet mesélnek a szőlőtőkék. Ez az örökség a világon is egyedülálló – vagy legalábbis az lenne, ha hagynánk érvényesülni.
A XX. század politikai beavatkozásai – szovjet tömegtermelés, minőségromlás, borhamisítás – megtépázták a hírnevet. A rendszerváltás után volt egy rövid fellendülés, de mára ismét azt látjuk: aki közel van a hatalomhoz, könnyebben kap támogatást, pályázati pénzt, marketinghátszelet.
Két út a magyar borászatban
A NER által felkarolt borfesztiválok, a politikai kapcsolatokkal kitömött fellépők és a stadionárú pinceavatók árnyékában ott vannak a kis családi borászatok, akik támogatás nélkül próbálnak életben maradni. Az előbbieknek bőven jut drága PR és kormányzati médiafelület, míg az utóbbiaknak marad a napi túlélés. A minőségi borhoz nem elég a szép címke és a hangzatos szlogen – oda szakértelem, és tiszta gazdasági környezet kellene. És itt ér össze a móri színpad politikája a borkultúrával: a hatalom itt is a látványra, nem a tartalomra költ.
Pénz van – de kinek jut belőle?
A közös agrárpolitika 2024–2027 közötti ciklusában 28 millió euró áll a szőlőtermelőket és borászokat támogató beruházásokra. A gond az, hogy a pályázati rendszerben nem egyenlő feltételekkel indulnak a szereplők. A nagy, politikailag jól kapcsolt borászatok könnyebben jutnak pénzhez és nemzetközi bemutatkozási lehetőséghez, míg a kisebb pincék sokszor ki sem látszanak a bürokrácia és az „ajánlások” mögül.
Ez ugyanaz a logika, mint amikor egy kulturális rendezvényre nem a helyi közösség, hanem egy miniszteri delegáció nyomja rá a pecsétet.
A tisztelet hiánya
Akár fehér, akár vörös bor, akár pezsgő kerül az asztalra, az élmény az apró részleteken múlik: a hőfokon, a pohárformán, a kóstolás rendjén. Ezek mind a bor iránti tisztelet részei. De tiszteletből a magyar borászok felé is több kellene.
Nem dísztribünökről és kampánypultokról kellene beszélni a borról, hanem átlátható támogatási rendszerről, amelyben a szakmai tudás és a hagyomány ér többet, nem a politikai lojalitás.
Mi kellene a valódi reneszánszhoz?
A magyar bor új aranykorát nem Gulyás Gergely vagy Törő Gábor fogja bejelenteni Mór egyik eldugott rendezvénytermében. Ha a támogatások és lehetőségek nem a „jó kapcsolatok” szerint oszlanának, hanem szakmai érdemek alapján, akkor Magyarország ismét méltó helyre kerülhetne a világ bortérképén.
SzóMia – Nyitókép: Melczer Zsolt – Illusztráció AI
