Az lesz a NER vége, hogy mindenki lelép? – Interjú Dorosz Dáviddal
“A legtöbben nem úgy kelnek fel, hogy aznap meghalnak.” Ezzel a mondattal indítja Mindenki lelép című könyvét Dorosz Dávid, egy percnyi kétséget sem hagyva az olvasónak afelől, hogy a következő háromszáz oldal nem egy sétagalopp lesz. A József Attila-díjas Benedek Szabolcs ajánlójában egy “sokkolóan mai” regényként hivatkozik a műre, aminek kiadását húzós témája ellenére a budapesti Cser Kiadó vállalta be. A jelenleg Bécsben élő, egykori országgyűlési képviselővel beszélgettünk motivációról, az írás és a politika hasonlóságairól, a fóliázási törvényről és a Libri felvásárlásáról, sőt, még arra is fény derült, mit keres Orbán Viktor az osztrák médiában.
Dorosz Dávid 1985-ben született Budapesten, jogász, közéleti szereplő, író. A Lehet Más a Politika színeiben 2010-ben szerzett országgyűlési képviselői mandátumot, majd a Párbeszéd Magyarországért egyik alapítója lett. 2019 és 2020 között Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyetteseként dolgozott. A 2022-es országgyűlési választásokon a hat ellenzéki párt közös jelöltjeként indult Pest megye 5. számú választókerületében, illetve a Párbeszéd kampányfőnöke volt. Politikai tevékenysége mellett szerzőként is aktív. 2019-ben jelent meg „Az idő szorításában – Hogyan kerüljük el a globális összeomlást?” című könyve, amelyben a klímaváltozás és más globális kihívások sürgető kérdéseit járja körül. Első fikciós regénye, a Mindenki lelép kemény társadalmi látleletként mutatja be az elmúlt évtized Magyarországát.
Fazekas Adrián: Az elmúlt években a szélesebb nyilvánosság elsősorban Budapest főpolgármester-helyetteseként és országgyűlési képviselőjelöltként ismert meg. A könyv olvasása közben felmerül a kérdés, mennyit merítettél aktív politikusi tapasztalataidból, élményeidből?
Dorosz Dávid: Sokat. Nekem ebben a könyvben és történetben az elmúlt tizenöt, bizonyos szempontból az elmúlt húsz évem nagyon sok találkozása, beszélgetése, kézfogása, élménye benne van, amik politikusként és magánemberként értek. Rengeteg sztorit láttam, hallottam, tapasztaltam akár ismerősökön, barátokon keresztül, vagy azok által, akikkel politikusként találkoztam az utcákon, lakossági fórumokon. Egy nagyon mély és összetett élményanyag az, ami ennek az egésznek az alapját jelentette.
Sokan szokták kérdezni, mi motivált abban, hogy a politikából az írás felé vettem az irányt. Részben az, hogy mindkettő szerves része a történetmesélés, amiben benne van az emberek motivációinak, érzelmeiknek, a hátterüknek a megértése. Ebből a szempontból rengeteg hasonlóságot látok a két dolog között, ez segített is az első regényem megalkotásában.
F.A.: Sok politikus, expolitikus inkább publicisztikákat, újságcikkeket ír, ha véleményt szeretne megfogalmazni. Miért egy thriller mellett döntöttél, pláne úgy, hogy az első könyved sem egy fikciós mű volt?
Utólag született meg bennem a felismerés, hogy a különböző sztorik és a történetmesélés azok, amik engem a politikában is nagyon érdekeltek. Akkor, amikor az ember ott van, meghallgatja mások élethelyzeteit, problémáját, történetét, megpróbál nekik segíteni.
Másrészt az sem titok, hogy nagyon sok kampányt csináltam, akár az LMP 2010-es, első zöld kampányát, akár Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányát.
Egy kampány is bizonyos szempontból egy történetmesélés. Arról szól, hogy van egy jelölt, akinek van egy története, hogy honnan érkezik és hogy mit szeretne megvalósítani az országgal, a várossal. Kampányfőnökként nagyon sokat dolgoztam ezeknek a sztoriknak – csúnyán szólva – az összeállításán és közvetítésén.
Emellett gyerekkorom óta falom a könyveket, rengeteg filmet, sorozatot nézek. Három évvel ezelőtt volt egy olyan pont, amikor úgy éreztem, hogy “le akarok ülni ezzel a témával”, majd megfogalmazódott bennem a történet váza és elkezdtem vele dolgozni. Aztán, ahogy az ember ebben egyre jobban belevonódik, megtanulja az alapokat és lelkessé válik, hogy milyen mélységeket tud feltárni egy történetben. Sok ilyen összefüggés és mélység csak akkor válik az írók számára is egyértelművé, amikor már benne vannak a közepében.
Baráti társaság. Luxusvilla a Balaton felett. Egy hétvége, amely mindent megváltoztat. Ádám villájában minden adott egy tökéletes hétvégéhez: régi egyetemi csapat gyűlik össze a Londonból hazatérő Ági negyvenedik születésnapjára. De már semmi sem olyan, mint régen. A hazugságok és a múlt árnyékai gyorsan felszínre törnek. Az ártatlan ünneplés vasárnap hajnalra tragédiába fordul: egy holttest hever a parton. Ferinek, a traumáival küzdő nyomozónak alig néhány órája van kiderítenie az igazságot, mielőtt az ügyet eltussolják. Ki az, aki bármire képes, hogy a titkai ne kerüljenek napvilágra?
F.A.: Egy nagyon izgalmas struktúrát alkalmazol: E/1 személyben, kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal ismerjük meg a szereplőket. Így képzelted el a munkafolyamatot az elejétől a végéig?
Igen, az egésznek az alapja koncepcionálisan ez volt. Számtalan író, amikor az első könyvét megírja, egy “így jöttem”-történetet szokott alkotni, engem pedig sokkal jobban izgatott egy “így jöttünk”-történet, amiben több nézőpontot, társadalmi hátteret, élettörténetet, kihívást és drámát tudok megjeleníteni. Ebből a szempontból ezt a formátumot éreztem természetszerűleg a legjobbnak arra, hogy együtt izguljunk, nevessünk, féljünk, lélegezzünk, szorongjunk a szereplőkkel a lehető legközvetlenebb módon, belső monológok formájában, és hogy igazán benne legyünk a karakterek lelkében.
Ennek a technikának vannak könnyebbségei, különösen egy első regény esetében, de ugyanakkor kihívásai is. Számomra nagyon élvezetes volt ezzel dolgozni, mert lehetőséget adott arra, hogy mindig az adott szakaszokban egy-egy karakterre fókuszáljak. Miután kialakult a fő szerkezete, úgy dolgoztam, hogy például két napon keresztül csak egyetlen szereplőre koncentráltam. Ilyenkor lényegében együtt éltem vele, de valahol hasonló élmény volt, mint amikor egy színész „belemegy” egy szerepbe. Olyankor tényleg úgy éreztem, hogy bennem lélegzik az adott karakter. Az, hogy folyamatosan az ő szemszögükből kellett látnom a világot, rengeteget adott. Rákényszerített, hogy máshogy nézzek dolgokra és ez számomra is nagyon tanulságos élmény volt.
F.A.: Mennyire lepett meg a könyv sikere? Magad is említetted, hogy amikor elkészültél a végső verzióval, voltak olyan vélemények, hogy „túl magyar”, „túl átpolitizált”. Ehhez képest máris elfogyott az első kiadás.
Igen, most már az utánnyomás van kint. Egyrészt egy fantasztikus érzés és nagyon hálás vagyok, borzasztóan jól esik az olvasók részéről. Nemcsak a statisztikák számítanak, hanem az a rengeteg személyes üzenet is, amit Facebookon, Instagramon, sőt, már TikTokon keresztül is kapok. Volt 3-4 olyan rendezvény mostanában, például a könyvhéten tartott dedikálás, ahol személyesen találkozhattam az olvasókkal. Ezek az alkalmak jelentik az „üzemanyagot” a sok átvirrasztott, átdolgozott éjszakákra. Valóban voltak olyan hangok, akik – bár szerették a kéziratot és adtak is hasznos, finomító tanácsokat – szkeptikusak voltak a könyv sikerét illetően.
Nagyon hálás vagyok a kiadómnak, a Cser Kiadónak is, abszolút bevállalósan és korrekt módon támogatták a kötet megjelenését. A legjobb szavakkal tudok róluk beszélni. Mert a fóliázási törvény és a Libri körüli felvásárlások után pár évvel teljesen érthető, hogy a könyvszakmában vannak félelmek azzal kapcsolatban, mennyire lehet sikeres egy kemény társadalmi mondanivalóval rendelkező kötet. Végül is erről szól a könyv: arról a 15 évről, amiben élünk, és döntésekről, amiket ez ránk kényszerít. De a nap végén az olvasók döntik el, mi működik. Úgy voltam vele, talán picit szerénytelenül, amennyiben eljut az olvasókhoz, tetszeni is fog nekik. És szerencsére ez beigazolódott.
F.A.: Épp ezt akartam kérdezni – a minőségre vonatkozó visszajelzéseken túl kaptál olyan üzeneteket, amelyek azt a társadalmi lenyomatot azonosítják ismerős jelenségnek, amit a könyvedben leírtál?
Abszolút. Ráadásul teljesen eltérő társadalmi helyzetű emberektől érkeztek ezek a visszajelzések. Sokan reflektáltak például a budapesti felső-középosztálybeli értelmiségi karakterekre, de ugyanígy sokan rezonáltak a könyv azon részeire, ahol visszaemlékezések formájában a ’90-es évekbeli iparvárosi leépülése jelenik meg. Ez a téma kifejezetten izgat, a második régenyem kapcsán sokat is dolgozom vele.
Ha ki kellene emelnem egy karaktert, talán Zolit említeném, ő bizonyos szempontból a központi figura. Az ő morális és karrierbeli dilemmái, hogyan lehet, kell, szabad érvényesülni a NER-en belül, sok olvasót megérintettek. Sőt, olyan helyekről is jöttek visszajelzések, ahonnan erre egyáltalán nem számítottam.
F.A.: A könyved a magyar valósággal foglalkozik, így nem mehetünk el az aktualitások mellett. Mennyire követed mostanában a budapesti és az országos politikát?
Bécsben élve az embernek van egyfajta távolsága, de mégiscsak két és fél órára van Budapest. Emellett az osztrák belpolitikának sok párhuzama van a magyar viszonyokkal, Orbán Viktor az osztrák médiában is rendszeresen téma, akár pozitív, akár negatív kontextusban. De természetesen nem tudok és nem akarok elfordulni attól, ami Magyarországon történik. A családom és a barátaim jelentős része még mindig ott él, rendszeresen követem a történéseket. Néha írok is róluk, pár hete a HVG-ben jelent meg egy publicisztikám.
F.A.: Mit lehet tudni a következő projektedről?
Épp most dolgozom a második regényemen. Ha a Mindenki lelép az elmúlt tizenöt évünk kórképe és a NER látlelete volt, akkor a következő könyv inkább ennek a vádirata lesz.
Társadalmi kérdések mentén fogok továbbra is reflektálni, és ebből a szempontból kutatómunka-szerűen követem a magyar közéletet. Sokakkal beszélek, tartom a kapcsolatot, figyelem a történéseket. Természetesen egy az egyben senki sem kerül be a könyvbe, de a hangulat és a háttér fontos alapanyaga az írásnak. A politikai hátterem és a Mindenki lelép alapján talán nem meglepő, bízom benne, hogy jövőre valamilyen szinten változás jön. Mi is, már külföldön élve a családommal, a szavazatainkkal ehhez szeretnénk hozzájárulni.
Izgatottan várom, mi jön.
Fazekas Adrián – Nyitókép: Dorosz Dávid Facebook
