

Balásy Gyula két cége – New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a LOUNGE DESIGN Szolgáltató Kft. – nyerte el a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) kommunikációs feladatokra kiírt tenderét. A 75 milliárd Forintos keretmegállapodás 12 hónapra szól, de kétszer meghosszabbítható.
Jámbor András független országgyűlési képviselő Facebook-videójában adta hírül, hogy az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának ülésén egyetlen hozzászólás nélkül szavazták le a fideszes képviselők a gyermekvédelmi dolgozók béremelését, továbbá azt az 1500 forintos emelést is, ami egy gyermek egy napi étkezésére jutott volna.

Jámbor András szerint a bizottság ellenzéki tagjai 20 percig kérték a többséget alkotó hat fideszes képviselőt, hogy szóljanak hozzá a vitához, mondjanak valamit a gyermekvédelem állapotáról, de egy sem akadt a körükben, akinek lett volna szava. Emlékeztetett: Orbán Viktor kormányfő 2024 novemberében megígérte ezt a béremelést, majd idén májusban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ismét ígéretet tett a gyermekvédelemben dolgozók bérének fejlesztésére.
Nemrég a Népszava számolt be arról, hogy egy gyerekfelügyelő napi 12 órában havi 170-180 órát dolgozik, miközben a fizetése havi nettó 270 ezer forint.
Az LMP általánosabb becslése alapján 2024-ben egy szociális segítő alig keresett többet, mint bruttó 350 ezer forint, a szociális gondozók bére bruttó 360 ezer forint körül volt. Egy diplomás szociális munkás átlagkeresete nem érte el a bruttó 400 ezer forintot és a gyermekvédelmi asszisztensek is bőven bruttó négyszázezer forint alatt kerestek.

Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára ugyanakkor azt mondta, a gyermekvédelemben bruttó 460 ezer forint az átlagbér. Továbbá szintén a Népszava számolt be arról, hogy a 13480 gyermekvédelemben dolgozó szakember 30%-a távozott 2024-ben.
2023 februárja óta fejenként napi 1500 forintot költhetnek a gyermekotthonok étkezésre, ez az összeg azóta sem emelkedett. Megjegyzem, 2010-től 2022-ig hétszáz forintnál is kevesebb (684 Ft/fő/nap) jutott a gyermekotthonok lakóinak napi étkeztetésére.
A 2023 óta érvényben lévő 1500 forint napi fejkvótát akarta az ellenzék megemeltetni 1500 forinttal, amelyet a gyermekvédelemben dolgozók béremelésével együtt a fideszes bizottsági tagok „lesöpörtek az asztalról”. Azaz nem kerül az országgyűlés napirendi pontjára ez az ügy. Így ki tudja, mikor kerül sor a gyermekvédelemben dolgozók régóta esedékes béremelésére és az étkezési napi fejkvóta megemelése az állami gondozásban élő gyermekek részére.

Magyarországon jelenleg mintegy 7000 gyermek él állami gondozásban és mintegy 23000 állami gondozott gyermek nevelőszülőknél. Az állami gondozásban élő gyermekek éves étkezése a napi 1500 forintos kvóta – amely napi ötszöri étkezést foglal magában. Ez alapján számolva, valamivel kicsit több mint 3,8 milliárd forint. Gyakorlatilag ezt az összeget szerette volna megemeltetni, megduplázni az ellenzék, mint az eredmény mutatja sikertelenül.
A NER luxusjachtját a Lady MRD-t két évvel ezelőtt 12,5 milliárd forintért hirdették eladásra. Ez az összeg a jelenleg több mint három évig fedezné az állami gondozásban élő gyermekek étkeztetését. Ha a fejkvótát megdupláznák, akkor két évre elég lenne az a fedezet.

Ha viszonyítom a Balásy két cége által elnyert 75 milliárd forintot – havi 6,25 milliárd forint – , akkor a jelenlegi mintegy 3,8 milliárdos összeg majdnem 20 évig fedezné az állami gondozott gyermekek étkeztetését. De így is mondhatnám, hogy havonta majdnem kétszer akkora összeg jut propagandára a mi adóbefizetéseinkből, mint egy éves ellátmányra az állami gondozott gyermekek részére.
Ismét bebizonyosodott, hogy a fidesz és a kormány csak „papíron” foglalkozik a gyermekvédelemmel. Pl.: Juhász Péter Pál a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, aki több nagykorú fiút kényszerített prostitúcióra. Kónya Endre kegyelmi ügye, vagy A. Tibor, aki a szolnoki kalandparkban felrúgott egy gyermeket. A fidesz és a kormány tetteivel éppen az ellenkezőjét bizonyítja, de propagandára mindig van pénz.
Nótárius – Nyitókép: Balásy Gyula Fotó: Melczer Zsolt- ÍgyÉlünk grafika