Nem mi szültük – a hatalom pökhendi arroganciája
Ha létezne a trágyaszemcsés empátia-lovagkereszt, Pintér Sándor biztosan megkapná a rozsdás fokozatot. Orbán Viktor pedig újra megmutatta, hogy kormányában még a szakmai hozzá nem értésnél is sokkal fontosabb a rideg embertelenség. Stirlitz persze előre tudta…
Nem mi szültük
Ha vannak ártatlanok ebben az országban, akkor azok ők: a háromszázötvenek. Akik nem tehetnek a megszületésükről, akiknek csak szeretetre lenne szükségük, de ezt már a világra lépésük első másodpercétől megtagadják tőlük. Nem ők választották a nyomort, amelybe a rendszer taszította, és tartja bezárva a családjaikat. Nem ők döntöttek arról, hogy az állam már bölcsős korukban lemondjon róluk.
Hol vannak ilyenkor az egyházak?
Amelyek vad indulattal üvöltöznek az abortusz ellen, és arról vitáznak, hány sejtosztódás után tekintendő élőnek egy magzat? Hol vannak akkor, amikor már nyilvánvalóan élőlény – sőt, ember – az újszülött? Hol vannak, amikor a megszületett gyereket kellene megvédeni, nem a még meg sem fogant ideológiai konstrukciót?
Hol van ilyenkor a kollaboráns KDNP? A vadászmezőkön jeleskedő, ritkaságokat halomra gyilkoló álkereszténység, amely a prédikációkban szeretetről papol, de a valóságban hátat fordít a legvédtelenebbeknek. A gyermekvédelmi rendszert lezüllesztő egyházmegyék, amelyek már nem az egyházaikat árulják el – hanem magát a hitet. Lábbal tiporják évszázados örökségüket.
Szégyelljék magukat.
A gyalázat sorozata
A nincstelenségbe kényszerített, és ott tartott családokba születő gyerekeket sokszor már a kórházban elszakítják a szüleiktől. Egy részük örökbefogadókhoz kerül, néhányukat külföldre adják el, másokat nevelőszülőkhöz osztanak be. A többség azonban csecsemőotthonban kezdi a nyomorúságos kis életét, ahol már az első hónapokban beég: nincsenek kapcsolatok, nincsenek arcok, nincsenek ölelések, nincs esély.
Csak rendszer van. És közöny.
Innen aztán egyenes út vezet a gyermekotthonokba. És akinek igazán szerencsétlen a sorsa, az egy bicskei, szőlő utcai vagy ózdi intézményben köt ki – ott, ahol évtizedek óta pontosan tudják, hogyan kell egy gyereket árunak tekinteni. Ott, ahol a hatalom védelme alatt egy lelketlen kufár „használatra” adja el őket rendszeresen, teljes bizonyossággal, hogy felmentik, kitüntetik, majd visszaengedik ugyanabba a pozícióba. Hiszen ők ennek az üzletnek is a haszonélvezői.
Ez nem tévedés. Nem rendszerhiba. Nem mulasztás.
Ez maga a rendszer.
Nem mi hagytuk ott
A családok, akik nem vihetik haza az újszülöttjüket, olyan mélységes fájdalmakat élnek át, amit a dőzsölő nagyurak elképzelni sem képesek. A nincstelenség, amelybe az Orbán-rendszer taszította őket, elkerülhetetlenné és kilátástalanná vált.
Gyakran azt sem értik, mi történik velük, miért, és kik döntöttek a sorsukról. Miért lett az ő gyerekükből is statisztikai tétel, állami áru, intézményi melléktermék?
Nekik marad a fájdalom. A kilátástalan küzdelem a gyerekeikért, a családjukért, a megélhetésért, miközben a hatalom látványosan képtelen – valójában nem is akar – megoldást találni erre a helyzetre. Mert ez a rendszer számára nem probléma. Ez egy kényelmes, kiépített status quo. Egy „emberséges” kinyilatkoztatás, amelyben mindenki annyit ér, amennyije van.
És mi mégis újra és újra ott találjuk magunkat a kérdés előtt, amelyre nincs jó válasz:
……
Vádirat Vádolom a kormányt és annak minden felelős döntéshozóját, hogy a gyermekek alapvető jogainak védelmét elmulasztotta, és ezzel szándékos, rendszerszintű állami mulasztásos jogsértést valósított meg. Vádolom a belügyminisztert, hogy felügyeleti és ellenőrzési kötelezettségét nem teljesítette, a súlyos visszaélésekről tudomással bírt, és mégsem intézkedett — ezáltal törvényben rögzített kötelességét megszegte. Vádolom a gyermekvédelmi rendszer irányítóit, hogy a rájuk bízott gyermekek testi-lelki integritását nem biztosították, és így folyamatos, tartós jogsérelmet okoztak. Vádolom mindazokat, akik ennek a rendszernek a fenntartásához hozzájárultak — akár döntéssel, akár hallgatással — mert magatartásukkal a magyar jogrend alapelveit, mindenekelőtt az emberi méltóság sérthetetlenségét és a gyermek mindenek felett álló érdekét súlyosan megsértették. Mert tudták, mit tesznek – és mégis megtették.
Koszi Ferenc – Nyitókép: Telex – YouTube ScreenShot
