dr. Zeke László

Most, hogy hüledezünk Pintér Sándor embertelen, gyalázatos mondatain, talán érdemes ennek oldalágait is követni. Mert a szégyentelenül kimondott szavakon túl a tettek, az elmulasztott cselekvés legalább annyira kegyetlen, még ha pökhendiségével nem is kavarja úgy fel az indulatokat, mint a belügyminiszter. A szépen, csendben, hallgatva elmismásolt cselekvés is mélyen embertelen tud lenni. Érdemes ezért a 350 ártatlan kisbaba hospitalizációjáról ejtenünk pár szót. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyermekgyógyászai Intézetének osztályán sok pici baba, illetve kisgyerek tartózkodik bent huzamos ideig, úgy, hogy vagy gyermekvédelmi okból, vagy örökbefogadó szülőre várva, vagy komoly betegség miatt nincs mellettük szülő, szeretettel gondoskodó felnőtt. A babák simogatása, ölelgetése, a szeretetteljes testi kontaktus felvétele és fenntartása ebben az életkorban olyan létszükséglet, amelynek elmaradása akár egész életre szóló traumát jelent, szélsőséges esetben személyiségzavarhoz is vezet. Ezt a problémát felismerve az országban több klinikán erre a feladatra kiképzett önkénteseket vesznek igénybe (Szeged, Pécs, Szigetvár, Kaposvár), de Debrecenben – annak ellenére, hogy a feladatra vannak célirányos képzést kapott, vállalkozó kedvű önkéntesek – nem indul be a program, pedig az önkéntes munka sokat segítene a beteg gyerekek problémáján, illetve az ott dolgozó nővérek, ápolók számára is nagy segítség lehetne. Örökbefogadó szülőre várva – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció De mi is az a hospitalizáció? A gyermek időérzékelése eltér a felnőttekétől. Az addig megélt életük tartamához viszonyított idő náluk sokkal lassabban telik. Bizonyára mindannyian emlékszünk a kisgyerek korunk végeláthatatlan hosszúságú nyári szüneteire, s arra, hogy felnőttként ez a pár hónap miképpen törpül össze, s repül el olyan hamar, mint gyerekkorunk egy-két hete. Egy pár napos pici baba a napokban mért időtávot is valóságos korszakként éli meg. Emellett a kiszolgáltatottságuk is annál nagyobb, minél kisebb korban maradnak magukra, nélkülözik a biztonságot adó felnőtt közelségét, az elszigeteltséget és kiszolgáltatottságot. Ebben a korban érzelmi és fizikai stimuláció nélkül a babák akár pár hét alatt súlyos érzelmi és ezzel együtt fizikai fejlődési zavarokat eredményező szenvedésen mennek át. Szeparációs szorongásból eredő súlyos viselkedési zavarok alakulhatnak ki. A mély, frusztráló emlékek beleivódhatnak a babák elméjébe, tartósan megmaradhatnak a bizonytalanság, a félelem képei, a kórházi tartózkodás depressziós hangulata. Minél kisebb gyerekről beszélünk, annál gyorsabban alakul ki és mélyebben szervesül az élmény, így akár egy pár hetes betegség és a vidéken élő látogatásban akadályozott szülő elég ahhoz, hogy túlterhelt nővérek ne tudjanak gondoskodni a babák babusgatásáról, ölelgetéséről, biztonságot adó törődésről és máris ott a baj! A mély, frusztráló emlékek beleivódhatnak a babák elméjébe – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Hogyan segíthetünk? A probléma megoldása nem egyszerű – látva a hazai egészségügy állapotát és hallva a miniszter embertelen cinizmussal megfogalmazott mondatát: „Nem mi szültük őket, nem mi hagytuk ott őket a kórházban.”. Ugyanakkor a megoldás egyben olyan pofon egyszerű is, mint amilyen egyszerűen oldotta meg Semmelweis doktor, az anyák megmentője a gyermekágyi halandóság problémáját azzal az egyszerű javaslattal, hogy az orvosnak alaposan kezet kell mosnia, mielőtt megvizsgálja a terhes anyukákat. Ugyanis a tennivaló nem egyéb, mint simogatni, babusgatni, kedvesen átölelni a magukra maradt pici babákat. Vannak olyan jótét lelkek, szakemberek, akik szívükön viselik ezeknek a gyermekeknek a sorsát és lelkesen igyekeznek segíteni. Országszerte szerveznek képzéseket a témáról és segítséget nyújtanak azoknak az embereknek, akik készek szabadidőt, energiát szánni erre a feladatra, akiket nem hagy békén a tudat, hogy szenvedő pici babák élete megy tönkre az orrunk előtt azért, mert nem kapnak ölelést, mosolyt, becéző szavakat, egy kis biztatást és biztonságot. Ilyen példa értékű társadalmi feladatot lát el a Nevetnikék Alapítvány. Önkéntesek (egy-két hónapos) kiképzését vállalják, folyamatos utánképzéssel, akik rendszeres látogatásokkal tudják enyhíteni a kórházban fekvő betegek szorongásait, fájdalmait, elterelik a gyerekek figyelmét a gondokról, elűzik az unalmat, és megnevettetik őket. Báboznak nekik, mesét mondanak, kézműves, zenés, társas foglalkozásokat tartanak a kórházi játszószobákban, vagy a kórtermekben. Az önkéntesek párban dolgoznak, a foglalkozások hossza általában 2 óra, ez idő alatt egy osztály betegeit látogatják végig, kiemelten figyelve a nem látogatott gyermekekre. Az önkéntesek rendszeres látogatásokkal tudják enyhíteni a szorongást – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Ahol elkel a segítség és ahol nem… A felkészült önkénteseket több helyen fogadják. A Nevetnikék Alapítvány oldalán olvashatjuk, hogy Pécs, Kaposvár, Szigetvár több intézményében zajlik a program és hallottunk arról, hogy Szegeden is folyik hasonló tevékenység, ahol orvostanhallgatók veszik ki részüket a rendkívül hasznos, nagyon dicséretes, emberséges akciókból. Nyilván a kiképzett önkénteseknek a fogadó intézményben át kell esniük pszichológiai vizsgálaton a kezelt gyermekek érdekében, de egyébként az ingyenesen adott, jó szándékú segítség elfogadásának – józan ésszel elgondolva – nem lehetne semmilyen akadálya. De nem mindenhol ilyen jó a helyzet, holott az lenne a természetes, ha ez a fajta munka általánosan elfogadott, természetes tevékenység lenne MINDEN olyan egészségügyi intézményben, ahol fennáll a hospitalizáció veszélye. Itt van mindjárt Debrecen és a Klinika Gyermekgyógyászai Intézetének esete a jelentkező önkéntesekkel.2025. április 22-én kereste meg őket egy lelkes önkéntes a következő levéllel: »Tisztelt Igazgató Úr! XY vagyok, debreceni lakos. Elvégeztem a Nevetnikék Alapítvány „A kórházban ápolt csecsemők pszichés gondozása és megtámogatása” című tanfolyamot. (Az oklevelet mellékelten csatolom.) Mint ahogy a képzésen is ezt hallottuk, (illetve ahogy magán az oklevélen is szerepel) a tanfolyam elvégzése önmagában nem jogosít fel a klinikára való belépésre, amelyhez előzetes alkalmassági vizsgálat szükséges. Tisztelettel érdeklődni szeretnék, hogy erre az alkalmassági vizsgálatra mikor, milyen módon lehet sort keríteni, hogy megszerzett ismereteimmel és tapasztalataimmal (két gyermeket felneveltem, egyébként több évtizede pedagógusként dolgozom) segíthessem az Önök munkatársainak áldozatkész munkáját az Önök gondjaira bízott kisbabák lelki egészségének szolgálatában. Tisztelettel: XY« A készséges válasz gyorsan, 2025. április 24-én megérkezett azzal, hogy az igazgató úr „természetesen támogatja a kezdeményezést” és hamarosan visszajeleznek arról, hogy „melyik osztályrészen (gyermekrehabilitáció, csecsemő részleg) és milyen feltételekkel tudják a programot elindítani”. A biztató válaszra a lelkes önkéntes 2025. április 26-án jelezte válaszlevélben, hogy köszöni a gyors választ és jelezte, hogy rajta kívül van még két másik önkéntes is, akik szintén részt vettek a Nevetnikék Alapítvány képzésén, és szívesen bekapcsolódnának a munkába. Másnap erre a levélre is kapott választ azzal, hogy a program beindításának végső engedélyezője a Klinikai Központ Elnöke, az ő engedélye szükséges, arra várnak… A Nevetnikék Alapítvány „A kórházban ápolt csecsemők pszichés gondozása és megtámogatása” című tanfolyam elvégzésének tanúsítványa Egy kis kedvesség, szeretet az, amivel lelkes önkéntesek szenvedő, bajba jutott kisbabákon, gyerekeken szeretnének segíteni. Mi kell ahhoz, hogy valaki ezt a segítséget visszautasítsa, megakadályozza!? Milyen szempont írja felül azt, hogy ezeknek a gyerekeknek a sorsát egy életre befolyásoló traumát enyhíteni, elkerülni lehessen!? Szóval engedélyre várnak, 2025. áprilisa óta. Most van 2025. december van. Mindjárt itt a Mikulás. A gyerekek már biztos nagyon várják odabent… Szívszorító dolog ebbe belegondolni és tökéletesen megértem Grecsó Krisztián indulatos sorait, aki a problémára vérlázítóan cinikus mondatokkal reagáló Pintér Sándort lényegében a Pokolba küldte. Ehhez csak Yuval Noah Harari gondolatát tudom hozzá fűzni: „A pokol egy elveszett gyermek, aki a szüleiért sír.” dr. Zeke László – Nyitókép: Melczer Zsolt – AI illusztráció

Kicsit hosszabban és nem pont így, de a nagy sikerű Üvegtigris című filmben hangoztak el ezek a mondatok egy zseniális jelenetben Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter között. Millió és egy helyről idézhettem volna, de valamiért most csak ez ugrott be. Egy ország áll most döbbenten, lesújtva, értetlenül. Meghalt Kálloy Molnár Péter, mindössze 55 évesen. Péter szeretetreméltóságából, barátságosságából, nyitottságából adódóan sokaknak van személyes élménye vele. Természetesen az Ígyélünk.hu szerkesztőségében is vagyunk páran, akik ismerték, jól ismerték, esetleg baráti viszonyt ápoltak vele. A halála már nem hír, azzal már számtalan hírportál sokkolt bennünket. Mi emlékezni szeretnénk! A Barátra, a Polihisztorra, a Művészre, de legfőképp az EMBERRE! dr. Zeke László: Kálloy Molnár Péter a jó barát Egy vagány debreceni srác itt hagyott bennünket. Ilyen jelző nincs, hogy „közszeretetben álló”, mégis tudjuk, hogy van, mert Peti az volt. Milyen szörnyű, hogy „volt”… Debrecenben arról híresült el az Ady Gimnázium, hogy dráma tagozata nagyszerű színészeket adott az országnak. Köztük az elsőt, az úttörőt: Kálloy Molnár Petit. A szomorú napon, amikor megtudtuk, hogy nincs többé. Az összes hírportál megemlékezett káprázatos, sokszínű tehetségéről. Köztudomású, hogy milyen színészi kvalitásai voltak, hogy műfordított, rendezett, zenélt, szinkronizált, verseket írt, mindezért egy ország szerette. Kálloy Molnár Péter, 2016. – Fotó: Wikipédia – Takács István Hogy ezen túl én miért szerettem, az persze egy másik kérdés. Barátomnak tudhattam, az első pillanattól kezdve, ahogy megismerkedtünk. Pontosan az a közvetlen srác, akinek gondolnánk, ha csak a szenzációs karakter szerepei alapján lenne róla benyomásunk. Egy a csillebérci táborban forgatott tévés produkcióban dolgoztam vele együtt. Amikor a Levente „Móka Miki” Péter és csapata rendezésében készülő produkcióban („Ez is valami?” volt a címe) az én feladatom volt a csibészkedő kamasz szerepét játszó Peti (és Kálid Artúr) szövegét megírni. Ahogy megtudta, hogy debreceni diákként „atyafiak” vagyunk olyan elánnal követte az instrukciókat, hogy öröm volt nézni. Nyilván nincs így, de azt a benyomást keltette, hogy azért ropja olyan fergetegesen a rock and rollt a tőlem kapott rózsaszín párduc jelmezben, mert azt a debreceni cimborától kapta. Mintha gyerekkori barátok lettünk volna. „Visszamenőlegesen” vált gyerekkori jó baráttá. Önzetlen, nagy szívű emberként soha nem tagadott meg tőlem semmiféle kérést. Az első szóra eljött segíteni egy rádiós beszélgetéshez, ami az akkoriban megjelent mesekönyvem kapcsán készült és felolvasott egy részletet az egyik meséből olyan varázslatosan – azon a jellegzetes hangon, amit a kicsik és a felnőttek egyaránt érezhetnek csak nekik szólónak –, hogy elszorult a torkom és könny szökött a szemembe. Nem hagyott nyugton az az érzés, azt kívántam, hogy ezt más is átélhesse: nem nyugodtam, amíg hangoskönyv nem lett a dologból (Borzontorz meséi). Ez már nem egy baráti segítség volt, hanem komoly színészi munka, igazi feladat, sok idő és energia ráfordítással. Egyetlen fillért sem kért a munkáért, csupa szívjóságból és ügyszeretetből adta ajándékba azt a csodálatos hangot, ami már csak felvételekről szólal meg. Akit, amely feladatot szeretett, azt szívét, lelkét beleadva szolgálta alázattal és rendkívüli szaktudással, csillogó szemmel és azzal a feledhetetlen hamiskás mosollyal szeme sarkában, amivel mindenkit le tudott venni a lábáról. Borzontorz illusztráció Én persze vérszemet kaptam és látva ügyszeretetét, tettvágyát és tehetségét újabb és újabb közös feladatokat találtam ki a magunk számára és gyönyörűségére. Ezekben önzetlen partner volt, mert nagyon szeretett játszani, alkotni, álmodozni nagy tervekről. Olyan elegye volt egy lelkes, játékos kiskamasznak és egy vérprofi művésznek, amihez hasonlót elképzelni sem tudok. A feladat, az ötlet játékossága, szellemessége (véletlenül sem a „haszon”) érdekelte, attól tudott beleszeretni a feladatba. Megcsináltunk Pesti Gábriel, a XVI. századi magyar meseszerző Esopus fordításaiból egy animációs sorozatot. A Biblia utáni első magyar nyelven kiadott könyvből, a csaknem ötszáz évvel ezelőtti magyar nyelven szóló szöveget felmondani egy mai animációhoz – ez érdekelte. A Borzontorz meséiből csináltunk egy iPhone/iPad applikációt, az első interaktív mese alkalmazást, amelynek illusztrációi érintésre megelevenedtek. Ez érdekelte, ebben szívesen volt részes. Csináltunk egy MeSeMeS sorozatot (a mese és az SMS keveréke: üzenettel bíró, 160 karakternél nem hosszabb történet); egy új műfaj. Na, ez érdekelte. Stílusosan 160-at mondott fel, barátságból ügyszeretetből, szenzációsan. Olyan profizmussal, amit álmomban sem merészeltem volna megkövetelni bárki ember fiától, de ő magától megtette. Többször nekifutott a mulandóságról szóló MeSeMeS-nek, kísérletezve a mulandóság szó „u” betűjével, hogy mennyire kellene azt – a történethez illően kicsit hosszabb „ú” hangzóval mondani (úgy döntött, hogy a szabályos hosszú „ú” fele/negyede lenne az odaillő). Tette mindezt úgy, hogy a teljes verbális, fonetikus fegyvertárát felvonultatta. Mindent, ami hangban kifejezhető. Nyögések, felkiáltások, sóhajok, szuszogások olyan arzenálja, amit rengeteg pénzért sem lehetne megvenni. (Ezekből a hangmintákból egy több száz tételből álló minta sort tudtam elmenteni magamnak filmek, animációk utómunkáihoz.) Meggyőződésem, hogy szakmája legnagyobb „hangásza” volt. Próbáltam viszonozni azt az áradó segítőkészséget, amit tőle kaptam, így – miközben leesett állal figyeltem tehetségének sokszínű tobzódását – magam is beszálltam egy-két projektbe, például zenés produkcióihoz animációs klippel. De azt a sodró lendületet, ahogyan habzsolta a művészi alkotó munkát nem lehetett követni. A sok-sok színházi szerep, rendezés, versírás, műfordítás, koncertezés, filmezés követhetetlen tempója már-már félelmetes volt. Annak, hogy Peti ilyen jó volt az improvizációban (lásd pl. a „Beugró”) is az lehet a magyarázata, hogy elképesztő tehetsége folytán feszítette a feladat, az alkotási vágy. Mert az improvizáció is alkotás: a pillanat tört része alatt létrehozott poén, csattanóval lezárt mini történet. Olyan műfaj, amit csak a legmerészebbek, legszellemesebbek, legtehetségesebbek tudnak. Mint a virtuóz jazz zenészek, hangszereik legnagyobb mesterei, akik szólói a pillanat szülöttei. Ilyen mestere volt Peti a hangnak, a szónak, a testbeszédnek, az érzelmeknek, a színész mesterségnek. Pont ez a része az az ő művészetének, amit tanulni nem lehet, amire születni kell. Kálloy Molnár Péter felolvas – Fotó: a szerző felvétele Utoljára Debrecenben találkoztunk. Az Odeon színházban eljátszották a legendás SÖR (Shakespeare Összes Rövidítve) és a GÖRCS ( a Gondviselő Összes Regéi és Cselekedetei) darabokat, amelyben Kálid Artúr és Gáspár András volt a partnere. Nagy családi esemény volt ez a két előadás nálunk, ugyanis a két fiam a SÖR DVD-n nőtt fel. Még kisiskolás gyerekek voltak, amikor próbaképpen megmutattam nekik a SÖR-t; kíváncsi voltam, hogy mennyire veszik a poénokat (úgy, hogy Shakespeare drámáit még egyáltalán nem ismerik). És minden poén leesett! Óriási röhögések közepette nézték, mi több: „rongyosra nézték” a DVD-t. Sokszor megesett, hogy amint véget ért, rögtön kezdték újra (ahogy a pici gyerekek szokták kedvenc mesefilmjeikkel). Ez akkoriban volt, amikor az általános iskolában arra kényszerítették őket, hogy egy-két nem nekik való színházi előadást nézzenek, meg, s ami miatt szabályosan megutálták a színházat. Aztán jöttek Petiék. „Apa, hát ez is színház?” – kérdezték csillogó szemmel. Azóta a fiaim felnőtté váltak és tudják mi a művészet. Gyermekkoruk fényesen csillogó emlékét nézték újra a bálvánnyal, a csodálatos varázslóval, élőben azon a két varázslatos estén Debrecenben. Az utolsó debreceni találkozón is felhozta a régóta dédelgetett közös terveinket. A „sakk meséket” (híres történelmi alakok nevezetes játszmáiból készült, animációval kevert tanulságos történeteket), vagy a „handabakkandárét” (egy nyugdíjas tanárnéni diákok dolgozataiból gyűjtött „bakiparádék” megfilmesítését), klipeket, rajzfilmeket, s mindenféle régen volt álmot, amit most örökre elvitt magával. Mert hiába égett a gyertya két végről, ha lett volna harmadik ő azt is meggyújtotta volna. Csak apró vigasz, hogy meséim az ő hangján keltek életre, s ha beleolvasok fejemben most is az ő hangján szól, s hallom a Mikulásról szóló mese záró mondatát: „Akit szeretnek az van.” Isten Veled, Drága Barátom! Csalami V. Csaba: „Ott vagyunk már?” Igen, ez is egy idézet, és igen, ez is Kálloy Molnár Pétertől van, de bármíly meglepő is, ezt most nem a Shrek Szamarától vettem, hanem annak zseniális magyar hangjától, aki 2021 meglehetősen hűvös novemberének éjszakáján Nagykanizsa belvárosában, ikonikus bőrkabátjából alig kilátszódva, séta közben érdeklődött, hogy messze van-e még a vendéglátó egység, amit megcéloztunk. Televíziós műsorvezetőként nagyon szerettem az olyan vendégeket a műsorban, akikkel könnyedén, viccesen, de informatívan lehetett beszélgetni. Péter (Peti) ilyen volt. Bármilyen témáról tudott humorosan, de komolyan beszélni. Először a Duna, Család-barát című műsorában találkoztam vele. Az első benyomásom nagyon kellemes volt, egy jó humorú, kedves és szeretetteljes, igazi művészembert ismertem meg. Egyetlen dologban nem ismert pardont, ez pedig a művészete volt! Párszor még találkoztunk a tévéműsorban, de ott mindig csak pár percünk volt beszélgetni. A „YourSong” 2021-ben aztán közös barátaink, a Kanizsai Fiatalok Közösségének vezetői – több más kolléga mellett – minket is megkeresett, hogy vállalnánk-e a zsűrizést a Your Song Országos Énekversenyen. Természetesen igent mondtunk mindketten, így az említett verseny idején már együtt ültünk a zsűrinek fenntartott asztalnál. Peti volt a zsűri elnöke, és nagyon komolyan vette a feladatot. Figyelt, jegyzetelt, értékelt a hangjában olyan éteri kedvességgel, amit csak kevesek tudnak. Nyoma sem volt annak a harsány, bolondos hangnak, amit megszokhattunk tőle a filmjeiben, szinkronjaiban. Mihály Péter, Kálloy Molnár Péter és Csalami V. Csaba – Fotó: a szerző felvétele A két napos verseny első napjának végén megbeszéltük, hogy végre leülünk és beszélgetünk, esetleg fogyasztunk is valami Bambit. Ez aztán meg is történt, fantasztikus este volt, végre jobban is megismerhettük egymást. Nagykanizsa közepén meglehetősen komoly feltűnést keltett a Művész Úr, ahogy sokan a legnagyobb tisztelettel szólították meg, de Peti mindenkivel másodpercek alatt megtalálta a közös hangot. Rendkívül nyitottan állt az összes, Őt megszólító emberhez, legyen az fiatal, idős, színjózan, vagy enyhén kapatos, esetleg csaprészeg. Természetesen velünk, a csapatával is ilyen volt! Egyszerűen jó volt a közelében lenni! Ilyen ember volt! Aztán úgy adódott, hogy két évvel később ugyanerre a versenyre, ugyanúgy meghívást kaptunk, és az egészet megismételtük, megfejelve azzal, hogy a vendéglátó egységben egy zenész teljesített szolgálatot, akivel szintén ugyanolyan barátságosan ismerkedett Peti, mint mindenki mással, így ő is hozzánk csapódott egy idő után. Aztán az egyik szünetében megkértük, hogy adja kölcsön Petinek a gitárját, hadd művészkedjen egy kicsit a Művész Úr! Így esett, hogy az énekverseny zsűrijének elnöke végül egy bárban a saját szerzeményeivel szórakoztatta az ott felsorakozott társaságot. Mindezt véresen komolyan, elképesztő lazasággal és humorral, valamint egyértelműen kitörő sikerrel tette! Végtelenül sajnálom, hogy a méltósággal viselt betegség végül egy ilyen Jó Embert is le tudott győzni és jövőre, két év múlva, vagy amikor legközelebb énekverseny lesz ’Kanizsán, Peti már csak ’odafentről’ zsűrizhet! Már nem lesz ugyanolyan az a verseny! Nagyon-nagyon hiányzik majd mindnyájunknak a mosolya, a hangja, legfőképp az egyénisége, embersége és minden, ami Ő volt! Jó utat Peti, bárhova is tartasz! Isten Veled, Drága Barátom! Zeke László és Csalami V. Csaba – Nyitókép: Kálloy Molnár Péter – Wikipédia

A Tisza jelölt aspiránsai közötti választás a második fordulójához ért. Kit érdemes a talpon maradt két jelölt közül a ringbe küldeni? Mitől lesz egyik jelölt jobb, alkalmasabb, mint a másik, tekintettel arra, hogy a befutónak nemcsak a Fidesz korlátlan erőforrással rendelkező jelöltjét kell tudni legyőzni, de aztán az Országgyűlésben is megfelelően kell tudni bennünket képviselni. A szavazás első köre Már a szavazás első körében úgy gondoltam, hogy érdemes személyes tapasztalataimat, ismereteimet megosztani a közösséggel, tekintve, hogy a rendkívül rövid kampány nem adott lehetőséget arra, hogy a jelölteket közelebbről megismerhessük. Ha nem volt személyes kapcsolatunk az illetővel kénytelenek voltunk beérni a hivatalosan közzé tett bemutatkozással és a közösség többi tagjától kapott információkkal, ehhez kívántam a saját véleményemmel, ismereteimmel hozzájárulni. Az aktivista élet – Fotó: dr. Zeke László – Facebook A „magán kampányomban” érdekes és talán nem lényegtelen megfigyeléseket tettem. Voltak, akik vitába szálltak velem – nagyon helyesen – mert más okból másokat preferáltak, mint én. Sokan, akik más rangsort állítottak fel, mint én leginkább azzal érveltek, hogy az ő jelöltjük mennyit pultozott, szórólapozott, ellentétben például azzal a Tisza központjából ajánlott jelölttel, aki esetleg ezenközben nem is volt választókörzetünkben. Nagyon nagy nyomatékkal hangsúlyozom, hogy minden elismerésem, tiszteletem azoké, akik a pultozásba, újság szórásba, szórólapozásba rendkívüli energiákat fektettek az elmúlt fél-egy évben. Rendezvényen az aktivisták – Fotó: dr. Zeke László – Facebook Én nem vagyok olyan képzett, tapasztalt kampány stratéga, mint azok, akik szervezik a Tisza kampányát, úgyhogy én elhiszem nekik, hogy ezek a kampány eszközök nagyon hatékonyak, ráadásul állami párt támogatás nélkül még fokozottabban kell erre koncentrálni. A jelenlét az utcán, már önmagában a látvány, a személyes kontaktus, a beszélgetés lehetősége, egy-egy kézfogás, vagy egy udvarias gesztus, vita hónapok alatt rengeteget mozdíthat előre. Eszem ágában nincs tehát ezt a tevékenységet lebecsülni. Magam is igen sok ilyen alkalmon vettem részt, tudom mennyire fárasztó egy ilyen feladat, főleg munka mellett. De az országgyűlési választás mégsem a képviselők pultozási versenye! Az aktivisták oldaláról nézve: Megítélésem és tapasztalatom szerint a lelkes aktivisták zöme nem országgyűlési képviselői babérokra pályázik, hanem a mozgalom céljai motiválják, a közös ügyet szeretnék győzelemre vinni, a közös ügyért és nem magukért dolgoznak. Aki pultozik Elég sok pultozáson vettem részt ahhoz, hogy megtapasztaljam: leginkább a bátor nyugdíjasok, a kötetlen munkaidőben dolgozó vállalkozók tehetik meg leginkább, hogy hétköznapokon, vagy munkaidőben odaálljanak a pultokhoz, ami nem azt jelenti, hogy a kisgyerekes anyák, a szigorú munkarendben dolgozók, komoly kötöttségek között tevékenykedő vállalkozók ne akarnák legalább annyira a Tisza sikerét, mint azok, akik kiállnak szélben, hóban, esőben, adott esetben provokációknak kitéve az utcára egy tiszás pult mögé. Azt sem mondhatjuk, hogy ne lennének legalább annyira bátrak, önfeláldozók, vagy hasznosak. Sok ismert arcról lehet tudni, hogy a konfrontációt a Fidesz hatalomgyakorlásával szemben nem az utóbbi egy-másfél évben vállalták fel, nem Magyar Péter sikerét látva nyilvánítottak véleményt széles nyilvánosság előtt, esetleg szenvedtek el egzisztenciális veszteséget, hanem hat-hét éve, vagy akár évtizedes távlatban megcselekedték ezt. Aki beletesz Megint mások komoly anyagi áldozatokat hoztak: nyomdai anyagokat, pultokat készíttettek, felszereléseket (sátrakat, sör padokat, székeket, mikrofonokat, komoly hangszórókat, egyéb technikai berendezéseket) vásároltak. Volt, aki százezer forintos nagyságrendű költségen készített étellel vendégelte meg a Tisza stábját. Volt, aki részt vett az országjárásokon, több tíz kilométert gyalogolt a Tisza aktivistákkal, demonstrálva áldozatkészségét, elszántságát. MIt tesz bele az aktivista? – Fotó: dr. Zeke László – Facebook Szinte mindenki posztolt képeket, cikkeket, gyártott filmeket az eseményekről és tömegesen vettünk részt nagyon sok rendezvényen. Szerencsére több tízezres tömeg fizeti a rendszerváltó kártyákat havonta, vásárol a Tisza shopból, ezzel is támogatva a mozgalmat. A közösségszervezők Azok is nagyon sokat tettek az ügyért, akik a saját közösségeiket összekovácsolandó rendezvényeket szerveztek. Egy-egy közéleti ember, vagy tudós meghívása, meghallgatása, beszélgetések szervezése sokat mozdít a közösségen. Debrecenben egy akkumulátor gyártáshoz értő professzor, közélet iránt érzékeny humorista, történész, közéleti szerepet vállaló történész, pszichológus, fontos közügyekben aktív társadalmi szervezetek vezetői, aktivistái sok-sok embert megszólítanak, meggyőznek egy-egy eseményen arról, hogy érdemes a Tisza mozgalomban aktívan részt venni. Ezek a rendezvények időt, energiát, pénzt igényelnek, de megéri, mert ott beszélgetés, vita, ötletelés folyik fontos közügyekről, problémákról és megoldásokról. Akik másokra is gondolnak Aztán ott vannak a karitatív rendezvények, amelyek a közösségformáláson túl sok időt és pénzt követelnek, amikor például mázsa számra szereznek be az aktivisták tartós élelmiszereket, ajándékcsomagokat a Mennyből az Angyal programhoz. Sokan tűzifát gyűjtöttek és osztottak, mások ételosztásokon vettek részt karitatív programok keretében. Nagyon sokan kampány kiegészítőket készítenek: nagyon népszerűek a tiszás karkötők, kulcstartók, kitűzők, amelyek már most ezer számra állnak rendelkezésre a kampány véghajrájához. Ezekhez nyersanyagokat kell venni, s hosszú órákon keresztül dolgozni kell velük csoportokban. És nagyon sokáig sorolhatnám még a sok-sok hasznos, áldozatos munkát – a pultozáson túl. Különböző módon a változásért A közös ügy szolgálatában tehát rengeteg áldozatkész aktivista áll, nem biztos, hogy szerencsés ezen területek közül kiemelni a látványosabb „könnyebben kommunikálható” teendőket. Már csak azért sem, mert bizonyos területeken nehezebb a „terepmunka”, fölrdajzi, vagy társadalmi okokból. Nem mindegy, hogy egy nagyvárosi, vagy budapesti körzetben kell dolgozni, vagy egy 70 kistelepülést magába foglaló, a Fidesz által „jól bedolgozott” körzetet. Emellett az aktivisták között is jelentős különbségek vannak lehetőségeiket illetően. Nem mindegy, hogy valaki megyei, vagy regionális koordinátorként sokkal több adattal, információval, kapcsolattal rendelkezik, mint egy átlag aktivista, nem mindegy, hogy a különböző tiszás Facebook csoportokban valaki moderátorként, vagy csak tagként tevékenykedik, jut hozzá, illetve ad tovább információkat. Szerintem ezért lett volna célszerű a megyei, illetve regionális koordinátorokat az általuk koordinált feladatok közül kiszervezni, ahogyan a regionális koordinátorok esetében is úgy volt, hogy nem lesznek jelöltek. Tisza világ app – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Sajnos a TISZA Világ App kicsit később készült el, mint ahogy tervezték és az a nagyon jó elképzelés, hogy az aktivisták tényleges, értékelhető, hasznos tevékenysége közvetlenül, „szűrők nélkül” látható legyen nem valósult meg időben, de azért, a közösség tagjai világosan látják, hogy sok „láthatatlan”, de mégis nagyon hasznos tevékenység áll a mozgalom sikere mögött. Tehát egyáltalán nem dönthető el egyértelműen, hogy bármelyik aktivistákra szabott feladatot ki teljesít jobba és ki kevésbé, nyilvánvaló, hogy az efféle „verseny” nem folyhat egyenlő feltételekkel. De nemcsak ezért nem célszerű – szerintem – az aktivisták tevékenységét a képviselőjelöltség mércéjévé tenni. A jelöltek oldaláról nézve: Szem előtt kell tartanunk, hogy az Országgyűlésben nem pultozni kell majd, hanem a választópolgárok érdekeit képviselve törvényeket alkotni. Ez egy olyan komoly, és felelősségteljes feladat, ami egyben megtiszteltetés is a kiválasztottnak. Az ideális jelölt – Fotó: dr. Zeke László – Facebook Nagyon komoly bizalom, amit azok fektetnek belé, akik maguk fölé emelik őt a hatalomba. Nagyon sokat köszönhetünk a pultozásokat, szórólapozásokat szervező önkénteseknek, de – azt gondolom – a cél, amiért dolgoznak nem az, hogy ők szerezzenek hatalmat, hanem az, hogy a választópolgárok bizalmára leginkább érdemes embereket eljuttassák a parlamenti választás politikai küzdőterébe. Milyen jelöltre lenne szükség Ebben a küzdőtérben köztiszteletben álló, illetve a küzdelemben hatékonyan részt venni tudó emberekre van szükség. Olyanokra, aki nem csak a TISZA szűkebb csoportjai, hanem az ingadozók, vagy akár a Fideszes szavazók szemében is komoly értéket képviselnek. Jó, ha az illető kiválóan pultozik is, de szerintem nagyobb súllyal esik a latba az ismertsége, tudása, tekintélye, az életpályája, illetve készségei (fellépése, vitakészsége, meggyőző érvelése, megjelenése), elért eredményei, a hírneve, tettekkel bizonyított bátorsága, példamutató életvitele. Magam ezért emeltem ki Debrecenben azokat a jelölteket, akik egy lezárt életpálya sikereit, eredményeit tudhatják maguk mögött; vagy azokat, akik a mozgalom országos vezetésében töltenek be kulcs szerepet, rátermettségüket már korábban bizonyítva; azokat, akik akár több évtizede, a rendszerváltás kezdete óta felemelték hangjukat a korrupció, a jogtiprás ellen; vagy jó tollú újságírók, nagyszerű érdekképviselők és kiváló szervezők; akik komoly szakmai tapasztalattal rendelkező, szociálisan érzékeny szakemberek az oktatás, a gyermekvédelem, vagy az egészségügy terén, értenek a segítségre szoruló emberek nyelvén; olyan fontos közügyeken dolgoznak eredményesen, mint amilyen a természet és környezetvédelem; vagy olyan teljesítményt mutattak fel, ami egy karizmatikus vezető működésének sajátja; vagy olyan példa értékű tettet hajt végre, ami országos hírnevet, tekintélyt szerez számára. Megbecsült jelölt, mint húzóerő Ezek a nagyszerű emberek önmagukban „márkát”, „védjegyet” jelentenek egy mozgalomnak. A saját hírnevüket, ismertségüket, megbecsülésüket adják a mozgalomnak. Ezeknek a kiváló embereknek a tettei, életútjuk, cselekedeteik, elért eredményeik olyan tiszteletet ébresztő tulajdonságokról karakter jegyekről tanúskodnak, ami messze túlmutat a kampány pultozás, vagy szórólapozás jelentőségén! A saját meglévő, értékes „brand”-jüket adják be a közösbe, amiért hálásak lehetünk, ha ezt bevállalják. Egy jó jelölt listán +5%-ot is hozhat – Fotó: dr. Zeke László – Facebook Emellett ne felejtsük el, hogy az erős, nagy tekintélyű, esetleg országosan ismert jelöltek esetében nemcsak az a tét, hogy ki tudja megnyerni a versenyt, hanem az is, hogy mennyire! A húzó emberek nagy arányú győzelme ugyanis nagyon komoly mértékben húzza fel a listát, ami ilyen módon több tiszás jelöltnek teremt helyet az Országgyűlésben. Ahhoz képest, hogy egy szorgalmas, helyben ismert ember „bepultozza” magát a parlamentbe a közösség számára sokkal több haszonnal jár, ha egy húzó ember maga mellett még egy, vagy akár kettő embert is hoz magával a listáról. Magam azért javaslom ezeknek az értékeknek, szempontoknak a szem előtt tartását első sorban. Mert a tisztelettel járó tekintély az, ami az ingadozókat, a jobb belátásra tért fideszeseket a Tisza mozgalom felé sodorhatja. És ismerjük el, hogy ők nem juthattak volna abba a helyzetbe, hogy most választhasson közülük az adott körzet bármilyen pártállású lakosa, ha nincsenek lelkiismeretesen pultozó, szórólapozó, újság szóró bátor és fáradhatatlan önkéntesek. De a jelölt választás második fordulója most nem a kampányban végzett áldozatos munka jutalmazásáról szól, hanem arról, hogy kik lesznek azok, akik az Országgyűlésben a leghatékonyabban tudják képviselni érdekeinket. dr. Zeke László – Nyitókép: dr. Zeke László – Facebook test

Kis útmutató propagandista zaklató perléséhez. Napjainkban sajnálatos módon elszaporodtak a jogellenesen nyilvánosságra hozott (vagy megszerzett) adatbázisokban szereplő személyeket vélt politikai preferenciájuk alapján kéretlen telefonhívásokkal zaklatni. Az sem ritka, hogy ezekről a telefonhívásokról – ezzel újabb jogsértést elkövetve – egyesek hangfelvételeket készítenek a felhívott személy hozzájárulása nélkül. A legmegátalkodottabb gazfickók pedig a jogellenes hangfelvételeket felhasználva média tartalmakat gyártanak saját és követőik gyönyörűségére. Van egy kézenfekvő, gyors és hatékony eljárás az ilyen típusú jogsértés orvoslására és annak megelőzésére, hogy ezek a propagandista telefonbetyárok folytassák neveletlen viselkedésüket. Elöljáróban tisztázzuk pár alapvető dolgot! A hangfelvétel engedély nélküli készítése, illetve felhasználása személyiségi jogot sért, teljesen függetlenül annak tartalmától. Nem kell, hogy a hangfelvétel tartalma bármiféle egyéb jogsértést jelentsen. Az engedély hiánya önmagában megalapozza a speciális, soron kívüli eljárásban indítható per lehetőségét. Ha a hangfelvétel készítése, nyilvánosságra hozása további sérelmet is okoz, az ilyen igény külön kártérítés keretében érvényesíthető (egy szokványos ügymenet szerinti perben). Azonban, ha „csak” az engedély hiányzik, akkor villámgyorsan felelősségre lehet vonni a jogsértőt. Bohár Dániel – Fotó: Bohár Dániel riporter Facebook oldala Van segítség! Ehhez kívánok segítséget nyújtani azon kedves jogkereső állampolgároknak, akik szeretnék móresre tanítani az olyan szégyentelen pernahajdereket, akik nem átallanak jogellenes adatbázisokban kutakodva, onnan kimazsolázott telefonszámok felhasználásával zaklatni másokat, és még nyilvánosan el is dicsekednek ezzel a széles nyilvánosság előtt. Novemberben engem is felhívott egy debreceni illetőségű, közismert fideszes propagandista azzal, hogy mit szólok ahhoz, hogy kiszivárogtak adataim a világhálóra. Valószínűleg nem tetszett neki, amit mondtam, mert a velem folytatott beszélgetésből egyetlen szó sem szerepel abban a filmecskében, amit öt sorstársammal folytatott telefonbeszélgetés részleteinek felhasználásával készített, és tett közzé Facebook és TikTok profilján. Tette ezt a hangfelvételen szereplők engedélye nélkül. Most megmutatom, hogy miként kell az ilyen alakokat beperelni. Hogyan pereljünk? 1.) Legyünk éberek A peres igényérvényesítés egyik legfőbb akadálya az, ha nem tudjuk kellő alapossággal bizonyítani a jogsértést. Másik akadály a meglehetősen nehézkes perrendtartás, amelynek alkotói kevésbé tartották szem előtt a jogkereső polgárok igényeit, mintsem azt a szempontot, hogy az a per intéződik el a leggyorsabban, ami el sem indul. Szóval, hogy technikailag nehéz elindítani egy pert. Ezekre figyelemmel érdemes résen lennünk és előre felkészülnünk a jogsértés dokumentálására. 2.) Dokumentálás Ha felhív a zaklató propagandisa bennünket, gondoskodjunk az esemény dokumentálásáról. A hívás tényét és időpontját, a hívó fél telefonszámát rögzítő hívásnaplóról készítsünk képernyőfotót. (Ha elrejtett hívószámról hívnak akkor jobb, ha fel sem vesszük a telefont.) Egyes köztudott zaklatók telefonszáma közismert, így az ilyen telefonszámokat érdemes előre beírnunk a telefonunkban tárolt számok közé. Így már a telefon kicsengésekor láthatjuk, hogy egy vélhetően zaklató hívás van folyamatban, és felkészülhetünk az eseményre. 3.) Megfelelő kommunikáció a dokumentáció folytatása mellett Ha felvettük a telefont beszéljünk annak tudatában, hogy megy a felvétel, ennek megfelelően válogassuk meg a szavainkat. Ha nyilvánvalóvá válik, hogy a hívás kéretlen és zaklató szándékú, akkor meg kell tudnunk tőle a legfontosabb adatokat. Kérdezzük meg a hívó fél nevét (nyomban jegyezzük is fel). A per elindításához nélkülözhetetlen az illető lakcíme, erre is kérdezzünk rá. Nem feltétlenül fontos, de nem árt tudni az illető születési helyét, idejét, anyja nevét, e-mail címét. Ha megkérdezi, hogy miért van erre szükség nyugodtan megmondhatjuk neki, hogy jogsértés esetén szükségünk van ezekre az adatokra ahhoz, hogy be tudjuk őt perelni. Könnyen lehet, hogy már ettől elmegy a kedve a szórakozástól és abbahagyja a hívást, zaklatást és eltekint a titokban készült hangfelvétel felhasználásától. 4.) A jogsértő tartalom „beszerzése” A hívást követő naptól kezdve érdemes az illető „körmére nézni”: meg kell nézni a közösségi média felületeit, utána kell nézni, hogy a hangfelvételünk felbukkan-e valamelyik posztjában. Ha rábukkanunk az anyagra rögtön mentsük el a filmet, vagy hanganyagot, készítsünk képernyőfotót is a sérelmes posztról, ahol látszik a közzététel helye, időpontja. Ha nem értünk az ilyesmihez, akkor kérjünk meg erre egy hozzáértő barátunkat, akit arra is meg kell kérni, hogy szükség esetén álljon rendelkezésre tanúként a bíróságon (igazolandó a sérelmes poszt meglétét, a tudomásszerzés időpontját). Erre akkor van szükség, ha az illető a keresetindítást követően, de a bírósági tárgyalást megelőzően ravaszul törölné a jogsértően közzé tett tartalmat. Bohár Dániel zaklat – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció A per megindítását megelőző kötelező eljárás Ahhoz, hogy egy soron kívüli eljárásban gyorsan elláthassuk a baját a zaklatónak, szükséges egy rövid megelőző eljárást lefolytatni. A jogsértéstől való tudomásszerzést követő 30 napon belül fel kell szólítani a jogsértőt arra (lehetőleg ügyvéd bevonásával), hogy hagyja abba a jogsértést, törölje a nyilvános média felületekről és a saját tárhelyeiről a jogellenesen készült hangfelvételeket (semmisítse meg azokat). Valamint, hogy kérjen elnézést a jogsértés miatt ugyanolyan nyilvánosság előtt, mint amilyen nyilvánosság előtt elkövette a jogellenes magatartást. Minderre határidőt kell szabni, szerintem a 3 napos határidő elegendő kell legyen a felszólításban foglaltak teljesítésére. Az elégtétel adó közlemény szövegében – ha nem akarjuk, hogy a nevünk szerepeljen – kérjük monogram közzétételét. A nyomaték kedvéért jelezhetjük, hogy a felszólító levél elkészítéséig felmerült ügyvédi költségekre is igényt tartunk (akkor is, ha eleget tesz a felszólításnak). A levelet természetesen elsőbbségivel, ajánlva, tértivevényesen kell feladni, hogy a feladás időpontját, így a felszólításban közölt határidő elmulasztását perrendszerűen tudjuk bizonyítani. A levél kézhezvételének napját követő nap, az első nap a háromból, s ha addig nem teljesít, megnyílik a perindítás lehetősége a határidő utolsó napját követő 15 napon belül. A határidő elmulasztását érdemes képernyőfotóval igazolni: meg kell keresni a jogsértő tartalmat, s ha az még mindig fent van a neten, akkor az erről készült képernyőfotó ennek tényét és időpontját tudja bizonyítani. A per Ez a speciális eljárás rendkívül gyors és egyszerű. A bíróság a kereset beérkezését követő 8 (!) napon belül köteles tárgyalást tartani. Ha a keresettel minden rendben van megtartja a tárgyalást, amelyen ott rögtön, helyben, egy tárgyaláson döntenie kell. Akkor is lefolytatja a pert, ha az alperes nem jelenik meg. A bizonyítási eljárás rendkívül egyszerű: a felperes tudja-e bizonyítani, hogy a vele készült hangfelvételt az alperes elkészítette, felhasználta (erre való a hívásról a képernyőfotó, az elmentett hang-, illetve filmfelvétel, a felek személyes meghallgatása); hogy a felperes felszólította-e az alperest határidővel a jogsértés abbahagyására, megszüntetésére, elégtétel adására. Az alperesnek pedig azt jell bizonyítania, hogy volt engedélye a hangfelvétel készítésére, felhasználására. A bíróság a kereseti kérelemnek megfelelően megállapítja a jogsértés tényét, eltiltja az alperest a jogsértő magatarástól, kötelezi a jogsértő tartalom megsemmisítésére, törlésére, valamint elégtétel adására, valamint perköltség megfizetésére. A bíróság a jogsértés körülményeit vizsgálja – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Ez utóbbi elég kellemetlen lehet, mert a per 36.000 Ft mértékű illetéke mellett, az ügyvédi munkadíjat is ki kell fizetnie. A Kúrai precedensképes határozata alapján, óradíjas megállapodás esetén, ez megkezdett óránként 35.000 Ft + ÁFA összeg erejéig, mértékét tekintve nem támadható, a saját praxisomban megtapasztalt bírói gyakorlat esetén pedig perindításig 5 óra időtartam elfogadott. Egy rövid, egy órás tárgyalás esetén is összesen 6 óra időtartammal számolva ez bruttó 266.700 Ft. Ha egy tréfás videóban a szerző 4-5 ember jogellenesen rögzített hangfelvételéből csinál montázst, igencsak hamar 1-1,5 millió Forint összejön perköltségben. Nem is beszélve arról, hogy 4-5 alkalommal kell megjelennie a bíróságon, amire hamar rá lehet unni. A per tárgyára tekintettel a felperesnek nem kell illetéket fizetnie a perindításkor, a per elbírálására első fokon az alperes lakhelye szerinti törvényszék bír hatáskörrel és jogkörrel. Mivégre ez az egész? Szerintem érdemes kiállni jogainkért, személyiségi jogainkért. Nemcsak önérzetből, önvédelemből, de a méltóságunk megóvása végett is. A neveletlenül viselkedő, elkanászosodott propagandistákra pedig bőven ráfér egy kis lecke a jogállamiságból. Mert a folyamatok természetéből az következik, hogyha nem állítjuk meg a hógolyót, akkor abból bizony akár lavina is lehet. A jogkereső polgárok dolgának megkönnyítése végett, elérhetővé teszek egy kereset mintát az ilyen perek elindításához, mely az alábbi szövegre kattintva elérhető. »» Innen tölthető le a kereset minta »» Fájl »» Letöltés «« dr. Zeke László – Nyitókép: Bohár Dániel – Facebook – ÍgyÉlünk grafika

Az írás megmarad. Orbán kezet fogott Trumppal, ez a kormány propagandisták szerint erősebb kötelék, „igazabb” bizonyíték a felek megállapodásának tartalmát illetően, mint az, amit a történtekről a nemzetközi sajtó (a Fehér Ház illetékeseire hivatkozással) mond, sőt annál is hitelesebb, mint amit maga az amerikai külügyminiszter állít a történtekről. Mi is a helyzet ezzel az egy évre szóló szankció mentességgel? A Fehér Házban rendezett Fidesz kampány esemény kapcsán felmerült jogos kérdés, hogy egyébként hazánk Fideszen kívüli részének származott-e bármilyen haszna ebből. Orbán azt állítja, hogy elérte a fő célját. Az időkorlát nélküli szankció mentességet az orosz energiahordozók beszerzésére. Az időkorlát nélküliség azért bír jelentőséggel, mert az EU egyébként adott egy év haladékot Magyarországnak a leválásra, amihez képest nem jelent többletet az, hogy az USA ugyanezt biztosítja hazánknak. Fontos: nem a vezetékről, hanem az orosz energiahordozó vásárlás szankcionálásáról van szó. A vezetéken más eladótól (pl.: azeriektől) vásárolt kőolaj szállítható lenne. Az időkorlátnak (azon túl, hogy a leváláshoz valóban szükség van egy évre) a jelentősége abban áll, hogy ez egyben cáfolja a magyar kormánypropagandát. Miszerint geopolitikai okból fizikailag nem lehetséges a leválás. Hiszen ha nem lehet leválni, akkor egy év múlva sem lehet leválni; ha viszont le lehet válni, akkor erre lehet határidőt szabni, amit most az EU mellett az USA is megtett. Ezzel Trump nemcsak azt mondta ki, hogy szankció mentességet ad, de azt is, hogy igenis le lehet válni, s hogy ezt meg kell tenni, mégpedig olyan záros határidőn belül, amit az EU szabott Orbánnak. Szóval valaki füllent. Nem nehéz kitalálni, hogy ki. Szijjártó azzal a kevéssé perrendszerű bizonyítékkal áll elő, hogy aki szerint nem időkorlát nélküli szankció mentességet kaptunk Trumptól, az nem volt ott. Én nem voltam ott, de azért egy-két dolgot érdemesnek találok megfontolni: Mit értünk megállapodás alatt? Legalább kétezer éve a római jog definíciója szerint a felek egybehangzó akaratnyilatkozatát tekintjük szerződésnek. Való igaz, hogy ezt az akaratnyilatkozatot nem kell feltétlenül írásba foglalni. A szerződések létre jöhetnek szóban is, sőt akár ráutaló magatartással (ahogy a római jog mondja: „pro herede gestio”). Ahhoz, hogy a tömegközlekedési vállalattal szerződést kössünk arra, hogy elszállítson bennünket a célállomásra nem szükséges írásbeliség, elég felszállni a villamosra. Ez a magatartás (gesztus) létrehozza a szerződést, ez ad jogalapot arra, hogy megbüntessenek bennünket, ha megszegve a szerződést nem veszünk menetjegyet, vagy szankcionálja a vállalatot nekik felróható olyan baleset esetén, amivel nekünk kárt okoznak. Már a rómaiak is tudták, hogy a szóban kötött szerződések fő problémája. „Verba volant scripta manent” (a szó elszáll, az írás megmarad). A szerződés tartalmát a szóban kötött szerződések esetében nehezen, vagy egyáltalán nem lehet rekonstruálni. Míg a villamosra felszálló utas esetében a szituáció egyértelmű, addig például egy ingatlan adásvétel esetében már nem az. Mennyi a vételár, mikor kell azt kifizetni, mikor lehet beköltözni stb. A szóban kötött szerződés tartalmát a vitázó felek, ha már vitában állnak nehezen tudják rekonstruálni (hiszen pont ezért állnak vitában), a tanúk pedig nem feltétlenül elfogulatlanok, vagy emlékeznek jól. Márpedig a kötelmi jog alapelve, hogy „Pacta sunt servanda” (a megállapodásokat teljesíteni kell). S ha nem tudjuk, hogy mit, akkor gond van. Az írásbeliség Pólay Elemér professzor úr (akinek tankönyvéből évtizedekig tanultuk mi, jogászok a római jogot egy egész monográfiát írt a Dáciai viaszostáblák szerződéseiről. Eleink a szerződéseket olyan speciális fa táblákra írták, amely három részből álltak. Kb. egy mai iPad méretű alkalmatosságról van szó, amely két egymással szembe fordítható, nagyon lapos, belül üreges táblából áll. Valamint zsinórral összefűzhető, lezárható. És egy fedő lapból. A fatáblák belső oldala viasszal volt kikenve, amibe irónnal bele lehetett vésni a szöveget. A két tábla által összezárt részbe írták a szerződést (a zárat lepecsételték). A fedőlapon pedig olvasható volt a szerződés szövegének másolata. Vita esetén feltörték a pecsétet és megnézték az eredeti szöveget. Később jöttek a papírra írt, lepecsételt, kézjeggyel, bélyegzővel hitelesített szerződések. Mára eljutottunk a magánokirat, a teljes bizonyító erejű magánokirat, az ügyvéd által ellenjegyzett okirat, a közokirat formákhoz. Illetve az elektronikus aláíráshoz, digitalizációhoz. Egy egyszerű ingatlan adásvétel esetében (valami kulipintyó, vagy garázs esetében is) az okiratot mindenoldalon, minden fél aláírja. Az ügyvéd ellenjegyzi. A papír alapú okiratot szétválaszthatatlanul kell összefűzni (elkerülendő az utólagos lapcserét), az ellenjegyzés kézjegy és pecsét mellett szárazbélyegzővel is megtörténik. A teljes dokumentációt pedig digitalizálni kell, digitálisan is alá kell írni. Szóval elég nagy hajcihővel jár bizonyítani a szerződő felek akaratának pontos tartalmát. A lényeges szerződési feltételeket. Később jöttek a papírra írt, lepecsételt, kézjeggyel, bélyegzővel hitelesített szerződések – Fotó Melczer Zsolt – AI illusztráció A lényeges szerződési feltételek Lényeges mindaz, ami nélkül a felek nem állapodnának meg, illetve amiben a jogügylet tartalma szerint mindenképpen meg kell állapodni. Tehát ha kapunk valamiféle pénzügyi mentőcsomagot, akkor az lényeges feltétel, hogy mennyi időre, milyen kamatok és költségek mellett. Látjuk, hogy azok a perek, amelyeket a deviza hiteles magánszemélyek megnyernek leginkább a lényeges kockázati feltételekről való tájékoztatás hiánya miatt nyerhetők. Nyilván lényeges feltétel egy szankció mentesség esetében az időtartam. Ráadásul önmagában kérdéses, hogy megállapodhatnak-e a felek „időkorlát nélküliségben”. A szerződések lényege ugyanis, hogy végrehajthatók, kikényszeríthetők legyenek. Ez természetesen nem lehet igaz egy „időkorlát nélküli” feltételre. (Nem lehetséges milliárd években, ráadásul bizonytalan távlatban megállapodni. Nem tudjuk ugyanis az Univerzum sorsát, az idő megszűnését, vagy a világegyetem összeomlását pontosan behatárolni.) Külön érdekessége az Orbán-féle megállapodásnak, hogy azt „ellátta” egy sajátos felfüggesztő feltétellel: addig él a szankció mentesség, ameddig ő, illetve Trump együttesen hatalomban marad. Elég szokatlan bontó feltétel, sok bizonytalansági elemmel. Tekintettel a felnőtt férfi életkor elég gyászos magyarországi adataira Orbán Viktor esélye, hogy nem éli meg meg a pár éven belüli nyugdíjas kort nem több 25 százaléknál. Trump elnök úr életkilátásai pedig élemedettebb korára tekintettel nem nem lehetnek sokkal kedvezőbbek. Ez pedig elég messze áll az „időkorlát nélküliségtől”. Nem teljesen világos, hogy a bontó feltétel hogyan működik, ha a két vezető nem egyszerre hal meg, vagy veszti el pozícióját. Ráadásul – nagyon úgy tűnik –, mintha nem Magyarország kapott volna valamiféle mentességet, hanem maga Orbán Viktor. Tehát… Ha egy kalyiba adásvétele olyan szigorú feltételeket követel meg az írásbeliségen túl is, mint amilyeneket leírtam, akkor egy olyan bonyolult nemzetközi ügylet, amelyben népek sorsa, egy komplett ország teljes lakosságát érintő komoly intézkedés, kötelezettségvállalás történik, akkor – ez egy óvodás számára is nyilvánvaló – nem lehet „Itt a kezem, nem disznóláb…” alapon megállapodást kötni. Egymás kezének fogdosása nem pótolja a felek akaratának, közös kötelezettségvállalásának pontos részletei írásbeli rögzítését. Reklám sapkák, autogram-gyűjtő aláíró kártyák aláírása nem pótolja a korrekt egyezmények megkötését! Nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy az ember józan ésszel beláthassa: ha nincs a felek között ellenőrizhető, pontos részleteket tartalmazó megállapodás, akkor az kb. mennyit ér. Mint az a szóbeszéd, hogy a Budapesti Memorandum aláírásakor az orosz fél ígéretet kapott arra, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni. Putyin még az aláírt, pontosan ismerhető Memorandum rendelkezéseit sem tartja be – nemhogy nem garantálja Ukrajna szuverenitását, területi sérthetetlenségét, hanem egyenesen háborút folytat -, akkor miképpen tekinthető bármiféle nemzetközi kötelezettségvállalásnak, amiről – írásbeliség híján – az orosz vezetés fantáziál? Ennyit arról, hogy a Fidesz washingtoni kampányeseményén létrejött-e bármiféle megállapodás a szankció mentességről. dr Zeke László – Nyitókép: Orbán Viktor és Donald Trump – GettyImages

Illik szembenéznünk azzal, hogy az 56-os forradalom és szabadságharc áldozatai nemcsak az elesett harcosok, hanem a későbbi megtorlások áldozatai is. Azok az emberek, akikkel szemben a hatalom akkor érzett kellő erőt magában a halálos ítéletek meghozatalához, amikor megkapta a tömegektől ehhez a kellő támogatást. Ehhez elegendő volt pár hónap. Nagy Imre kivégzése még messze volt, de a nép már ott hömpölygött a Hősök terén…. Kubai párhuzam Az 1956-os forradalom és szabadságharc óta eltelt évtizedek történelmi távlatot adnak az eseményeknek, nagyobb látószögből, több szempontot egyszerre figyelembe véve adnak lehetőséget az értékelésre, a tanulságok levonására. Én most az akkor időben párhuzamosam folyó nemzetközi események tükrében szeretném picit elemezni a forradalom és szabadságharc bukásának okait, körülményeit és következményeit. Talán nem minden, napjainkra is vonatkoztatható tanulság nélkül. Che Guevarara – Fotó: Alberto Korda – A híres fotó 1960-ban Havannában egy bombamerényletet követő nagygyűlésen készült róla 1956-ban Fidel Castro, Che Guevarara és fegyveresek kíséretében Mexikóból Kubába utazott a Granma fedélzetén. A gerilla harc megkezdődött. Castro és maroknyi csapata Batista tábornok hadserege elől a Sierra Maestra hegységbe menekült. Az ügyes taktika és a hadiszerencse később a lázadók oldalára állt. 1957 decemberében Batista kénytelen volt elmenekülni Kubából. Eközben Magyarországon az 1956-os forradalom és szabadságharc pár nap alatt elvérzett: 1957. május 1. napján már óriási tömeg ünnepelte Kádár rendszerét! 1959. január 8.-án Fidel Castro nagy tömeg ünneplése közepette bevonult Havannába, Eisenhower amerikai elnök hivatalosan elismerte Kuba új kormányát. A kubai vezér nem sokáig várt a megtorlással; január 13-án Castro rezsimje háborús bűnök vádjával végzett ki korábbi Batista-katonákat. A Kubában folyó politikai célú kivégzések ellen nemzetközi tiltakozás indult, amire Castro január 21-én a havannai Parque Centralban összegyűlt hatalmas tömeg előtt kért felhatalmazást, támogatást “Batista csatlósai” kivégzéséhez. A támogatást megkapta, március 19-én a Castro-kormány kivégeztetett 483 embert. Nem tudom nem észre venni a párhuzamot! Fidel Castro A tömeg ereje Ahogyan Castro rendszerét is saját népe erősítette meg hatalmában, s adott felhatalmazást a rendszer ellenségeinek kivégzésére, pont ugyanúgy kapott a néptől politikai támogatást Kádár a tisztogatásra a forradalom véres leverését követő nem egészen fél éven belül. Az 56-os mártírok, köztük Nagy Imre kivégzésére is csak ezt követően került sor. Ahogyan Batista hatalma, katonái, fegyveresei sem voltak elég erősek a hatalom megtartásához, ugyanúgy Castro sem lett volna elég erős a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. Ehhez bizony a tömegek, a nép támogatására is szükség volt! És ezzel bizony Kádár sem volt másképp. Az 1957 május 1-én felvonuló hatalmas tömeg jelentette azt a biztos politikai hátteret, amire Kádárék támaszkodhattak, s meghozhatták halálos ítéleteiket, végbevihették a megtorlást. Sajnos ezekben az ítéletekben a „nép” is benne volt. Kádár János beszédet mond a Hősök terén tartott nagygyűlésen. Tőle balra: Münnich Ferenc miniszterelnök-helyettes, Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, jobbra Marosán György államminiszter és Rónai Sándor kereskedelmi miniszter Elfeledett hősök A II. világháború borzalmai és az ’50-es évek kegyetlenségei, a nélkülözések, valamint az ’56-os szovjet megszállás borzalmai sokkolták az embereket, s bár a hősök vérbe fojtott küzdelmét nem feledték azért a nyugalom, a biztonság, az ígéret, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”, a krumpli leves, a 3,60-as kenyér, a langymeleg egyenlősdi akol-melege (ahol nincs kire irigykedni), a gulyás kommunizmus és a legvidámabb barakk ígéretére szemet hunyt a nép. Elfordította fejét a bebörtönzött, megbélyegzett és a 274 kivégzett mártír sorsa felől, látni sem akarta, hogy velük mi történt, mi történik. Éppen ezért ’56 tanulságai között a számvetésnek, az önvizsgálatnak is helyet kell adni. Most, amikor 56 mártírjaira, áldozataira, a forradalom szent eszméire emlékezünk, nem árt, ha ezen is elgondolkodunk! dr. Zeke László – Nyitókép: ÍgyÉlünk montázs

A Tisza Világ Applikációból „kiszivárgott”, lopott adatokban a Fidesz propaganda jónak, célravezetőnek tartja kutakodni, s az azon szereplő személyeket vegzálni, fenyegetni. Ehhez a társasághoz látszik most csatlakozni Varga Zs. András, a Kúria elnöke. A Fidesz propaganda zászlóshajója, a Pesti Srácok látta jónak ismét pellengérre állítani a bírák egy bizonyos csoportját (Azért „ismét”, mert ugyanezt már megtették a bírótüntetések kapcsán.) Az elég szemtelen hangnemben megfogalmazott sajtó támadásban idézőjelbe teszik az “ítélkező” jelzőt azon bírákról szólván, akik letöltötték a Tisza Világ Applikációt, amit „ostoba cselekedetnek” tituláltak, egyben „politikai aktivistának” minősítették őket. Szerintük a „Tisza Világ applikáció használata ugyebár bármilyen közelítésben aktív politikai tevékenységnek számít”. Lehetséges mentségként „provokációnak” minősítik azt, ha egy bíró egy ilyen applikációt letöltők listáján szerepel, feltételezve, hogy más adta meg az érintett bírók személyes adatait. Először az adatokról Felettébb érdekes, hogy a 200.001 adatot tartalmazó adatbázis olyan személyek adatait is tartalmazza, akik nem töltötték le az applikációt. Lásd: Alföldi Róbert esetét! Ugyancsak figyelmet érdemel az, hogy a jogellenes módon kikerült adatbázist utóbb szintén jogellenesen felhasználó propagandisták olyan adatokkal is előjönnek, amelyeket a Tisza Világ Applikáció letöltéséhez nem kellett megadni, azaz nyilvánvalóan onnan se ki nem „szivároghatott”, se onnan ellopni nem lehetett. Engem például keresett telefonon fideszes propagandista azzal, hogy „ügyvéd úr, mit szól ehhez?”. Márpedig a foglalkozást nem kellett megadni az applikáció letöltésekor. (Egyébként a közösségi médiában is megjelent olyan videó, amit a fideszes propagandista saját zaklatásairól készített, felhasználva abban az érintett magénszemélyekkel folytatott telefonbeszélgetéseinek engedély nélkül (!) rögzített anyagát. Tehát erősen kétséges, hogy mennyiben hiteles egyáltalán a jogellenesen nyilvánosságra került lista. Arra pedig alapos a gyanú, hogy részben/egészben más úton-módon létrejött lista is létezik, amely összeállításának kezelésének jogszerűségéhez – enyhén szólva – kétségek férnek. Szóval provokációnak nem az tűnik, ahogy ilyen adatok bekerülnek egy applikáció adatbázisába, hanem az, ahogy ezeket (vagy más ennek titulált) adatbázist a fideszes propaganda kezeli. Politikai tevékenység-e egy applikáció letöltése? Nyilvánvalóan nem. Merthogy magánügy: nem a nyilvánosság előtt zajlik. Olyan, mint a vélemény, vagy a gondolat szabadsága. Szabadon dönthetek arról, hogy letöltök-e eg appot vagy sem. Miért ne lehetne bármilyen applikációt letölteni kíváncsiságból, a közélet iránti érdeklődésből, vagy éppen azért, hogy a vélhetően politikai nézetünkkel ellentétes nézeteket valló párt, vagy mozgalom innovációját megismerjük? (Számtalan esetben megtörtént, hogy Digitális Polgári Körök, illetve Digitális Harcosok Klubja eseményeire regisztráltak, elmentek tiszás elkötelezettségű emberek, sokan pedig tagjai is ilyen digitális Facebook csoportoknak, rangrejtve aktív résztvevőként kíváncsiskodnak az ellentábor belső berkeiben.) A letöltés nem bűn – a gondolat szabadsága a digitális térben is alapjog – Melczer Zsolt: AI illusztráció Mindezen túl teljesen világos, hogy a Tisza az applikációt nem a saját követőinek, önkénteseinek fejlesztette ki, hanem mindenkinek. Semmiféle párt szimpátia, vagy politikai elköteleződés nem volt feltétel az applikáció letöltéséhez. Ilyen jelleg érzékeny adat bekérésére, nyilvántartására sor sem került. Mégpedig azért nem, mert a TISZA Párt nyilvánosan meghirdette, hogy a 2026. tavaszi választásokra állítandó jelöltjeinek kiválasztásának folyamatában a „jelölt-jelöltek” közül végül az adott Országos Egyéni Választó Körzet összes lakosa. Tehát nemcsak a tiszások, hanem a fideszesek, dékások, mihazánkosok és ki tudja még miféle szerzetek. Szóval minden szavazópolgár ezen az alkalmazáson keresztül adhatta volna le a szavazatát. Tehát az applikáció éppen, hogy azoknak a közélet iránt érdeklődő, de nem tiszás polgároknak is szólt, akik nem a Tiszára akarnak szavazni, ami azt jelenti, hogy senkiről az adatbázisban nem tudható teljes bizonyossággal, hogy milyen politikai meggyőződése van! A bíró hivatása: minden zászló alatt ugyanazt szolgálni, az igazságot – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Nézzük most a bírákat! Amikor a bírák jogállásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 39. § (1) bekezdése kimondja, hogy „A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatnak” nem erre gondolt. A bírák Etikai Kódexe (16/2022. (III.2.) OBT. határozat) 2., az összeférhetetlenségről szóló cikkének (1) bekezdése ugyanis kibontja ezt a rendelkezést: „A bíró politikai tevékenységet nem folytat, nyilvánosság előtt tartózkodik a politikai megnyilvánulásoktól. A bíró jogosult a törvényes keretek között szervezett, nyilvános rendezvényeken részt venni, de ügyelnie kell arra, hogy részvétele ne keltse politikai elkötelezettség látszatát.” Látjuk, hogy a politikai tevékenység alatt a jogalkotó a nyilvánosság előtt folyó tevékenységet érti (azzal, hogy még a politikai rendezvényeken való részvétel sem tilos, ha a bíró nem nyilvánítja ki politikai elkötelezettségét). Egy app letöltése pedig nem nyilvános tevékenység, akkor sem, ha valaki azt utóbb nyilvánosságra hozza! A Pesti Srácok propagandistájának álláspontja olyan, mintha a bírónak szavazati joga sem lenne, merthogy az is „politikai tevékenység”. Ennyi erővel azokat a bírákat is felelősségre lehetne vonni, akik elmennek majd tavasszal szavazni, előtte nyilvánosan sorban állnak a szavazóhelyiség előtt, merthogy „tetten érték, hogy politizál”? Ha egy elvetemült bűnöző – megsértve a titkos szavazás elvét – valamilyen módon kilistázná, hogy melyik bíró ment el szavazni, s ezt a listát nyilvánosságra hoznák (mint ahogy történt ez az állítólagosan a Tisza Világ Applikációból származó adatokkal), akkor azokat a bírákat is felelősségre vonnák politikai tevékenységük miatt? Olyan, mintha a titkos szavazást megsértve kilopná valaki az adatbázist arról, hogy ki miként szavazott, és ha a bíró szavazott, akkor kirúgják? Egyébként pedig – ezt fentebb kifejtettem – nem tudható, hogy ki milyen célból, okból töltötte le az applikációt, a párt preferenciára teljes bizonyossággal nem lehet következtetni (az kifejezett csúsztatás, hogy a lista „politikai aktivistákat” tartalmaz, olyanokat, akik „pártmunkát kívántak végezni a Tiszában”), így semmiféle alapja nincs a bírákat ezért vizsgálni. Ha ez mégis megtörténik, akkor az kifejezett politikai célzatú vegzatúra! Pontosan ez az, amit a propagandisták követelnek: A Pesti Srácok szabályos harcot hirdet a „politizáló, tehát ideológiavezérelt bírók” ellen „akik a demokrácia legkomolyabb válságtünetei közé tartoznak”. Követelik, hogy minden érintett bíró tisztázza magát: „Erősítse meg, hogy regisztrált a Tisza Világra, vagy jelentse ki, hogy visszaéltek az adataival és minden elérhető jogi és hatósági eszközzel kezdeményezze az ügy teljes feltárását.” A retorikában felbukkan a rákosista időkből ismert sötétben bujkáló ellenforradalmár is: „Aki lapít ebben az ügyben, az iránt a bizalom rögvest elillan”. Aki pedig bátran megvallja, hogy „szabad akaratából regisztrált a Tisza Világra, az pedig azonnal mondjon le a bírói hivatásáról. Mondjon fel, adja vissza a bírói kinevezését és örökre távozzon az igazságszolgáltatás ezen részéből”, írja a propagandista szenvedélyes felszólítását (egyébként felkiáltójel használata nélkül). A végén, még mi, ügyvédek is kaptunk egy „sallert”, merthogy az ilyen rongy embereknek, mint az efféle bírák a propagandista szerint az ügyvédek között van a helye (aki – ezt nem nehéz kikövetkeztetni – „gyárilag ilyenek”). A jogellenes adatbázis felhasználásáról Van itt még valami. A személyes adatokkal való visszaélés bűncselekmény. Akkor is, ha az elkövető előtt másvalaki is visszaélt a személyes adatokkal. (Ha valakit az elkövető jól megver: testi sértést követ el; ez azonban nem mentesíti a felelősség alól azt, aki utána még egyszer megveri a sértettet. Ha valamit tőlem elloptak, akkor az nem jelenti at, hogy utána a tolvajtól szabadon lehet lopni, mert a dolog attól még az enyém.) Tehát lopott adatbázisban kutakodni, onnan adatokat mazsolázni és közzé tenni, vagy azok felhasználásával másokat zaklatni, vegzálni ugyanis nemcsak csúnya dolog, de a Btk. 219. §-a alapján bűncselekmény is (személyes adattal visszaélés). Az (1) bekezdés szerint aki jelentős érdeksérelmet okozva jogosulatlanul, vagy a céltól eltérően kezel személyes adatokat vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el tettét. Kifejezetten ostobaság tehát ezt az adatbázist letölteni, abban bogarászni, személyeket pellengérezni, zaklatni a propagandisták részéről. A Kúria elnöke részéről pedig jóval több annál mint ostobaság! Ezért is várta minden jogállamiságot szem előtt tartó ember, hogy a Kúria elnöke a bírák védelmére kel… Prof. Dr. Varga Zs. András a Kúria elnöke – Fotó: kuria-birosag.hu Varga Zs. András reagál a bírákat ért támadásokra A Kúria 2025. november 6. napján közleményt adott ki. Ebben a közleményben nem az szerepel, hogy felszólítja s jogsértőket, hogy azonnal hagyjanak fel a bírák személyiségi jogait sértő, a bíróságokba vetett közbizalmat aláásó tevékenységgel, hanem, hogy: „Magyarország Alaptörvénye tiltja a bírák párttagságát és politikai tevékenységét. A jogszabályok és a bíróságok – így a Kúria – szabályzatai biztosítják a bírói integritás megvédéséhez és a bírókra kötelező magatartási szabályok megsértése esetén a megfelelő jogkövetkezmények alkalmazásához szükséges eszközöket.” Meg hogy „Az igazságszolgáltatás függetlensége és pártatlansága védelmében, valamint a közbizalom fenntartása érdekében a Kúria – miként eddig is – készen áll a megfelelő eljárások lefolytatására.” Mindezek alapján az a véleményem, hogy az érintett bírák személyes adataival való visszaélés esetében ők egy bűncselekmény sértettjei. Céltól eltérő, súlyos jogsérelemmel járó felhasználás az, ha vélt politikai meggyőződésük miatt őket szolgálati bíróság elé citálják és arra kötelezik őket, hogy tisztázzák magukat, s feltételezik róluk, hogy tiltott politikai tevékenységet végeztek azzal, hogy letöltöttek egy applikációt. Ha ez a vegzatúra mégis elindul, akkor az a véleményem, hogy éppen Varga Zs. András végez tiltott politikai tevékenységet! Ez úton ajánlom fel „pro bono” azoknak a bíráknak az ügyvédi segítségemet – s kérek erre minden jó érzésű ügyvéd kollégát –, akikkel szemben vizsgálat indul a Tisza Világ Applikáció letöltése miatt. Nagyon remélem, hogy nem éljük meg azt a szégyent, hogy bármelyik bírát a Szolgálati Bíróság elé citálják amiért letöltött egy applikációt! dr. Zeke László – Nyitókép: Melczer Zsolt – AI illusztráció

Brüsszelnek nincs háborús terve – Orbán nem a békét, hanem az agresszort támogatja. A hatékonyan védekezni kívánó Európa gyengítése a NATO védelmi elképzeléseinek erodálása, a belső bomlasztás bátorítólag hat az orosz agresszorra. Aki puszta belátásból, erkölcsi alapon nem fog felhagyni a vérontással. Csak az agresszort elrettentő erő és összefogás az, ami kikényszerítheti a békét. Ehhez pedig az akadályok elhárítása szükséges. Például Orbán bukása a jövő tavaszi választásokon. „Si vis pacem, para bellum” A háború megelőzésének – a béke biztosításának – a leghatékonyabb – tulajdonképpen egyetlen – módja az, ha az adott hatalom felkészül arra, hogy őt megtámadják. Mégpedig olyan elrettentő erőt demonstrálva, ami a potenciális ellenség számára komoly visszatartó erővel bír. Aki egy kicsit is ismeri a történelmet (ami folytonos háborúskodás történeteként is felfogható), az előtt Napnál világosabb, hogy igazi biztonságot az erős haderő és a komoly szövetségesek jelentik. A IV., V. századi latin mondás szerint „si vis pacem, para bellum”, azaz: ha békét akarsz, készülj a háborúra. Ez a bölcsesség tizenhét évszázadon át azért maradhatott fenn, mert igaz. És nem azt jelenti a „készülj a háborúra”, hogy „háborúzz!”, hanem éppen azt, hogy hatékony védekezéssel biztosíthatod a békét és kerülheted el a háborút! „Si vis pacem, para bellum”, azaz: „ha békét akarsz, készülj a háborúra” – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Hidegháború Az összes nagyhatalom tudja ezt és az a példátlanul hosszú békeidőszak, amit elhozott Európába a nyugati hatalmak Közös Piacba, majd az Európai Unióba, valamint a NATO-ba szerveződése fényesen bizonyítja ezt. A páratlanul hosszú békés évtizedek gazdasági fejlődéshez, magas életszínvonalhoz vezettek. Ki mert volna belekötni egy olyan erős szövetségbe, amelyben a világ legerősebb gazdasági hatalmasságai, mi több: atomhatalmak fognak össze. Azok, akik vállalják, hogy ha bármelyiküket megtámadják, azt ők a saját államuk elleni támadásként kezelik? Az ezzel szemben létrejött KGST és a Varsói Szerződés a Szovjetunió vezetésével csak addig bírta, amíg a fegyverkezési verseny fel nem emésztette annyira a SZU gazdasági erejét, hogy kénytelen legyen feladni pozícióit a politikailag megszállt országokban, így hazánkban is. Mindezt vér nélkül! Ez volt a hidegháború. Amit elveszített a legnagyobb kommunista autoriter hatalom, s ennek nyomán a szovjet érdekszféra államaiban is felszabadultak a polgárok a szovjet-rendszer helytartóinak uralma alól. Védelmi szövetség A három nagy atomhatalom: USA, Nagy Britannia és Franciaország, valamint a gazdasági világhatalommá fejlődött Németország együttműködésével a NATO, mint védelmi (!) szövetség olyan elrettentő erőt képez mind a mai napig, hogy nincs hatalom, ami katonai erővel meg merné támadni. Az orosz katonai erő (ami most egy Ukrajna méretű és erejű országot sem bír hosszú évek óta legyőzni) legfeljebb az atomkatasztrófa veszélyének fenyegetésével tud fellépni. S csak ezzel tudja magát biztosítani egy olyan támadással szemben, aminek semmi értelme, s amire így semmi esély nincs. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke – Fotó: Vörös Szilárd – Szabad Európa Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez a két szövetségi rendszer (NATO, EU) számunkra is biztosítja a békét és a biztonságot, akkor is, ha ennek a hatalmas katonai, gazdasági erőnek a hátterében (GDP, illetve lakosság arányában) 1-2 %-nál nincs nagyobb erőnk. És ezt a felelősen gondolkodó fideszes vezetők is tudják (még ha a választópolgáraik felé nem is ezt közvetítik). Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a NATO megalapításának 75. és Magyarország csatlakozásának 25. évfordulóján, a Magyar Atlanti Társaság konferenciáján elmondott beszédét azzal kezdte, hogy: „… ha most nem lennénk NATO-tagok, akkor valószínűleg jelenleg nem Ukrajna védekezne egy orosz támadással szemben, hanem mi”. Az értelmesen, felelősen gondolkodó fideszes is tudja, hogy az orosz agresszor az, aki fenyegeti a szomszédos államok szuverenitását. Így, ha Ukrajna tagja lett volna a NATO-nak, Oroszország nem lett volna abban a helyzetben, hogy megtámadja. (Korábban ezért támogatta Orbán Viktor is Ukrajna NATO csatlakozását.) Ebből az is következik, hogy amennyiben a mi NATO tagságunk megszűnne, úgy semmi akadálya nem lenne annak, hogy Oroszország ugyanúgy lerohanja hazánkat, mint tette azt Ukrajnával. Lehet erre a forgatókönyvre lazán legyinteni, de tudván, hogy az orosz külügyminisztérium 2021. december 17-én közzétett javaslata szerint a NATO-nak vissza kell vonulnia az 1997-es, az első kelet-európai országok csatlakozása előtt határai mögé (mi 1999-ben csatlakoztunk) ez a lehetőség nem is annyira légből kapott. Oltári nagy szerencsénk, hogy ezt a jaltaihoz hasonló orosz javaslatot a nagyhatalmak nem fogadták el, s nem dobtak oda koncként bennünket Oroszországnak. Ukrajna szabadon válogatná meg szövetségeseit Az agresszort elrettentő erő nélkül humánumban, belátásban, adott szóban bízni a világpolitikában naivitás. Hogy botorság az agresszorral kötött megállapodásban bízni azt mi sem bizonyítja jobban, mint éppen a Budapesti Memorandum (1994. december 5.). A legkomolyabb világhatalmak (USA, Oroszország, Egyesült Királyság) írták alá (később Franciaország és Kína is támogatta), hogy Ukrajna területi és politikai szuverenitását a nagyhatalmak garantálják annak fejében, hogy Ukrajna lemond atom arzenáljáról (ami nagyobb volt, mint Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország atomarzenálja együtt). A békét garantáló fegyveres elrettentő erő helyett Ukrajna a világhatalmak adott szavában bízott. Évek óta látjuk az öldöklést, azt, hogy ez a „garancia” mit jelent a gyakorlatban. Csodálkozunk-e, ha Ukrajna a jelen helyzetben valódi biztonsági garanciákhoz ragaszkodik? Csodálkozunk azon, hogy Ukrajna az ENSZ Alapokmánáynak 51. cikkében biztosított jogával élve szabadon kívánja megválogatni szövetségeseit, jelen állás szerint az EU-t és hosszú távon nyilván a NATO-t? Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció Fegyverkezés a béke fenntartására Nyilván fontos változás Trump fellépése, ami az alapvetően az USA hadi potenciáljára hagyatkozva „elkényelmesedett” Nyugati világot váratlanul érte: nem azért kell fegyverkezniük (gondoskodniuk saját biztonságukról), mert háborúzni készülünk Oroszországgal, hanem éppen azért, hogy ne kelljen háborúzniuk a rájuk nézve direkt veszélyt jelentő Oroszországgal. Mivel az USA nem kívánja a korábban megszokott szinten saját költségén biztosítani a védelmet Nyugat-Európának, így ezek az országok arra kényszerülnek, hogy a GDP-jükből fokozatosan 5 %-ot fordítsanak honvédelemre. Éppen a béke miatt kell fenntartani azt az elrettentő erőt, amit a NATO jelent az agresszorok számára. Ennek tükrében világos, hogy miért nem ad hitelt az EU Orbán béke-politikájának. Hiszen egyértelmű, hogy Orbán nem a békét, hanem az agresszort támogatja. Az EU erőfeszítéseit támadva „bot kíván lenni a küllők között”, ahogy Orbán sorozatosan meghatározta szerepét a nekünk biztonságot nyújtó szövetségi rendszerben. Brüsszelt okolja a háborúért, az agresszorral szembeni szankciós politika miatt. (Ami nem különbözik attól, ami a Szovjetunió összeomlásához vezetett, s vér nélkül szabadította fel a keleti blokkot a szovjet iga alól.) Bomlasztás Látható, hogy Putyin háborús tervei éppen akkor erősödtek fel, amikor akadt egy szövetségese az EU-n belül. Valaki, aki bomlasztó viselkedésével képes az összefogást gyengíteni a hatékony fellépést hátráltatni. („Don Vétó” rendre, szégyentelenül akadályozza a Svédek NATO csatlakozásától kezdve Kiril pátriárka vagyonának kimentéséig az összes nyugati kezdeményezést, ami az agresszorra gyakorolt pressziót fokozhatja.) Putyin (és titkosszolgálatának) törekvései nyilvánvalóak, a már nem is leplezett beavatkozás az érdekszférába szánt országok választási ügyeibe. Lásd a román elnökválasztás, vagy a magyar külügyben garázdálkodó kémek esetét, vagy Putyin személyes, nyílt kiállását Orbán választási győzelme mellett. Egy ilyen megbomlott egység táptalaj az agresszióhoz. Ezt használta ki Putyin a Krím elfoglalásakor később Kelet-Ukrajna lerohanásakor is. Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció A valós helyzet A Trump elnökkel kapcsolatos fejlemények része volt, hogy az USA nemcsak a NATO szövetségesek katonai támogatását kívánja visszafogni, de a háborús öldöklés befejezését is erősen kapacitálja. Ennek örvén – az alaszkai fiaskó után – nem volt hajlandó ismételten nevetségessé tenni magát és még időben lemondta a budapesti „békecsúcsot”. Ami egyébként nyilvánvalóan lehetetlen célt tűzött volna ki maga elé. Mégpedig annak az egyetlen embernek a hozzáállása miatt, akinek módjában állna valóban beszüntetni a harcokat. És ez Putyin. Az, aki az alaszkai tárgyalásokat is a katonai erőszak fokozására használta. Valamint, aki a Budapestre tervezett találkozó előtti napokban is óvodát bombázott Ukrajnában. Az orosz vezetés a „béke” érdekében a keleti megyék még el nem foglalt részeit is magának követelné. S nem fogadja el az amerikai és az ukrán álláspontot a frontvonalak jelenlegi helyzete mentén meghirdetett tűzszünetről. Ezek után nyilvánvalóvá vált Trump számára is a valós helyzet. (Kicsit lassan esett le a tantusz.) Immáron komoly amerikai szankciók fenyegetik Oroszországot az EU szankciók mellett. Az USA Magyarországon is számonkéri az orosz energiahordozók kiváltását, sőt: Kína és India bejelentette, hogy megszünteti az orosz olaj vásárlását (akik 70%-ban vásárolták korábban ezt Oroszországból). Az orosz gazdaságra – a nagyon komoly katonai veszteségek mellett – valóban komoly nehézségek várnak. Ahogyan a Szovjetunió széteséséhez sem az atomháború, hanem a gazdasági összeomlás vezetett, úgy vethet véget a háborúnak most ugyanez. Könnyen lehet, hogy Oroszország háborús tervei összeomlásának éppen az lehet az egyik záloga, hogy egyetlen hatalmon lévő EU-n belüli támogatója, tervei kiszolgálója megbukjon, hogy ne legyen Putyinnak EU-n belüli támogatója, az egységet bomlasztó „szövetségese”. (Akinek a magyarországi hatalma egyik legfontosabb támasza éppen az ukrajnai háború, amire hivatkozva ellenségképet lehet generálni. Legutóbb Ukrajnát már „ellenséges országnak” titulálta.) Biztonság Az EU és a NATO egy olyan erős és biztonságos szövetségi rendszer, ami várként védi hazánkat. Egy olyan hely, ami békét és biztonságot nyújt, ami elrettenti a túlerőben lévő ellenséget, az agresszort. A hős egri várvédők története óta tudjuk, hogy az igazi áruló Hegedűs hadnagy volt. Ő volt, aki megszegve a várvédők esküjét, a törököt ostrom nélkül akarta bejuttatni a várba. Valahányszor a gonosz birodalmának csatlósaivá váltunk a történelem során nagyon ráfáztunk (lásd pl. Trianont). Most egy sokkal komolyabb szövetségi rendszer páriáiként innen is kizuhanhatunk, ami sokkal nagyobb sokk lehet. Szociális, kulturális, társadalmi katasztrófa vár ránk, ha a gazdasági, politikai, katonai védőernyőt sutba dobva kizuhanunk az EU-ból, illetve elveszítjük NATO szövetségeseinket. Ez egy Trianonnal összevethető katasztrófa lehet: nem az ország kétharmadát, hanem egész Európát csatolhatják el tőlünk. dr. Zeke László – Fotó: Melczer Zsolt – AI illusztráció

Lehet-e bármiféle pozitívumot találni abban a fertelmes nagy tahóságban, amit Nagy Feró most bemutatott a széles nyilvánosság előtt? Próbáljuk meg a lehetetlent! Még 2021. áprilisában gondolkodtam el először azon, hogy mit is lehet kezdeni azzal a kiöregedett rockerrel, aki az „Egyenes beszéd” című műsorban megköszönte a korabeli KISZ titkároknak, hogy annak idején a klubéletben lehetővé tették az ő működését; ahol szóba került, hogy volt ő már SzDSz rajongó, MIÉP rajongó, most éppen FIDESZ rajongó. Aki azt mondja, hogy „helyezkedni tudni kell„, meg hogy „amelyik zenekar nem dörgölőzik, az nem fényesedik„. A hajdani lázadó, fenegyerekből mára Kossuth-díjas művésszé avanzsált hivatásos „polgárpukkasztó”, aztán napjainkban ismét előadta magát. Előbb a „házasság hete” műsorfolyam keretében hallgatta meg két szerencsétlen nő a köztévében. 16 éves csajok hajkurászása Feró előadta, hogy ifjabb korában – bár szerinte pedofi:lia volt 36 évesen 16 éves csajokat hajkurászni -, de ezt ő megtette, mert „ágaskodott benne a természet”. Ezen még a két nő pajzánul kacarászik. Kisvártatva azonban lesápadva szembesülnek azzal, hogy Feró megvallja: amikor kiderült, hogy jön a baba, első gondolata az volt, hogy felhúzza a várandós fiatal anyukát egy fára. Ezúttal nincs röhörészés, még egymásra sem mernek nézni (kikérni maguknak, meg nem merik). Kis megenyhülés ül ki egyikük arcára, amikor Feró elmeséli, hogy végül mégsem akasztotta fel a teherbe esett kislányt, hanem elvette feleségül. Végül is a „házasság hete” című műsorban vagyunk, hát csak jobb ez így, mintha Feró első gondolata szerint folytatódott volna a történet. A Kossuth-díjas művész az október 23-i Békemeneten az alapos gyanú szerint gyermekintézmény fedezékében striciként tevékenykedő bűnöző „védelmére kelt”, mondván, hogy az illető „csak kereste a pénzt” azzal, hogy lányokat futtatott, a lányok pedig „jól jártak”, mert ők is kaptak pénzt. Nála van egy értékes dolog… Ez az elvileg konzervatív, keresztény, család és házasságpárti, gyermekpárti hatalmi kurzus hivatalos álláspontjával kevésbé kompatibilis hitvallás többekben kérdéseket vetett fel. Kénytelen volt magyarázkodni. Vérbeli polgárpukkasztóként a lányok magatartását általánosságban azzal magyarázta, hogy ők is csak, mint mindenki az „anyagi helyzetüket akarják javítani”. És nem akar „pálcát törni” egyetlen nő felett sem, „ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal”. Ez a magyarázkodás több közéleti embernél – köztük NER-es celebritásoknál – kiverte a biztosítékot. Felmerült a Kossuth-díj visszavétele, vagy valamiféle elnézés kérés is. Nagy Feró – Fotó: ATV Azt külön érdemes megjegyezni, hogy amikor egy Bayer Zsolt – a vállalhatatlanul durva beszéd hazai vezéralakja – jelzi, hogy Feró mondatai vállalhatatlanul durvák, és elnézést kellene kérnie, az azért a maga nemében Guinness rekord! Ennek a rekordnak a hitelesítésére is sor került azzal, hogy Feró nyomban válaszolt is régi cimborájának azzal, hogy először is nem tudja kitől is kellene bocsánatot kérnie, másodszor pedig azt találta mondani, hogy „Ha a Bayer Zsolt ezt mondta, akkor majd elküldöm én a pi:csáb@, jó?”. Ez az „elküldés” azonban nem valósult meg, mert ma meg már mégiscsak bocsánatot kér. Megtudtuk, hogy ez egy „félresikerült cinikus mondat” volt, sőt azt is, hogy valójában nem ő a hibás, hanem az újságíró, aki „hülyeségeket kérdez”, meg egyébként is miért ne beszélhetne hülyeségeket egy rockzenész. Ebben mondjuk igaza van. Szólás- és véleményszabadság van. Szabadon lehet hülyének lenni, vérlázító baromságokat fejtegetni, amiért persze viselni is kell a következményeket! Feró fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Kossuth-díjat nem azért kapta, hogy fogja be a pofáját. Az ellenzék ezt nyilván nagy megnyugvással tapasztalja napjainkban, s ha akar még további 10 %-ot hozzátenni előnyéhez, akkor folyamatosan beszéltetni is fogja a művész urat. Szóval: van-e Feró megnyilvánulásában bármiféle pozitívum? Hát az, hogy legalább őszinte. Nem titkolja, hogy az aktuális hatalom nyalonca. Nem titkolja, hogy mennyire becsüli a fiatal lányokat. Azt sem titkolja, hogy mit gondol a családról, a teherbe esett fiatal rajongóról. Nem titkolja, hogy mi a véleménye a kiszolgáltatott helyzetű, prostitúcióba kényszerült emberekről, s az őket kihasználó stricikről. Az ilyen szintű őszinteség azért nagyon hiányzik abból a politikai kurzusból, aki a tenyerén hordozza. dr. Zeke László – Nyitókép: Facebook – ÍgyÉlünk grafika

A pápa nem tévedhetetlen, a bíróság igen? A pápa már hit és erkölcs dolgában sem csalhatatlan, a bíróság ítéletét bírálni viszont nem lehet? Furcsa kettősség az erkölcs és a jog világában, pedig a két dolog elvileg egy tőről fakad: a jog az erkölcs minimuma… Csalhatatlanság A pápai csalhatatlanság – másképpen tévedhetetlenség – 1870-ből származó dogmája szerint a pulpitusról (ex cathedra) beszélő pápa – Jézus Péternek tett ígérete alapján: „Mert nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok lelke szól belőletek” (Máté 10, 20) – hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen, az ilyen módon tett kijelentései kötelezőek. Ezt a dogmát 1964-ben a II. Vatikáni Zsinat felülbírálta, a protestáns egyházak pedig eredetileg sem fogadták el. Ezzel szemben egy egyszerű járásbírósági bíró később jogerős és végrehajthatóvá vált döntése pedig megfellebbezhetetlen. Legfeljebb különleges körülmények és jogvesztő határidők keretei között rendkívüli perorvoslatokkal támadható. De a hazai, gyakran szakmai közvélekedés szerint még csak nem is bírálható… Az indok leginkább az, hogy a jogerős ítéletek bírálata rombolja a bíróság tekintélyét, az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. Magam – gyakorló ügyvédként is – ezzel a „dogmával” vitában állok. Szolgáltatás Az igazságszolgáltatás egy olyan társadalmi intézményrendszer, ami a polgárok adójából fizetett szolgáltatás. Mi, adófizetők pedig pontosan ugyanúgy várjuk el ennek a szolgáltatásnak a megfelelő minőségét, mint ahogyan egy étteremben a finom ételt és az udvarias kiszolgálást. S ahogyan azt szeretnénk enni a vendéglőben, amit rendeltünk, ugyanúgy arra számítunk, hogy a bíróság betölti azt a funkciót, amire létrejött. Ahogyan nem azért lesz egy étterem színvonal alatti, mert beírunk a panaszkönyvbe – hanem azért, mert rossz volt az étel -, ugyanúgy nem azért csökken a bizalom a bírósággal szemben, mert egy felháborodást keltő ítéletet nyilvánosan bírálnak, hanem azért, mert az ítélet felháborító. A Fővárosi Törvényszék épülete – Fotó: Facebook Tárgyalások nyilvánossága Megítélésem szerint a jogszolgáltatásba vetett bizalmat az inkább erősíti, ha a nyilvános bírálat lehetőségével él a közvélemény, mert különben mi értelme lenne az egyik legfontosabb garanciális elemnek: a tárgyalások nyilvánosságának. Mi mozdítaná előre a jogalkotás, jogalkalmazás fejlődését, ha nem éppen ez? Az ebben a tárgyban folyó vitának egyik pregnáns példája a TISZA Párt és az Index sajtópere, amelyben a Fővárosi Törvényszék nem mulasztott el felháborodni azon, hogy Magyar Péter nyilvánosan kritizálta az I. fokú ítéletét. A bíróság „visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelyben bíráit elfogultsággal vádolják, tárgyalás előtt meghozott ítéletről szólnak és a pártállami időket idéző eljárást emlegetnek, azaz a bíróságokba vetett bizalom csorbítására alkalmasak”, olvassuk a közleményben, egy olyan ítélet után, amely tényként utal a TISZA Párttól „kiszivárgott” brutális adóemelés szándékára, amire rögvest egy komplett kormánypropaganda, illetve egy több milliárdos nemzeti konzultáció épül. Ahhoz, hogy a bíróság politikai pártatlanságába vetett hit ne rendüljön meg talán nem kellett volna Gulyás Mártont, mint ellenzéki aktivistát garázdaság – vízfestékes lufi eldobása – miatt elítélnie annak a bírónak, aki saját Phd. dolgozatában még a garázdaság büntethetőségét is vitatja, mondván, hogy a garázdaságot még a Btk.-ból is ki kellene venni. Nem kellett volna a kisgyerekkel karján futó menekültet, vele szemben futó gyereket felrúgó operatőrt, a jogerősen garázdaság vádjával elítélt László Petrát rendkívüli perorvoslatban felmenteni. Mondván, hogy a tett helyszínén mindenki felindult állapotban volt, s a cselekmény nem keltett felháborodást, riadalmat. (Az ügyön az egész kultúrvilág felháborodott, a felbuktatott menekülő ember karján ülő gyermeket legközelebb C. Ronaldo oldalán láttuk viszont.) Nem kellett volna az Ügyvédi Kamara szakmai kritikájára reagálva 17. Magyar Jogászgyűlésről a kúriai bírákat is hazarendelve sértődötten kirohannia a Kúria elnökének. (A független, pártatlan, elfogulatlan bíráknak pedig meg kellett volna tartaniuk az előadásukat, nem pedig sértődékeny főnökük utasítására otthagyni a szakmai konferenciát.) Nem kellett volna a nyugdíjas nénivel pereskedő Lázár Jánostól Csongrád-Csanád Vármegyében egymás után négy bíróságnak is bejelenteni, hogy „elfogultság” miatt nem tudnak dönteni a nagy hatalmú politikus és a nyugdíjas néni vitájában. (Végül csak az ötödik bíróság merte felvállalni a döntés felelősségét.) Nem sorolom tovább… A derekához bilincselt kézzel, lábbilincsben a vízfestékes lufi miatt vádlottak padjára állított aktivista, a világraszóló felháborodást keltő, menekülő embereket, gyereket rugdosó operatőr utólagos felmentése, a sértődött kúriai elnök által utasítgatott bírák, a politikus ügyben dönteni nem merő bíróságok és az ezekhez hasonló ügyek hosszú sora az, ami alkalmas arra, hogy megingassa a független, pártatlan, elfogulatlan bíróságokba vetett bizalmat és nem az, ha kritikát fogalmaz meg valaki. Nem egyszerű dolog „igazságot” szolgáltatni, miután maga az „igazság”, mint kifejezés a teljes hatályos joganyagban nincs definiálva! Úgy is fogalmazhatnék, hogy az igazságszolgáltatás olyasmit szolgáltat, ami nincs. Érdemben egyetlen helyen szerepelt a teljes hatályos magyar joganyagban az „igazság” szó. Az 1952. évi III. tv. (polgári perrendtartás) 1. §-ában, ahol állt, hogy a törvény biztosítja a „jogviták eldöntését az igazság alapján”. Ez a megfogalmazást azonban az Országgyűlés 1999. december 31. napján hatályon kívül helyezte. Pont ezért fontos a nyilvánosság, a kritika lehetősége, annak a „dogmának” a meghaladása, hogy a bíróság jogerős döntése nem kritizálható! dr. Zeke László – Nyitókép: Illusztráció – Melczer Zsolt – AI grafika

Az TISZA Párt szerint az Index hazudott, ezért helyreigazítást kért a laptól. Az elsőfokú bíróság nem adott helyt a TISZA Párt keresetének. De jelenti-e ez azt, hogy azt Index nem hazudott? A válasz bonyolultabb, mint ahogy az első látásra tűnik. A kérdésre nemcsak azért nincs válasz, mert a 2025.09.29. napján született ítélet még nem jogerős – a TISZA Párt fellebbez az ítélet ellen -, hanem azért is, mert a kérdés több, a laikus jogértelmezésen túlmutató kérdést vet fel. Kezdjük az alapoknál! A jogászi hivatás egy szóban összefoglalható: szövegértelmezés. Végezzük most ezt! A „hazugság” önmagában nem jogi kategória. Sem a büntetőjog, sem a polgári jog nem szankcionálja. Olyan tényállást a Btk. nem ismer, hogy „hazugság”, ami miatt bármilyen mértékű pénzbüntetés, vagy szabadságvesztés jár. A Ptk. sem fűz jogkövetkezményeket a hazudozó jogalannyal szemben. A hazugságnak csak speciális, nevesített esetei tűnnek fel a tételes jogban. A büntetőjogban például a csaló csak akkor követ el bűncselekményt, ha a hazugsággal (tévedésbe ejtéssel, vagy tévedésben tartással) kárt is okoz, a polgári jogban pedig például akkor, ha a hazugság személyiségi jogot sértve a jó hírnév sérelmével jár. A közszolgálati televízió így mutatta be a bíróság döntését – Fotó: M1 YouTube Hasonlósan speciális körülmény az eljárások során tett tanúvallomás, ami igazmondást követel meg, de egyébként maga a hazugság nem jogellenes. Külön érdekesség, hogy a büntetőjog a terhelt (a gyanúsított, a vádlott és az elítélt) számára biztosítja a „szabad védekezés” lehetőségét, ami eufemisztikus megfogalmazása annak, hogy a terhelt akár hazugsággal is védekezhet (ha azzal mást hamisan nem vádol). Az pedig tényleg csak a szakmabeliek számára evidens, hogy akár igazmondással is lehet rágalmazni (amennyiben a becsület csorbítására alkalmas tényállítás nyilvánosságra hozását sem fontos közérdek, sem méltányolható magánérdek nem indokolja). Szóval az, hogy „csúnya dolog hazudni”, az a jog világában egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a laikus közvélemény gondolja. (Egyáltalán nem véletlen, hogy a hazugságot még a Tízparancsolat sem tiltja.) Tehát, amikor az Index azt írja, hogy „Egy, az Index birtokába került feljegyzésből kiderül: brutális SZJA-emelésre készülhet a TISZA Párt”, akkor a helyreigazítási perben nem az a kérdés, hogy ez hazugság-e, hanem az, hogy ez megcáfolható tényállítás-e. A helyreigazítási per tárgya ugyanis nem a „hazugság”, hanem a tényállítás vizsgálata! Nézzük a tényállítást! Mivel a hivatalos nyelv hazánkban a magyar, így a szövegértelmezés során a magyar nyelv szabályaiból, a magyar szavak jelentéséből kell kiindulni. Ebben irányadó a Magyar Nyelv Értelmező Szótára – kivonatolva a vonatkozó részek -: „tény: valamely cselekedetnek megtörténte, végbemenetele; valamely szempont szerint megítélt cselekedet, eset; valóságos körülmény; bebizonyított állítás, tétel, igazság”. Az Index kritizált cikkének a lényege: „brutális szja-emelésre készülhet a TISZA Párt”. Ezt „bizonyítékképpen” támasztja alá egy „az Index birtokába került feljegyzés”. A szövegkörnyezetből következő tényállítás: a feljegyzésnek köze van a Tisza Párthoz (máskülönben hogyan lenne összefüggésbe hozható a TISZA Párttal). Megítélésem szerint ez egy olyan bizonyításra szoruló tényállítás, amit elmulasztott számon kérni az Indexen a bíróság. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a cikk nem tényeket állít, hanem csupán véleményt közöl. „A Fővárosi Törvényszék határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelyben bíráit elfogultsággal vádolják, tárgyalás előtt meghozott ítéletről szólnak és a pártállami időket idéző eljárást emlegetnek, azaz a bíróságokba vetett bizalom csorbítására alkalmasak.” – írta mai közleményében a Fővárosi Törvényszék Lapozzuk fel ismét a Magyar Értelmező Szótárt! „Vélemény: Általában valakiről, valamiről alkotott nézet, felfogás, illetve ilyenek összessége.” A kritikus szövegben a „készülHET” feltételes módban írott ige alátámaszthatja azt, hogy ez csupán egy vélekedés, nem tényállítás. Miért ne vélekedhetne így a Fidesz? Az viszont már „tény”, hogy ez a TISZA Pártnak tulajdonított feljegyzésből következik. Nem egy ismeretlen eredetű, ismeretlen szerzőtől származó papírdarabról ír a cikk, hanem kifejezetten a TISZA Párt programjáról: „brutális SZJA-emelésre készülhet a TISZA Párt”. (Kérdezzünk rá az alanyra: Kicsoda? A TISZA Párt.) A cikk adós marad azzal, hogy bizonyítsa azt a „tényt”, amire a véleményt alapozza (a cikk egyébként nevét fel nem tüntető szerzője). Az nem válasz erre a kérdésre, hogy a TISZA Párt egyes tagjainak nyilatkozataira alapozzák ezt, hiszen a valódi kérdés a feljegyzés szerzőségére keres választ. A tény tehát nem az, hogy a TISZA Párt valamire készülHET, hanem az, hogy az a bizonyos papír a TISZA Párt programját tartalmazza-e. Az Index azzal védekezett, hogy a feljegyzés a párt gazdasági kabinetjének terveit tartalmazza, az anyag megszövegezői pedig a párt gazdasági munkacsoportjának javaslattevői, a gazdasági program megalkotásával megbízott szakemberek. Nos, ez a bizonyításra szoruló tény, nem az a vélemény, amit erre alapoznak. Ezt pedig az Indexnek bizonyítania kellene, ennek sikertelensége esetén pedig helyreigazítást kellene közölnie azzal, hogy valótlanul állította, hogy a kérdéses feljegyzésnek bármi köze lehet a TISZA Párthoz. (Az, hogy egyébként mi a véleménye arról, hogy ki, mire készülhet természetesen teljesen érdektelenné vált volna.) Az Index által publikált, említett feljegyzés – Fotó: Index A védekezésben az Index arra is hivatkozott, hogy a cikkben kifejtett vélemény nem a TISZA Pártra vonatkozott (csak annak szakembereire), amihez képest a cím tartalmazza azt, hogy „brutális SZJA-emelésre készülhet a TISZA Párt”. Kézenfekvő kérdés lehet, hogy akkor miért róluk szól a cikk, ha a véleményt nem róluk alkották. Az első fokon sikeresnek bizonyult védekezés szerint a cikk nem arról szól, hogy az emlegetett brutális SZJA emelés a TISZA Párt hivatalos programja lenne (bár másképpen érteni azt, hogy erre készülhetnek logikusan nem nagyon lehet). A bíró is itt, ugyanabban a közéleti környezetben él, mint mi. Döntésének mérlegelésekor figyelemmel kell lennie arra, hogy a bíróság előtt véleménynek álcázott tényállításra egy teljes kampánypropaganda alapozódik – Tisza-adó címszó alatt -, milliárdos nagyságrendű költséget generáló újabb nemzeti konzultációval megfejelve, immáron a teljes magyar nyilvánosság előtt tényként feltüntetve azt, ami a bíróság szerint csupán vélemény. Az egy külön sajtóetikai kérdés, hogy a cikk ismeretlen szerzője a megjelenés előtt elmulasztotta megkérdezni a TISZA Pártot, s utóbb sem közölte le Magyar Péter reakcióját. Ez szintén nem tárgya a helyreigazítási pernek. A TISZA Párt hivatalosan közölte adó programját, benne azt, hogy nem tervez semmilyen SZJA emelést az tény, mert megtörtént dologról beszélünk (lásd fentebb az értelmező szótár definícióit). Hogy hazugság, amit az Index állított tehát bizonyossá vált, hiszen azt a Tisza bizonyította ezt azzal, hogy nyilvánosságra hozta hivatalos adóprogramját. Ez azonban nem volt tárgya a pernek. A TISZA Párt adóügyi elképzelései – Fotó: TISZA Párt Facebook A hazugság ugyanis perben nem helyreigazítható, legfeljebb erkölcsileg lehet elítélni. A tényállítás perrendszerű bizonyítása pedig – hogy a szerző véleménye a TISZA Párt valós adótervein alapszik – elmaradt. dr. Zeke László – Nyitókép: Melczer Zsolt – AI illusztráció

Amilyen furcsa feszültségekkel, gyűlölködéssel teljes időket élünk manapság szinte szimbolikus jelentése van annak, hogy hazánkban egyetlen folyamatosan működő vidámpark létezik, s ennek sem túl vidám a sorsa, ahogy az a nemrég leváltott vezető nyilvánosság előtt tett megnyilvánulásaiból látszik. Mintha Murphy híres törvényét látnánk a gyakorlatban bebizonyosodni: „Ami jól kezdődik, az rosszul végződik, ami rosszul kezdődik, az még rosszabbul végződik.” Debrecen kultikus helye az egykori „Lúdas Matyi Vidámpark” és a szomszédságában lévő Állatkert fúziójából létrejött Kultúrpark (Zoo Debrecen, az ország első vidéki állat- és növénykertje és egyetlen klasszikus vidámparkja) a Nagyerdő szívében, a Loki Stadion tőszomszédságában. Még a szocialista időkből származó, városunkban terjedő vicc volt, hogy Debrecen különlegessége, hogy sugárút vezet a Vidámparkból a temetőbe. És valóban, a sugárút egyik végén vidámpark a másik végén a köztemető van, aminek kétségtelenül megvan a maga sajátos hangulata (majdhogynem filozofikus mélysége). (Egyébként a rendszerváltás előtt a Szabadság útja is a temetőbe vezetett, az egykori Béke útja pedig a Vágóhídra.) Az „Alfa Romeo” flottából álló dodgem – Fotó: dr. Zeke László Egy biztos, maga a park – úgy az állatkerti rész, mint a vidámpark – különleges, kellemesen retró hangulatú „ékszerdoboz”, amit a debreceniek szeretnek, hosszú évtizedek óta rendszeresen látogatják, s nemzedékről nemzedékre örökítik át ehhez a kultikus helyhez fűződő emlékeiket. Az ipartörténeti ritkaságnak számító lovas forgó, vagy az „Alfa Romeo” flottából álló dodgem, az elvarázsolt kastély, az UFO forgó, vagy az ország legrövidebb vasútvonala: az egykori „úttörővasút” – és még sorolhatnám – pontosan ugyanúgy működik, mint a mai 50-es, 60-as korosztály kicsi gyermekkorában, sőt, az idő közben eltűnt játékelemeket a mai napig emlegetik az idősebbek. Különösen az egykor a park dombján álló LI-2-es utasszállító repülőre. A régi időket idéző képek itt tekinthetőek meg. Manapság már az én egyetemista fiaim is nosztalgiázva szoktak sétálgatni a parkban, s immár nem én viszem őket oda játszani, hanem ők engem Apák napján, minden évben… Az ország legrövidebb vasútvonala, az egykori „úttörővasút” – Fotó: dr. Zeke László Még a Loki Stadion megépítése előtt gondolkodott el a város azon, hogy ennek az akkorra kicsit elöregedett intézménynek milyen jövőt szánnának. Még az is felmerült, hogy a parkot „a magyar mese élőhelyévé” lehetne varázsolni, azt, egy a Levente Péter (alias Móka Miki) vezetésével dolgozó csapat fantáziadús elképzelései alapján. A tematikus parkba álmodtak gombfoci stadiont, Mekk Elek kézműves udvart, folyamatos műhelyekkel, szakkörökkel, egy a Mézga Aladár köb-ükunokája: „Köb üki” futurisztikus lakására emlékeztető könyvtárat, mese kölcsönzőt, házasságkötő termet, ahol „egykor híres mesehősök házasodtak”, s ahol valódi házasságkötésre is sort keríthettek volna a kedves vendégek, stb., stb… Ez a merész terv végül nem valósult meg, de a park látható fejlődésen, átalakuláson ment át. A leselejtezett játékok helyére újak kerültek, a régieket a lehetőségek korlátai között felújították. Mindezt még Nagy Sándor igazgatósága idején, akit fia: dr. Nagy Gergely Sándor követett az igazgatói székben, s akit most igen furcsa körülmények között „rúgtak ki”, aki ezt nem hagyta szó nélkül. (Jogilag a 2025. június 30-án lejárt, határozott ideig tartó megbízatását nem hosszabbították meg.) Erről számol be a Debreciner. Az eltávolított igazgató úgy döntött, kitálal. 2025. szeptember 15. napján közzétett Facebook posztjában évtizedes távlatban beszél küzdelmes, és nemzetközi elismerésekkel is jutalmazott, áldozatos csapatmunkáról, s arról, hogy a város vezetése üresnek bizonyult ígérgetéssel kezelte mostohán a debreceniek „közös kincsét”. A volt igazgató elmondása szerint mindent megtett a park fejlesztéséért, igyekezett meggyőzni Debrecen város vezetését arról, hogy érdemes a park fejlesztésére áldozni, s hogy lehetőség van ebből a célból forrásokat lehívni az Európai Unióból, de csalódnia kellett: a város 10 év ígérgetés után sem hívták le a kiemelt turisztikai forrásokat erre a célra. Megítélése szerint a debreceniek inkább szeretnék fejleszteni a parkot, mintsem megvalósítani a Természettudományi Múzeum Debrecenbe telepítésének grandiózus tervét. Fotó: dr. Zeke László Való igaz, hogy a Ludovikából kiebrudalt Természettudományi Múzeum debreceni tervei a régi Loki stadion helyére kérdéseket vet fel. Egy tömegsportot, rekreációt szolgáló, jól működő terület, egy viszonylag csendes erdős területen, ahol sokan sportolnak, nem biztos, hogy jó ötlet nagyszabású látvány-építkezésbe fogni, az viszont biztos, hogy – ha már építkezés – a Nagyállomás, vagy a busz végállomás környékének átépítése, rendezése évtizedek óta áhított vágya a debrecenieknek. Nem ismerünk olyan közvélemény-kutatási adatokat, amelyek ezt hitelesen alátámasztanák, de az érzés, ami elfog minket Debrecen kapujában: a Nagyállomáson biztosan erősebb, mint a vágy egy vadi új, csili-vili múzeum iránt sportpályák helyén a Nagyerdőn. Abban dr. Nagy Gergely Sándornak egészen biztosan igaza van, hogy meg kellene kérdezni a debrecenieket is, hogy ők vajon mit szeretnének. Ezen a ponton a volt igazgató Facebook posztjában túllépett a Zoo Debrecen ügyén: „Debrecen többet érdemel! Valódi autonómiát; tiszta környezetet, működő egészségügyet, megfizethető lakhatást, versenyképes oktatást, fenntartható közlekedést és infrastruktúrát, egyszóval élhető otthont. És mindenekelőtt azt, hogy a Debreceniek érdeke legyen végre az első!” Debrecen városának vezetése sem volt rest válaszolni a demokráciát érintő kritikára, amit a HAON – Hajdú-Bihar Vármegyei Hírportál – cikke „támadó és becsmérlő bejegyzésnek” minősített, s ami miatt „áll a bál”. A volt igazgatóval szemben megfogalmazott kritika szerint miatta pusztult el több állat a parkban, illetve saját lakásfelújítása során keletkezett törmeléket is a parkban helyezett el. Az olcsón megvett „cápás vízforgó” nevű játékot túl drágán kellett felújítani, így az – szerintük – nem lesz megtérülő beruházás. Egyébként tagadják, hogy nem biztosítottak elegendő forrást a park működéséhez, karbantartásához. Vizsgálatot is indítottak, s majd döntenek a szükséges jogi lépések, intézkedések felől. Szerintük a Természettudományi Múzeum nem az állatkert helyett, hanem amellett jöhet létre, amely támogatni tudja a kultúrpark megújulását, az állatállomány, az állattartó helyek és a vidámpark további fejlesztését. (Hogy miként újul meg egy állatkert a mellette lévő múzeumtól az nekem sem világos.) Fotó: dr. Zeke László Ha harc, hát legyen harc alapon a volt igazgató Facebook válasz-posztjában jelezte, hogy a városházi közleményben „hazudnak reggel, délben, este és minden hullámhosszon”, ahogyan ezt Örkény István híres ’56-os beszéde óta oly sokszor és oly sok mindenkitől hallottuk. Az új keletű szakmai kifogásokra válaszképp csatolta Papp László polgármester úr idén kiadott, szakmai teljesítményt elismerő oklevelét. Megvédendő saját csapatát jelezte, hogy egy éve tájékoztatta írásban Debrecen polgármesterét, hogy a szakma nagyjai konzorciumi tagként tekintenek rájuk (az állatorvosi-, gyűjteményi-, állatgondozói-, kertész-, zoopedagógiai- és műszakos csapatára) és erre tekintettel nyertek 175.000 Euro európai uniós támogatást. Dr. Nagy Gergely Sándor azt állítja, hogy a várostól még a karbantartásokra jogszabály szerint biztosítandó tételeket sem kapták meg, sőt a Park által megtermelt árbevétel-többletet sem használhatták fel ezekre a célokra. Példaként hivatkozik arra, hogy a 2024-ben megtermelt árbevétel-többlet 63 millió forint volt, amiből 33 millió forintot elvont tőlük a város, a korábbi gyakorlat mintájára. Állítása szerint az önkormányzati támogatás pedig még a béreket sem fedezi hosszú évek óta, 10 év alatt összesen annyi attrakciófejlesztési forrást kapott a Park, amennyit Debrecenben egyetlen főtéri szilveszter estére elkölt a városvezetés: 31 millió forintot! Fotó: dr. Zeke László A Park 1994 óta teljes jogú tagja az Európai Állatkertek- és Akváriumok Szövetségének, az igazgató úr idén kérte ennek a rangos szervezetnek a segítségét ahhoz, hogy támassza alá szakmai érvekkel a Park igényét a megfelelő szintű támogatásra. De a támogatás nem érkezik… Mindez nagyon messze áll attól az elvárható gondosságtól, amire joggal számíthatna egy egyébként nyereségesen működő intézmény, főleg, hogy korábban – ahogy a volt igazgató szó szerint idézi posztjában – másképpen viszonyult ehhez a nagy múltú intézményhez: „A tervezett beruházás minden elemében megújítja a kultúrparkot, új elemekkel egészíti ki. Arra fogunk törekedni, hogy megőrizzük a vidámparki részt és az állatkertet is fejlesszük. Tizenkilenc hektárra nő a terület, az úttörőtábor területét is hozzácsatoljuk a parkhoz, aminek új bejárata lesz, a ködszínház felőli részre kerül át az új főbejárat. Egy új látogatóközpontot hozunk létre és új látványelemekkel is erősítjük a nagyerdei szórakoztató negyedet”. A korábban rendszeresen, nagy nyilvánosság előtt dicsért intézményvezetővel szemben – miután az nyilvánosan megnyilatkozik a problémákról – egyszer csak súlyos problémákat felemlegetni nem tűnik túl elegánsnak, főleg, hogy valamiféle állítólagos építési törmelék elhelyezési problémáról, illetve egy városi engedéllyel, saját árbevételből vásárolt játékról van szó. Én, mint a Park kisgyerek korom óta lelkes rajongója szomorú szívvel figyelem ezt a vitát, és minden vágyam az, hogy minél hamarabb hazánk egyetlen állandóan működő vidámparkja valóban a vidámság otthona legyen a Nagyerdő szívében. dr. Zeke László – Nyitókép: dr. Zeke László

Magyarországon (az egykor volt „Európa éléskamrájában”) a legolcsóbb gyümölcs lassan a banán. Egyfajta banánköztársaság szimbolikus jele is lehetne ez talán. Egy olyan állammá alakultunk az elmúlt évtizedekben, amelyben a helyi politikai-gazdasági elit (a multik közbenjárásával) szépen lassan kifosztották hazánkat. Mindez úgy, hogy az éghajlat közben nem változik. Dél-Amerika Copacabana és riói karnevál nélkül… A rendszerváltás utáni időszak (amikor is „nem tetszettünk forradalmat csinálni”) tág teret adott arra, hogy a kommunista rezsim haszonélvezői átmentsék hatalmukat, vagyonukat a „rendszerváltás” utáni időszakra. KISZ vezetőkből prosperáló cégek vezérigazgatói lettek, a párt elit tagjai irdatlan vagyonokat privatizáltak ki „spontán”, az ügynök aktákat még mindig nem sikerült teljes körűen megnyitni, nyilvánvalóan a most már 16. éve egyeduralkodó állampártnak, a Fidesznek sem, ami közvetett, de egyértelmű bizonyítéka annak, hogy érintettek. Magam a kialakuló új rendszert frissen végzett jogászként „feudál-kommunista surmó-kapitalizmusként” határoztam meg a rendszerváltás hajnalán. Azt hiszem nem tévedtem. Bár ez akkoriban inkább csak valamiféle megérzés, intuíció volt, amit a furcsa színű zakók, idétlen megnyilatkozások, bumfordi viselkedés generált bennem. De ma már a bizonyosság ennél jóval komolyabb alapokra támaszkodik. A kelet-európai oligarchákból földesurak lettek, az ország földvagyona tucatnyi család tulajdonában van, főispánok irányítanak vármegyéket, nem is nagyon leplezett vazallus rendszerbe igazodik az államrend, egyfajta abszolutizmust szentesítve, a parlament lényegében kiiktatva a rendeleti kormányzással, hadd ne soroljam. Az Alaptörvény 11. módosítása szerint a megyék elnevezése 2023. január 1-től hivatalosan „vármegye” lett, ez a döntés pedig a legkülönbözőbb társadalmi reakciókat váltotta ki. Az ilyen jellegű feudalizálódás feltűnően hasonló mintázatokat mutat a latin-amerikai országok történetével, ahol 200 év sem volt elegendő ahhoz, hogy bármely gazdasági mérőszám tekintetében akárcsak megközelítsék Nyugat-Európát vagy az Egyesült Államokat. Ez a hasonlóság kiterjed a rendszerszintű, a csaknem teljes gazdasági-politikai elitet jellemző korrupcióra, populizmusra, mégpedig következmények nélkül. És mindez áthatja a társadalom egészét. Brazíliában „jeitinho” néven ismeretes a kisstílű törvényszegés, a jogszabályok megkerülése, a jogalkotó akaratának kijátszása. Valami olyasmi ez, mint nálunk amikor „megoldjuk okosba”. A közerkölcs egyik gátja éppen az, hogy igen széles néprétegek gondolják azt, hogy igaza van a politikusnak, amikor lop (ő maga is azt tenné, ha a helyében lenne), biztos abban, hogy mindenki lop, ezért ne kábítsák azzal, hogy le kell váltani a korrupt vezetést, mert a többi is ugyanazt csinálja… Szóval nagyban dél-amerikanizálódunk. Az új keletű arisztokrácia szentesíteni látszik a feudális trónörökösi rendszert, ahol az uralkodó családja és az oligarchátus nagy kiterjedésű uradalmakat alakít ki és birtokol (nemcsak a földbirtokokra, hanem egész ágazatokat, iparágakat is ide ide értve), ahol közmunkások dolgoznak félig-meddig napszámban, csaknem úgy, mint az ókori Róma latifundiumain a rabszolgák. A kontraszelektív rendszerben az elit degenerálódik, miután fontosabbá válik a lojalitás, mint a szakértelem. A gátlástalan populizmus eszközével élve, s a korlátlan erőforrások birtokában a vezető elitnek általában nem jelent különösebb gondot magát újra megválasztatni a pusztán ígérgetni képes, megosztott, erőforrás híján osztogatni képtelen ellenzékkel szemben. Az ilyen rendszerek kialakulásának és fenntartásának fontos feltétele, hogy a szavazásra jogosult lakosság többsége kellően tájékozatlan, demotivált, befolyásolható és szegény legyen. Ezzel áll szinkronban a közoktatás mostoha sorsa, a pedagógus, mint zabolázandó potenciális ellenzék és a propagandát harsogó közmédia. Az eredmény persze a társadalmi különbségek ollójának szétnyílása, a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződése. A dél-amerikanizálódás végpontja egy olyasféle rendszer, mint Kolumbia, vagy Brazília, amitől persze még messze állunk, de nálunk is – mintha kottából játszanánk – úgy szakad szét a társadalom nagyon gazdagokra és nagyon szegényekre, hasonló módon vékonyodik el (vagy ki sem alakul igazán) egy erős középosztály. A magyarországi nyomortelepek sokszor a dél-amerikai favelák életkörülményeit is alulmúlják. – Fotó: Grósz Attila Van egy nagy probléma ezzel az egésszel. (Több is persze, de én most egyet emelnék ki.) Az úgy nagyon nincs rendben, hogy a társadalom dél-amerikanizálódik, az éghajlat meg nem! Brazíliában a Copacabana tengerpartján, a karibi égbolt és a homokos tengerpart nem alkalmas arra, hogy évente egyszer, a téli időszakban emberek fagyjanak halálra, mint minálunk. Ott egy fürdőgatyában focizva a homokban egy nincstelen fickó nem különbözik a milliárdostól, s ha elég tehetséges még Pelé is lehet belőle. Ott a legnagyobb nemzeti ünnep szamba iskolák táncversenye (ami nagyon kevéssé hasonlít nemzeti gyásznapjainkhoz, az aradi vértanúk halálára és a nemzet szabadságharcának elbukására, vagy Nagy Imre kivégzésére való megemlékezésekre). Ott a favelákban lakó nincstelenek hiteleket vesznek fel a riói karneválon való fellépés díszes ruháihoz, amiben felvonulhatnak. Ott egy tehetséges, zenéhez értő dobos (aki képes egy két-háromszáz fős dob-zenekart betanítani), olyan kincset ér, ami felülírja az állam büntető szigorát. Ha éppen börtönbüntetését tölti kiengedik a fesztivál idejére, mert fontosabb társadalmi érdek a megfelelő szamba muzsika a fesztiválon, mint az, hogy az illető börtönben üljön. Nem fog elszökni, mert tisztában van a munkája fontosságával, megbecsültségével. Majd ha vége a fesztiválnak, akkor visszamegy a börtönbe, de a fesztivál alatt társadalmi érdekből nem lehet rab. Be kell tartani a fontossági sorrendet! Tehát, ha már Dél-Amerikát csinálnak hazánkból, azt próbálják már meg úgy, hogy az éghajlatot is annak megfelelően átalakítják! És ha ez nem megy, akkor keressünk más megoldást! Például építsünk egy békés, igazságos, modern, európai és élhető országot, hogy jókedvű, felszabadult polgárok lakják e szép hazát! dr. Zeke László – Nyitókép: ShutterStock – ÍgyÉlünk grafika

Tűzijáték, vagy játék a tűzzel? Van-e és ha igen mi értelme a látványos közpénz égetésnek? Különösen fontos választ találnunk erre a kérdésre Európa egyik legszegényebb országában, ahol – valamiért – ebből a mulatságból rendre a legdrágábbat csináljuk. A tűzijáték (ezt a véleményemet évek óta, sztereotípiaszerűen ismételgetem úton, útfélen) állatkínzás, gyermeteg és egészségre ártalmas, nagyon drága hülyeség. Mégis az látszik, hogy ezt a céltalan durrogtatást sokan szeretik, a hatalom pedig kifejezetten kedvét leli abban, hogy erre a marhaságra iszonyú sok pénzt – a szó szoros értelmében – elégessen. Az emberek egy igen jelentős tömege pedig örömét leli abban, hogy milyen gyönyörűen verődnek vissza a színes fénypászmák a felforrósodott egészségkárosító szállópor parány részecskéiről az estvéli Budapest egén! Milyen fantasztikus látvány, amikor a tonnányi veszélyes anyag gomolygó felhőjét átszelik a lézer nyalábok! Ahogy szemkápráztató szín- és hang-orgia közepette lepi el milliónyi ember lakhelye fölötti légteret, majd hull alá az éves káros anyag mennyiség jelentékeny hányada fél óra leforgása alatt! Szemkápráztató és észbontó! Hiszem, hogy ez a dolog – talán hamarabb is, mint gondolnánk – el fog tűnni, kb. úgy, mint a régvolt idők ma már betegesen kegyetlennek, idiótának tekintett szokásai. Ahogy az ókor tömeges népszórakoztató vérengzései, vagy a középkorban nyilvánosan tartott kínzások, kivégzések kimentek a divatból, vagy az újkor fejlett társadalmaiban elborzadtak a nyilvános kivégzésektől (jobb helyeken magától a kivégzéstől is), úgy – remélhetőleg nem is olyan soká – az állatkínzás és mérgező szállópor miatt (vagy legalább a felesleges pénzszórás okán) remélhetőleg mindenhol tilalmas lesz ez a hülyeség. Hiszem, hogy hamarosan általánossá válik a vélekedés, tudatosul a felismerés, hogy nemcsak a házi kedvencek, de a szabad természetben élő állatok is ilyenkor komoly szenvedésnek vannak kitéve, s mi – az egyetlen empátiával rendelkező élőlény – belátjuk, hogy aki embertelenül viselkedik az állatokkal, az állat módjára viselkedik az emberekkel. Vagy legalább a kisgyerekekre, a szállóporra érzékeny beteg embertársainkra tekintettel lehetünk majd belátóbbak. Ma már 18 év alatt nem ajánlott megtekinteni olyan reklámot, amelyiknek óvszert, alkoholt reklámoznak, elég nagy út ez ahhoz képest, amikor a kisgyerekeket is elvittek a főtérre karóba húzást, kerékbe törést, akasztást nézni az ókorban, középkorban… Nincs okunk feltételezni, hogy a háziállatokat kínzó, a tüdő-, szív és érrendszeri betegeket, kisgyerekeket irritáló, nekik ártalmas egykori szokáson ne úgy csodálkoznának egykoron, mint mi azon, hogy hajdanán a heroin köhögés elleni gyógyszerként volt forgalomban, vagy ahogy a mai gyerekek csodálkozhatnak azon, hogy az én fél életemben még éttermekben, tömegközlekedési eszközökön, tömegrendezvényeken lehetett olyan mindenki számára káros szenvedélynek hódolni, mint amilyen a dohányozás. A fejlődés mindenesetre érzékelhető. A Népszava megrendelésére a Publicus Intézet reprezentatív felmérése igazolja, hogy a többség véleménye változóban van, s inkább a hagyomány, mintsem a valódi igény az, ami ezt a furcsa szokást még (egyre kevesebb helyen) életben tartja. Az összes megkérdezettnek csupán 35 % tartotta jó ötletnek idén a rendkívül költséges mulatság megtartását, a Tisza Párt szimpatizánsainak mindössze 13 %-a vélekedett így, s bizonytalan párt preferenciával rendelkezőknek pedig 31 %-a. A Fidesz-KDNP esetében is – szerintem inkább az irracionális párthűség, mintsem az észszerű megfontolás okán – van 75 %-nyi polgár, aki szerint jó dolog éppen most és ennyi temérdek pénzt (3,6 milliárd forintot) költeni a tűzijátékra. Talán az ő véleményük is megváltozik majd, ha elgondolkodnak azon, hogy idén is 160 ember szorult a mentőszolgálat segítségére (81 rosszullét, 30 kisebb sérülés, az ellátottak közül 48 ember szorult kórházi ápolásra). Egy magasból leesett, középkorú férfit a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően, kritikus állapotban kellett kórházba szállítani. (Csak összehasonlításképpen: a másnapi Munkács elleni orosz rakéta támadásban 19 ember sebesült meg.) Addig is, amíg odáig eljutunk, hogy mindenhol megszűnik a népszórakoztatásnak ez a formája, van egy pompás (mielőtt félreértenénk: ironikus) javaslatom! Mi lenne, ha a pénz elégetése helyett magát a pénzt szórnánk a szórakozni vágyó nép közé? A szó szoros értelmében SZÓR-akoznánk. Az állatokat nem zavarná az égből aláhulló pénzért tülekedő emberek üvöltése, hörgése. Aki pedig embertársai nyakára hágva sikeresen kaparint meg bankjegyeket, az extra jövedelemre tehet szert (ahelyett, hogy csupán a sötét égbolton hamuvá foszló papír elhalványuló fényét bámulná szájtátva). A pénzszerzésnek ez a módja – amellett, hogy híven modellezi társadalmunk működését – a szórakoztatásra használt összeget újra felhasználhatóvá tenné. A mulatságra fordított összegnek csak egy része “égne el” a pénzt szóró drónok, helikopterek üzemanyag fogyasztása és a kezelő személyzet munkabére miatt, a megkaparintott pénz viszont már akár másnap boldogan elkölthető (az állampolgár javakat szerezhet, szolgáltatásokat vehet érte igénybe, az állam pedig visszakapja a világcsúcs magyar 27 % ÁFÁ-t). Emellett biztosan nagy nézettségű műsort lehetne csinálni a tülekedő, magából kivetkőzött embertömegről, ami komoly reklám bevételek reményében könnyen értékesíthető lenne. Minden bizonnyal ez a látvány talán még jobban kielégítené azokat, akik eddig beérték az értelmetlenül elégő pénz látványával. Az össztársadalmi gyönyörnek ez egy teljesen új, innovatív módja lehetne… dr. Zeke László – Nyitókép: ShutterStock

Orbán Viktor a „Harcosok órája” című műsor első adásában kijelentette, hogy Magyar Péterrel – akárhányszor hívja is ki őt az ellenzék vezére – nem fog politikai vitában részt venni. Míg az elmúlt csaknem két évtizedben bárkivel, bármikor rendezendő vita elől azzal tért ki (ő és a kormánypárti média), hogy ez „nem áll érdekében a Fidesznek”, addig az indok – a jelen, új helyzetben – már az, hogy egy „bábbal” nem vitatkozik, inkább azzal, aki a bábot mozgatja: a „bábjátékossal”. A profi bokszban az a világbajnok, aki legyőzi az aktuális világbajnokot. Ez elég egyszerű és világos. Ehhez igazodik az az igencsak egyszerű, logikus, sportszerű és világos szabály, hogy azt a világbajnokot, aki a kötelező időn belül nem védi meg világbajnoki címét megfosztják a világbajnoki övétől. Egy ideig lehet fanyalogni, hogy a kihívó nem méltó a bajnokhoz, meg hogy felesleges vele kiállni verekedni, mert úgyis laposra verné már az első menetben, de egy idő után a hasonló arcoskodást már nem tolerálja a profi boksz világa. Sem a közönség, sem a szövetségek. A küzdelem elől megfutamodó bajnoktól egyszerűen elveszik az övet, mert aki nem hajlandó kiállni szemtől szemben harcolni, annak nem hiszi el senki, hogy ő a jobb. Az ilyen ember nem lehet a bajnok, az ilyen ember nem lehet a legnagyobb. Nem véletlen, hogy a világ összes fejlett demokráciájában gyakorlatilag ugyanezt a korrekt szabályt alkalmazzák a politikában is azzal, hogy nincs az a miniszterelnök jelölt, akinek megengedné a társadalom, hogy évek hosszú során kitérjen minden vita elől. Értjük persze, hogy miért is verekedne, mikor „nem áll érdekében”. Persze a bokszolónak sem „áll érdekében”, hogy odaálljon egy 120 kilós izomkolosszus elé, aki akkorát üt, mint egy légkalapács és olyan gyors, hogy a visszajátszáson ki kell kockázni az ütést, mert élőben nem látszott. Kinek „áll érdekében” 12×3 percig feszülten koncentrálni, mert elég egy fél másodperc kihagyás és „lekapcsolják a villanyt”, rosszabb esetben irány a kórház? Ennyi erővel persze mondhatnánk, hogy a tűzoltónak sem „áll érdekében” bemenni az égő házba, hiszen ott meg lehet halni. A normális ember onnan menekül, nem pedig befelé igyekszik! (Van azonban egy olyan érzésem, hogy ha egy tűzoltó azt találná mondani, hogy „ilyen kicsi tűzzel én nem foglalkozom, nem méltó hozzám, ezért nem vagyok hajlandó bemenni”, vagy azt mondaná, hogy „szerintem ez nem is rendes tűz, majd szóljatok, ha rendes tűz lesz, akkor bemegyek” és eloson, nos, akkor az ilyen fickót minden további nélkül beszarinak fogják nevezni és páros lábbal rúgják ki, még a tűzoltóság háza tájáról is.) Ugyanígy mondhatná az orvos is, hogy „hülye vagy? én ilyen gusztustalan, veszélyes, fertőző beteget meg nem operálok, „nem áll érdekemben” össze gennyezni, vérezni magam”. A katona is mondhatja, hogy „amíg szép egyenruhában, esetleg díszlépésben kell parádézni a lányok előtt addig fasza gyerek vagyok, na de hogy én lövöldözzek vad idegen fegyveresekre, akik vissza is lőhetnek, na, az már nem áll érdekemben”. Napestig sorolhatnánk még, hogy mi „nem áll az érdekében” egyes fontos, felelős beosztású embereknek. De ugye mi tudjuk, hogy ami nekik nem áll érdekükben, az NEKÜNK, a többieknek nagyon is érdekünkben áll. Érdekünk, hogy a tűzoltó menjen be az égő házba, akkor is, ha az veszélyes. Érdekünk, hogy az orvos operáljon meg minket, akkor is, ha ez nem veszélytelen, s nem éppen gusztusos dolog. Érdekünk, hogy a katona vegye fel a harcot, ha megtámadnak minket, akkor is, ha ezzel az életét teszi kockára… és sorolhatnám, hogy mi minden áll még a „többiek” a köz érdekében. Ha fittyet hánynak a köz érdekére, akkor igazi megbecsülésre, tiszteletre sem számíthatnak, egyszerűen „bitang embernek” fogják őket tekinteni. Na, ezért elfogadhatatlan számomra, ha a miniszterelnök nem vitatkozik a kihívójával, csaknem két évtizede! És nem elfogadható indok az, hogy „ez nem áll érdekében”, mert ez nem az ő érdekéről, hanem a köz érdekéről szól. Ezért nem tudom elfogadni. Ahogy azt sem tudnám elfogadni, ha két évtizedig magánál tartaná a „világbajnok” az övet, anélkül, hogy hajlandó lett volna ezt egyszer is szemtől szemben megvédeni. Ha ilyen megtörténne (ami a sport világában lehetetlen, tehát ez csak egy gondolat kísérlet) akkor az ilyen két évtizede világbajnokot körberöhögnék az övével együtt, és egyszerűen nem világbajnoknak, hanem betoji alaknak tekintenék. A mostani új helyzet (hogy a tehetetlen óellenzéki pártok megszűnése, hátralépése, s hogy ezúttal nem az ellenzéki PÁRTOK, hanem az ellenzéki SZAVAZÓK fognak össze) gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. A TISZA Párt régóta hibahatáron túl mért, egyre egyértelműbb trend szerint egyre növekvő előnye azt eredményezi, hogy inkább már Orbán Viktornak lenne érdeke részt vennie egy politikai vitában Magyar Péterrel, mint fordítva. A régi kifogást felváltotta egy új: az ellenzék vezére – Orbán szerint – „báb”, neki pedig derogál bábbal vitatkozni, ő inkább a bábjátékossal vitatkozik. Nem teljesen világos, hogy ki is lenne az a „bábjátékos”. „Brüsszel”? Zelenszkij? Soros? Az viszont tény, hogy vitatkozni velük sem vitatkozik (a plakátokon, médiában terjesztett „száj-karate” ugyanis nem vita). Lehet, hogy a történet ennél sokkal egyszerűbb: a Magyar Pétert mozgató „bábjátékos” nem más, mint a nép! dr. Zeke László – Vezetőkép: A szerző illusztrációja – ÍgyÉlünk

A debreceni fideszesek sűrű, tömött sorokban hallgatják az orosz kötődései miatt nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Georg Spöttle érdekfeszítő előadását Debrecenben. Vlagyimir Iljics Uljanov (alias: Lenin) örök jó tanácsát megfogadva („Ucsítszjá, ucsítszjá, ucsítszjá!”, azaz: Tanulni, tanulni, tanulni!) isszák szavait Spöttlének! A Debrecíner újság hívta fel a figyelmet erre a korábban kevésbé érdekfeszítő hírre: 2025. május 14.-én maga Pósán László adott hírt – büszkén – saját Facebook profilján arról, hogy „Nagy érdeklődés mellett tartott előadást Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a DEPOLIT szervezésében.” A poszt Spöttlét méltató sorai között olvashatjuk, hogy „Georg Spöttle a frontvonal közelében szerzett személyes tapasztalatait is megosztotta, első kézből hozta el a háború valóságát.” A képviselő úr megköszöni az „értékes gondolatokat”, s mellékelt a beszámolóhoz egy fénykép sorozatot is, amelyen láthatjuk, a debreceni NER elit arcán a mosolyt, amit a nyilván szellemes, érdekfeszítő előadás csalt oda. Georg Spöttle előadása Debrecenben – Fotó: Dr. Pósán László Facebook oldala Mint nemrég megtudhattuk Panyi Szabolcs írásából Spöttle a Kreml hivatalos irányvonalát a Magyar Nemzetben, a Pesti Srácokon, az Origón, a Mandineren, a Hír TV-n, a TV2-n, az állami médiában propagáló ember nemzetbiztonsági kockázatot jelent, így azoknak, akiknek komolyabb nemzetbiztonsági átvilágításon kell átesniük nem tanácsos haverkodni vele, mert lehet, hogy emiatt nem folytathat majd diplomáciai tevékenységet az illető. Kert Attila pedig – aki 25 éve, a TV2 Tények című műsorának főszerkesztője volt – arról számolt be Facebook posztjában, hogy neki már akkor (két és fél évtizede) a fideszes titkosszolgálati vezetés megüzente, hogy Spöttlével vigyázni kell. A minap tehát komolyan felmerült annak gyanúja hogy Spöttle személye, tevékenysége komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejthet. Mire is? Hát bizony a szuverenitásunkra! Így már mindjárt érdekesebb nézegetni Pósán posztját és a mellékelt fotókat, amelyeken láthatjuk, az orosz propagandát szajkózó Spöttle szavain csüggő debreceni NER elitről készült fotósorozatot. Olyan ez a dolog, mintha szándékosan kompromittálná valaki a résztvevőket egy olyan emberrel, akiről évtizedes távlatban tudja a Fidesz, hogy komoly gond van vele… Dr. Pósán László Georg Spöttle társaságában – Fotó: Dr. Pósán László Facebook oldala Pósán László fideszes országgyűlési képviselő néha tényleg úgy tevékenykedik, mintha belülről kívánná bomlasztani a NER rendszerét, mintha tényleg megalapította volt a Pósán László Tisza Sziget-Debrecen közösséget (amely sziget Facebook oldaláról nem nehéz megállapítani, hogy paródia). Mi más magyarázata lehetne egyébként annak, hogy a nemrégiben az orosz kötődései miatt nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Georg Spöttle nevű orosz háborús propagandát harsogó fickót ajnározza és még fotókkal is demonstrálja, hogy a debreceni fideszes elit nagy kedvvel, lelkes érdeklődéssel hallgatja mindezt – Pósán szavaival élve – „első kézből„. Georg Spöttle előadása Debrecenben – Fotó: Dr. Pósán László Facebook oldala Ennek az „első kézből” kifejezésnek van itt valami furcsa felhangja. Szerintem – még mielőtt nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelentene – Pósán úr jobban tenné, ha leszedné a Facebook profiljáról a Spöttlével való közeli kapcsolatot beszédesen illusztráló fotókat! Addig is, még egy megjegyzés: az, hogy „ucsityszjá, ucsityszjá, ucsityszjá!” nem azonos azzal, hogy „uszíccsá, uszíccsá, uszíccsá!”. dr. Zeke László – Lead fotó: Wikipédia, Facebook, ÍgyÉlünk montázs