

Nem vitás, hogy Tarlós 2019-es bukását követően, a FIDESZ-KDNP, Budapest tönkretételén ügyködik. A 2024-es önkormányzati választást követően, viszont szintet ugrott a fővárosban élők elleni kormányzati fellépés. Sőt, a FIDESZ-KDNP már a TISZA Pártot is felelőssé akarja tenni azért a helyzetért, amit egyébként a kormány alakított ki.
Előzmény: 2019
Karácsony Gergelyt, 2019-ben 50,86%-os eredménnyel főpolgármesterré választották a budapestiek. Kicsivel több, mint 6%-al előzte meg a FIDESZ-KDNP színeiben indult, és akkor éppen regnáló Tarlós Istvánt. A Fővárosi Közgyűlésben is többségbe került az akkori ellenzék. 2024-ben tartott, Európai Parlament képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását, hat hónappal megelőzően a FIDESZ-KDNP nem volt rest a választási törvényt módosítani. Gyakorlatilag a választási törvény módosításával visszaállították a listás szavazást Budapesten. Egyébiránt azt állították vissza, amit a FIDESZ-KDNP törölt el a 2014-es önkormányzati választásokat megelőzően. Ennek okai egyértelműek voltak. A FIDESZ-KDNP 2014-ben meg akarta tartani, 2024-ben viszont már vissza akarta szerezni Budapest felett az irányítást. Ne felejtsük el, hogy az utóbbi módosító javaslatot a Mi Hazánk Mozgalom nyújtotta be, melyet a FIDESZ-KDNP „bátor harcosai” simán megszavaztak.
Megjelent a TISZA
A FIDESZ-KDNP országgyűlési frakciója bármenyire is rutinos - mivel többen közülük még az MSZMP-t is megjárták - mégsem „látták jönni” a TISZA Pártot. A TISZA négy fővárosi kerületben állított polgármester jelöltet, így listán is tudtak indulni. A TISZA Pártból senki sem ült polgármesteri székbe, viszont 10 mandátumot szerzett a Fővárosi Közgyűlésben.
A 2024-es főpolgármester választás - „hála” a FIDESZ-KDNP-nek - tragikomikusra sikeredett. Szentkirályi Alexandra a FIDESZ-KDNP főpolgármester jelöltje először tagadta a visszalépéséről szóló híreket, majd a FIDESZ-KDNP látva azt, hogy versenybe hagyásával nagy lebőgés lesz, vissza is léptették. Szentkirályi a fővárosi listán azért továbbra is listavezetőként szerepelt, és a visszalépését követően, az LMP-vel a háta mögött induló Vitézy Dávid főpolgármester jelölt támogatására buzdította a FIDESZ híveit. A főpolgármesteri szavazatok újraszámlálási mizériája után, 2024. október 1. napjától a TISZA Párt, a 33 fős közgyűlésben 10 helyet foglal el, Karácsony Gergelyt pedig főpolgármesteri székben hagyták a választók.
Elvonások
Budapesttől rengeteg forrást von/vont el a kormány. Gyakorlatilag folyamatosan, évről, évre emelte a szolidaritási hozzájárulás mértékét. 2017-ben, még a FIDESZ-KDNP által uralt Budapest egyedi törvényi mentesítéssel megúszta a sarcolást.
Persze ez már akkor is a jogállamiság megcsúfolása volt, mivel kizártnak tekinthető, hogy szakmai alapon és nem politikai alapon történt meg ez a döntés. Viszont a következő években jelentős elvonást volt kénytelen elviselni a főváros: 2018-ban 5 milliárd Ft-ot, 2019-ben 10 milliárd Ft-ot, 2020-ban 21,77 milliárd Ft-ot, 2021-ben 35,35 milliárd Ft-ot, 2022-ben 35,67 milliárd Ft-ot, 2023-ban 57,8 milliárd Ft-ot, 2024-ben 75,5 milliárd Ft, -ot 2025-ben 89 milliárd Ft-ot. Az adatok az ÁSZ, 2025. szeptember 17-én, dr. Windisch László által aláírt jelentésében szerepelnek:
Alkotmánybíróság
Orbán és „bátor harcosai” által gondosan kiválasztott alkotmánybírák (pl.: dr. Handó Tünde, Dr. Lomnici Zoltán, stb.), 2024-ben, többek között, simán félredobták azt, hogy Budapest már nettó befizetője az államkasszának. Azaz, a főváros az állami feladatok ellátására kapott állami támogatások összegénél jóval többet fizet be. A határozatot megelőzően persze több (3383/2018. (XII. 14.) AB határozat, 3028/2020. (II. 10.) AB végzés)
Alkotmánybírósági döntés is született, viszont mindegyik egy irányba, azaz a FIDESZ-KDNP-s kormány felé hajlott (megjegyzés: 2018-ban Dr. Sulyok Tamás, jelenlegi köztársasági elnök volt az Alkotmánybíróság elnöke, 2025. június 11-én, Orbán Viktor és társai erre a pozícióra, dr. Polt Pétert választották meg). Ezek után kérdéses, hogy az Alkotmánybíróság, az Alaptörvény védelmének vagy pedig Orbán Viktor védelmének a legfőbb szerve-e?
Ki a hibás?
A kormány és a propagandistái le tudtak süllyedni arra a szintre, hogy a 2024. októbertől a Fővárosi Közgyűlésben helyet foglaló TISZA képviselőit is felelőssé teszik Budapest forráshiányos állapotáért. Persze nyilvánvaló és látható, hogy Budapest forráshiányos állapotát nem a TISZA Párt, nem is a fővárosban élő emberek okozták, hanem a kormány gerinctelensége és alkalmatlansága. A kormány mindemellett, szokás szerint megmentőként akarja magát feltüntetni. 2025. november 27-én a Magyar Közlöny 141. számában megjelent az 1505/2025. (XI. 27.) kormányhatározat. A kormányhatározatban kijelentették, hogy a kormány elkötelezett, hogy a közszolgáltatások és a fővárosi tömegközlekedés zavartalanul működjenek és kész minden segítséget megadni, hogy az érintett dolgozók minden körülmények között megkapják munkabérüket, ha a főváros nem tudná kifizetni. A képlet viszont egyszerű! A kormánynak nem kell, vagy legalábbis nem ilyen mértékben elvenni a forrásokat, és akkor nem kell hősködnie sem! Lefordítva: nem kell torkon szúrni, majd a torkon szúrtnak a pénzéből a műtétet állni!
dr. Gaál Lóránt - Nyitókép: Melczer Zsolt - AI illusztráció