Kilenc nem a gyermekvédelemre – politikai döntés a gyermekéhezés mellett
A Költségvetési Bizottság kilenc nemet mondott a gyermekvédelem támogatására. Miért nem jut napi egy meleg étel a rászoruló gyerekeknek? Ennyibe került volna a gyerekek napi egy meleg étkezése, a gyermekvédelmi dolgozók megbecsülése, és az emberség maradéka. De a Költségvetési Bizottság fideszes tagjai még ennyit sem adtak. Szó nélkül, arctalan engedelmességgel, mint akik már a lelkiismeretüket is leadták a pártkasszánál, nemet nyomtak mindenre, ami emberi.
Az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának ülésén egy javaslat került terítékre: a gyermekvédelmi dolgozók méltatlanul alacsony bérének rendezése, valamint 1500 forintnyi többletforrás biztosítása minden gyermek napi étkezésére. Ennyiről szólt volna az előterjesztés. Nem milliárdokról, nem százalékokról – hanem arról, hogy azok, akik a legelesettebbeket védik, ne nyomorban éljenek, és a gyerekek legalább egyszer jóllakhassanak.
Kilenc szavazat, ami sokat elmond
A bizottsági ülésen mindössze öten voltak jelen a kormánypárt képviselői közül. Öten – és mégis kilencen szavaztak nemet. A matematika itt már rég nem tudomány, hanem politikai performansz. A „két kézzel” leadott voksok szimbólummá váltak: így néz ki, amikor a hatalom önmaga karikatúráját rajzolja meg. A demokrácia megcsúfolása ez – kézfelemelésnyi távolságra az abszurdtól.
Gyermekéhezés és politikai felelősség
És miközben az ellenzéki előterjesztők próbálták emberi hangon elmondani, mit jelent nap mint nap reményből dolgozni, a kormánypárti képviselők némán ültek. Mint akik önként fogadták a hallgatás rendjét – csak éppen nem lelki emelkedettségből, hanem a pártfegyelem ácskapcsai miatt. A szerzetesek egykor a csendben keresték az igazságot; ők viszont abban rejtőztek el, hogy ne kelljen kimondaniuk.
Az ország előtt mindez nem pusztán cinizmus, hanem kinyilatkoztatás: a kormánynak sem a gyerekek, sem a gondozók, sem az emberség nem érték. Az a rendszer, amely képes közönyből nemet mondani egy gyermek ebédjére, már nem a politika, hanem a morális csőd terepe.
Mi maradt az emberségből?
És akik ott ültek, némán, rezzenéstelen arccal, azok most már hiába mossák kezüket – a szégyen nem vízben oldódik. Aki így szavaz, az nem képviselő többé, csak pártkatona, akinek a vezényszó helyettesíti a lelkiismeretet. A kérdés ezek után nem az, hogy hány gyerek éhezik tovább, hogy a gyermekjogok fölszívódnak a kormány nyirokrendszerében. Hanem az, hány felnőtt képes még ember maradni ebben az országban.
Koszi Ferenc – Nyitókép: AI illusztráció – Melczer Zsolt
